Shock!

Kétségtelenül impozáns nevek sorakoztak fel Carla Harvey mellett, hogy kellően topra tegyék a The Violent Hour bemutatkozását. A Butcher Babiesből kikerült énekesnő férje, Charlie Benante nyilván alap, ő szerzőtársként is nyakig benne van az új bandában, de játszik az ötszámos debütáló EP-n Zakk Wylde és John 5 is, a producer pedig Jay Ruston volt. A zene nagyban eltér Carla korábbi zenekarának stílusától, és az irányvonalban bőven van fantázia, az ötcsajos felállással együtt meg aztán pláne piacképesek – a dalokban viszont egyelőre nem érzem a nagy csít.

Carla többek között a '90-es évek eleji Riot Grrrl!-mozgalom hatását hangoztatta a zene kapcsán, de ha nem említette volna ezt, a nyitó Sick Onesról akkor is egyből a Bikini Kill, az L7, a Hole, netán egy indusztriális hatásaitól és perverzitásától megfosztott korai Manson ugrana be. Nem kicsit punkos attitűddel elővezetett, alapra vett, fésületlen rocktéma ez némi üvöltözéssel és John 5 gitárhős szólójával – az alaphangulatot végül is megadja, de azért a világon semmi extra nincs benne. Ugyanez az iskola a katonásabban pattogós Sex And Cigarettes is, talán egy fokozattal erősebben. A másik három dal azonban más húrokat penget.

A Hell Or Hollywoodban inkább a '90-es évek Guns N' Rosesának lenyomatai köszönnek vissza, meg némi szolid Pride & Glory – utóbbi nem véletlen, itt ugyanis Zakk gitározik, és egyből meg is dobja a rokonszenves, de összességében tizenkettő egy tucat rocknótát egy remek szólóval. A slide gitáros témák viszont Charlie-tól jöttek, ezek is kellemesen színesítik az összképet. A Portland, Oregonban a Crobot frontemberével, Brandon Yeagley-vel énekel duettet Carla, ez egy Amerikában közismert slágernek számító darab a néhai country-énekesnő Loretta Lynntől. Amolyan laza, könnyed utazós rock, a Guns meg az Aerosmith nem rossz párhuzam ehhez a változathoz. Mindketten jól énekelnek, de ez sem annyira izgalmas, ráadásul nagyon hirtelen véget is ér. A legjobb nóta egyértelműen a záró, név- és címadó The Violent Hour a maga lassú, szép hullámzásával, szintén a '90-es éveket idéző atmoszférájával, itt végre tényleg kellően markánsak, erősek a dallamok, beül a fülbe és rátelepszik az emberre.

Carla alapból is szimpatikusnak, jó fejnek tűnik, és élőben, feldolgozásokkal, miegyébbel felpimpelve a szettet biztos jó bulit csapnak a csajok, szóval rokonszenves ez a sztori. A tartós megkapaszkodáshoz viszont hosszabb távon ezeknél biztosan karakteresebb dalokra lesz szükség.