Lehetséges, hogy furcsa lesz egy-két olvasónak, amit itt most az első mondatban leírok, de a Kornnal kapcsolatban legutoljára a 2003-as keltezésű Take A Look In The Mirror megjelenésekor éreztem még valamiféle izgalmat. Addig a pontig a zenekar abszolút izgalmas és minőségi muzsikát szabadított rá az akkori nu- és modern metal közegre, amelynek rés...

Ha azt mondom, hogy szkeptikus vagyok a szupergroupokkal, csak finoman utaltam a dologgal kapcsolatos fenntartásaimra. Itt persze elsősorban nem a klasszikus értelemben vett szuper-felállásokra-, hanem a kifejezés időközben kiüresedett tartalmára gondolok, mivelhogy egynéhány kiadónak már szinte fő tevékenységévé vált a nagynevű muzsikusok időszako...

Nekirohant már néhány alkalommal az újjáalakulásnak és a visszatérő albumnak a New Orleans-i Exhorder, aztán a sokadik hamvába holt kísérlet után nagyjából mindenki el is engedte a dolgot. Lehet, hogy csak ez kellett az eredményességhez, most ugyanis tényleg megérkezett a banda harmadik nagylemeze, amely egészen pontosan huszonhét évvel követi a so...

Tény, hogy nem egy rajongók százezrei által feltétel nélkül imádott, és minden fórumon könnyes szemmel, masszív bezzegezés közepette egekig magasztalt, elsővonalas alapcsapat, akiknek minden fingását masszív hozsannázás kíséri, de azért a Diamond Head egész jó elkaristol mostanában. Ráadásul a csapat főnöke, Brian Tatler az a fajta zenész, akinek l...

Elismerem, bizony utána kellett néznem annak, hogy már bő tizenhárom éve is megvan, hogy új Nebula-nagylemezt kaptunk volna. Az egykoron renegát Fu Manchu-muzsikusokat tömörítő csapattal persze történt pár dolog azóta: előbb az alapembernek számító Ruben Romano pattant meg a dobok mögül, majd Eddie Glass énekes/gitáros/mindenes 2010 magasságában úg...

A mai zeneipari viszonyok egyik sajátossága a közvetítő közeg szétaprózottsága. Ha mondjuk húsz éve valakit nyomtak az MTV-n, mindenki ismerte az adott bandát, ma ezzel szemben ha nem figyel az ember, számára szinte észrevétlenül nőnek egészen nagyra bizonyos előadók. Itt van például a Magyarországon is visszatérő vendégnek számító Skillet, akik no...

Tudom, korábban is írhattunk volna a nyár derekán megjelent új Sabatonról, ezúttal azonban direkt pihentetni akartam a lemezt, mielőtt véleményezem. Ennek oka, hogy kíváncsi voltam, csupán a nyári hőségben kóvályogva támadtak furcsán pozitív gondolataim a The Great Warról az előzményekhez képest, amelyeket ugye finoman szólva sem illettem éppen szé...

Sammy, most aztán rendesen feladtad a leckét... Sikerült ugyanis egy olyan művet letenni az asztalra, amelynek kiértékelésekor folyamatosan összecsap bennem a véresen komoly, kritikus szemlélet és a rajongói attitűd. Nem lesz egyszerű ebből anélkül kijönnöm, hogy megégessem magamat, de hát bevállaltam, úgyhogy innentől kezdve csakis magamat hibázta...

Nemrég még képes lettem volna foggal-körömmel harcolni a megtisztelő feladatért, hogy „megszakérthessem" Bruce Gowdy-ék legújabb albumát, most pedig, hogy itt ülök a klaviatúra felett az áhított megbízatással, már nem is érzem magamat annyira kiváltságos helyzetben. Mi is történt? Nos, röviden annyi, hogy a kultikus AOR zenekar cseppet elhúzta előt...

A Sacred Reich már a hőskorban is üde színfoltnak számított a színtéren, hiszen lemezeik jóval túlmutattak a thrash metal műfaji keretein. Ráadásul mindegyik anyaguk alapvetően különbözött a korábbiaktól, de úgy voltak képesek a megújulásra, hogy nem vesztették el identitásukat, azaz a Sacred Reich azért Sacred Reich maradt – micsoda elcsépelt klis...

Nagyon mélyről jött vissza a norvég pagan black metal alapcsapat, a Kampfar, egy időre fel is oszlottak, de aztán szerencsésen visszataláltak egymáshoz és a zenekarhoz. Egy meglehetősen brutális kiégés volt ennek a hátterében, a rengeteg koncert következményeként, többségünket mégis teljes meglepetésként érte a 2017-es bejelentés a lant letételéről...

Ki hitte volna, hogy valaha is új lemezt hallunk a New York-i Spread Eagle-től? Én aztán biztosan nem... De most mégis itt van a Subway To The Stars, amely egészen pontosan huszonhat (!) évvel követi a sorban a zenekar legutóbbi, második nagylemezét, az Open To The Publicot. Nehéz ilyenkor mit mondani, de lehet, hogy nem is kell, a legfontosabb ann...

Noha összességében tetszett a Killswitch Engage legutóbbi lemeze, az Incarnate , végül nem ragadt be nálam annyira, mint közvetlen elődje, a Jesse Leach visszatérését ünneplő Disarm The Descent . Hoztak minden kötelező panelt, korrektek voltak a dalok, az a bizonyos megfoghatatlan, szükséges plusz viszont nem volt meg számomra az albumban, ami ahhoz ke...