Shock!

A post-zenék kedvelői számára már önmagában az a tény figyelemfelkeltő lehet, ha egy zenekar neve a berlini, Robin Staps (The Ocean) által vezetett Pelagic Records kapcsán bukkan fel (külön öröm, hogy hazai büszkeségünk, a Törzs idei Menedék lemeze szintén ennél a patinás kiadónál jöhetett ki). A veterán svájci Zatokrev is ide érkezett meg a ...Bring Mirrors To The Surface-szel, amely albumra a banda és tábora egyaránt régóta várt. A már az előd Silk Spiders Underwater... megjelenésének környékén tervbe vett folytatás elkészítése egy komplett évtizedet vett igénybe, és a Minskkel közös splittől (Bigod) eltekintve bizony nem nagyon hallottunk a Zatokrev felől az elmúlt években, ami a kézzelfogható megjelenéseket illeti. Pedig már a nagyszerű The Bat, The Wheel And A Long Road To Nowhere (mekkora cím!) idejében sem volt ez egy kezdő társulat, mostanra pedig bő két évtizedes múlttal büszkélkedhetnek.

Nyilván az ő terveikben sem szerepelt ez a masszív kihagyás, a ...Bring Mirrorsra ráfordulva viszont azt érezték, hogy kapkodniuk sem szabad, hiszen nem akármilyen anyag formálódott a műhelyben. A kiadó szerencsére partner volt ebben, és ekképpen a Zatokrev egy igazán kiérlelt, mindenféle értelemben véve súlyos állásfoglalást pakolhatott ki az asztalra. Nem mellesleg büszke svájci kooperáció gyümölcse is az idei album, hiszen annak elkészítésébe a Bølzer, az Inezona, a Schammasch és a Zeal & Ardor (valamint „kakukktojásként" a már emlegetett, illinoisi Minsk) tagjai is belefolytak kisebb-nagyobb mértékben. Nem akármilyen névsor ez, a bő órás terjedelmű lemez pedig igazságot is szolgáltat az ebből adódó, felfokozott várakozásoknak. Ezzel együtt sem gondolom, hogy a Silk Spiders Underwater... komplementerének elkészítésével a zenekar önmagában ne jutott volna hasonló minőségű végeredményig, ugyanakkor a vendégek (már csak az általuk a képbe behozott változatosság révén is) még inkább hangsúlyozzák az anyag eredendően meglévő erényeit.

Nagy örömömre – és némi túlzással – akár azt is mondhatnám, hogy a Zatokrev ott veszi fel most a fonalat, ahol a Cult Of Lunát annak idején elengedtem, mert bizony akármerről nézem, lassan egy évtizede nem hallottam olyasmit a svédektől (a Julie Christmasszel közös, elképesztő Mariner óta), ami a ...Bring Mirrorshoz hasonló hatással lett volna rám. Tájékozódási pontként egyébként a CoL neve tökéletesen megfelel, ha az alapkőzetet tekintjük, a svájciak sem járnak nagyon más terepen, bármennyire is az lehet a hallgató élménye, hogy egy komplett univerzumot jár be a jelen album hallgatása közben. A világűrtől a mélytengeri árkokig, úgy valahogy, olykor tériszonyt felkorbácsoló ugrásokkal az egyes tételek között. Többnyire azért megfontolt, elmélkedős a hangulat, mintha történelem előtti gigászok mutatóujja szegezne a földhöz, a mindenkori alátámasztást a vaskos doom/sludge alapok jelentik, amikor éppen nem borul ki a bili.

Nem állítom, hogy zsenik gyülekezetével van dolgunk a Zatokrev esetében, akik új megközelítéssel művelik választott műfajukat, így a ...Bring Mirrors sem szolgál eget verő újdonságokkal (pár éve egyébként is azt gyanítom, hogy a post-műfajokban is bejártak már gyakorlatilag minden bejárható utat/ösvényt). Ötödik nekifutásra a banda a részletek aprólékos kidolgozásában látta meg a kihívásokat, és a produktum rétegzettsége valóban minden eddiginél több lehetőséget kínál az elmélyülésre, nem ritkán katartikus pillanatokkal. Nem véletlen, hogy az albumon szereplő tételek zömének hossza a tíz percet közelíti, de hát szerencsére a műfajt messzire el is kerülik a gyorsfogyasztók. A ...Bring Mirrors három éve kiadásra készen várta, hogy meghallgassák, és mivel a zenekar sikerrel küzdött le nagyon sok nehézséget/hátráltatást, remélem, hogy a visszatérésük olyan diadalmas lesz, mint ahogy arra ez a lemez predesztinálja őket. „They Stay In Mirrors."