Shock!

Rég elveszítettem már a fonalat, hogy mikor éppen ki zenél a Vicious Rumorsban Geoff Thorpe és Larry Howe mellett. Ugyanakkor fokozatváltást jelentett a bandánál szokásos személyi kavarásokban, amikor tavaly még utóbbi is kikerült a verkliből, hogy aztán néhány hét után visszatérjen... Közben viszont Brian Allen énekest harmadszorra (!) is kirúgta Geoff (hogy aztán most a hasonlóan átjáróházként funkcionáló másik US power legenda, a Metal Church mikrofonjánál kössön ki), és Brian „Chalice″ Betterton került a frontra. Ha jól számolom, Thorpe-pal együtt ő a tizedik énekes a csapatban a klasszikus éra frontembere, Carl Albert 1995-ös halála óta. Ez azért minden mérce szerint extrém...

Nagyon szeretem a klasszikus Vicious Rumors-lemezeket, és komolyan vehetetlen népvándorlás ide vagy oda, a későbbi érában is akadtak erős produktumaik. Eleve maga a stílusuk is összekeverhetetlen. Szóval valahol nagyon szomorú, hogy Carl után senkinél sem sikerült fixen lecövekelniük, mert Thorpe mester gitárhangzása, riffelése védjegyszerű, és ma is tud dalokat írni. Erre a The Devil's Asylumon is szolgáltat néhány komoly példát, viszont azt kell mondanom, hogy ezúttal épp Betterton miatt vagyok kevésbé lelkes. Nekem éppúgy nem tűnik ideális választásnak, mint ahogy mondjuk a legutóbbi Metal Church sem jött be igazán – az azóta ugye kirúgott... – Marc Lopesszel a mikrofonnál.

A korábban többek között a Kill Ritual élén domborított frontembernek bőven van hangterjedelme, szóval papíron minden adott hozzá, hogy igazságot szolgáltasson a daloknak. De az összbenyomásom nem változott a lemez megjelenése óta eltelt hetekben, pedig még pihentettem is direkt emiatt, hátha beérik: az énektémák jelentős része egyszerűen fantáziátlan. Mivel itt ugye a tényleg briliáns, aranytorkú Carl Albert az örök mérce, nem tehetek róla, nekem egyszerűen fáj olyan dögletesen semmitmondó, mindenféle ötlettől, invenciótól és lélektől mentes ecc-pecc-kimehecc szövegmondást hallani Thorpe témáinak hátán, mint amiket például a Butchers Blockban vagy az Abusement Parkban produkál Chalice barátunk. Ugyanígy a Boring Day In Hell thrashes ízekkel elővezetett, csodaszépen megformált riffjei is sokkal többet érdemelnének ennél a fojtott, agresszív szavalásnál, de tényleg sorolhatnám még a példákat, sajnos akad belőle elég... Összességében persze nem rosszak ezek a dalok sem, főleg, hogy eleve alig játszik ma már valaki ilyen zenét, de egyértelmű, hogy jobbak is lehetnének. És az is egyértelmű, hogy épp az ének jelentené ehhez a kulcsot.

Mint írtam, Chalice-nek van hangja, szóval amikor ténylegesen használja is, akkor azért sokkal tetszetősebb az összkép. Vagyis szerencsére akadnak azért erős tételek is a lemezen. A Dogs Of War himnusza például rendesen odaver azzal a bizonyos fület gyönyörködtető gitárzakatolással, a csordavokálokkal meg az izmos refrénnel. Meggyőző a priestes riffelésű Crack The Sky In Half, a hangulatában a James Rivera-érát idéző High Hell Hammer vagy a hard rockos ízektől sem mentes Wrong Side Of Love is. Ha az egész The Devil′s Asylum hozná ezt a szintet, most örvendeznék, hogy hurrá, itt egy ütős US power metal album, bár több ilyen lenne a felhozatalban. Főleg, hogy kifejezetten jól is szól az anyag, és Denver Cooper is sok óriási szólót karcolt fel a dalokba. Így viszont összességében kevésbé vagyok lelkes, és le is vonok egy pontot az énekre jellemző általános fantáziátlanság miatt. Messzemenő következtetésekre viszont nem ragadtatom magam – feltételezem, úgyis lesz még majd itt tizenegyedik, tizenkettedik meg tizenharmadik új versenyző is a mikrofonnál. Addig meg a koncerteken nyilván Betterton is jól el fogja tudni énekelni a régi nagy nótákat...