Még tavasszal, pontosabban március közepén jelent meg a Heathen koncertlemeze, a Bleed The World Live. Mivel a zenekar alapból nem kap túl sok publicitást, és ez az anyag is eléggé elsikkadt – hiába jelent meg a Nuclear Blastnél –, így talán ennyi idővel megjelenése után is érdemes szót ejteni róla. A Heathen 1984-ben alakult, Kaliforniában, és hiába hoztak ki két kiváló nagylemezt anno 1987-ben Breaking The Silence és 1991-ben Victims Of Deception címmel, sosem sikerült kitörniük az undergroundból. Pedig David White személyében olyan énekesük volt, aki a korszak thrash metal frontembereinek abszolút krémjéhez tartozott.
A banda aztán 1993-ban bedobta a törülközőt, és egészen 2001-ig inaktívak is maradtak. Azóta viszont hol kisebb, hol nagyobb (jó, inkább kisebb) intenzitással, de megint léteznek, és még mindig White áll a mikrofon mögött. Mellette az eredeti tagságból megmaradt még Lee Altus is, mivel azonban őt eléggé leköti az Exodus, szép lassan kissé háttérbe vonult. A zenekart így ma már az a Kragen Lum vezeti, aki 2007-ben csatlakozott, korábban pedig leginkább a Prototype nevű csapatából lehetett ismert. Az aktuális – igaz, öt évvel ezelőtti – Empire Of The Blind nagylemezt is majdnem teljesen ő írta, ez a koncertalbum meg az azt bemutató turnénak az ilyen-olyan amerikai fellépéseiből lett összeszemezgetve. Egészen pontosan öt helyszínen, Dallasban, San Antonióban, Bostonban, Houstonban és Mechanicsburgben vették fel a dalokat 2023 júliusában, azaz a Bleed The World Live nem egyetlen koncertet örökít meg.
Ha ennek alapján azt várnád, hogy a cucc valami monstre koncertanyag 80 percben, sajnos ki kell, hogy ábrándítsalak, ugyanis, ha leszámítjuk a The Rotting Sphere intrót meg a félperces rajongói kántálást (ez The Heathen Horde címmel került a dallistába), akkor összesen hét tételt és szűk 40 percnyi muzsikát kap az ember a pénzéért. Ráadásul a totál alapra vett, négyoldalas booklet, illetve a kétségkívül heathenes, azonban nem éppen fejletépő hangzás is ráerősít az official bootleg jellegre. Amiért viszont mégis érdemes lehet beszerezni a cuccot, az az, hogy ugyan a zenekar csöpögtetett el már élő felvételeket itt-ott, illetve a 2010-es The Evolution Of Chaos korongnak is volt egy koncert DVD-vel kiegészített, jubileumi verziója, hivatalos, kifejezett koncertanyaguk mégsem jelent meg még soha.
Viszont ezzel kapcsolatosan is van kisebb szépséghiba, hiszen ezen a cuccon egy bizonyos, a zenekart szükség esetén 2022 óta kisegítő Kyle Eddisi gitározik Kragen Lum mellett, azaz Lee Altust hiába keressük a közreműködők között, ahogy a dobos, Ryan Idris is beugrós volt a turnén. A leckét viszont nyilván megtanulták ők is, a dalok feszesek, húznak, és azok a védjegyzett, megadallamos gitárszólók is ugyanolyan szépen kúsznak elő a hangfalakból, mintha maga Altus mester pengetné őket. Mivel a felvételek az Empire Of The Blind turnéján születtek, így nem csoda, hogy az elhangzó dalok csaknem felét erről a cuccról válogatták ki, hiszen az intró mellett itt a The Blight, a címadó és a Sun In My Hand is. Ezek mellé befért a The Evolution Of Chaoson megjelent, azóta klasszikussá nemesedett Dying Season is, a hőskorból pedig a bandával totál összeforrt The Sweet-feldolgozás Set Me Free, meg a Goblin's Blade és a Hypnotized is, ezzel pedig a korong végére is értünk.
Messze nem kihagyhatatlan cucc tehát a Bleed the World Live, leginkább a zenekar fanatikusainak ajánlanám.


