Mindent és még annál is többet leírtunk már az Amorphisról, legyen szó lemezismertetőről, kritikáról, hírekről, koncertekről vagy akár kommentekről. A finnek már nagyon sok éve – Tomi Joutsen érkezése után főleg – játsszák azt a fajta önismétlős biztonsági játékot, amiről képtelenség ma már bármi újat is mondani. Persze azért gondoljunk bele, hogy ...

Nem akarok túlzásokba esni, de valahol baromira találó a Paradise Lost új albumának címe, az Ascension ugyanis emberemlékezet óta a legjobb lemez a bandától. Nem mintha az előzőekkel bármi gond lett volna, hiszen Nick Holmesék elég rendesen összekapták magukat az ezredfordulós évek megosztóbb lemezei után – ugyanakkor elég egyértelmű, hogy a legutó...

Az Imperial Triumphant sokszor tűnik valami rossz viccnek, de azért a valóság jóval árnyaltabb ennél, és az összkép is pozitív. Adott egy húszéves amerikai zenekar New Yorkból, amely avantgárd és dzsesszes elemeket kever disszonáns death/black metalba, sőt, sokszor inkább fordítva. Kisvárosból ilyen elmebeteg mix nem is származhatna, ehhez egy metr...

Hogy csinálja? Mivel konzerválja magát a Rock Hangja, aki még 74 évesen is szinte ugyanazt a minőséget képviseli, mint egészen fiatal korában? Glenn Hughes, a régi, nagy dinoszauruszok között is kivételes példa, de szűkítsük le a kört mondjuk a Deep Purple-családfára is, anélkül, hogy bárkit megsértenénk vele: Ian Gillan védjegyszerű sikolyai ugye ...

Mióta hivatalosan újjáalakultak, minden egyes évértékelőmben a következő év reménységei között soroltam fel a Dark Angel visszatérő albumát. Most, hogy számos terelés, lebegtetés, halasztás, illetve egy tragédia – Jim Durkin gitáros 2023-as halála – után végül megjelent az album, kis túlzással inkább azt mondom: bár el se készült volna. És ismétlem...

Az van, hogy elkezdtem írni egyfajta szokásos bevezetőt az új Deftones-lemezhez, aztán kábé másfél körmondat mondat múlva rájöttem: már az én gondolataim is olyan szinten csaponganak, mint bármelyik videós social csatorna pár másodpercenként váltakozó tartalma, és nehezen tudom összerendezni, összeterelni azt a pár gondolatfoszlányt, amivel a bevez...

Tavaly nyáron a semmiből érkezett a hír a Primal Fear felállásának szétrobbanásáról: a zenekart a kezdetektől irányító páros, Ralf Scheepers énekes és Mat Sinner basszusgitáros mellől egyszerre lécelt le mindenki, a csapatban egyfajta állandó kisegítő szerepkörben mozgó Magnus Karlsson kivételével. Mindez azért volt meglepő, mert Alex Beyrodt és To...

A Cancer a színtér régi játékosa: sosem tartoztak a death metal műfaj felsőházába, de a '90-es évek legelején rajta voltak a hullámon és szépen elketyegett a történet a maga tempójában. Sőt, ma már nagyrészt feledésbe merült a dolog, de a banda annak idején meglepően korán, a többségnél valamivel hamarabb ébredt rá a dallamosításra is az 1995-ös Bl...

A The Great Old Onesnak már a legkorábbi időktől megvolt az egyértelmű identitása, és a kezdettől kiforrott volt minden stílusjegyük, a lemezek közötti különbségeket az ezek közötti arányok adták, meg a dalok ihletettsége közötti apró különbségek. A Bordeaux-ban székelő francia csapat Lovecraft műveinek igazi mániákusa, ugyanis ez az ötödik nagylem...

A post-zenék kedvelői számára már önmagában az a tény figyelemfelkeltő lehet, ha egy zenekar neve a berlini, Robin Staps (The Ocean) által vezetett Pelagic Records kapcsán bukkan fel (külön öröm, hogy hazai büszkeségünk, a Törzs idei Menedék lemeze szintén ennél a patinás kiadónál jöhetett ki). A veterán svájci Zatokrev is ide érkezett meg a ...Bring...

Nem nevezném váltásnak a dán Baest új lemezét, de az tuti, hogy bizonyos tekintetben kissé eltér az eddigi munkáiktól. Ugyanakkor sikerült úgy újat, mást mutatniuk a Colossal dalaiban, hogy közben abszolút megmaradtak a rájuk jellemző elemek is, viszont a végeredmény egyedibb, különlegesebb lett. Garantáltan nem fog mindenkinek tetszeni ez a kis ir...

1989 környékén adta a már Magyarországon is fogható Sky Movies a néhány évvel korábbi, egész estés Transformers rajzfilmet. Kölyökfejjel nyilván nagy élményt jelentett a dolog, ám már akkor is legalább akkora hatást tett rám a – mint jóval később kiderült, The Touch című – fő betétdal, amelynek refrénjét aztán soha többé nem tudtam kiverni a fejemb...

Akik ismerik a metálzene elmúlt harminc évének meghatározó szereplőit, azoknak elég lenne leírni az előadó páros nevét, mint ismertetést.

– Szeva, haver, milyen lett a lemez?
– Hm, olyan, mintha Ellefson dolgozna Soto dallamai alá.
– Frankó.

Vagyis: létezik az a rendkívül jellegzetes basszushangzás, ami egyszerre búgó és fémesen üt, ott köpköd a Hook I...