Shock!

Alapos újrakiadásban hozta ki június derekán az 1996-os Load lemezt a Metallica. A Reuben Cohen által újramaszterelt album több féle verzióban is piacra került, fekete és színes splatter vinylen, kazettán, CD-n, és létezik tripla CD-s verzió is, ahol a bónuszok abból a spéci boxból szemezgetnek, ami ezen írás tárgyát is képezi. Mert hát a legexkluzívabb nyilván a sorszámozott deluxe box, és hát itt a deluxe tényleg szó szerint értendő, nem csak valami ráaggatott hangzatos címke.

Azt már a Kill ′Em All és a Ride The Lightning ilyen kiadásánál egyértelművé tették (jó tíz éve e kettő egyszerre, egy napon jelent meg anno), hogy mindez egy sorozat része, és bár az árak valóban húzósak (és a húzósak is egyre húzósabbak lettek a folyamatosan hízó és bővülő újabb kiadványoknál), alaposságban aligha van párjuk. Más nagy zenekarok is csináltak már grandiózus újrakiadásokat, felturbózva mindenféle különlegességgel, a Metallica viszont igyekezett az alaposabbnál is alaposabb munkát végezni. A korai időszakról nyilván nekik is kevesebb kordokumentum állt rendelkezésükre, így még a rajongók felé is meghirdették, hogy bárki bármilyen emlékkel, fotóval, relikviával, bármivel rendelkezik, jelentkezzen, semmi nem lehet jelentéktelen, ez a módszer pedig nyilván sok különlegességet felszínre is hozott, akár a zenekar számára is.

Ami a zenét illeti, a korai korszakban kevesebb jó minőségű élő anyagot archiváltak, és a kislemez/maxi őrület sem szabadult még el, de így is tekintélyes kiadványok születtek, az ...And Justice For All box környékén azonban ténylegesen eldurvultak a dolgok, a fekete albumnál pedig végleg elhagyták a kispályát. És vélhetőleg ez innentől már így is marad, a Load is tartja ugyanis az ott felállított grandiózus léptéket: ebbe a kiadványba most tizenöt (!!!) CD-t, hat vinylt és négy DVD-t sikerült bezsúfolni, ha szimplán csak a hangzóanyagokra fókuszálunk. A darabszámozás érdekes egyébként, nem sikerült logikát találnom, mi alapján lőtték be, melyik felturbózott boxból hányat szabadítsanak a világra. Nyilván itt a Metallicáról van szó, így a lépték ennek megfelelő, ezzel együtt a Kill és a Ride egyenként 30 ezer darabos mennyisége után a Master Of Puppets (pont a Master Of Puppets?) deluxe verziója „csak" 25 ezer példányban jelent meg, ami már csak azért is érthetetlen, mert az a lemez tényleg alfája és omegája a korai klasszikus Metallicának. És mert a csökkenéssel párhuzamosan egyetlenkét ez a korszak még egy különálló, 275 oldalas full színes könyvet is kapott a Master készítésének és megjelenésének idejéről Back To The Front címmel, ami persze nem fedi a boxban lévő könyves kiadványt. (Akit érdekel, csapjon le rá, nem olcsó, de minden igényt felülmúló, vaskos kiadvány, ami tényleg megéri az árát.). A Justice aztán újra 30 ezer, a Fekete Album pedig a maga 52 ezer sorszámozott darabjával nyilván a legmagasabb léc. Ez utóbbi érthető is, ha tetszik, ha nem, ennek a zenekarnak ez az album nemesise és legnagyobb sikere is egyben. A Load korszak megítélése már megosztóbb, így ebből már „csak" 20 ezer példány készült, vélelmezem, a Reloadnál is ugyanerre lehet majd számítani.

Mint mindig, egy ilyen deluxe kiadvány elsősorban és leginkább a mániákusokat szolgálja ki, a fanatikus réteget, akinek a legmélyéig merülve is érdekes bármi a zenekarral kapcsán. Aki már a 86. élő felvélt is tök fölöslegesnek gondolja, annak valóban nem ide érdemes kicsengetni a nagy zsét, és elsőként ismerem el, hogy a háttérmunkák, az előkészítő szakaszok dokumentálása sem érdekes vagy izgalmas mindenki számára. Ha viszont valakit érdekel, hogyan áll össze egy ilyen album, hogyan dolgozik egy ekkora zenekar, az itt tényleg tobzódhat. Több CD-nyi anyagot töltöttek meg csak az egyes dalok különféle korszakokban készült demóverzióival, riffek, szalagra vett ötletelések tömkelegéből is bőven kapunk, ami kábé sosem tapasztalt módon enged betekintést az egyes dalok egyedfejlődésébe, magának az albumnak a kialakulásába is. Ezek az anyagok nyilván nem bírnak olyan hallgatási értékkel, mint maga a nagylemez, vagy mellé pakolt élő anyagok, nem arra „valóak", hogy oda-vissza pörgesse az ember minden nap, ugyanakkor roppant értékes betekintés a színfalak mögé, javarészüket pedig most először publikálják. (Akad, ami egy korábbi fanklub kiadványon már megvillant, de ez arányában elenyésző).

Emellett jelen boxba is bekerült több korszakos koncert anyaga is tokkal-vonóval, amiből a két talán legizgalmasabb az aktuális Lollapalooza fesztiválos fellépésük, valamint a '95-ös Donington fesztivál főzenekarkaént adott koncertjük felvétele. Előbbi is roppant feelinges, és persze jól is szól, specialitása pedig az, hogy ebből az anyagból nyestek ki akkor dalokat a különböző maxik B oldalaira – most a teljeset vágatlanul is élvezhetjük. Ez egyenesen egy tripla vinylen terpeszkedve fér csak el. A Monsters Of Rock bulit akkor Escape From The Studióként promotálták, és azért is különleges, mert a lemez készítésének idején egyáltalán nem koncerteztek, abban az időszakban ez volt az egyetlen elvállalt buli, ez a kiéheztetés pedig nem csak a rajongókat tüzelte végsőkig, de ez alapján a felvétel alapján a zenekart is. Túlzás nélkül az egész box egyik ékköve, elementáris erővel robbannak be, nyersen, de kurva jól szól, az egészen nagyon érződik, hogy a csapat is nagyon vágyott már vissza a színpadra. Egyébként anno a '96-os Load megjelenést felvezető Until It Sleeps maxik B-oldalas élő felvételei meg innen származtak, de csak azok alapján önmagában még nem mondtam volna meg, hogy ennyire gyilkos buli lehetett.

Összegyűjtötték két külön CD-re a B-oldalakon megjelent, meg egyéb ilyen-olyan ritkább cuccokat is, így például itt van mind a hat Motörhead-feldolgozás is, amit anno begyakrolotak és fel is vettek a Lemmy 50. szülinapján adott spéci előzenekaros fellépésükre készülve – ezek közül négy a Hero Of The Day B-oldalakon, majd a Garage Inc.-en is megjelent, a The Chase Is Better Than The Catch és a (We Are) The Road Crew viszont azóta is fiókban lapult. Alternatív keverésű és vágású (hosszú) dalverziók is akadnak, és a teljesség igénye alapján itt vannak az Until It és a King Nothing spéci remix verziói is, amik, hát, finoman szólva is idegenek a zenekar egész szellemiségétől. Ezekre már annak idején sem tudtam érdekes kísérletként tekinteni, különösen az Until Hermann Melville-féle meggyalázására, ami még harminc év után is úgy fos-szar, ahogy van. Bocs... Ma sem értem, ezekkel mi volt a cél, de hát a történelem részei ezek is, sajnos.

Van még egy dupla élő CD a friscói Slim klubban adott spéci koncertről (egy része kivonatolva egy másik fan klub kiadványon szerepelt már, de egészben ezt is most halljuk először), és végül egy norvég buli anyaga is, ami már a megjelenés után, a turnéról származik, itt már pár Load nóta is programban volt. Van aztán még egy dupla CD, amin meg vegyesen szerepelnek ilyen olyan élő felvételek a világ minden tájáról, javarészt már a turnés szakaszból szemezgetve. A DVD-k közt végre szélesebb körben is hozzáférhető az anno három részre tagolt A Week And A Half In The Life Of Metallica anyaga, ami a korábbi dupla A Year And A Half VHS (később DVD) kiadvány után szabadon kapta a címét, és aminek egy része szintén egy fanklubkiadványba volt eddig eldugva, s egyébként a londoni fellépésüket macerálja körbe picit, meg a doningtoni bulit, valamint az elhíresült tuktoyaktuki koncertet, amin egy vetélkedőn nyertes maroknyi rajongónak adtak valahol a sarkkörön túli dermesztő kanadai hóvidéken. A harmadik DVD egy svéd koncert tokkal vonóval, a negyedikre pedig a korszak különböző tévés szerepléseit, és a videoklipeket szedték csokorba – némelyiknek több verziója is volt, amiből még én sem ismertem mindet.

Mindezek mellé már csak grátisz Hetfield kedvenc kis country-lírájának, a méltatlanul elfeledett Mama Saidnek 7" picture vinyl verziója, ami egyébként az eredeti '96-os vinyl kislemez replikája, és tényleg szép. A nagyon mániákusok kedvéért azért megjegyzem, nem minden ízében egyezik tökéletesen az eredetivel – a képen is akad minimális eltérés, a feliratoknál is, de ez már tényleg kizárólag a mániás őrültek terepasztala. És ha már, különlegesség az is, hogy a Load itt is megtalálható vinyl verziójára ezúttal már nem a levágott végű The Outlaw Torn került fel, hanem a teljes hosszúságú verzió, így az eredeti vinyl kiadványhoz képest ez is egy eltérő verzió.

Ha mindez nem lenne elég, az egészet egy nagy méretű, 128 (!) oldalas full color, keményfedeles könyv koronázza meg, amiben mindenki is felidézi az emlékeit, és persze még harminc év elteltével is tömegével találkozhatunk sosem látott kiváló fotókkal, stúdiómunkát dokumentáló anyagokkal. Mellé meg még az egészet felütötték egyéb haszontalan, ámde kurva jól kinéző kis szuvenírokkal: Lollapalooza-poszter, litográfiák, stage pass, dalszövegeket tartalmazó mappa, persze ez is az origi skiccek replikája, és hasonló kis csodák.

Tejjel-mézzel folyó kánaán ez egy rajongónak. Alig várom a sorozat következő darabját!