Nem biztos, hogy egyszerű feladat lenne akárcsak megbecsülni is Bruce Dickinson vagyonát, de abban szinte biztos vagyok, hogy ez a hiperaktív, örökmozgó figura nem azoknak a gazdagoknak a társaságát gyarapítja, akik kótyavetyéléssel töltik el mindennapjaikat. Többek között ezért is volt fura a közelmúltban bejelentett hír a Balls To Picasso újragenerálozásáról, ami elsőre inkább valami unatkozó milliárdos „kínjában-nem-tud-mit-kezdeni-magával" jellegű pótcselekvésnek tűnt, mint értelmes vállalkozásnak, de az ilyesmi valahogy mégsem jellemző Bruce-ra.
Meg aztán ott van a másik kérdőjel is: ehhez a lemezhez mégis mi a jóistent lehet még pluszban hozzátenni? Ahogyan megszólal, az még mai füllel hallgatva is leomlasztja az arcom, imádom minden egyes hangját, sőt, megkockáztatok egy milánpéteri túlkapást is némi zuborollys fűszerrel megcsavarva: szerintem ez Minden Idők Egyik Legállatabbul Megszólaló Rock/Metál Lemeze. A ′90-es években, a távozó Iron Maiden frontemberétől ráadásul még egy kicsit forradalminak is hatott, úgyhogy elsőre én sem értettem, hogy mi szükség megbolygatni olyasmit, aminek minden pillanata úgy égett belénk, mint Galadriel szörnyeteggé válása az Egy Gyűrű kísértésének jelenetében (ugye?). Azonban szerencsére ez nem újrajátszás, csak egy remaszterrel-részleges remixszel vegyes újragondolás, kiegészítés (Reimagined). Én pedig úgy vagyok az ilyesmikkel, hogy Margot Robbie-t is ki lehet úgy sminkelni, hogy dögösebb legyen még annál is, mint amilyen az előző körben volt.
Ilyesmiről győzött meg az albumot indító csodanóta, a Cyclops bikakábellel újraélesztett verziója is, pedig ez tényleg az a típusú dal, amiről azt gondolná az ember, hogy semmit nem lehet hozzátenni és minden másodperce tökéletes. Alapvetően nem is bolygattak meg itt semmit: akad némi hangulatos, szimfonikus aláfestés a szellős részeknél, némi perka, kiemelt mélyek és persze extra gitársávok, amelyektől általában megvadul minden. Nekem az eredetiben hallható dinamikai váltakozások még mindig jobban tetszenek, de az új verzió némileg torzabb, egységesebbé kompresszált elegye még így is működik. Az Alice In Chains-stílusjegyeket is hordozó Hell No viszont sokkal ütősebb lett így besúlyosítva, ez a téma szinte bármennyi gitárt elbír. A Gods Of Warba némi színesítő effekten kívül nem nagyon nyúltak bele, ez amúgy is inkább az énekes szárnyaló dallamairól szól (meg arról a keretes szerkezetű óóó-zós témáról és tamjátékról, ami ugye kifektető hatású).
A 1000 Points Of Light intrójában pedig egyértelműen hallatszik, hogy a gitárokra azért kellemesen rácsavarták azt a francos overdrive-ot, de a százpontos refrén alá odajátszott synthwave-motívum is újszerű és nyilván jól is működik, bármennyire is hülyén néz ki így leírva. A Laughing In The Hiding Bush gyilkosan sodró riffje is bőven elbírta a gain potméter ütközésig felcsavarását, a Change Of Heart vonósokkal gazdagabbá varázsolt lírája meg aztán főleg meghálálja az érzelmek felfokozását. A funkos jelleg, illetve a száraz, kissé kopogós pergő pedig rögtön a múlt ködébe vész a megvadított Shoot All The Clowns felfrissített verziója mellett, pedig ezt még fúvósokkal is színesítették, valamint új vokálokat is felénekelt hozzá a mester. A szintén díjnyertes riffel kiszerelt Fire és az örök kedvenc Sacred Cowboys úgyszintén plusz vokálokkal és felpépesített gitárokkal szólnak teltebben, az überklasszik Tears Of The Dragont pedig szimfonikusok és helyenként Nightwish-féle operametálos kórusok is díszítik. Azonban ez már lehet, hogy egy kicsit „too much". A természetesség érzésem szerint sokkal jobban áll ennek a dalnak, nem feltétlenül kell mindent túlcicomázni.
Aztán majd úgyis mindenki eldönti, hogy kinek mennyire is tetszik ez az új festékréteg Dickinson Picassóján. Az én ízlésem mindig is az organikusabb dolgok felé hajlott, de hogy egy korábban is pedzegetett, olcsó hasonlattal is éljek: a magam részéről soha nem zavart, ha egy gyönyörű nő ízlésesen kifesti magát, amelybe olykor a „túlhúzott" esetek is bőven beleférnek. A Balls is valami ilyesmi. Játszadozni lehet vele, de elrontani nehéz.
Hozzászólások