Shock!

James Rivera kétségtelenül az underground egyik állócsillaga. Az idén 65. életévét betöltött frontember már anyabandájával, a Helstarral is abszolút maradandót alkotott a US power színtéren, később pedig olyan, szintén kultikus csapatokban bukkant fel, mint a Seven Witches, a Vicious Rumors vagy a Malice, hogy a számtalan kisebb-nagyobb projektjét már ne is említsük. Az utóbbi tíz-tizenöt évben viszont leginkább a Helstarra koncentrált, hiszen a Shadowkeep 2018-as anyagát leszámítva 2012 óta nem adott ki lemezt más formációkkal.

Mondjuk a Helstarral sem pörögtek valami iszonyú fordulaton, hiszen a The Devil's Masquerade nem kevesebb mint kilenc évvel követi elődjét, a Vampirót. Azóta mindösszesen a Clad In Black jelent meg tőlük, ami gyakorlatilag a Vampiro deluxe kiadása volt, három további saját szerzeménnyel, meg ugyanennyi feldolgozással. Szóval némi tengerentúli koncertezgetést leszámítva az elmúlt kis híján egy évtizedet eléggé átaludta a Helstar, ami már csak azért is nagy kár, mert az idő vasfoga bizony őket sem kíméli. Az öregedés a dobosok mellett talán az énekesek számára a legkritikusabb, és a The Devil's Masquerade-et hallgatva bizony úgy tűnik: James esetében is vannak jelei, hogy közeledik szép lassan a hetedik X.

Szögezzük le azonban gyorsan, hogy nagy drámák nincsenek, Rivera még mindig fantasztikus énekes, de ha te is régóta követed őt és a zenekart, akkor ki fogod hallani a dalokból, hogy kevesebb a magas énektéma, a sikolyok pedig nem annyira metszők, lehengerlők. A középtartományok persze továbbra is baromi jók, ezeknél ritkán jut eszembe, hogy régen minden jobb volt, még Rivera is. Aztán az is lehet, hogy csak én beszélem be magamnak az egészet, hiszen a Seek Out Your Sinsben azért a jó James megtesz mindent, hogy megrepessze az üveget. Szóval elképzelhető: szimplán csak az volt most a koncepció, hogy kevesebb legyen a sikítozás, ki tudja...

Rátérve a zenére, összességében talán úgy lehetne összefoglalni a 2025-ös Helstar-lemez irányvonalát, hogy ugyanúgy a klasszikus cuccaikhoz nyúl vissza, ahogy a Vampiro is tette. A This Wicked Nesttel csúcsra járatott, brutálisabb, thrashesebb Helstar tehát – leszámítva pár apró momentumot – itt sem köszön vissza igazán: a The Devil's Masquerade inkább a régisulis, power metalos ösvényen jár. A címadó, a Stygian Miracles, a The Black Wall, a The Haunting Mirror vagy a Carcass For A King számomra olyanok, mintha a '80-as évek második felének dalai köszönnének vissza, mai inkarnációban: technikás, változatos riffelés, összetett dalszerkezetek, remek, emlékezetes gitárszólók, meg persze Rivera fogós énektémái jellemzik őket. És van instrumentális dal megint, ami természetesen tök jó, az utolsó tétel, a végére kifejezetten bedurvuló I Am The Way meg igazi sztárparádé, olyan kultikus énekesek vendégszereplésével, mint Robert Lowe (Solitude Aeturnus, Candlemass), Jason McMaster (Watchtower, Dangerous Toys) vagy Travis Wills (Crimson Glory).

Némileg megújult felállásban készült ez a lemez, hiszen Andrew Atwood helyére még 2024-ben érkezett Alan DeLeon Jr., aki gyanúm szerint a bandában három etapban több mint tíz évet lehúzott dobos, Russell DeLeon unokaöccse lehet. Nem tudom, hogy Alan és a főnök, Larry Barragán hogy osztották fel egymás között a gitártémákat, de a The Devil's Masquerade nemcsak a riffeket, hanem a szólómunkát tekintve is abszolút meggyőző. Meg egyébként is minden benne van, ami miatt a US power metalt szeretni lehet. Jól is szól – a bőgősound kifejezetten tetszik –, úgyhogy tényleg nincs miért fanyalogni. Lehet, hogy Rivera már nem annyira lenyűgöző, mint akár tíz-tizenkét éve, de mostani teljesítménye is abszolút megsüvegelendő.