Shock!

december 07.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

Koncert tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Therion, Grave Digger, Sabaton - Budapest, 2007. február 4.

Utólag el kell ismernem: piszok mázlim volt ezen a vasárnap estén. Mit tagadjam, a banda, amelyre a legjobban fentem az agyaramat, az aznap elsőként fellépő Sabaton volt. S hogy miért tartom szerencsésnek magam? Tüstént elárulom.
A svéd srácok háromnegyed hétkor, alig valamivel kapunyitás után masíroztak a színpadra teljes menetfelszerelésben, terepszínű bozótruhában.
időpont:
2007. február 4.
helyszín:
Budapest, Petőfi Csarnok
Neked hogy tetszett?
( 0 Szavazat )
Tényleg csak egy-két gránátvető hiányzott a vállukról. Megjelenésükön legfeljebb azok álmélkodtak, akik nem ismerik a zenekar érdeklődési körét, pontosabban dalaik témaválasztását. Mert a Sabaton szövegei bizony háborúkat, nagy történelmi csatákat elevenítgetnek fel legszívesebben.

Rövidke műsoridejük alatt egyaránt ízelítőt kaphattunk mind a Primo Victoria, mind az Attero Dominatus albumaikból. Nyitásként tüstént lerohanták a fejünket a Panzer Battalion dinamikus támadásával, majd következett az új albumról származó In the Name of God. A második sorból prímán láttam a srácok minden lelkes rezdülését – már amikor éppen nem tomboltam, csápoltam és fejráztam ezerrel… Harmadikként közösen zenghettük az Attero Dominatus himnikus sorait, majd ismét régebbi nóta következett, az Into the Fire. Tovadörgött felettünk a Primo Victoria katonás ritmusa, majd végezetül (mert hat dalt játszhattak összvissz, legmélyebb bánatomra) a bulis, rákkenrollos Metal Machine-ra rázhatta mindenki azt, amije volt. A srácok mindvégig korrektül, élvezhetően szóltak. Egyedül azt jegyezném meg, hogy az albumokon vaddisznóként taroló Joakim Brodén hangja azért élőben nem olyan vaskos, mint vártam, de ezzel együtt nagyon tetszett a banda előadása. Szívesen hallgattam volna őket akár másfél órán keresztül is…

Némi átszerelési szünetet követően jelent meg a színpadon Chris Boltendahl és legénysége, a Grave Digger. Sajnos még nem találkoztam a banda újdonás albumával, így csupán annyiról tudok beszámolni, hogy a „best of”-szerű válogatás mellé kaptunk néhány új nótát is, mint pl. a programot indító Liberty or Deatht, vagy később a Silent Revolutiont. Volt némi piro a színpadon, de azonkívül semmi extra. Chris hangja már jobban hasonlított a CD-ken hallható megszólalásra, ám a koncert közben sajnos elkezdődött az a folyamat, ami végül a Therion műsorideje alatt csúcsosodott ki. Nevezetesen: a tisztelt technikusok egy kb. háromszor akkora helyet próbáltak mindenáron behangosítani, mint a PeCsa. És akkor még nem túloztam. Szegény Chris éneke is megsínylette a dolgot. Nem tudom, ő mit hallhatott a kontrollból, de időnként már kénytelen volt visítani, hogy felülkerekedjen a túl hangosan zsibongó zajon. A történeti áttekintés során hallható volt (egyebek mellett) a The Dark of the Sun 1997-ből, a Rheingold albumról választott Valhalla (2003), a Knights of the Cross címadó dala, valamint az erről származó Lionheart, de hallhattuk az 1999-es évjáratú Excaliburt is. Az előadást végül az ultra-alapnak számító, kihagyhatatlan ősmonstrum, a Heavy Metal Breakdown zárta, 1984-ből. Mivel a keverő mellett álltam, túl sok színpadi történésről nem tudok említést tenni, de távolról úgy tűnt, Boltendahl úr kiválóan tűri a gyűrődést, még mindig energikus frontember benyomását kelti.

Aztán jött a feketeleves. Nagyon kedvelem a Theriont, a tavalyi bulijukon is ott voltam és kifejezetten sajnálom őket, amiért egy-két agyament, teljesen süket „szakember” tönkrevágta a koncertjüket. Fájt a szívem, amikor a szebbnél-szebb dalokat hallottam élvezhetetlenül torzan, agyalapig hatoló túlhangosítással lenullázódni. Nem tudom, minő (tán pénzügyi?) megfontolásból, a banda mostanság már nem alkalmazza a szerintem kiválóan szuperáló vegyeskórust élőben. Áriázó lányok továbbra is vannak, a tavalyi hamis hangoknak is sikerült jobbára kiküszöbölődniük, de a férfivokál megszűnt, ezúttal csupán a zenészek próbálnak helytállni a nem kis feladat előtt. Kár ezért a csonkításért, hisz a Therionnak a klasszikus kórus épp úgy része volt, mint a gitárok használata.
Természetesen ők is előálltak vadonás szerzeményekkel – amelyeket én újfent nem ismertem még. A Lemuria/Sirius B. albumok legjobbjai sem maradtak ki a sorból (Son of the Sun, Dark Venus Persephone, stb.), de az egész inkább egy hagymázas rémálomra emlékeztetett. Vagy, mint azt a barátnőm megjegyezte: mintha a Therion paródiáját kellett volna végigszenvednünk.

Namármost. A karámban üldögélő hangmester egyetlen méternyire üldögélt tőlünk. És lássatok csodát: roppant elégedett volt a munkájával. Távolba meredő orcával, időnként egy csakis maga által hallott ritmusra meg-megzizzenve vedelte a söröket és köszönte szépen, nagyon jól mulatott. Megáll az ész. Egyébként a régi, szép időkben általában olyasmit láttunk a karámban, hogy egy többé-kevésbé hozzáértő fickó terjedelmes, sok csatornás keverőpult mögött figyel és néha-néha – isten ne adja! – hozzányúl egy-egy potméterhez, finomít a soundon. De most? A fószer bebárgyulva ült egy kétszer-háromarasznyi kütyügép mögött és akkor se nyúlt volna hozzá, ha az élete múlik rajta. Az pedig legyen a mi bajunk, hogy a kütyügép beállításai nagyjából egy Papp László Sportaréna méreteire voltak beállítva. Utólag is bocsi mindenkitől, aki kimerítő, részletekbe menő kritikát várt a Therionról, de mivel a buli átment kínosan élvezhetetlenbe, én tizenegykor le is léptem, hogy aztán zúgó fejjel, bedugult fülekkel talpaljak el a villamosig. Azt hiszem, most már érthető, miért volt mákom aznap este. Ami történt, az egyrészt bosszantó, másrészt érthetetlen.

 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Riverside - Budapest, A38, 2013. május 23.

 

Slayer - Tokaj, Hegyalja Fesztivál, 2011. július 15.

 

Winger - Budapest, A38, 2009. december 9.

 

Wendigo - Budapest, A38, 2005. április 29.

 

Wendigo - Gödöllő, Trafó, 2004. október 8.