A Cryptosis fiatal holland csapat, és mindig örömmel tölt el, amikor egyszavas, de kreatív nevek alapján el lehet dönteni, hogy nagyjából mit csinálhat egy banda. Cryptosis van még egy a világon, de évek óta nem hallattak magukról, az egyetlen legitimnek tekinthető névtulajdonos így jelen írásunk tárgya. Egyébként nem kezdők a holland srácok, a banda elődje Distillator néven klasszikus thrasht játszott ugyanilyen felállásban, később, stílusváltás után a jelenleg használt név mellett döntöttek.
Először akkor hallottam a Cryptosisról, amikor a Vektorral készült egy megosztott kiadványuk, egy négyszámos EP (Transmissions Of Chaos). Azon a spliten még Vektorhoz közelibb zenét játszott a csapat, technikás thrasht különféle kiforrott dallamokkal, de már szintetizátor használatával is. A debütlemez (Bionic Swarm, 2021-ben) már progos thrasht rejtett, sok szempontból hasonló dolgokat, mint az idei, de azért még jóval közelebb állt a gyökereikhez. Ám erre az új lemezre már teljes(nek tűnik) az átalakulás.
A zenében még hangsúlyosabb szerepet kapnak a billentyűs hangszerek, nemcsak felvezető jellegük van, hanem fődallamokat, vezérmotívumokat is hoznak, és jól is áll a csapatnak, meg egyéniséget is kölcsönöz nekik, akkor is, ha bizonyos szintihasználat más '90-es évekbeli, főleg dallamos és szimfonikus black metal csapatokra hasonlít időnként. Erre a fajta kreativitásra van szüksége a metálszíntérnek. A már ismert elemekből lehet újszerűt keverni, az arányok megváltoztatásával, és persze érzéssel megvalósítva. A trió felállás egészen szokatlan ilyen komplex zenében, de azért nem példátlan. A majdnem pont Rush-féle hangszeres megosztás jól is működik: Laurens Houvast éneken és gitáron, Frank te Riet pedig basszusgitár, mellotron, háttérvokál fronton teszi hozzá, ami kell, egyedül Marco Prij dobosnak nincs többszörös szerepe.
A sejtelmes intró után bármi jöhetne, ám ahogy berobban a Faceless Matter, hallatszik, hogy itt valami egyéni van készülődőben. Ebben a számban felvonul minden, amiben erős a jelenkori Cryptosis. Benne vannak a thrashes verzék (tempók és ének), a szimfonikus szintiszőnyeg, eléggé meglepő, nagyívű melo-black (Limbonic Art) stílusban. Az irány hasonló a Static Horizonban is, a nyugtalanító szintitéma a Sadist stílusára is emlékeztet (például a '90-es évek közepén született Tribe-ra), a közérthető tempók viszont megtartják a thrashes gyökereket. A végén pedig jön egy lassú lezárás szimfonikus black metal klasszikusokat megszégyenítő, hatalmas billentyűs témákkal. Nagyon meggyőző indítás, underground nagyságokhoz instant köthető, mégis van egy egyéni íze is. A The Silent Call a két évvel ezelőtti EP nyitótétele, újravett változatban, az Ascending, az In Between Realities és a Cryptosphere pedig a thrashes beütések legjobb képviselői. Az Ascending ezek mellett még egy teljesen váratlan, de monumentális, progos leállással is operál.
Ugyanilyen meglepő a Burzum-hangulatú szinti is az Absent Presence-ben: a dobbal alatta olyan, mintha a Filosofemről jönne. A billentyűs áthallások egyébként biztos nem véletlenek, mivel Frank te Riet többek között bár Klaus Schulzét meg Massive Attacket is emleget a hatásai között, a már-már elvárható Dissection, Emperor és Enslaved és a szintén egyéni arcot kölcsönző pszichedelikus, space rock előadók (például Ozric Tentacles) mellett. De bevallottan ihletforrás még az újkori Blood Incantation is (Timewave Zero). A számokról külön-külön sok újat nem lehet elmondani, mint a fenti stílusszintézist. Meglehetősen rövid a lemez, de szerencsére egységes stílusú és minőségű az összes szám. 42 percben tizenegy dalt kapunk, ebből három rövid instrumentális is színesíti a hangképet, a fel- és levezető kereten kívül a Motionless Balance lassú, űrös témája is érdekes. A két főtag produceri munkát is végez, a lemez szépen is szól, kiemelik, ami számukra fontos, de jól oszlik el a figyelem is amellett, hogy kimondhatjuk: eléggé szintialapú ez a zene, ami meglehetősen furcsa extrém metálban.
A Century Media, úgy tűnik, most sem tett rossz lóra, ez a banda sok izgalmat tud nyújtani, főleg, ha megkapják azt a támogatást is, ami eddigi teljesítményük alapján kijár nekik. Kíváncsi vagyok, élőben hogyan tudják ezt a sűrű zenét reprodukálni, mivel a trió felállás ennyi mindent fizikailag nem tud színpadon megoldani, kell ide minimum egy negyedik ember is. De egy biztos: lemezen nagyon élvezetes a holland csapat zenéje.
