Shock!

július 18.
csütörtök
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

CD kritika

Mark Morton: Anesthetic

Mark Morton: Anesthetic

Ha valaki nem tudná, Mark Morton a Lamb Of God egyik gitárosa, az Anesthetic pedig az első szólóalbum tőle a sorban. Mivel a zenekar legutóbbi lemeze, a VII: Sturm Und Drang négy éve jelent meg, és a csapat azóta „csak" turnézik, Marknak bőven volt ideje összerakni ezt az albumot, amelyre illusztris vendégek egész sorát hívta meg. És milyen jól tette, hogy megcsinálta! Az Anesthetic úgy mutatja meg a gitáros több arcát, hogy közben a Lamb Of God-fanok érdeklődésére is alapból számot tarthat, mert a stílus ebben a formában is jellegzetes. Ugyanakkor a dolog fordítva is működőképes lehet: simán el tudom képzelni, hogy valaki a Chester Benningtonnal, Jacoby Shaddixszel, netán Myles Kennedyvel felvett dalok hallatán ás majd utána a Lamb Of Godnak.

 

Eric Gales: The Bookends

Eric Gales: The Bookends

Amikor az ember a mai hipergyors, akciódús világban arra a gondolatra kezdene jutni, hogy bluest hallgatni amolyan öreguras tevékenység, szerencsére mindig előjön az éterből egy figura, aki visszaránt az efféle bolond tévképzetekből. Ráadásul az illetőnek még csak nem is muszáj a Joe Bonamassa névre hallgatnia (akit egyébiránt szintén imádunk és ti...

Buckcherry: Warpaint

Buckcherry: Warpaint

Kábé semmit sem vártam az új Buckcherrytől, miután Josh Todd és társai képesek voltak a Head Like A Hole feldolgozásával felvezetni a Warpaintet. Igen, én is nagyon szeretem a Nine Inch Nails ars poetica slágerét, zseniális dal, de ezzel az erővel kábé a Born To Be Wildot is felvehették volna, az is csak egy-két fokkal lenne ennél elcsépeltebb húzá...

In Flames: I, The Mask

In Flames: I, The Mask

Komolyan napokig gondolkodtam azon, hogyan fogalmazzak meg egy újabb lemezkritikát az aktuális In Flames-kiadványról úgy, hogy közben magamhoz is őszinte maradjak, ugyanakkor a még mindig lelkes, röpke húsz év alatt felnőtté vált rajongókat se sértsem meg, de nem igazán sikerült mindenki által tolerálható gondolatokat összegyűjtögetnem. Úgyhogy ked...

Sick Of It All: Wake The Sleeping Dragon!

Sick Of It All: Wake The Sleeping Dragon!

Miután teljesen jogosan nekünk szegeztétek a kommentszekcióban, hogy a tavalyi Sick Of It Allról azért csúnya dolog volt nem írni, nem tudok mást tenni, mint megemlékezni a novemberi albumról, bár most már lassan le akarjuk zárni a 2018-as restanciákat. Igen, tudom, van elég, nem kezdem el megint magyarázni... Pedig a Wake The Sleeping Dragon!-t mé...

Spirits Of Fire: Spirits Of Fire

Spirits Of Fire: Spirits Of Fire

Íme, még egy all-star projekt underground hősökkel a Frontiers istállójából. A Spirits Of Fire-ben Chris Caffery gitáros (Savatage, Trans-Siberian Orchestra) egyesítette erőit Steve DiGiorgio basszerrel (Testament, Sadus, Death) és Mark Zonder dobossal (Fates Warning, Warlord), a mikrofonnál pedig – ki más? – Tim „Ripper" Owens (Judas Priest, Iced ...

Bring Me The Horizon: amo

Bring Me The Horizon: amo

Tudom, biztos idióta vagyok, de számomra csak az utóbbi két lemezzel vált hallgathatóvá a Bring Me The Horizon. A Sempiternal és a That's The Spirit persze egymástól is eléggé eltért, a korai deathcore-dolgaikhoz képest meg aztán tényleg olyanok, mintha egy teljesen másik banda készítette volna őket. Viszont a csapat zenei irányítását átvett Jordan Fis...

Evergrey: The Atlantic

Evergrey: The Atlantic

Nem nevezném magam rajongónak, de kimondottan kedvelem az Evergreyt, így aztán minden lemezüket kíváncsian várom a megjelenés előtt. Ugyanakkor elég régóta úgy gondolom, hogy Tom Englund is maga mögött hagyta már a legjobb, legkreatívabb lemezeit. Nálam például a Monday Morning Apocalypse volt az utolsó tényleg nagyon sokat hallgatott Evergrey-album,...

Candlemass: The Door To Doom

Candlemass: The Door To Doom

Ha van megbízható doom metal zenekar, akkor az a Candlemass. A svédek 1984-es indulásuk óta ki tudja, hány stúdió-, kis-, közép-, élő- és válogatáslemezen hozták ugyanazt a szintet, mindenkor kimagaslóan, de a legkevésbé sem kiszámíthatóan. Oké, a Flodkvist-éra szerintem is bőven feledhetőre sikeredett, de ettől eltekintve a lényeg csak az volt, ho...

Flotsam And Jetsam: The End Of Chaos

Flotsam And Jetsam: The End Of Chaos

Megoszlanak a vélemények arról, hogy a 2012-es Ugly Noise album kísérleti muzsikájával mennyire szaladt neki a kapufának a Flotsam And Jetsam, az viszont biztos, hogy a hívek zöme nem fogadta kitörő lelkesedéssel a kultikus arizonai power/thrash-brigád kirándulását a hagyományosabb rockzenék világába. Személy szerint úgy gondolom, hogy Eric A. Knutso...

Overkill: The Wings Of War

Overkill: The Wings Of War

Vannak zenekarok, akiknek egész egyszerűen jól áll a sorozatgyártás. Ők azon szerencsés kisebbség, akik esetében nem érezzük fölöslegesnek, unalmasnak vagy elcsépeltnek a megbízhatóan, menetrendszerűen érkező lemezeket, annak ellenére sem, hogy azok egy viszonylag jól behatárolható séma alapján születnek. Nos, az Overkill egyértelműen ezt a halmazt...

Kane Roberts: The New Normal

Kane Roberts: The New Normal

Ha esetleg névről nem lenne meg, Kane Roberts annak idején Alice Cooper gitárosaként vált ismertté, és dalszerzői tehetségével, szikrázó játékával a Constrictor és Raise Your Fist And Yell lemezeken főszerepet játszott abban, hogy a megtépázott hírnevű mester visszakerült a köztudatba. Szanaszét gyúrt, direkt rambósra vett, töltényöves-géppisztolyg...

Inglorious: Ride To Nowhere

Inglorious: Ride To Nowhere

Érdekesen alakult ki a barátság köztem és a brit hard rocker Inglorious között, ugyanis az előző két anyagukon hallható muzsika – amellett, hogy mindig is roppant szimpatikus benyomást keltett – valahogy mégsem volt képes hosszú távon mély nyomokat hagyni bennem. Ennek persze számtalan oka lehet, azonban most úgy érzem, hogy dalírás tekin...

A Pale Horse Named Death: When The World Becomes Undone

A Pale Horse Named Death: When The World Becomes Undone

Nem tudom, te hogy vagy vele, de nekem valami elképesztően hiányzik a színtérről Peter Steele és a Type O Negative. Igen, tudom, egy olyan csapatról beszélünk, ahol a legklasszikusabb lemezek a főhős 2010-es halála előtt jó másfél évtizeddel, a '90-es években készültek, viszont a brooklyniak még ezzel együtt is annyira egyedi színfoltot képviseltek...

Tom Morello: The Atlas Underground

Tom Morello: The Atlas Underground

Thomas Baptiste Morello generációja egyik legzseniálisabb gitárosa. Ezer közül is azonnal felismerhető, egyedi stílussal bír, amit ráadásul úgy alakított ki, hogy jól hallhatóan mindent Jimi Hendrixtől, Jeff Becktől és Jimmy Page-től tanult ugyan, mégis bele tudott csempészni a játékába olyan sajátos elemeket, amitől ez az egész móka újszerűnek, fr...

Toby Hitchcock: Reckoning

Toby Hitchcock: Reckoning

Annak idején, amikor a Jim Peterik-vezette Pride Of Lions feltűnt a színen, valahogy mindannyian egy addig ismeretlen, ifjú hangszálakrobatától dobtuk el az agyunkat (igaz, ekkor én még rendesen kiscserkész voltam), pedig a Peterik által megálmodott muzsika is elsőrangú volt. Toby Hitchcock minden előadói kelléket képes volt felvonultatni magasan s...

Dream Theater: Distance Over Time

Dream Theater: Distance Over Time

Alapvetően kétfajta Dream Theater-rajongó él jelenleg ezen a bolygón: az egyik már belefáradt a New York-iak futószalagon legyártott, „lélektelen" megszólalású legutóbbi lemezeibe, a másik pedig a végletekig kitart, a hiányosságok ellenére is (vakon?) bólogat. Én – ahogy az már lenni szokott – ismét egy köztes réteghez tartozom, hiszen eddig is min...

Altitudes + Attitude: Get It Out

Altitudes + Attitude: Get It Out

Frank Bello és David Ellefson – ha erre az oldalra tévedtél, aligha kell bemutatni aktuális történetünk főszereplőit. Amennyiben netán mégis, előbbi az Anthrax, utóbbi a Megadeth basszusgitárosa, akik ebben a szerencsétlen nevű projektben közösen zenélnek, a dobok mögött az A Perfect Circle-ből ismert Jeff Friedl segítségével. Öt éve már csináltak ...

Skull Fist: Way Of The Road

Skull Fist: Way Of The Road

Nincs szükség komolyabb tehetségre az apró részletek észrevételében ahhoz, hogy a Way Of The Road borítójára pillantva kapásból kiszúrja az ember, hogy a kanadai srácok aktuális lemezükkel egyértelműen új korszakot kívánnak nyitni. A korábbi kardos, lézeres, koponyás, ízig-vérig metal képeknek ugyanis nyoma sincs, helyettük itt van azonban egy kiss...

The Three Tremors: The Three Tremors

The Three Tremors: The Three Tremors

Nem tudom, hányan emlékeznek még rá, de The Three Tremors néven először Bruce Dickinson, Rob Halford és Geoff Tate tervezett közös projektet még úgy 2000 környékén, amikor a főnixként feltámadt Iron Maiden a Queensryche és Rob akkori szólóbandájának vendégeskedése mellett turnézott az Államokban. A dologból végül nem lett semmi, mert ahogy mondták ...

Hate Eternal: Upon Desolate Sands

Hate Eternal: Upon Desolate Sands

Habár már februárban járunk, és ha lassan is, de egyre biztosabban kezd beindulni 2019, azért érdemes egy kicsit belekotorni még 2018 langyos tetemébe, mert volt ott egy olyan lemez, ami nagyon is a Shock!-ra kívánkozik, és eddig késtünk vele. Erik Rutan örökké morcos gránitszilárdságú gyermekéről, a komplex és legfőképp brutális death metal egyik ...

Johnny Gioeli: One Voice

Johnny Gioeli: One Voice

Bár a szóban forgó Johnny Gioeli utóbbi húsz évét leginkább az Axel Rudi Pell-féle minden ízében európai hangvételű hard rock jellemezte, azért vagyunk egy páran, akik elsősorban mégis csak a lezserebb, tengerentúli vonalhoz párosítjuk az énekes orgánumát. Mondhatnánk, hogy Johnny bizonyos időközönként nekünk is kedvez, hisz a Hardline viszonylag r...

Dan Patlansky: Perfection Kills

Dan Patlansky: Perfection Kills

Jócskán elkezdődött már az év, de néha még vissza-visszakacsintunk 2018-ra is az értékelendő lemezeket tekintve, így esett, hogy újra elővettem a dél-afrikai blues gitármágus legutóbbi albumát egy minősítés erejéig. A Perfection Kills két évvel követi Introvertigo című nagysikerű elődjét, Dan Patlansky pedig ezúttal a munkafolyamatok oroszlánrészét...

High On Fire: Electric Messiah

High On Fire: Electric Messiah

Egyre kétségbeesettebben próbáltam meg elfogadható indokot találni arra a több hónapos késedelemre, amit a High On Fire új albumával kapcsolatosan gyűjtöttem be nagy szorgosan, ám önellentmondón (hiszen nyilván nagyon jó az anyag, ha még az évösszegző listámra is felfért), amikor váratlanul segítségemre jött az élet. Konkrétan pedig az a meglepő es...

Metallica: Helping Hands… Live & Acoustic At The Masonic

Metallica: Helping Hands… Live & Acoustic At The Masonic

Miközben a Metallica tagjai szó szerint azt sem tudják már, milyen újabb és újabb nekibuzdulásokkal foglalják el magukat, és tényleg minden totálisan önmagáért való dolgot felvállalnak, akusztikus koncertanyaguk még sosem jelent meg. A háttér bizonyára érdekes, kizártnak tartom, hogy a '90-es években, az MTV Unplugged széria fénykorában ne futott v...

Soilwork: Verkligheten

Soilwork: Verkligheten

Kicsit pihentettem az új Soilworköt a megjelenés után, ugyanis nem akartam a lemezt elhamarkodottan az egekbe dicsérni a kezdeti lelkesedés közepette. De mivel a Verkligheten most, egy hónap után is ugyanolyan mellbevágóan erősnek tűnik, mint amikor január elején kicsúszott, nem nagyon maradt más választásom. Mivel a többségnél gyors fellobbanásokh...

Starbreaker: Dysphoria

Starbreaker: Dysphoria

Várható volt, hogy a TNT-ből való sokadik kiválása után előbb-utóbb felbukkan valami projektben Tony Harnell, hiszen a fickónak egyértelműen a zenélés az élete, ráadásul a hamarosan megjelenő Frontiers-fesztiválos koncertanyagon bárki csekkolhatja majd, milyen jó formában van a hatodik X-hez közelítő, ma is kiegyensúlyozottságról tanúskodó interjúkat a...

3. oldal / 194

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Nevermore - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

30 Seconds To Mars - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 13.