Még mindig nehéz hozzászokni, hogy a nemrég oly' közeli, ′90-es évek közepe/vége korszak már minden fenntartás nélkül Klasszikushock-kompatibilissé nemesedett. Tehát, hogy például 1996 már huszonöt éve volt – nincs mit tenni, mi is nemesöregszünk. A korabeli zenéket viszont jó esetben érleli az idő, és ahogy mi magunk is érettebbé válunk, jobban tudunk azonosulni velük, pláne, ha közben megismertük az alkotó motivációit, illetve saját gondolatait, amikor visszatekint az adott élet- és alkotói szakaszra. Így eshet meg akár az is, hogy egy közmegegyezéses klasszikusról kiderül: kimondottan nehéz szülés volt, kellemetlen emlékek fűződnek hozzá. Ám természetesen rengeteg pozitív példa is akad – így vagy úgy, de saját korában vizsgálva közelebb kerülhet hozzánk bármilyen mű. Mindezt azért is említem, mert ezen cikkre való felkéréskor éppen csak végeztem Bruce Dickinson önéletrajzával, amely minden kétséget kizáróan alapmű már most, és teljes mértékben alátámasztja a fenti gondolatokat.
