A '80-as évek vége egyik legkultikusabb zenekarának története alapvető módon határozta meg a '90-es évek zenei világát: igaz, egyediségüknek köszönhetően nem annyira a zene, mint inkább egyes tagok utóélete lett döntő jelentőségű. Viszont a Mother Love Bone által alkotott zene önmagában is van annyira jó, hogy indokolt legyen a Klasszikushockban való szerepeltetése.
Amikor ez a rovat beindult, eldöntöttem, hogy nem fogok nyilvánvaló és kötelező lemezekről írni, és ahhoz sem fogok ragaszkodni, hogy mindenáron rá lehessen erőltetni valami aktualitást a cikk tárgyára. Mégis, ez a mostanában dúló nagy Accept-láz megihletett – de hogy hű maradjak fogadalmamhoz, az életmű egy különleges színfoltjáról fogok megemléke...
Ozzy Osbourne kis túlzással szinte csak klasszikus lemezeket adott ki az elmúlt több mint négy évtized során, de minden egyes korszakának megvannak a maga csúcspontjai: a Black Sabbath korai éveit követően az énekes szólóban először Randy Rhoadsszal tett le etalon teljesítményeket az asztalra, és a Zakk Wylde-éra albumainak nimbuszáról sem kell kül...
Kevés olyan zenekar létezik, akik több mint harminc éve muzsikálnak ugyanazzal a felállással, kiadtak tizenkét nagylemezt, az évek során végig aktívak maradtak, több tucatnyi más csapatra voltak hatással, és mégsem törhettek ki a tisztes, ám mégiscsak szűk kultstátuszból. Hirtelen csak egy banda neve ugrik be, amelyik megfelel a kitételnek, ez pedi...
Mivel április 8-án, közel hat év szünetet követően ismét Budapesten koncertezik minden idők egyik legfontosabb metal bandája, a Huntington Beach-i Slayer, Kerry Kingék esetében sem halogathatjuk tovább a dicső múlt felidézését. A Slayer életművén végigtekintve persze nem könnyű dönteni, melyik albumról is írjon az ember, hiszen 1990-nel bezárólag g...
Ha őszinték akarunk lenni, azt mondhatjuk, hogy a death metal zabolátlan megszületését és hódító kivirágzását követően némileg apátiába zuhant, s ez a megfáradás talán törvényszerű is volt a kezdeti bősz forrongást követően. A '90-es évek második feléről van itt szó, amikor is új titánok csak elvétve bukkantak fel (Arch Enemy, Hate Eternal), a régi...
Március 13-án ismét Budapesten koncertezik a San Francisco-i Death Angel, akik éppen remekül sikerült tavalyi albumukat turnéztatják, az azonban aligha képezheti vita tárgyát, hogy a filippínó unokatesók hobbicsapataként indult zenekar az 1990-es Act III lemezzel készítette el legklasszikusabb munkáját. A thrash alapokra építkező, de számos meglepő...
Március 11-én végre ismét Budapesten koncertezik az Overkill, és mivel a veterán New York-i thrash/power csapat elég sok maradandó értékű albumot jelentetett meg három évtizedes pályafutása során, bőven akad mit hallgatni bemelegítésként a bulira. Ha esetleg nem ismernéd őket, kezdésnek kiváló lehet az 1996-os The Killing Kind, mely szinte napra po...
Amikor az ember megkísérli felderíteni egy-egy rockzenei stílusirányzat gyökereit, hamar rájön, hogy amint egyre mélyebbre hatol az idő dzsungelében, úgy válnak a dolgok egyre kuszábbakká és ködösebbekké. Jóllehet korunkban az éti csiga emésztőrendszerétől kezdve a papok pedofil szexuális szokásaikig minden a legapróbb részletekig dokumentálásra ke...
AC/DC - azt hiszem, nem hazudok túl nagyot, ha kijelentem: nincs olyan ember a világon – talán, de tényleg csak talán a csecsemők, a különféle törzsi népek és a megveszekedett Justin Bieber rajongók kivételével –, akinek ez az elnevezés ismeretlenül csengene. A legtöbben kapásból az egész rock and roll cirkusz egyik legsikeresebb csapatára asszoci...
Húsz évvel ezelőtt, 1991. január 8-án, három hónappal harmincegyedik születésnapja előtt halt meg Steve Clark, a Def Leppard gitárosa és egyik fő dalszerzője, aki csapatával mindent elért, amit rockzenész csak elérhet, démonai legyőzéséhez azonban minden siker és elismerés kevésnek bizonyult. A szomorú évfordulón a leghatalmasabb Def Leppard album,...
Habár a metal aranykorának leginkább a nyolcvanas évek dicsőséges kavargását szokás tekinteni, azért a kilencvenes évek első fele is éppoly meghatározó korszaknak számít, legfőképpen a szélsőségesebb zenei műfajok tekintetében. Többek között olyan egyedi hangzású és innovatív zenekarok bukkantak fel ekkoriban, mint a groove-os Pantera, a thrashes-h...
Mivel épp idén jelentkezett a megújult floridai négyes visszatérő lemezzel, keresve se találhattunk volna jobb alkalmat arra, hogy e rovat hasábjain felelevenítsük kicsit a legendás csapat korábbi műveit. Kezdjük hát időrendben a debütáló albummal, mely az első három közül, hozzáállásában talán leginkább hasonlít az új műre.
Az Iron Maiden tipikusan olyan zenekar, akiktől mindenkinek megvan a maga kedvence, és attól is nagyban függ, melyik az, hogy mikor szeretted meg őket. Az azonban nem nagyon képezheti vita tárgyát, hogy a banda első csúcskorszakát záró 1988-as Seventh Son Of A Seventh Son egyike Steve Harrisék legjobb és legizgalmasabb albumainak.
Ha Megadeth, általában a Rust In Peace-re szokás asszociálni, ami teljesen indokolt, hiszen valóban az 1990-es album Dave Mustaine-ék abszolút csúcsalkotása. Ám éppen az aktuális 20 éves Rust évforduló miatt sikkadt el 2010-ben méltatlanul egy másik kerek jubileum, hiszen idén 25 éve jelent meg a zenekar első anyaga .
Húsz év sok idő, az igazi klasszikusokon azonban nem hagy nyomot. 1990 óta mainstream és underground irányzatok jöttek és mentek, bizonyos lemezek azonban ma is ugyanolyan szilárdan tartják magukat a helyükön, mint megjelenésükkor. A Pantera Cowboys From Hell albuma és folytatásai alapvetően határozták meg az azóta eltelt időszakot.
Facebook
Twitter