Shock!

Azt olvasom, hogy nálam már csak a Törzs tagjai hallgatnak kevesebb poszt-rockot, és ez jól is van így. Úgy értem, mindenki nyugodtan csinálja a saját dolgát, és minél kevesebbet gondolkozik skatulyákban, annál jobb. Mellesleg a Törzs pont a friss albumával pipált ki egy hatalmas tételt a bakancslistáján, hiszen leszerződött a poszt-zenék egyik emblematikus kiadójához, a The Ocean-agy Robin Staps által irányított Pelagic Recordshoz – aztán majd elválik, mire jutnak együtt. Szóval azt akarom mondani, hogy nincsenek megfellebbezhetetlen igazságok, a dolgok rendje a folyamatos kísérletezés, és a kimenetek gyakran izgalmasabbak a bemeneteknél is – de ezt már én sem értem. Ami tény, hogy Menedékre hat évet kellett várni, és egy olyan, a színtér érintettjeinek szinte egyöntetű, tiszteletteljes leborulásától kísért elődöt követ, mint a Tükör. A Baradla-barlangban, élőben rögzített 2019-es albumhoz hasonlót általában csak egyszer szoktak elkövetni a zenekarok.

Az új dobossal (Szijártó Tamás) kiegészült trió számára is időbe telt sejtszinten beépíteni a folyamataikba az előző lemez anyagát, hogy aztán ebből egy megújult, friss képlet kapjon szárnyra. Balázs Somáék instrumentális poszt-rockot játszanak, ha ez valaki előtt még nem lenne ismert, ahogy a koncertjeiken is kitűnik, elsősorban maguknak, másodsorban az (általában révedezve, becsukott szemekkel „figyelő") közönségüknek, és csak sokad-sorban a színtérnek, amelynek elvileg ők is részesei. Alapvetően a tökéletességre utaznak, szerintük igenis be lehet egy dalt fejezni, nem csupán abbahagyni, és alulról építkezve ők a sok hónap/év alatt már készre formált kompozíciókat rögzítik lemezre. Nem kell azért megijedni, ha valami igazán jellemzi a Törzs zenéjét, az semmiképpen sem a feszengve megfelelni akarás, de ezt a fentiekből következően talán nem is kell hangsúlyozni. Amúgy pedig (igazából ez is kiderülhetett a fentiekből) nem is nagyon lehet beszélni erről a zenéről.

A Menedék számomra az új Platon Karataev-albummal egyszerre érkezett, és úgy tapasztalom, egészen csudálatos módon kiegészítik egymást a Napkötözővel, de a legjobb hír mégis az volt, hogy nem felcserélhetőek. Eltartott egy ideig, hogy a Törzs eljusson a puszta instrumentalizmusig, és mára olyan tökélyre fejlesztették azt, ami szinte példa nélkül áll. Olyan ez az új lemez, hogy az első hangok lefogása alapján pontosan tudni fogod, neked készült-e, nálam legalábbis ez volt a helyzet. Pedig roppant mód nehezített pályán indul minden efféle alkotás, hiszen bár mindössze öt dalról és negyven percről van szó, 2025-ben valahogy a megszokottnál is kevesebb enged(het)ik meg maguknak, hogy mindössze ekkora időtávban is, de teljesen átadják magukat a zenének. A Tükör esetében dalcímek sem voltak, csak sorszámok, és bár ezt nyilván nem lehetett/nem akarták újra eljátszani, megélne most is ez a koncepció. Behatárolhatatlan, amit ezek a dalok kiváltanak benned, és ennek így is kell lennie.

A még inkább az indie rockhoz köthető Carbovarisból kinőtt Törzs kezdetben hatalmas ugrásokkal fejlődött tovább, aztán a Tükörrel láthatóan megtalálták azt a nyelvet/formát, amiben a legotthonosabban mozognak, és a Menedék most tényleg nem hoz olyan mértékű váltást, mint a korai munkák, ez pedig az előnyére válik. A Törzs a dallamokra és a meditatív hangulatra figyel, és ebben a tekintetben határozottan érezni a beért törekvéseket – nálam legalábbis az a maradék kis hiányérzet is elmúlt, ami a Tükörnél azért még megvolt. Azt sem tartom már indokoltnak kimondani, hogy Pink Floyd (hallod, David Gilmour, gondoltad volna, hogy egyszer a poszt-rockkal kötik majd össze a zenédet?!) -áthallásokra persze lehet vadászni, ha nincs jobb dolgod.

Az ember hajlamos visszakozni, ha rögtön a Platon Napkötözője egymás után két albumra „kell" tízest kiosztania, de bármennyit hallgatom a Menedéket, nekem nem hiányzik belőle semmi. Ehhez nincs mit hozzátenni.

A Menedék lemezbemutató koncertje május 31-én lesz a Turbinában.