Steve Harris számára bizonyára sokat jelent a British Lion, ha még az Iron Maiden bokros teendői közé is beszuszakolja második zenekarának ügyeit. Az eleinte hobbiprojektnek tűnt formáció ha nem is nagyon aktívan, de rendszeresen koncertezget – pár éve hozzánk is eljutottak –, és hét és fél év alatt összeállt a második nagylemez is. Lelkesedni viszont most sem nagyon tudok, és a teljesen borult Harris-fanokat leszámítva a többség alighanem hasonlóan lesz majd ezzel.
Még tavalyi a lemez, most meg már február második felét írjuk, de a The Ferrymenről azért mindenképpen érdemes szót ejteni. Adott tehát egy projekt, amelynek első lemeze a jelek szerint sikeresnek bizonyult, hiszen ellenkező esetben aligha rendelte volna be a Frontiers a folytatást. És egyébként azt kell mondanom, jogos a kedvező fogadtatás, mert a M...
Öt évvel ezelőtt a Revolution Saints debütálása pontosan azt az esetkört merítette ki, amikor összegyűlnek páran a rockszakma legkvalifikáltabb figurái közül, és ebből logikus módon kellene következnie a világmegváltásnak, ám az valamiért elmarad. Sőt, időnként még a léc alá is csúszunk... Bár ennek pontos okairól van egy nagyon határozott véleményem...
Azt ugye Medgyessy Péter óta tudjuk, hogy az útelágazódás (vagy mi) nehéz szó, márpedig a Mammoth Mammoth ötödik nagylemezének címében szereplő német kifejezés pontosan valami ilyesmit jelent. És hogy a jó ausztrál rock and rollerek miért is használnak germán szavakat? Gondolom, ily módon akarták meghálálni, hogy legújabb lemezüket Berlinben vették...
A korábbi korszakok sztármuzsikusai közül sokakat joggal vádolhatunk azzal, hogy manapság olyan megélhetési projektekben aprózzák el magukat, amelyekbe nem igazán teszik bele a szívüket és a lelküket. Habár a hajdani Dokken-gitáros George Lynch is előszeretettel projektezik boldog-boldogtalannal, az esetek túlnyomó többségében sikerül elkerülnie az...
Akárcsak a The Winery Dogs, a Sons Of Apollo is igazi sikersztorinak tűnik Mike Portnoy – meg persze Billy Sheehan – részéről. Pedig eleinte már csak a felállás és a stílus miatt is tartani lehetett tőle, hogy a csapat túl direkt módon akar majd ráígérni a mai Dream Theaterre, és ettől esetleg izzadságszagú lesz a végeredmény. A ráígérősdi be is jö...
Néhány héttel ezelőtt olvashattál nálunk interjút a többek között az Onslaught és a Lionsheart éléről is ismerős Steve Grimmett-tel. Az egyik lábát tragikus betegségben elvesztett énekes fő csapata és szerelme azonban a Grim Reaper, akik még 2019 októberében hozták ki az At The Gates anyagot, ami három évvel követi a 2006 óta Steve Grimmetz's előtagg...
A korábbi hasonló szösszenetre érkezett, váratlanul Super visszajelzések okán, no meg a 21. századi Pet Shop Boys működését körbelengő, közülünk sokakat ma is elképesztő erővel vonzó szürrealitás oltárán áldozva következzék tehát a sztori folytatása, csaknem négy év elteltével. A jeles alkalomnak persze ma már valójában nincs is különösebb jelentőség...
A The Agonist sokáig nem tért magához Alissa White-Gluz 2014-es csapásszerű távozásából, és a sebtében leigazolt új énekesnő, Vicky Psarakis eleinte nem is találta helyét a szokatlan helyzetben. Ahogyan a zenekar sem, hiszen összhangról messze nem beszélhettünk. Talán el kellett telnie ennek az öt évnek, hogy rájöjjenek az egyszeregyre. Az Orphans ...
A Muddy Roots egy olyan új banda, ami igazából nem is az. A trió a Burning Full Throttle-ből alakult át úgy, hogy lényegében Vincze András basszer/vokalista elmaradt mellőlük, Mundi Csabi pedig átváltott gitárról basszusra. És kétgitáros felállásról egyre váltani azért elég meghatározó lehet, még akkor is, ha szerintem választott stílusukhoz jobban...
Bizonyos emberek egyszerűen nem öregszenek, és ebből fakadóan nem is igazán lehet csalódni bennük. Michael Monroe-ról például most már tényleg végérvényesen kijelenthetjük: elképesztően jó, saját karrierjét tekintve is feltűnően egyenletes szintidőt fut a Hanoi Rocks legutóbbi szétszéledése óta. Utólag már azt is megkérdőjelezem, hogy a szólókarrie...
A Rendezvous Point neve önmagában még nem jelent hívószót, ám ha hozzáteszem, hogy norvégok és progresszív zenét játszanak, már többen felkapjátok a fejeteket a bevezetőt olvasva. Hogy még több érdeklődőt idevonzzak, ravaszul itt említem meg, hogy a Leprous egy állandó és egy koncerten kisegítő tagja is itt játszik – illetve utóbbi csak ex a Nagy N...
Nehéz immunisnak maradni a Jinjerre, hiszen a zenekar az utóbbi években egészen meglepő rohamléptekkel halad előre. Magyarországi státuszuk a rendszeres koncerteknek köszönhetően eleinte jóval a nemzetközi előtt járt, de az ukrán csapat mára tényleg bekerült abba a kalapba, ahonnan akár ki is húzhatják a nevüket valamikor a jövőben, és összejöhet e...
Ugyan már átcsúsztunk 2020-ra, de olyan lemezekről azért illik írni kritikát, amelyet az évértékelő listázásunkban a legjobbak közé soroltunk, így a nem túl feltűnő nevű O.R.k. sem maradhat ki a sorból. Egy netes barangolásnak köszönhetem, hogy egyáltalán felfedeztem a zenekart: épp új zenék után kutattam, amikor megakadt a szemem a borítón, beleha...
Noha a kommentszekció nem nagyon értett velem egyet, én a magam részéről láttam a rációt a Bad Wolves 2018-as Disobey debütjében, noha a dolog kiszámítottsága természetesen messziről üvöltött az első pillanattól kezdve. A csapat ugyanakkor profi módon létrehozott egy működőképes elegyet a brutálmetal és a jellegzetesen amerikai rádiórock közötti mezs...
A Die Krupps sokkal régebbi titkos német kedvencem, mint a Rammstein, de ezt megírtam a visszatérő lemezük kritikájában, amit azóta is sok szeretettel szoktam hallgatni, ha éppen olyanom van. Fogalmazhatnék úgy is, hogy a legutolsó igazán jó Die Krupps lemez volt az a 2013-as kiadvány. A két évvel későbbi, már metalosabb anyagukra igazából nem is nag...
Teljesen meglepett, amikor – némi fáziskéséssel – megtudtam, hogy a semmiből beesett a King Hobo kettes rajtszámú nagylemeze. Nem is csak azért, merthogy már jó tizenegy év eltelt a debütálás óta, hanem mert ez a formáció tényleg egyszeri történetnek tűnt. Ja, hogy mi is az a King Hobo? Hát Per Wiberg (Kamchatka, Spiritual Beggars, Candlemass, Opeth,...
Sötét árnyékot vetett a Pretty Maids új albumának megjelenésére Ronnie Atkins tüdőrákos megbetegedése. Nagyon bízom benne, hogy az énekes felgyógyul a halálos kórból, az óvatosan szivárogtatott információmorzsák egyelőre arra engednek következtetni, hogy az esélyei aránylag jók. A zenekar jövője jelenleg eléggé bizonytalannak tűnik, viszont az Undr...
Abbath az élő mém, akinél viccesebb black metal zenész nem létezik, és aki az interjúkon is hülyére veszi a riportert, na meg saját magát is. Nem átall pofára esve legurulni egy domboldalról valami fesztiválon, picsarészegen totálisan hülyét csinálni magából Argentinában, aminek eredményeképpen a koncertet, majd a turnét is törlik. Aztán elmegy kij...
Amikor annak idején felbukkant az Airbourne, a rockzene egyik lehetséges megmentőjeként fogadtam a csapatot, főleg, miután láttam őket élőben. Nyilván semmi eredeti nem volt bennük, de jó dalokat írtak, koncerten pedig egészen elképesztő energiával nyomulnak a mai napig. Aztán persze mint szinte az összes akkortájt felbukkant hasonló reménységnél, ...
Amikor azt olvasom egy heavy metal (egyszerűbben: metál-) zenekar nevében, dalának címében, hogy „battle", onnantól kezdve tisztes távolságból indulok neki, hogy megismerjem a zenéjüket, annyira elkopott már ez az „irány a csatába, magasra a zászlót, hősként küzdj stb." jeligés arculat. Láttam ezt a finn csapatot is Budapesten a Nightwish előtt , az ...
Úgy látszik, Greg MacKintoshnak nem elég a Paradise Lost, és valahol muszáj fullosan is a legdurvább muzsikáknak hódolnia. Bizonyára megvan az oka annak, miért nem lehetett mindezt továbbra is Vallenfyre néven folytatni, de pusztán pragmatikus alapon nem feltétlenül lenne indokolt a dolog: a három nagylemeznek köszönhetően a Vallenfyre már többé-ke...
Twin Peaksből sosem elég. Az utóbbi időben ismét felreppentek pletykák, hogy ESETLEG, TALÁN lesz folytatása a megmagyarázhatatlannak, és lesz negyedik évadja minden idők egyik legfurább sorozatának. Ennek persze nincs semmi valós alapja, főleg, ha azt nézzük, hogy a harmadik évad is milyen nehezen és nyögvenyelősen indult útnak. És azt se feledjük, h...
Finoman szólva nem túl szerencsés sorsú zenekar a New York-i (The Incredible) Jolly, akik a The Audio Guide To Happiness első része után jobb sorsra lettek volna érdemesek, csakhogy a Sandy hurrikán közbeszólt, és intett egy nagy „nana, hova olyan sietősent", így aztán a boldogságfrekvenciás lemezeik után hat évet kellett várni az új albumra. És ugya...
A Rockzenészek Kézikönyvének első szakasza kimondja, hogy az új lemez mindig a legjobb, legfogósabb, legszebb, legízletesebb és még az illata is ennek a legüdébb. A Crobot tagjai olvasták az említett szakkönyvet, hiszen negyedik nagylemezük megjelenését olyan hozsannázások közepette ünnepelték, minthogy: „Itt szerepelnek az eddigi legsúlyosabb dolga...
A Shock! csapatában viszonylag kevés olyan embert találsz, aki manapság nem biggyeszti le a száját a folk- illetve a szimfonikus metal kifejezések hallatán/olvasatán, és ha már itt tartunk, igazából már az én szívem sem dobban akkorát mostanában, ha az idézett stílus képviselőivel találom szemben magam. Az okokba szerintem felesleges is belemászni,...
Hat év sok mindenre elég. A göteborgi Monolordnak például elég volt ahhoz, hogy a teljes ismeretlenségből indulva kiadjon négy nagylemezt, és elérjen odáig, hogy az európai stoner/doom színtér egyik megkerülhetetlen oszlopává váljon. Persze, ez a közeg – legyen bármennyire népszerű és túljátszott is – még mindig igazi underground dolog, és soha a b...
Facebook
Twitter