Jöhet bármi, az idei koncertszezon abszolút csúcspontjaként kezeltem (már előzetesen is) ezt a fellépést, már pusztán azért is, mert a két fellépő banda idei produkciói toronymagasan kiemelkednek számomra a 2025-ös felhozatalból. Ez persze valahol az idei megjelenések kritikája is részemről, de sokkal inkább egy hatalmas kalaplevétel a Platon Karataev és a Törzs irányába, hiszen mind a Napkötözőt, mind a Menedéket hibátlan anyagnak tartom a mai napig. A habot a tortán az Akvárium jelentette, mert bár sterilsége, konzervdobozra hangolt belső tere sosem tudta velem megszerettetni ezt a helyszínt, két ilyen, a vizuális támogatásra is nagyban támaszkodó zenekar esetében elképzelni sem lehetett ennél ideálisabb választást klubszinten.

|
időpont:
2025. október 31. |
|
helyszín:
Budapest, Akvárium |
|
Neked hogy tetszett?
|
A Törzzsel ráadásul ez volt az első élő találkozásom, az idei Fekete Zajon is lemaradtam róluk, és alapvetően szívesebben is néztem volna meg őket egy vagány szabadtéri helyszínen, hiszen játszottak ők már a Bükkben, a Fiumei úti sírkertben, vettek fel lemezt a Baradla-barlangban, szóval kedvelik a szokatlan koncertszituációkat. Itt most háromnegyed órát kaptak, baráti, felkészült közönség előtt, „természetesen" olyan minőségű vizuállal, amit a Platon is megkapott. Ahogy arról a Thy Catafalque előtt bizonyító Boru esetében is elmélkedtem már, a post-zenék inkább otthon hallgatósak nálam, de a halloweeni díszletbe öltöztetett Akvárium galériáján azért nem volt nehéz ráhangolódni Balázs Somáék instrumentális produkciójára. Két dolog továbbra is igaz: a trió tagjai továbbra is egymás felé fordulva, úgymond maguknak játszanak, másrészt az első pengetés hallatán otthonos érzés fog el, és ez nem is múlik az idővel. Nem akarom/nem tudom túlanalizálni a hallottakat, remélem, lesz majd módom mondjuk a Skót-felföldet járva is a Menedéket hallgatni... még nem próbáltam, de tudom, hogy tetszene.

A Platon Karataev előbb felvett egy mindent vivő harmadik lemezt (ez volt a Partért kiáltó), majd nagyon tudatosan és következetesen az élő produkciójukat is hasonlóan magas szintre fejlesztették. Balla Gergőék koncertteljesítményében már tavaly sem nagyon találtam kivetnivalót, ráadásul remek helyeken (Magyar Zene Háza, Dürer Kert nagyterem) láthattam őket, ami tovább hizlalta az eleve nagyszerű élményt. Mindennek egyfajta betetőzése volt, amikor idén tavasszal megjelent végre a régóta ígért Napkötöző album, amelyre a zenekar legalább annyira büszke, mint a táboruk, és ahogy a Budapest Parkban levezényelt lemezbemutatón, most is az új dalokra helyezték a fókuszt. El is játszottak nagyjából mindent, ami a negyedik sorlemezükön hallható, és bár a Partért kiáltó fénye egyáltalán nem halványult el a megjelenése óta, azt gondolom, most ezek a dalok állnak a legjobban Gergőéknek. És nem csupán a klipesített címadó, Nem felelhet, Odaér, hanem a komplett anyag. Ennek jegyében telt el ez a másfél óra, minden különösebb szócséplés nélkül, áramvonalas, kompakt formában (ez már a Törzsnél is így volt egyébként).
A franc se tudja, hogy melyik műfaji skatulya húzható rá leginkább a Platonra, számomra az indie a legszimpatikusabb, mert abba szinte bármi belefér, és mégis mondtunk valamit. És ha már indie, akkor nálam az efféle zene akkor tudja kifejteni a kellő hatást, ha pont olyan fluid, mint a Napkötöző lemezes Platon zenéje. A zenekar élő megszólalása is erre lett kihegyezve, hogy lehetőleg semmi se zavarja meg a zene eredendő folytonosságát, és faltól falig tudjunk lebegni a térben, miközben a Partért kiáltó szerzeményei és (most már inkább csak kuriózumértékkel) az azt megelőző anyagokról származó nóták is beépüljenek a nagy egészbe. Ami pedig a megszólalást illeti, remélem, hogy odalent is mindenki úgy tudta élvezni a tökéletest közelítő soundot, mint mi a galérián, a kezdeti aránytalanságok hamar kisimultak, illetve Gergő és Sebő torka is bemelegedett. A háromosztatú LED-falon közben minden dal saját vizuált kapott, a fények tündököltek, az egész hátborzongatóan gyönyörű volt. A legvégére aztán, a hagyományokhoz hűen befért még a VHK-tól a Halló mindenség is, hogy tényleg semmi se hiányozzon.
A Platon Karataev és a Törzs közös turnéja az elmúlt hét végén indult Budapesten és Szombathelyen, egészen december közepéig tart majd, és hat további városba jutnak még el az országban. Szerintem te sem akarod ezt kihagyni.



Hozzászólások
És persze, legyen egy fókusza az oldalnak, de még egyszer, kibaszott Ektomorf?
Azt, hogy Zotya éppen mit nyúl le teljesen pofátlanul.
Most a Slipknotot.
Nem is csak az, de mi az úristent lehet érdemben nyilatkozni a TIZENHETEDIK Ektomorf albumról, őszintén nem tudom elképzelni.
"akar"
?? Én metal rajongó vagyok aki metalról akar olvasni egy metal honlapon
Te ugye troll vagy?