Május 31-én a budapesti Akváriumban lép fel a Superbutt – utána pedig egy ideig nem lehet majd találkozni a csapattal, legalábbis ezen a néven biztosan nem. Az utóbbi tizenegynéhány év egyik emblematikus magyar modern rock/metal zenekara egy Schnitt című nagyszabású válogatással zárja le karrierje e szakaszát, és az utolsó felállás hamarosan más néven folytatja majd tovább a zenélést. A mostani leosztás fő zenei motorjával, Kovács Attila gitárossal beszélgettünk a döntés hátteréről, és természet...
Igazság szerint eléggé meglepődtem, amikor legelőször hallottam az új Spock's Beard korong...
Áprilisban jelent meg A Tűz jegyében címmel az Ossian új nagylemeze, amely sorrendben már ...
Burton C. Bell sem ült sokat a hátsóján. A tavalyi, egészen jól sikerült The Industrialist u...
A héten megkezdi a koncertezést Európában a Rush, akik fellépnek az idei Sweden Rock fesztiválon is. A zenekar harmincnégy évvel ezelőtt játszott utoljára európai fesztiválon, de Geddy Lee basszer/énekes szerint nem kizárt, hogy a helyzet a jövőben változni fog.
Minden jel arra mutat, hogy akár stabilan is a Linkin Park énekesében, Chester Benningtonban találhatja meg új énekesét a Stone Temple Pilots. Chester egy friss interjúban elárulta: a kooperáció nem merült ki egyetlen dalban és speciális fellépésben , a zenekar további aktivitást tervez ebben a felállásban.
Tolószékkel mozog Rob Halford, akinek nemrég csúnyán megsérült a háta. A Judas Priest frontembere szerint ugyanakkor az állapota nem olyan szörnyű, mint amilyennek látszik, és az orvosok hamarosan megoldják a problémát.
Ősszel jelenik meg a portlandi Red Fang harmadik nagylemeze a Relapse gondozásában. A csapat egyelőre még nem adott címet az anyagnak, amelyen ugyanúgy Chris Funk (Decemberists) producerrel és Vance Powell (The White Stripes, Kings Of Leon) keverőssel dolgoznak, mint elődjén, az elementáris Murder The Mountains en.
62 éves korában elhunyt Trevor Bolder, a Uriah Heep basszusgitárosa. Bolder az utóbbi hónapokat lábadozással töltötte egy súlyos daganatos megbetegedés, az azt követő orvosi beavatkozások és kezelések után, és abban reménykedett, hogy a doningtoni Download Fesztiválra visszatérhet a csapatba.
Holtan találták a hétvégén a wisconsini Madisonban a White Zombie és a Last Crack egykori dobosát, Phil Buerstattét. A zenész halálának oka egyelőre ismeretlen, de az évek során többször is akadtak különféle drogproblémái. Buerstatte mindössze 47 évesen távozott.
Japánban már ma megjelenik a Black Star Riders első nagylemeze, az All Hell Breaks Loose, amelyet Európában május 27-én dob piacra a Thin Lizzy utódzenekara. Scott Gorhamék addig is a várakozást enyhítendő, Kingdom Of The Lost címmel újabb szöveges videót tettek közzé.
Két új dal is meghallgatható a Todd La Torre énekessel felálló Queensryche új nagylemezéről, amely június 24-én jelenik meg a Century Media gondozásában, és a zenekar egykor lényegesen szebben csillogó nevét viseli majd. A Where Dreams Go To Die-t stúdióváltozatban, a Falloutot pedig koncertfelvételként lehet élvezni.
Márciusban lépett fel Budapesten egy speciális akusztikus műsorral Eric Martin. A Mr. Big végig rendkívül közvetlen és barátságos frontemberétől elméletileg csak tizenöt pe...
Európában ritkán mozog a Skid Row, így errefelé az utóbbi hét évben leginkább csak akkor hallottunk a '80-as évek végének egyik legsikeresebb hard rock csapatáról, amikor...
Stabil szólógitáros nélkül kezdte meg januárban az új album munkálatait a dán Volbeat, ám úgy alakult, hogy miután magukra zárták a stúdió ajtaját, meglelték a megoldást ...
Bár tavaly is megfordultak nálunk az alsóörsi Harley Davidson Fesztiválon, legutoljára 2009-ben láttam élőben a veterán skót rocker Nazareth-et. Ha egy csapat két tagja i...
Az utóbbi időben tendenciává vált minifesztivál jellegű, négy-öt előzenekaros bulik sorába illik Jeff Scott Soto idei fellépése is, aminek köszönhetően a nyitó Oziriszt t...
Mivel a Pain Of Salvation sok-sok év és lemez óta hazajár hozzánk, olykor ki-kihagyom egyik-másik koncertjüket. Ez történt például 2011-ben is, noha a Road Salt Two – elődjé...
Ismét muszáj leszögezni, hogy az Iron Maiden nem egyedül a világtörténelem egyik legtökéletesebb heavy metal zenekara, hanem marketinges szempontból is a könnyűzene egyik...
Összhatásában inkább lehangoló, mintsem örömöt szerző DVD került a polcokra a közelmúltban – de rögtön az elején szögezzük le, a hatás kiváltó oka nem az anyag minősége. ...
Nincs szükség a Grammy-díj felemlegetésére ahhoz, hogy Peter Gabriel húsz éve rögzített koncertfilmje kapcsán előhúzhassuk legmodorosabb jelzőinket: e felvételnek a Klass...
Sokakkal ellentétben egyáltalán nem találom olyan szörnyűnek az Ozone Monday nevet, amivel Sebastian Bach 1996-os távozása után a megmaradt Skid Row tagok egy darabig érv...
Kötelezően leírhatnám az amerikai Jex Thoth új lemeze kapcsán is mindazt, amit az összes hasonszőrű borult hangulatú, old school rockzenét játszó banda kapcsán meg szoktu...
Manapság, amikor már a bivalybasznádi közmunkások dolgos mindennapjait is részletesen dokumentálják a neten, természetesen gondosan kitérve arra is, hogy mi volt az a tíz...
Június elején újra rocktól hangos a Balaton északi partja. Számos hazai és külföldi banda lép színpadra június 5. és 9. között a Harley-Davidson Open Road Fest-en. A mag...
Bár a Rise Records működése bőven kapott hideget-meleget az utóbbi években, mégis vannak olyan igazolásai napjaink egyik legbefolyásosabb kiadójának, melyek mindig is mag...
Több mint 20 éves hallgatást követően adott ki idén februárban új lemezt a My Bloody Valentine zenekar, és a meglepetést fokozva számos lemezbemutató koncertet is bejelen...
Gyerekként annyi marhasággal traktálják az embert, nem igaz? „Sok jó ember kis helyen is elfér" – próbáltál már Motörhead koncert után bejutni a wc-be? „Sörre bor, minden...
Ősborzalom , avagy felfedezésre váró black metal klasszikus? Néhány esetben csupán viszonyítási pont kérdése az egész. A norvég Gorgorothot teljes pályafutása során végigk...
Sokszor és sok zenekarral kapcsolatban leírtuk már, hogy az adott csapat mennyire alulértékelt, illetve lamentáltunk azon, miért nem kapták meg azt az elismerést, tisztel...
Noha úgy indultunk neki 2013-nak, hogy ez az év a Black Sabbath visszatérése révén kerül be a metal nagykönyvébe, és mint ilyen, csakis jó szájízzel lehet majd rá visszae...
A világnak ugyan megint nem lett vége 2012-ben, a vészharangot azonban elég sokan elkezdték kongatni a súlyosabb zenék felett az idei felhozatalt ekézve. Nálunk stábon be...
Az éppen huszonöt évvel ezelőtt, 1987. július 21-én megjelent Appetite For Destruction hatása jóformán felbecsülhetetlen: a lemez nyomán hirtelen mindenki felfedezte a nyer...
