Beletelt egy kis időbe, de aztán csak rávettem magam, hogy folytassam a Doors lemezekről megemlékező sorozatot, mégpedig azzal a Waiting For The Sunnal, ami nagyon sok szempontból központi szerepet játszik a zenekar történetében. Ez volt a csúcsra vezető út utolsó lépcsőfoka, a csapat kereskedelmi szempontból legsikeresebb lemeze, az első és egyetlen korongjuk, amely a Billboard-lista élén nyitott, rajta a banda második (egyben utolsó) number one slágerével, a Hello, I Love You-val, és akkoriban tényleg ismertebbek voltak, mint bárki az amerikai rockzenében, kábé Elvis óta. Ugyanekkor ez volt az az időszak is, amikor Jim Morrison démoni alteregója, a Gyíkkirály végleg átvette a hatalmat személyisége és tettei felett, ezáltal helyrehozhatatlanul elvesztve a kapcsolatot saját zenésztársaival, miközben egyre kevésbé érezte jól magát az egész hatalmas cirkusz közepette. A Napra várva így aztán nem más, mint egy korszak lezárása, ahonnan kezdve soha semmi nem lehetett ugyanaz, mint korábban.
