
Negyedik alkalommal látom Hans Zimmer utazó hangversenyét és negyedik alkalommal keresgélem a szavakat, miképp is lehetne szavakkal megformálni azt a páratlan audiovizuális élménycsomagot, amivel bő három órán keresztül kényeztetnek minket. Korábban szinte mindent leírtam, miért szeretem zsigerileg a német zeneszerző műveit, bármilyen formában, bármikor, tényleg megunhatatlan számomra. Ő is az a művész, akinek a szerzeményeit időnként már-már aggasztó mértékben öntöm magamba és képtelen vagyok betelni velük. Persze én is érzem, hallom, hogy mikor repetitív és önismétlő, de mégis: mindig képes új formába önteni a fejében lévő hangjegyeket és meglepni valamivel.