Shock!

február 20.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

CD kritika

RSO: Rise

RSO: Rise

A meglehetősen semmitmondó RSO elnevezés két elsőrangú gitárost takar, akik ráadásul jó ideje a magánéletben is egy párt alkotnak: az egyiket Richie Samborának, a másikat Orianthi Panagarisnak hívják, ez az ötszámos EP pedig az első közös produktumuk. Viszonylag régóta ígérgetik már a megjelenést, előzetesen amolyan countrys-bluesos megközelítésről beszéltek, a legutóbbi promóciós szövegek szerint pedig olyan a zene, mintha Sonny Bono és Cher közös dalait hallgatnánk szteroidon. Nos, ez is egy viszonyítás, ami abból a szempontból kétségtelenül helytálló, hogy a páros gyakorlatilag nettó popzenét játszik a Rise-on. Ami természetesen nem baj, de stílusa mellett a dalok színvonalát tekintve is elég langyos az anyag.

 

Samael: Hegemony

Samael: Hegemony

Ugyan milyen elvárásaink lehetnek egy immár harminc éve üzemelő, annak idején stílust teremtő, de jó ideje éppen e stílus sablonjai közül kikeveredni képtelen zenekarral szemben? Jó kérdés, hogy vajon maguk a Samael teremtő erejét jelentő Locher testvérek milyen elvárásokkal indultak neki a tizenegyedik sorlemezük elkészítésének. Elég lesz-e, ha cs...

Trivium: The Sin And The Sentence

Trivium: The Sin And The Sentence

Úgy tíz-tizenhárom évvel ezelőtt kimondottan sokat hallgattam a Triviumot, sőt, úgy tekintettem rájuk, mint azon fiatal csapatok egyikére, amelyek hosszabb távon majd odasorolhatnak a régi nagyok mellé. Aztán persze – mint szinte az összes efféle zenekarnál, akikben akkoriban bíztam – náluk is elég rendesen ellaposodott a történet, az utolsó lemezü...

Europe: Walk The Earth

Europe: Walk The Earth

Elkötelezett Europe- (és újkori Europe-) rajongóként is töredelmesen be kell valljam, hogy első ismerkedéskor óriási pislogásokat követően vertem be a szunyát a Walk The Earth alatt. Pedig hát a csapat még mindig kizárólag azokkal a zenei eszközökkel muzsikál, amelyekre az utóbbi években ráfordultak, és amelyekkel engem is bármikor kenyérre lehet k...

Dreamgrave: Monuments I. - The Anxious

Dreamgrave: Monuments I. - The Anxious

Amikor egy hazai csapat többek között azt a célt tűzi ki maga elé, hogy az Opeth és a hozzá hasonló progresszív zenekarok nyomdokain halad, ez már elég ahhoz, hogy például az elkötelezett Mikael Åkerfeldt-rajongók egy csapásra szimpatizáljanak velük. Így voltam vele én is. A szegedi Dreamgrave is jó ideje formálgatja, tökéletesíti már ezt a mifelén...

Heretic: A Game You Cannot Win

Heretic: A Game You Cannot Win

A Heretic egy kérészéletű power/thrash-zenekar volt a '80-as évek végén, akik 1985-től mindössze '88-ig voltak aktívak. Ezalatt erejükből a Torture Knows No Boundary EP-re, meg a később a Metal Church énekeseként szélesebb körben is ismertté vált Mike Howe-val a mikrofon mögött kiadott Breaking Point nagylemezre futotta, aztán beleálltak a földbe. ...

Destruction: Thrash Anthems II

Destruction: Thrash Anthems II

Lehet az ember bármekkora Destruction-rajongó, tény, hogy a thrash műfaj egyik legklasszikusabb német csapata az utóbbi egy évtizedben jó esetben is csak stagnált. Nagy probléma persze az újabb cuccaikkal sincs, azzal viszont nehéz lenne vitába szállni, hogy szép lassan beleszürkültek önmagukba. És igaz ugyan, hogy a Schmier szereplésével készült e...

With The Dead: Love From With The Dead

With The Dead: Love From With The Dead

„Nincs szerelem. Nincs öröm. Nincs remény. Nincs élet." – üvölti Istentől elhagyatva Lee Dorrian a With The Dead új anyagának Anemia című dalában, és ez a helyzetjelentés precízen mutatja be a lemezen hallható, karneválian vidám hangulatot. Hatvanhat percnyit kapunk a legnyomasztóbb, legnyomorultabb és legtorzabb doom muzsikából, ahogy talán tényleg...

Septicflesh: Codex Omega

Septicflesh: Codex Omega

Az új Septicflesht hallgatva megint elmerengtem kicsit azon, hogy mennyi veszélyt hordoz magában az, ha egy zenekarnak sikerül kialakítania a saját zenei személyiségét. Vegyük például Seth Siro Antonékat: 1994-es debütáló lemezük óta nagyon sokat fejlődtek és változtak, albumonként kristályosodott ki az az elképzelés, ami már a kezdetektől ott moto...

H.E.A.T: Into The Great Unknown

H.E.A.T: Into The Great Unknown

Mint minden évben, idén is arra vártam, hogy drága svédjeim kihozzák végre az új csomagot, végre meg is történt ez 2017-ben. Nem kapkodták el. Jó rég volt, mikor legújabb kori kedvenceim új kiadvánnyal jelentkeztek, a Tearing Down The Walls óta eltelt három és fél év, ez már az egyébként jó karban lévő türelmemnek is sok, és nemhogy valami jó kis dal...

Sons Of Apollo: Psychotic Symphony

Sons Of Apollo: Psychotic Symphony

Amikor mondjuk három nap éheztetés után valaki elé csak úgy odatolnak egy tál gőzölgő sajtos/húsos makarónit, alighanem még annak is összefut a nyál a szájában, aki alapból ki nem állhatja az olasz konyhát. Aki meg szereti, az alighanem enyhe remegést is érezhet ilyenkor gyomortájékon... Valami olyasmit, mint amilyen a Sons Of Apollo összeállításán...

L.A. Guns: The Missing Peace

L.A. Guns: The Missing Peace

John és Paul, Mick és Keith, Robert és Jimmy, Steven és Joe, Axl és Slash – a rockzene nagy párosairól aligha kell különösebb fejtegetésbe kezdenem, mindenki tisztában van vele, hogy az efféle se-veled-se-nélküled dinamika mennyit tehet hozzá egy zenekar legendáriumához. Mindez persze az említetteknél jóval kisebb léptékben is működik, és aligha vi...

Jag Panzer: The Deviant Chord

Jag Panzer: The Deviant Chord

Ha nem vagy különösebben képben a US power színteret illetően, akkor a Jag Panzer neve valószínűleg maximum onnan ismerős, hogy ebből a csapatból igazolt anno Chris Broderick a Megadethbe 2008-ban. Mark Briodyék azonban jóval fontosabbak annál, hogy csak emiatt legyen érdemes foglalkozni velük. Már a zenekar múltja is tiszteletet parancsoló: az 198...

a-ha: MTV Unplugged – Summer Solstice

a-ha: MTV Unplugged – Summer Solstice

Sokszor, sok helyen felmerült már a kérdés, hogy vajon mely zenei megközelítés bizonyítja leginkább, hogy egy dal kivételesen jó. A stílusirányzat persze legalább ugyanannyira szubjektív dolog, mint ahogyan az is, hogy kinek melyik előadó vagy zenekar a kedvence, azonban abban szerintem nagyon sokan egyetértünk, hogy egy igazán jó dal szinte minden...

Blackfinger: When Colors Fade Away

Blackfinger: When Colors Fade Away

Új lemezzel jelentkezik Eric Wagner Trouble-utáni életének gyengébbik csapata (a jobbik ugye a The Skull). A jó Eric a 2014-es debütáló anyag óta az egész bandát szélnek eresztette, hogy aztán ide is beszuszakoljon egy korábbi Trouble-muzsikust Chuck Robinson gitáros képében, aki azonban túl sok időt nem is töltött el a zenekarban. Helyére az a Terry...

Whitesnake: 1987 - 30th Anniversary Edition

Whitesnake: 1987 - 30th Anniversary Edition

Biztos nem én voltam az egyetlen tisztességes Whitesnake-rajongó, aki hiányérzettel küszködött, amikor az EMI kiadó 2007-ben előállt az 1987-es lemez jubileumi újrakiadásával. Az a CD/DVD kombó sajnos semmi olyat nem tartalmazott, amire egy vérbeli fan igényt tartott volna, most, a harmincadik évfordulóra azonban alaposan kiköszörültetett a csorba....

Living Colour: Shade

Living Colour: Shade

Nem kényezteti el a tábort túl gyakran új lemezekkel a Living Colour. A legutóbbi The Chair In The Doorway 2009-ben jelent meg, a Shade pedig mindössze a harmadik stúdióalbum a 21. század elején megjátszott újjáalakulás óta, vagyis mennyiségileg csak most érték be első periódusos önmagukat ezen a téren. Nem mintha ezeknek a számoknak meg a statisztik...

Kobra And The Lotus: Prevail I

Kobra And The Lotus: Prevail I

Brittany „Kobra″ Paige egy szőke amazon Kanadából, aki 2008 óta egyengeti saját maga által alapított zenekara, a Kobra And The Lotus útját, és ugyan ma még nem az ő nevétől hangos a metal média, fokozatosan építkezve kezd egyre inkább bekerülni a köztudatba. Amellett, hogy Ms. Paige kétévente piacra dob valamiféle új Kobra-cuccot, a Kamelotban is h...

Marilyn Manson: Heaven Upside Down

Marilyn Manson: Heaven Upside Down

Nem hittem volna, hogy az utóbbi időszak albumtermése – és különösen a 2015-ös The Pale Emperor után – valaha még azt mondom Marilyn Mansonra, hogy nahát, de nahát. Az előző anyaga kapcsán írt soraimat visszaolvasva pedig dupla nahát. Az öreguras polgárpukkasztó valahogy vissza tudott tekeregni az időben, s bár soha nem fog már Antichrist Superstar t k...

Cradle Of Filth: Cryptoriana: The Seductiveness Of Decay

Cradle Of Filth: Cryptoriana: The Seductiveness Of Decay

A két évvel ezelőtti Hammer Of The Witches jó ideje a Cradle Of Filth legimpozánsabban sikerült albuma volt, ráadásul a banda változatlan felállásban fordult rá a folytatásra, így okkal reménykedhetett benne mindenki, hogy nem lesz nagy gond az új lemezzel. Engem első blikkre ugyanakkor kicsit megijesztettek a hétperces átlagidejű szerzemények. Nem m...

The Haunted: Strength In Numbers

The Haunted: Strength In Numbers

Pár évvel ezelőtt úgy tűnt, keresztet vethetünk a The Haunted további sorsára, de Patrik Jensent nem olyan fából faragták, aki csak úgy feladja. A kitartást díjaztam, viszont a két évvel ezelőtti feltámadást jelentő Exit Wounds lemezt ezzel együtt sem találtam különösebben lehengerlőnek. A kötelezőt hozták rajta, de annál többet egy fikarcnyival sem ...

Myrkur: Mareridt

Myrkur: Mareridt

Életünk egyik leghátborzongatóbb élményére, az álomparalízisre a mai napig nem képes még a tudomány sem racionális magyarázatot adni. Évezredek óta kérdés, minek is „köszönhető″ az ébredés utáni, illetve elalvás előtti tehetetlen, bénult lidércnyomás, valamint a rémálmokba illő alakok közeledése. Persze léteznek különböző teóriák: mindez csupán lel...

Prophets Of Rage: Prophets Of Rage

Prophets Of Rage: Prophets Of Rage

Megérkezett hát az elmúlt év talán legizgalmasabb(nak kikiáltott) szupergroupja, a Rage Against The Cypress Enemy debütáló lemeze, és ezzel teljessé is vált az idei rap-metal érettségi találkozó résztvevőinek listája, hiszen a Body Count és a Powerflo már korábban bejelentkeztek. Hogy rögtön a lényeggel kezdjem: a Prophets Of Rage kettejük közé hel...

Satyricon: Deep Calleth Upon Deep

Satyricon: Deep Calleth Upon Deep

A Satyriconnak hatalmas múltja és tábora van – e kettő között azonban esetükben nincs valódi ok-okozati viszony. Az a zenekar, amely annak idején kiadta egy lemezbe sűrítve a skandináv black metal esszenciáját (ez volt számomra a Nemesis Divina album), újabban leginkább biztonsági játékoshoz méltó, közönségetető, a neoprimitív jelző norvég megfelel...

Apey & The Pea: HEX

Apey & The Pea: HEX

Néha ott nőnek ki a földből a váratlan sikersztorik, ahol nem feltétlenül várná az ember, vagy legalábbis nem tűnik annyira nyilvánvalónak. Oké, az Apey & The Pea esetében nyilván hazai underground viszonyok között kell érteni a fentebb használt szót, de hát ki vitatkozna azzal, hogy ha egy magyar metalcsapat ma már menetrendszerűen megtölti mo...

Foo Fighters: Concrete And Gold

Foo Fighters: Concrete And Gold

Jó előre le lehetett fogadni, hogy olyan nagyon radikális váltás még Greg Kurstin jelentős szerepe ellenére sem várható a Foo Fighters új albumától, de azért elég egyértelmű, hogy Adele, Lily Allen vagy Pink volt producere valamelyest rányomta a bélyegét Dave Grohlék új albumára. Persze bevallottan eleve azért is vonták be a melóba, hogy friss ízek...

Five Horse Johnson: Jake Leg Boogie

Five Horse Johnson: Jake Leg Boogie

A Five Horse Johnsont jó későn, kábé tíz éve ismertem meg. Akkor történt, hogy az énekes/herflis Eric Oblander három dalban is vendégeskedett a Clutch remek From Beale Street To Oblivion lemezén, mindenekelőtt persze abban az Electric Worryben, aminek a klipjében is ott bokázik. Pedig akkor már a FHJ a hatodik lemezén is túl volt, én pedig alapvetően...

3. oldal / 185

Hirdetés

Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Sting - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. június 30.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

A Life Divided - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. február 23.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.