Shock!

Ugyan tavalyi a lemez, de ha már ilyen erős a black metal termése az elmúlt években, a Havukruunut vagy a Cradle-t elnézve, nem szerettem volna kihagyni a megemlékezést a svédes black metal egyik legjobb tavalyi terméséről sem, mivel nem marad el ezen ismertebb bandák kiváló lemezeitől. A Dödsrit neve svédül halálrituálét jelent, szóval helyben vagyunk, szövegileg és koncepcióügyileg a black metal nyersebb ágával van dolgunk. Ám zeneileg előjönnek a finomságok a dissectionös él, dallamok és egyéb apróságok formájában.

A csapatot stúdióban négyen alkotják, de nem a kezdetektől van ez így, az első két lemezt még egyedül vette fel a svéd Christoffer Öster énekes-gitáros. Hamarosan viszont csatlakozott hozzá egy Hollandiából igazolt komplett csapat, második gitáron Georgios Maxouris (a feloszlott Nuclear Devastationból), basszuson Jelle Soolsma (szintén a Nuclear Devastationból), a dobokon pedig a több projektben is érdekelt Brendan Duffy szállt be (Faceless Entity, ghUsa, Morvigor). Ez a felállás 2018 óta van együtt, ez pedig a második közös lemezük. Idén felléptek nálunk is, kiegészülve egy harmadik gitárossal, aki csak élőben segít ki (a több holland bandából Peter Rebel).

A nemzetközi kvartett ezen a lemezen kicsit eltávolodott a régi stílusjegyeitől, eltűnt a hangzásból a crust hatása, mivel átvette a szerepét egy tradicionális metálos dallamosság. Egyenesen heavy metalos beütések jelentek meg, ezzel pedig csak szimpatikusabb lett a banda. Túl gyakran feltűnik ahhoz az Iron Maiden hatása, hogy véletlen legyen. Mindig is vonzónak találtam az ilyen dallamosítási kísérleteket extrém metalban, és ami zseniális és masszívan előremutató volt a '90-es évek közepén a Dissection (vagy akár például az Ophthalamia) lemezein, az itt is megtalálható, hasonlóan élvezetes formában, még ha nem is ugyanazon a színvonalon, mint például a Storm Of The Light's Bane-en. Énekileg kicsit a klasszikusabb, károgós stílus felé húz a lemez, de a vokált nem keverték nagyon előre, és nem is kell, itt a ragadós harmóniákon van a lényeg inkább. Bizonyos lemezein a francia Blut Aus Nord utazik hasonlóban, nyilván eléggé más összetételű, de hasonlóan atipikus black metalban, ők szeretik az éneket így némileg hátrakeverni, amivel semmi bajom sincs.

Az epikus, időnként tíz perc fölé kúszó számok végig izgalmasak, tele vannak váltásokkal, csendes részekkel váltakoznak a gyors részek (Irjala, As Death Comes Reaping), de van itt egy nagyon szép és rövid akusztikus instrumentális is (Ember and Ash). Némileg meglepő egymás után két instrumentálist rakni, de a sodró elektromos gitárra felhúzott Utmed Gyllbergens stig (A Gyllbergeni út mentén) is jó. Viszont ha valamibe bele lehet kötni, akkor ebbe lehetne, mivel nem annyira erősek a témák itt, hogy megálljanak a saját lábukon egy önálló instrumentális tételben. Nincs nagy baj itt sem, de a többit erősebbnek érzem.

Természetesen a lényeget a már említett hosszú számok jelentik, a hat szerzeményből négy is nyolc perc fölötti: itt nem a slágerek dominálnak, hanem a hangulat és a témák kibontása. Ilyen a már említettek mellett a két nyolcperces, a Nocturnal Fire és a Celestial Will. Ezek is hasonló erényekre építenek, akusztikus betétekkel, lassított részekkel, de a lemez sosem keresi a szélvész tempót, egészen más van a célja. A Celestial Will a marconább, itt beugrik a nordikus, folkos, pogány metál is, ahhoz hasonló, amelyet a szomszédban művel elit szinten a Moonsorrow. Egyeseknek beugorhat egy jóval kevésbé folkos Saor is, de az észak-európai hangulat és a dallamvilág skót barátunknál is hasonló, azzal a kikötéssel, hogy ami itt időnként jelentkező folkos adalék, az a Saornál alapanyag. A Nocturnal Fire és a Celestial Will címeiből tevődik össze egyébként a lemez címe is (Nocturnal Will) – érdekes húzás ez is.

A hangzásban pozitívum, hogy a dallamos gitározásra domborították ki, mivel ez nem a blastelős, dobszóló-jellegű black metal, így a harmóniáknak ütniük kell, ez pedig maximálisan sikerül is. Az ének szerepe sem túl nagy, nincs is nagyon előtérben, jó is ez így. Ideális a hossza is, 43 perc pont rendben van, ha rövidebb lenne, kicsit befejezetlenül hatna, nyújtani meg nem érdemes.

Aki vonzódik a dallamokban tobzódó black metalhoz, ne habozzon, mert ez itt a közelmúlt egyik figyelemreméltó teljesítménye, és valószínűleg még hallunk róluk.