Shock!

november 28.
péntek
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés
Shockmagazin

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Machine Head: Unto The Locust

Olyan többszólamú vokálbevezetővel indul az új Machine Head lemez első dala, az I Am Hell (Sonata In C#), hogy az ember először önkéntelenül is megnézi, vajon jó albumot indított-e el. Aztán persze szépen a helyére kerül minden, egy szintén elég ködös, de már kellően durva és vészterhes átvezetésből kibontakozik a jellegzetes elemekre épülő több mint nyolcperces dal gerince, ám már itt sem kérdés, hogy Robb Flynnék ismét léptek egyet előre. A tökéletesen felépített, a thrashes fűrészelést mézédes gitárharmóniákkal és a nyaktörő tempó dacára is megadallamos refrénnel összeeresztő dal elég jól összefoglalja az Unto The Locust lényegét. Ugyanez a helyzet a már jó ideje ismert Locusttal is: ha nem tetszett ez a nem kevés Metallica-szerű hangulattal operáló, több részből felépülő, a szokásos brutalitás mellett néhol már-már meglepően melodikus szerzemény, vélhetően az albummal sem leszel maradéktalanul elégedett.

megjelenés:
2011
kiadó:
Roadrunner
pontszám:
10 /10

Szerinted hány pont?
( 148 Szavazat )

Ha röviden akarnám érzékeltetni, mi történt, azt mondanám, minden korábbinál dallamosabb lett a zenekar, ám eközben jellegzetes intenzitásuk is a helyén maradt. Váltásról nincs szó, inkább csak azt mondanám, hogy az ezredforduló nu metalosabb stíluskanyarjait követően a 2003-as Through The Ashes Of Empires albummal visszataláltak a klasszikus első két anyag vonalához, mindezt továbbfejlesztették a legutóbbi The Blackening hosszú, komplex, még több old school metalt rejtő dalaival, az Unto The Locust pedig a következő állomást jelenti ugyanezen az úton. Robbék jó érzékkel ismerték fel, hogy nem lehet még egyszer ugyanazt kiadni négy és fél év, rengeteg minden korábbinál sikeresebb turné és egy olyan fogadtatású lemez után, mint a legutóbbi. Megmaradtak a hosszú, összetett dalok – a rendes verzió mindössze hét nótából áll, és a legrövidebb is a hat percet közelíti –, ebből a szempontból egyértelműen a 2007-es anyag vonala a meghatározó, de eközben hallhatóan tudatosan rágyúrtak a harmóniákra, a fogós, ragadós gitártémákra. Ez nemcsak a szólókra vagy a díszítő motívumokra értendő, mert az anyag nagy részén maguk a riffek is dúdolhatóak, ami azért nem annyira gyakori ezen a vonalon... Robb is dallamosabban hozza magát, mint eddig bármikor. Ami pedig a legkomolyabb fegyvertény: a zenekarnak sikerült mindezt úgy megvalósítania, hogy közben egyáltalán nem bújtak ki a bőrükből.

A dallamosabb megközelítés mindenképpen bátor húzás, sokan ugyanis garantáltan nem készültek fel egy ilyen típusú albumra a Machine Headtől. Így aztán helyből borítékolni merem, hogy ismét rengeteg vitát vált majd ki a táboron kívül és belül az Unto The Locust. Az is biztos azonban, hogy sokaknak most jobban tetszik majd a csapat, mint eddig bármikor... Pláne, hogy az albumban hallhatóan elképesztően sok munka fekszik, tényleg a legaprólékosabb részletek is a helyükre kerültek, és eszméletlen mennyiségű finomságot rejtettek el a dalokban. Mindent elárul, hogy több mint egy hónapja ismerkedem a lemezzel, és nemhogy nem untam meg, hanem ellenkezőleg, még mindig egyre jobban tetszik. Kétségtelen, hogy nincs rajta olyan elsőre is kiugró kvázi-sláger, mint legutóbb a Halo, vagy az Imperium még egy kanyarral előtte, ám ahogy az ember újra és újra beteszi ezt a hét dalt, fokozatosan feltárják megannyi arcukat.

Az egyik legragadósabb téma nem meglepő módon a legrövidebb Be Still And Know, a bridge és a himnikusnak is bátran nevezhető refrén elsőre üt, nem lepne meg, ha előbb-utóbb klipet is készítenének hozzá. Ennél mindenképp kevésbé tipikus a This Is The End, ahol skandinávos benyomást keltő melo-death gitárharmóniákkal keverték a Machine Headre olyannyira jellemző precíziós modern thrasht. A tika-tika tempókra érkező alapriff itt is szinte fütyülhető, az irgalmatlanul hatásos belassulással pedig még egyet csavarnak az egészen. Biztos, hogy sokan túlzásnak bélyegzik majd ezt a dalt, nekem viszont az egyik kedvencem. Szintén nagy favorit a Darkness Within, ami akusztikus gitáros bevezetőből fejlődik monumentális vallomássá a zenéhez, és ismét páratlanul hatásosan bontakozik ki a tamokkal kihangsúlyozott, úszós gitárhangokkal alábúgatott nagy refrénig. Simán a következő évek egyik nagy Machine Head himnusza válhat belőle, garantáltan rengetegen tudnak majd kapcsolódni hozzá. A The Blackening vonalát talán a kiállásokkal teli, tempóváltogatós Pearls Before The Swine viszi tovább leginkább, de erre sem mondanám, hogy simán felfért volna arra a lemezre. Tulajdonképpen csak a záró Who We Are-t bevezető gyerekkórus jelenlétét érzem túlzásnak, az ilyesmi ugyanis mindig, mindenütt menthetetlenül csöpögősen hat egy rock/metal lemezen. Szerencsére aztán gyorsan megmentik a helyzetet a lánccsörgető tempókra épülő zakatoló főriffek, amelyek néhol egészen olyanok, mintha csak Iron Maiden témákat nyomtak volna tele proteininjekciókkal. A refrén pedig megint kimondottan himnikus...

Ami az egyéni teljesítményeket illeti, első helyen most is Dave McClaint emelném ki, aki egyértelműen korunk egyik legfifikásabb metal gőzhengere, ráadásul élőben is simán tudja mindazt, amit lemezen. Most is olyan ravasz, izgalmas ütemeket eszelt ki a dalokhoz, hogy már csak azokra figyelve sem igazán lehet unatkozni az anyag hallgatása közben. A ritmusszekciót Adam Duce is jó kis old school témákkal erősíti, ami pedig a gitárfrontot illeti, Robb és Phil Demmel ezúttal hallhatóan minden korábbinál mívesebb, dallamosabb szólókkal akarták még emlékezetesebbé varázsolni a dalokat, és ez sikerült is nekik. Flynn amúgy nyilván most sem vált a világ legjobb torkává, én azonban – hajtűkanyarok ide vagy oda, néha furcsább nyilatkozatok amoda – valahogy mindig elhittem neki, amit énekelt: a Burn My Eyes-on is, a The Burning Reden is, és most is. Ez valami olyan plusz, ami nála megvan, sok kategóriákkal jobb énekesből meg hiányzik... Hallatszik amúgy, hogy eljárkált énektanárhoz az utolsó album óta, mert magabiztosabban bánik a hangjával, mint eddig bármikor, és a változatosságra is nagyon figyelt, még a néhol használt magasabb hangfekvés is remekül áll neki. Az album hangzása is gyönyörű, és ezúttal ezen a téren sem az volt a cél, hogy két dal után összepréselődjön a hallgató agya: sűrű és súlyos, de kellően nagy terű, szellős a megszólalás. A speciális verzióra felpakolt két feldolgozással (The Sentinel a Judas Priesttől és Witch Hunt a Rushtól) sem tévedtek nagyot, mindkettő jól sikerült, bár túl sokat nem változtattak az eredetieken.

Ahogy írtam, biztosan rengeteg ellentétes véleményt olvasunk-hallunk majd erről a lemezről a következő hetekben-hónapokban, engem azonban ismét maradéktalanul meggyőzött a banda, és az is tetszik, hogy volt merszük megtenni az újabb lépést. Az Unto The Locust száz százalékos Machine Head album, mégis számos újdonsággal szolgál – lehet, hogy kissé elfogult vagyok velük, mióta csak tizennégy évesen először hallottam a Burn My Eyest, de nem kérdés, hogy az új Anthrax mellett ezt az albumot hallgatom a legszívesebben az idei termésből.

 
FacebookGoogle bookmarkMyspace bookmarkIWIWSatartlapDel.icio.usTwitterLinkter.huvipstart.huDiggUrlGuru.huBlogter.hu

Hozzászólások 

 
+3 #20 miso 2014-07-31 21:47
Korai MH fanatikus vagyok, de ez már teljesen más irány.
Számomra erőtlen, és max évente egyszer fogom feltenni.

Folyamatosan változik a Machine Head, már rá sem ismerek a korábbi isteneimre.
Idézet
 
 
+8 #19 hszb 2011-10-10 20:03
Szerintem nem ez a legjobb lemezük, de nagyon jó irányba mennek!!!
Idézet
 
 
+9 #18 KillEmAll 2011-09-27 17:07
Szerintem is kegyetlen lett. Nem nagyon tudtam elképzelni hogy hogyan fogják felülmúlni a Blackeninget, mert számomra az is egy 10 pontos lemez volt, de sikerült. Egyenlőre az I Am Hell tűnik a legerősebbnek a számok közül, de ez még biztos változni fog.
Idézet
 
 
+6 #17 Béééééla 2011-09-27 01:01
Egy biztos: az éneket úgy tákolták össze hozzá, vokóderrel és egyéb XXI. századi stúdiós ügyeskedéssel. Ez simán kihallható.
Idézet
 
 
+7 #16 Nűnű 2011-09-25 09:21
Nekem is nagyon bejött ez a lemez.
Annak idején az Empires után (amit imádtam) nem tudtam megbarátkozni a Blackening-gel, de ez most nagyon elkapott. Talán pont az a jó értelemben vett fogósság kellett hozzá.
Eddig év lemeze gyanús.
Idézet
 
 
+5 #15 Tomika 2011-09-24 18:15
Szerintem is a Blackening sokkal jobb volt.
Ha fordítva lenne a sorrend,hogy Unto the Locust és most jönne ki a Blackening azt mondanám,hogy "aztaaaaaa a kur**"
ellenben így,hogy volt egy Blackening amit rongyossá hallgattam ez nem olyan.
persze tetszik nagyon és szinte minden másnap meghallgatom csak a Blackening tényleg durvább jobb volt nekem is.
de ha nem nézem a blackeninget akkor 8/10
Opeth nálam jobban ütött

DE MONDOm tetszik ettől függetlenül :D
Idézet
 
 
+4 #14 tiBikEEe 2011-09-24 11:07
Nagyon vártam ezt a lemezt és nem is okozott csalódást! Mondjuk kellett egy jó pár hallgatás neki... Az utolsó dal viszont sztem már túlzás...a bónusz dalok meg vannak aztán örülünk de kb ennyi
Idézet
 
 
0 #13 pampasz 2011-09-24 08:36
Idézet - pé:
Szerintem ez egy borzasztóan rossz lemez. Egy gyenge katyvasz, feleslegesen hosszú számokkal, irritálóan gyenge színvonalú ikergitáros megoldásokkal, szánalmas tiszta énekkel. Még egyszer mondom, számomra ilyen a lemez, nem is fogom soha többet meghallgatni 3/10. ééééééés tessék! Lehet nyomkodni a mínusz gombot bőszen!


nyomkodjuk is :)
Idézet
 
 
+6 #12 matheusthemaggot 2011-09-23 17:30
Hogyhogy ti már a lemezről beszéltek, amikor 25-én jelenik meg? Lemaradtam vmiről?
Idézet
 
 
+2 #11 ripperwylde 2011-09-23 17:29
The Blackening 100X jobb anyag volt ennél!
Idézet
 
 
+14 #10 t- 2011-09-23 13:18
Nagyon állat lett. Maradéktalanul egyetértek a szerzővel. Olyan lett a lemez, mint a hagyma...meg az ogre...többrétegű, amely fokozatosan tárja fel magát. Kb. egy hete próbálom kiszorítani a lejátszómból a szintén nem gyenge új Anthrax-szel, és a nagy kedvenc DT-vel, de egy hallgatás után újra és újra visszacsúszik az Unto The Locus, úgyhogy most már nem is próbálkozom ezzel.
A dalok jók és végre egy banda, aki nem gondolja azt, hogy azért mert egy CD kb 74 perces, azt meg is kell maradéktalanul tölteni. Nincs felesleges rész, vagy töltelék "nóta". Dave veszettül és rettentő izgalmasan dobol és a többiek is nagyon jól reszelnek. Az energia a vokál frontján is megmaradt, mert a hangszerek intenzitása mellett Robb dallamosabban, de továbbra is magát rekedtre üvöltve énekel, . Nálam eddig az év lemeze (és elég valószínű, hogy az is marad)... :)
Idézet
 
 
+10 #9 robidog 2011-09-23 12:48
Idézet - Valentin Szilvia:
Idézet - Neckmetal:
Szerintem ez egy borzasztóan jó lemez. Egy erős összetett, rétegzett, tökéletesen megfelelő hosszúságú számokkal, high-end szinvonalú ikergitáros elemekkel, szokásosan remek Flynn énektémákkal. Mondanom sem kell számomra a lemez egyszerűen tökéletes, sokat hallgatom 10/10.

És tessék.......hogy te mekkora botfülű idióta vagy pé b....meg....


Véleményt szabad nyilvánítani, de más olvasóba belekötni nem. Tartsátok tiszteletben mindezt. Köszi.

Mondjuk azért ez a Pé csávó sem kis troll, de mindegy.
Idézet
 
 
+16 #8 M 2011-09-23 10:54
engem már elsőre is szétszaggatott ez a lemez :)
akkorra 10/10 mint a huzat
(már csak a nov.i bécsi bulira kéne kijutni valahogy)
Idézet
 
 
+9 #7 Vox 2011-09-23 09:56
Úgy látszik csak nincs veszve az év...Devildriver- és Trivium-bukta után végre Anthrax- és Machine Head-diadal...és a Mastodon se lett rossz (így 1-2 hallgatás után).
Nagyon örülök, hogy Flynnék a homlokukra csaptak 2003 környékén, mert azóta töretlenül törnek felfelé...nem tudnak hibázni és ehhez az Unto the Locust is remek példa. Fantasztikus album, de a kritika már elmondott mindent. 10/10
Idézet
 
 
+5 #6 janómanó 2011-09-23 09:38
A The More Things Change óta nem hallgattam meg Machine Head lemezt háromnál többször, de ezzel már tíz körül járok, lehet ,hogy haverok leszünk, bár a Rush nótát nem kellett volna erőltetniük. Azt viszont nem értem miért ilyen gyatra grafikával látták el a borítót.
Idézet
 
 
+6 #5 Flame 2011-09-23 09:05
Tényleg jó ez a lemez, de azt kell mondanom, hogy az új Mastodon erősen lenyomja...
Idézet
 
 
+12 #4 Valentin Szilvia 2011-09-23 08:54
Idézet - Neckmetal:
Szerintem ez egy borzasztóan jó lemez. Egy erős összetett, rétegzett, tökéletesen megfelelő hosszúságú számokkal, high-end szinvonalú ikergitáros elemekkel, szokásosan remek Flynn énektémákkal. Mondanom sem kell számomra a lemez egyszerűen tökéletes, sokat hallgatom 10/10.

És tessék.......hogy te mekkora botfülű idióta vagy pé b....meg....


Véleményt szabad nyilvánítani, de más olvasóba belekötni nem. Tartsátok tiszteletben mindezt. Köszi.
Idézet
 
 
+13 #3 feca 2011-09-23 08:01
Csatlakozok a cikk írójához. Az Anthrax és a Machine Head hozta az idei év legjobb anyagait! Hiába kedvencem a DT! Machine Head pedig a Burn My Eyes óta nem tetszett annyira, mint most. Végtelenül profi!! Az Anthrax pedig a Persistence óta nem futott annyit a lejátszóban, mint az új.
Még ott lesz a Mastodon, a Megadeth, Cynic, jövőre Testament és még jópár cucc.... Szegény underground bandák...
Idézet
 
 
+11 #2 Neckmetal 2011-09-23 07:18
Szerintem ez egy borzasztóan jó lemez. Egy erős összetett, rétegzett, tökéletesen megfelelő hosszúságú számokkal, high-end szinvonalú ikergitáros elemekkel, szokásosan remek Flynn énektémákkal. Mondanom sem kell számomra a lemez egyszerűen tökéletes, sokat hallgatom 10/10.

És tessék.......hogy te mekkora botfülű idióta vagy pé b....meg....
Idézet
 
 
-76 #1 2011-09-23 05:11
Szerintem ez egy borzasztóan rossz lemez. Egy gyenge katyvasz, feleslegesen hosszú számokkal, irritálóan gyenge színvonalú ikergitáros megoldásokkal, szánalmas tiszta énekkel. Még egyszer mondom, számomra ilyen a lemez, nem is fogom soha többet meghallgatni 3/10. ééééééés tessék! Lehet nyomkodni a mínusz gombot bőszen!
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Biztonsági kód
Frissítés

Kereső

Hozzászólások

Legfrissebb galériák

 

Alter Bridge - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

The Treatment - Budapest, Petőfi Csarnok, 2014. június 11.

 

Iron Maiden - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Peter Gabriel - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. május 6.

 

Red Dragon Cartel - Budapest, A38, 2014. május 5.