Ez az alkalom most azok közé tartozott, hogy kimondottan szerettem volna megnézni az előzenekart, ugyanis rendesen felkészültem, meghallgattam a Hydra nagylemezét, még jónak is találtam, tehát kíváncsi is voltam rájuk. Aztán az élet mégse így hozta, viszont mivel pont a két záró feldolgozásra értünk oda, mégis talán tudok érdemben nyilatkozni róluk, mert ismertem a zenéjüket.
A dolog bejelentése óta némileg elcsitultak a viták a Pantera feltámasztása körül, amiben természetesen perdöntő szerepet játszik, hogy Phil Anselmo és Rex Brown méltó módon élesztette újjá a legendát Zakk Wylde-dal és Charlie Benantével. Nyugodtan mondhatjuk, hogy bő másfél évvel ezelőtt a két csurig telt barbás buli azóta a hazai koncertlegendárium...
The Blood Of Our Enemies névre hallgat a Manowar évindító Európa-turnéja, amellyel a legendás banda 1984-ben megjelent harmadik, illetve negyedik nagylemezeit, a Hail To England et és a Sign Of The Hammert ünnepli. Bizony, akkoriban még annyira pörgött a gépezet, hogy egy év alatt két, azóta klasszikussá érett korong is napvilágot látott tőlük. Magya...
Azt gondolom, nyugodtan megspórolhatjuk a „ki hitte volna″ jellegű köröket, hiszen egészen nyilvánvaló, hogy senki sem hitte volna, értve ez alatt magát a zenekart és annak táborát is. Bár a '90-es évek végén csak igen nagy nehézségek árán tudtad kikerülni Zoliékat, valószínűleg egyikünk sem kötött volna rá fogadást, hogy átvészelnek három évtizede...
Tulajdonképpen akár tripla headliner bulinak is nevezhetjük a koncertet, amin a thrash metal műfaj három vezető zenekara lépett fel a Barba Negra nagyobbik sátrában. Meggyőződésem, hogy a Kreator és az Anthrax akár egyedül is igen komoly nézőszámot vonzottak volna ugyanitt, a Testament pedig a Blue Stage-et pakolta volna fullra, így kissé meglepő v...
Mindössze néhány hónappal a Satan kultikus bulija után ismét a bécsi Escape Metal Cornerben találtam magam. Az apropó ezúttal a tengerentúli Jag Panzer eljövetele volt, akik tulajdonképpen a Mikulás ajándékaként érkeztek az osztrák fővárosba. Régi kedvenceim ők, mivel azonban még sosem játszottak Magyarországon – meg a környéken is meglehetősen rit...
Ahogy Page Hamilton fogalmazott, a Helmet szinte évente játszik nálunk, de így is minden alkalommal igen meleg fogadtatásban részesülnek. Tökéletesen igaza van a főnöknek, ha pedig olyan speckó programmal készülnek, mint ezen a turnén is, akkor nyilván még könnyebben borítékolható a felfokozott érdeklődés. Akárcsak tíz évvel ezelőtt a Dürerben , úgy ...
Első két lemezének megjelenése környékén igen gyakran megfordult nálunk a Blues Pills, hiszen a 2017-es Fezennel bezárólag minimum háromszor el lehetett csípni őket az országban. Én is láttam a csapatot többször ebben a pár évben, azóta viszont nem igazán fújt össze minket a szél. Szóval ideje volt újra felvenni a fonalat, erre pedig remek alkalmat...
Az idei év utolsó nagyszabású (azaz arénás) koncertje érkezett el ezen a lassacskán téliesbe forduló november végi napon. Ehhez méltóan ünnepi hangulatba kellett hoznom magam, hiszen hosszú ínséges hetek várnak rám, amíg újra az MVM/Sportaréna belsejében találhatom magam. Két évvel ezelőtt a Kaleo nyitotta a Barba Negrát , akkor csurig telt a sátor. ...
Mindössze bő másfél év telt el az Apocalyptica legutóbbi itthoni fellépése óta, ezalatt viszont rendkívül sok minden történt a huszonnyolc éve Metallica-feldolgozásokkal indult, de aztán saját dalai révén is komoly népszerűségre szert tett finn csapat háza táján. Kezdjük rögtön azzal, hogy húsz együtt töltött év után Mikko Sirén már nincs a kötelék...
Bár mindössze három éve és pár hónapja történik a Dolog, és csak idén már volt szerencsém két alkalommal is a színpadon látni a Thy Catafalque-ot, az ősz végére egyre erősebb lett bennem a hiányérzet Kátai Tamásék ügyében. Ott volt a Magyar Zene Háza februárban, aztán a turnényitó bécsi koncert , mégis úgy voltam vele, hogy egyrészt ezek már nagyon r...
Nemrégiben, az Accept és Phil Campbell koncertje kapcsán hazajáró lelkekről írtam , és tulajdonképpen azt a bevezetőt akár át is lehetne másolni ide. A The Dead Daisies ugyanis szűk egy évvel legutóbbi koncertje után ismét Budapesten játszott, meg sem tudom mondani, immáron hányadszorra. És bár koncertjeik olyan drasztikusan azért sosem különböznek egy...
Negyven év és egy páratlan karrier zárul le elvileg ezzel a turnéval. A Sepultura annak idején a harmadik világ – vagy ha jobban tetszik, „a globális dél" – első fecskéjeként tört fel a metálvilág csúcsára, és az alapvető változások, hullámvölgyek ellenére is abszolút emelt fővel futhatják le ezt a finálét. Erőteljes kérdés persze, mi lesz utána, d...
Hosszú nap után értem az MVM Dome-ba, hogy megnézzem a Sleep Tokent, napjaink egyik legizgalmasabb és egyben legfurcsább vadhajtását. Alapvetően a zordabb, progosabb, régimódi zenék híve vagyok, de néha be tud találni valami egészen más is. A fiamat például inkább Cannibal Corpse-ra viszem, de megfogott a Sleep Token egy olyan dala, amiről ordít a ...
Korai tinédzseréveim elején kifejezetten odavoltam a Dookie-ért meg a Smash ért, aztán mire szűk egy évtizeddel később, úgy igazán felnőtt ezen a vonalon a Sum 41 is, már egészen másféle zenéket hallgattam. Mivel azonban Deryck Whibley-ék sikert sikerre halmoztak az elmúlt, csaknem három évtized nagyobbik részében, úton-útfélen belefutottam a dalaikb...
Mi lehet jobb egy időjárásilag már igazán csúnyába forduló, ködös, szürke, fagyos novemberi napon, mint egy jó kis vasárnap esti, lazulós Myles Kennedy-koncert? Persze akadt más is aznapra, máshol , ilyen napokon nagyrészt szívügy szerint mozgunk, az örökifjú Kennedy úr az én reszortom, sokéves Alter Bridge- és Slash feat. Myles Kennedy-rajongásom ál...
Két hazajáró lélek vette birtokba vasárnap este a Barba Negra vörös színpadát, hiszen Phil Campbell és gyermekei szűk másfél év alatt harmadszor játszottak már nálunk, Accept meg megszámolni sem tudom, hányszor volt eddig Magyarországon, legutóbb például mindössze néhány hónapja, a Rockmaratonon . Ami jó, az viszont jó, így hiába láttam én is mindkét...
Csepel válasza a Pink Floydra, szegény ember David Gilmourja... nem kell messzire menni a magyarosan magasröptű, lecsapásra ingerlő irónialabdákért. Ebből is csak az látszik amúgy, hogy milyen piszkosul nehéz dolga van a Brit Floydnak annak ellenére, hogy egy már kitalált, sikerrel kipróbált koncepciót melegítenek fel, ezúttal éppen a The Division B...
„Hans Zimmernek klónoznia kellene magát” – sóhajtott fel sokezer ember, amikor először-másodszor-sokadszor volt lehetősége megnézni tényleg páratlan előadásait, amelyből szerencsére Budapestre is eljutott jó néhány. Nos, mintha csak Aladdin csodalámpáját dörzsölgette volna ez a tömeg, Hans Zimmer megduplázódott, olyannyira, hogy most már egyszerre ...
Ha már a Vintage Metal fesztnél „kismagyarkeepittrueztam″, ez a buli még annál is true-bb és kisebb, sőt, a lehető legkisebb volt, tekintve, hogy meglepetésemre az S8 amúgy teljesen korrekt „nagy″színpada helyett az általam még sosem látott kisterembe szervezték valamiért. Kicsit olyan a hely, mintha a klubon belül lenne egy Narnia-átjáró, ami igazáb...
Négy hatalmas X jelzi a turnéhoz kapcsolódó marketinganyagokon, hogy a Dream Theater fennállásának jövőre esedékes, negyvenedik évfordulóját ünnepli ezzel a körúttal. Elvileg, teszem is hozzá gyorsan, az egész középpontjában ugyanis tudjuk, ki áll: a tékozló fiú, a legkisebb királyfi, a közönségkedvenc dobos, Mike Portnoy, aki tizenhárom év után té...
Amellett, hogy mindenképpen meg akartam nézni ezt a három bandát együtt, nekem a rendezvény elnevezése is kimondottan tetszett, valahogy az elcsépelt retro szót kissé ide nem illőnek éreztem, pedig ez az este a jó értelemben vett retrózásról szólt. A social médiás bejelentkező posztban azzal szellemeskedtem, hogy „kis magyar Keep It True", és végül...
Minden túlzás nélkül az ősz egyik legnagyobb érdeklődéssel kísért metálzenei rendezvénye volt itthon az In Flames és az Arch Enemy társult headliner bulija, ahová csemegeként még a Soilwork is becsatlakozott. Anders Fridénéket pár éve nem lehetett elcsípni itthon, így nyilván fokozott érdeklődéssel várta őket minden rajongó, de az Arch Enemy is kom...
Huszonkettedik nagylemezét jelentette meg idén Axel Rudi Pell, a Risen Symbol turné zömmel német nyelvterületre koncentráló első körének pedig szerencsére magyar állomása is volt: a banda a kisebbik Barba Negra-színpadon lépett fel. Axel tehát 60 év felett sem lassít a tempón. Míg mások ebben a korban jó, ha évtizedenként egy-két lemezzel jelentkez...
Utólag visszatekintve van benne valami egészen briliáns, hogyan fordította visszájára a dekadencia és a látványos külsőségek évtizedében az összes rocksztáros klisét Bryan Adams. Miközben mindenki tupírral meg sminkben tolta, ő farmerben, pólóban, bőrdzsekiben, rövid hajjal állt ki a deszkákra, és az lett az imázsa, hogy nincs imázsa: ő a rendes kö...
Az Aréna felé ügetve azon járt az eszem, hogy micsoda három napon leszek túl nemsokára. Péntek este kezdődött a Dürerben a Laibachhal , szombat este a Magyar Zene Házában folytatódott a Platon Karataevvel, és Nick Cave társaságában zárult vasárnap éjszaka. Hibátlan hangzás, hibátlan zenekarok mindenütt, és vajon a Bad Seeds a koronát teszi fel majd m...
Egy bizonyos kor felett törvényszerű, el is nézhető, ha valaki többször tekint visszafelé, mint előre, és valami hasonló mutatkozik manapság a Laibach háza táján is. A zenekar jövőre már negyvenöt éves (!) lesz, a nevükkel fémjelzett Neue Slowenische Kunst mozgalom éppen idén ünnepli alapításának negyvenedik évfordulóját, a jelen turné apropóját pe...
Facebook
Twitter