Nincs ezen mit szépíteni: nemes egyszerűséggel ciki, hogy a Uriah Heep még nem került be a Klasszikushock rovatba, és most, hogy az idei, amúgy is „remek" évben kis különbséggel a banda két, kilépés után is alapembere-családtagja is eltávozott, pláne kínos még mentegetőzni is emiatt. Mindazonáltal örvendetes, hogy az elmúlt években is sokszor és csakis pozitívan írhattunk aktuális tevékenységükről, már-már közhelyesen kihangsúlyozva, mennyire jók a mai napig, még az amúgy szintén jó formában lévő kortársaikkal összehasonlítva is. Az ugyebár egy dolog, hogy élőben ütős a zenekar, de lemezfronton is hihetetlenül erősek – talán emiatt sem valamiféle panoptikumban képzeli el őket az ember, hanem a mindenkori színtér fontos aktív szereplőjeként. Na, a bevezetés végére azért csak rittyentettem egy kidumálást, de így legalább biztos, hogy ezzel a cikkel elindulhat a Heep-lavina a rovatban.