Nem igazán tudom szavakba önteni, milyen csodás érzés kétezernél is több album meghallgatása után felfedezni valamit, amit eddig hasonló kontextusban még nem sikerült megtapasztalni, azt meg pláne nem, amikor az ember úgy érzi, a szóban forgó lelki táplálék egyenesen neki készült. Pontosan így voltam ezzel a The Tea Party új albuma hallatán.
Az izraeli Orphaned Land gitárosaként és dalszerzőjeként megismert Yossi Sassi minden rajongó megrökönyödésére tavaly elhagyta a siker kapuján éppen beforduló anyabandát, hogy energiáit a szólókarrierjére összpontosítsa. Még mindig nem tudom eldönteni, hogy szomorkodjak vagy inkább örüljek, hiszen a tavalyelőtti Orphaned Land-album csont nélkül volt ...
Tulajdonképpen teljesen nyilvánvaló volt, hogy a Scorpions nem lesz képes visszavonulni, így aztán szánalmas is lenne megveregetni a saját vállamat azért, mert már szinte napra pontosan öt évvel ezelőtt is kétségeimet fejeztem ki a dologgal kapcsolatban a Sting In The Tail lemez kritikájában. Most komolyan, mit csinálnának? Tény, hogy nem fiatalok, d...
Jómagam is azt gondolom, hogy Zombi Robi lejtmenetben van az utóbbi kiadványain, ami számos dolog együttes következménye is lehet, meg az is meglehet, hogy egyáltalán nincs igazam, szerencsére ezzel most nem is kell különösebben foglalkoznunk. Az ő neve hívószó a felhőtlen kikapcsolódásra, ahogy külföldről mondjuk a Rammstein, itthon pedig Ákos bra...
Az emberek imádnak egymáshoz totálisan nem passzoló dolgokat összepárosítani. Az angolok tejjel isszák a teát, van, aki bőszen cukrozza a túrós tésztát, és a külföldiek szemében nemzeti büszkeségünk, a hungarikumok egyik legnagyobbika, a vörösboros kóla is felér egy hánytatóval. A floridai Torche pedig a sludge zenét szereti keverni popos dallamokk...
Az egykori Scorpions-gitáros, akinek a neve összeforrott a zenekar „régi", sőt „régen minden jobb volt"-nak titulált korszakával, jól időzítette retrospektív anyagának megjelenését, hiszen egykori anyabandájának új lemeze is épp most jött ki, így tehát talán számíthat némi extra publicitásra. Igaz, aki a zenekar szimpatizánsainak nem felületes rész...
Nem állíthatom magamról, hogy én lennék a földgolyó leghatalmasabb germán/europower-rajongója, de ettől függetlenül sok kedvencet tudnék felsorolni a német mezőnyből is, a Rage, a Vanden Plas, a Scorpions vagy éppen a Pink Cream 69 még véletlenül sem nevezhető unszimpatikus formációnak. Természetesen ezek közé tartozik a Krefeldből származó, kultik...
Aki követi az írásaimat, tudhatja, mennyire odáig vagyok Jeff Scott Sotóért. Írtam korábban, hogy felőlem kiadhatja a telefonkönyv feléneklését is, arra is vevő vagyok, nincs olyan, amit ne vennék meg tőle. Na, most megtörni látszik a jég: nem tudok mit kezdeni ezzel a lemezzel. A készítő gárda ugyanazokból áll, akik évek óta kísérik a színpadon ko...
Vannak albumok, amiket jóra lehet hallgatni, és vannak olyanok is, melyeknek árt, ha sokat forognak. Hogy a szépreményű Revolution Saints projekt bemutatkozása szerintem melyik kategóriába sorolandó, az valószínűleg mindenki számára világossá válik, mire eme iromány végére ér. A kiadó hatékony promós rendszerének köszönhetően a lemezt már tavaly de...
Ezekben a hetekben már inkább a friss koncert-DVD, illetve a júniusi újabb magyarországi koncert kapcsán beszélünk a legendás brit hard rockerekről, de pár szóban azért mindenképpen érdemes megemlékezni a tavaly nyáron kijött Outsider albumról is, amelyről mi sem nagyon tudjuk, miért nem írtunk az elmúlt hónapokban, de most már talán mindegy is, ös...
Menthetetlenül öregszem. És ezt egy csomó dolgon le tudom mérni, ezek egyike, hogy egyre jobban esik meghallgatnom olyan zenéket, amiket akár csak néhány évvel ezelőtt is punnyadtnak, vagy éppen tinglitanglinak minősítettem volna. Az olyanokat, mint amilyet például a Blackberry Smoke játszik, és ezzel persze nem azt mondom, hogy öt évvel ezelőtt me...
Egészséges önbizalomért egészen biztos, hogy nem kell kopogtatniuk a szomszédoknál Russell Allenéknek, ha kapásból olyan nevet választanak a legfrissebb szupergroupjuknak, amely minden értelmében a műfaj legfelsőbb ligás szintjére utal. Persze biztosan tudatában voltak annak is, hogy ezzel együtt az elvárási szintet is feltornázták a plafonig, ami ...
A Serious Black egy friss zenekar, amiben az európai heavy metal sokat próbált arcai egyesítették erőiket Roland Grapow gitáros vezényletével. A Helloween és a Masterplan soraiból ismert Grapowski szerint ráadásul határozottan nem egy szupergroupról, hanem igazi zenekarról van szó. Na persze... A lényeg ettől függetlenül nem a rettenetes nevű csapa...
Ugyan mindig is kedveltem a földrajzot, de Srí Lankáról például nem túl sok mindent tudok. Annyi ugrik be, hogy a régi neve Ceylon volt, a fővárosa pedig Srí Jayawardenepura Kotte. (Ez utóbbi fontos tényt kizárólag amiatt jegyeztem meg, hogy ha találkoznék az öreg hapsival a 24. jelenetből, mind az öt három kérdésére meg tudjak felelni.) Meg azzal ...
A Napalm Death az a banda, amelyet mindenki mélyen a szívében hordoz, aki ír róluk, mivel senkinek sem kell bemutatni őket egy külön bekezdésben. Mindenki ismeri Shane Emburyéket, tudjuk jól, kik ők és mit csináltak eddig, akinek pedig fogalma sincs arról, mi is az a napalm halál, vagy ősi hunmagyar nevén Népalm Dít, az vagy nézze meg az Apokalipsz...
Sosem írtam még a Junkiesról. Ráadásul a legfrissebb alkotásról is eléggé lemaradtam. (Lásd még Glenn Proudfoot.) Sosem kezdtem el agyalni, mitől jó és mitől nem jó a Junkies. Mikor a Nihil kazettája annak idején a magnómba került, még a punk – esetünkben inkább punk rock – sem érdekelt, ám ezeknek a fiúknak a lendülete valahogy megtetszett. Sütött...
Valahol vicces, hogy a Venomon még lassan három és fél évtizeddel a Welcome To Hell után is képesek szenvedélyesen vitatkozni az emberek, pedig ez a helyzet. Az most más kérdés, hogy ma már nem a háttérideológia jelenti a viták fő tárgyát, hanem az, hogy vajon komolyan lehet-e/kell-e venni ezt az egészet, avagy sem, de összességében ez is elég jól mu...
A marylandi Periphery nevéhez erősen kapcsolódó djent stílusmeghatározás már abszolút nem nevezhető újszerű fogalomnak, magának az irányzatnak pedig már a Meshuggah '90-es években megjelent lemezein kialakultak az alapjai, elsősorban Fredrik Thordendal gitárosnak köszönhetően. A mélyrehangolt, hét-nyolchúros hangszerekkel kialakított, ultrabrutál, ...
A bő négyéves, látszólagos „hallgatás" ellenére sosem látott aktivitással mozgatta a szálakat az utóbbi időben Cornelius von Jakhelln és Lars Are Nedland, így afelől sem lehetett kétségünk, hogy amikor a hosszas rákészülés után újabb hangzóanyaggal jelentkeznek majd, abból valami igazán nagyszabású fog kikerekedni. A Solefaldtól merőben szokatlan 2...
Ahogy olvasgattam a keserű hangú híradásokat , miszerint a The Black Crowes olyannyira jubileumi hangulatba került az első lemez huszonöt éves évfordulójára, hogy jól fel is oszlatta magát (náluk persze már hiszi a fene), belémvillant a felismerés: bassza meg, hát a tavalyi Rival Sonsról meg elfelejtettem írni! (Ugyanúgy, mint ahogy elődjéről, a Head...
Úgy látszik, hogy a '70-es évek progresszív zenéinek hangulatát felidéző újkori bandák nagyon szeretik elnevezni magukat a szakállról elnevezni, hiszen ott a Spock's Beard, akik ugye a Star Trek félvér szereplője után nevezték el magukat. Mr. Spocknak ugyan egy szőrszál sem volt az arcán, de a csapat ettől függetlenül mégis roppant népszerű lett, é...
Véletlenek márpedig nincsenek, mint ahogy az is várható volt, hogy Tom Englund köré újra azok az arcok gyűlnek, akikkel annyi remek lemezt készült – noha annak idején a
Torn
már valamelyest leszállóágba helyezte a zenekart, majd később az új tagokkal készített
Glorious Collision
kimondottan gyenge alkotásnak bizonyult, legalábbis számomra nagy csalódás...
Ötven felé döngetve már kicsit necces necchariban riogatni a tizenéveseket, és a húsz évvel ezelőtti hitvallást erőltetni, pláne akkor, ha a jobb időket is látott Marilyn Manson utóbbi néhány albuma finoman szólva sem érte el az elvárható ingerküszöböt. Szerencsére a művész megértette önnön tragédiáját, és ezúttal nem próbált meg magából bohócot cs...
Jóformán el sem kezdődött 2015, máris múltidézéssel kell kezdenem. A most tárgyalandó lemez ugyanis első helyezést ért el az „Amiről 2014-ben lemaradtam" című listán, amelynek létezése eléggé bosszantó. A szerkesztőség év végi összesítésében persze nem sok vizet zavart volna, aminek viszont örülök, hogy újabb kellemes heteket szereztem magamnak ezzel...
Ha tavaly év vége felé valaki nekem szegezte volna a kérdést, hogy a 2015-ös esztendőre prognosztizálható melodikus rock-felhozatalból melyik albumot várom leginkább, nos, akkor látatlanban is nagy eséllyel a Stryper-frontember Michael Sweet és a hajdani Dokken gitárpápa George Lynch kollaborációja mellé tettem volna le a voksomat, még akkor is, ha...
Mikor meghallottam, hogy a Symphony X basszusgitárosa szólólemezre készül, finoman szólva sem kaptam a szemembe az idegtől. Leginkább ugyanis valamiféle jazzes, netán funkos, instrumentális anyag képe úszott be szemeim elé, az ilyesmi pedig nem igazán az én asztalom. Mikor azonban kiderült, hogy a Silent Assassins lemezt az az Alan Tecchio fogja fe...
Közeli ismerősei biztosan sok mindent tudnának mesélni Per Nilsson személyiségéről, de én fogadni mernék rá, hogy szemellenzővel „megáldott" muzsikusnak egyikőjük sem nevezné a svéd gitáros/dalszerző/producert, aki e kultikus prog rock zenekar mellett még az egészen más jellegű Scar Symmetryben is szorgalmasan tevékenykedik. A dallamos progresszív ...
