Shock!

Harminc évvel ezelőtt jelent meg a Tankcsapda negyedik nagylemeze. Utólag visszatekintve Az ember tervez a debreceni trió '90-es évekbeli felfutó diadalmenetének egyértelmű csúcspontját jelentette: a zenekarra már korábban is maximálisan állt, hogy „jó helyen, jó időben″, hiszen totálisan telibe találták a közhangulatot. Az album minden addiginál nagyobb sikereiben azonban két, a lemez készítése idején kissé atipikusnak tűnő dal is óriási szerepet játszott: a Top TV révén A rock'n'roll rugója új közönségrétegekkel ismertette meg a csapatot, az Egyszerű dal pedig minden túlzás nélkül generációs himnusszá vált a '90-es években. Ezt az érát elevenítjük most fel.

A Tankcsapda A legjobb méreggel betört a szélesebb rockrajongói köztudatba, az 1994 tavaszán kiadott Jönnek a férgek... pedig még inkább megszilárdította a Lukács – Cseresznye – Buzsik felállás pozícióit. Mint a tavalyi visszaemlékezésben utóbbi kapcsán leírtam, a zenekar teljes természetességgel fogta meg a hazai közönség képzeletét ezzel a két lemezzel. Frissen ható zenei dinamikájuk első hallásra is eltért a hazai rock- és metálcsapatok előző nemzedékétől, Lukács jellegzetes rímes szövegeinek, szintén újszerűen ható mondanivalójának köszönhetően pedig több irányba is kompatibilisnek számítottak.

Nem akarok olyanokat mondani, hogy ekkoriban mindenki Tankcsapdát hallgatott, mert a szó szoros értelmében véve nem lenne igaz – messze nem számítottak még olyan „lakossági" csapatnak, mint manapság. Azonban nagyon komoly pezsgést lehetett érzékelni körülöttük ezekben az években, tényleg ők számítottak a hazai rockszíntér legkurrensebb formációjának – ráadásul már ekkoriban, mondhatni, valós időben is rengetegen másolták őket elsősorban a szövegek terén. Az említett több irányú kompatibilitásra remek példa volt a Gerendai Károly egyik cége által grundolt Hazudós Zenekarok Versenye turné, amelyet 1995 tavaszán és nyarán, tehát közvetlenül a következő lemez megjelenése előtt hoztak tető alá Lukácsék mellett a Kispál és a borz, a Pál Utcai Fiúk és nyitócsapatként a Nyers részvételével. A merevebben lehatárolt, nehezen átjárható szubkultúrák korában papíron minimum kockázatosnak tűnhetett a vállalkozás: nyilván nem a nézőszámok, hanem a fogadtatás miatt. De a gyakorlatban remekül működött a dolog, és egy ilyen turné láttán mindenki számára nyilvánvalóvá válhatott, hogy a hazai színtéren is végbement a nemzedékváltás.

A Tankcsapda ezeken a koncerteken már több új dalt is játszott, ami mai fejjel talán túlzónak tűnik, hiszen mindössze egy évvel jártunk a Férgek megjelenése után. A trió azonban komoly lendületben volt. Ahogy Lukács akkortájt felidézte a Metal Hammernek, nem kampányszerűen írták a friss szerzeményeket, hanem ahogy adták magukat: „A Férgek '94 tavaszán jelent meg, és már azon a nyáron voltak kész nótáink. Ez nem véletlen, mert nem úgy dolgozunk, hogy a lemez tervezett megjelenése előtt egy hónappal berohanunk a stúdióba, és gyorsan feljátszunk tizenkét dalt, mondván, majd csak lesz közötte egy-két sláger, ami eladja az anyagot. Nálunk folyamatosan megy a munka az új dalokon. A stúdiómunka előtt két-három héttel készült utolsó demófelvételek után tizenhat potenciális nótánk volt."

A csapat nagyjából tisztában volt vele, miben szeretnének mást az előző anyaghoz képest. Lukács: „A hangzáson mindenképpen javítani akartunk, mert a Férgek nem szólt dinamikusan és hiányozak róla a mélyek. Ez főleg a kazettákon érződött, ahol még sokszorosítási problémák is akadtak, de a CD sem lett az igazi." Emellett viszonylag hamar egyértelművé vált, hogy az album még elődjénél is változatosabb lesz. Az A legjobb méreg direkt, azonnal ható rock'n'rollja után a Jönnek a férgek egyfelől fémesebb, másfelől bizonyos dalokat tekintve kevésbé nyilvánvaló, akár még filozofikusabbként is aposztrofálható irányt képviselt. Mivel a közönségnek nemhogy maximálisan bejött ez a vonal, de még szélesíteni is sikerült vele a tábort, a zenekar nem riadt vissza a kísérletezéstől.

A legjobb példát erre helyből a bevezetőben említett, két emblematikus darab jelentette. A rock'n'roll rugója hangszerelése mai fejjel teljesen magától értetődőnek hat – 1995-ben azonban korántsem volt az. Lukács: „Ez egy vidám Tankcsapda-sláger, és már a lemezkészítés előtt mondtam a többieknek, hogy ebben a számban szaxofonszóló lesz! Erre gyorsan leanyáztak, hogy hogy képzelek ilyet, és ha még egyszer ilyet mondok, akkor kirúgnak! Ez persze csak vicc, de azért volt kétkedés, aztán a demófelvétel után, ahol még csak gitárszóló szerepelt, már ők is hallották a szaxofonszólót. És ha az ember hallja, akkor nincs mese, bele kell tenni! Muck Ferit hívtuk le a stúdióba, aki egy komoly szakmai múltra visszatekintő szaxofonos, a magyar könnyűzenében már gyakorlatilag mindenkivel játszott. Az egyszerűség kedvéért a szaxofon mellett a zongorán is ő játszott, bár az utóbbit közösen barkácsoltuk össze. Egy üveg whiskey-t adtunk neki, de még azt sem akarta elfogadni... A nótának egyébként ilyen szilveszteri buli-hangulata van, és amikor a szaxofonszólót vettük fel a stúdióban, már mindenki táncolt rá."

Az Egyszerű dal kapcsán akkoriban két dolgot volt szokás kiemelni: egyfelől, hogy a Csapdától teljesen újszerűen hat egy efféle akusztikus alapú, teljes egészében lassú téma, másrészt, hogy alapjai kísértetiesen hasonlítanak a Nirvana Nevermind lemezén szereplő Pollyhoz. Ismétlem: 1995-ben járunk, Kurt Cobain öngyilkossága után mindössze bő egy évvel, amikor a Nirvana öröksége még a mindennapok szerves és elválaszthatatlan részének számított. A Tankcsapdát ráadásul a trió felállás és a fentebb említett „újgenerációs" jelleg miatt sokan előszeretettel emlegették a magyar Nirvanaként, még azzal együtt is, hogy zeneileg összességében sántított a párhuzam.

Ezek fényében ők maguk is érezhették, hogy a dolog minimum áthallásos. A dal azonban annyira erős volt, hogy nem lehetett lehagyni a formálódó albumról, és végül egy cím utáni kis széljegyzettel vágták át a gordiuszi csomót. Lukács: „Az I.M.K.C. azt jelenti, hogy In Memoriam Kurt Cobain, de ezt nem akartuk direktben kiírni. Egyrészt mert nem róla szól, másrészt meg nem azért készült, mert szegény Cobain meghalt, és akkor most írjunk egy emlékdalt... Nem vagyok ilyen emlékdalíró srác. Viszont annyira rápasszolt a dal hangulata ezekre a nirvanás dolgokra, konkrétan a Polly kezdőriffjei hallhatók is benne, hogy ha nem írjuk ki a dolgot, akkor valaki azt hihette volna, hogy hát ez meg itten ánplágdium, vagy hogy is mondják! Szóval, nem akartuk, hogy bárki is plágiummal vádoljon bennünket, ráadásul utalás szintjén megjelenik a dalban Kurt Cobain, így arra gondoltam, hogy a dolgot így mindenestül el lehet intézni. A pollys téma amúgy onnan jött, hogy már megvolt a dal, amikor elkezdtem filózni, hogy honnan a fenéből lehet olyan ismerős ez az akkordmenet? Honnan a faszból lophattam? Aztán beugrott, hogy egy akkord különbséggel ez a Polly, és akkor akár össze is köthetném a kettőt. Cseresznye az, aki az ilyen típusú dalokat nem annyira kedveli, de ez még neki is nagyon tetszett, Buzsiknak meg egyenesen ez a kedvence a lemezről."

Az ember tervez címet kapott negyedik Tankcsapda-album 1995. szeptember 7-én jelent meg, és minden túlzás nélkül óriási várakozás előzte meg. Ők maguk abszolút előrelépésként értékelték az anyagot a korábbiakhoz képest. Cseresznye: „Mindenképp elégedett vagyok ezzel a lemezzel, mind hangzásilag, mind technikailag. Én magam is jobban teljesítettem, akárcsak a többiek. A Férgek idején, másfél éve annyit tudtunk, most meg ennyit. Eleve az E Stúdióban dolgoztunk, ami technikai szempontból sokkal többet tud, mint az a debreceni stúdió, ahol a Férgek készült. A Méreg hangmérnöke, Karp Laci, és a Punk&Rollt meg a Férgeket készítő Méhes Jancsi, aki egyébként a koncertjeink hangosításáért is felel, együtt dolgozott az anyagon. Gyakorlatilag mindketten teljes értékű munkatársai voltak a lemezfelvételnek, és az instrukcióink alapján nagyon jól tudtunk közösen dolgozni." Lukács is a falak tudatos lebontását emelte ki a megjelenés idején: „Ez az eddigi legeklektikusabb, legváltozatosabb lemezünk, mint ritmika, mind tartalom szempontjából, tehát az egyszálgitáros Egyszerű daltól a 120-as tempójú, másfél perces Így lettélig minden fajta-forma nóta van az albumon. Abban bízunk, hogy ha ezt a lemezt az emberek elfogadják, sőt, meg is szeretik, akkor onnantól kezdve a Tankcsapda – idézőjelben – bármit csinálhat. Ledönthetnénk a korlátokat, amik bennünket körbevesznek, és amelyek nagy részét mi raktuk fel korábban. Ha eltűnnek a korlátok, legközelebb már teljesen szabadon engedhetjük a fantáziánkat. Persze nem hiszem, hogy fúvósötössel, vonósokkal, nagyzenekari hangzással kísérleteznénk bármelyik jövőbeli Tankcsapda-lemezen is, de jó lenne, ha az akusztikus gitáros, szimpla dalok is ugyanúgy elférnének a lemezeinken, akárcsak az őrült gyors témák."

Az ember tervez klasszikus „jöttem, láttam, győztem" típusú album: a megjelenést várva mindannyian tudtuk-éreztük, hogy a csapat épp olyan szakaszban van, ahol egyszerűen nem tudnak hibázni. Vagyis eleve nagy reményekkel készültünk rá, és a végeredmény még ehhez képest sem okozott csalódást. Olyannyira nem, hogy bár az előző időszakban széthallgattam a korábbiakat, tulajdonképpen mindössze néhány nap ismerkedés után már úgy gondoltam: ez a legjobb addigi anyaguk. Nemcsak a legváltozatosabb addigi Tankcsapda volt, hanem egyben a legkomolyabb is, ám közben egy pillanatra sem veszett ki a dalokból az a zsigeri rock'n'roll-attitűd, ami olyannyira megszerettette akkoriban mindenkivel a triót.

Az ember tervez helyből egész pályás letámadással indít: a Magzat a méhben és A civilizáció vége nálam a csapat valaha írt legerősebb témái közé számítanak ezen a direkten rockhimnuszos vonalon. A Magzat a méhben a maga csikorgósabb riffjével lassabban, kimértebben nyitja az anyagot, ám az elsőre a fülbe ragadó, perfekt módon megformázott refrénnél magasabb fokozatba kapcsol és remekül megadja az alaphangulatot. A civilizáció vége a zenekar motörheades irányának csúcsra járatása az egyik legkiválóbban megfogott riffjükkel, a szövegre meg rá lehet fogni, hogy sok a ragrím, ám ezek sem a megúszós fajtából valók, hanem kifejezetten gördülékenyek, szellemesek (híreket-íreket, pénzét-nézz szét-részét és társai), könnyed és briliáns az egész, ahogy van.

Szövegcentrikus és ezen a téren kimondottan kreatív a címadó téma is a maga zúzósabb-súlyosabb, fémesebb megfogalmazásával, ezek a kissé „a királynőt megölni nem kell félnetek"-típusú sorfelépítések egészen sajátos lüktetést adnak a nótának, és automatikusan elgondolkodtatóvá, több síkon értelmezhetővé is teszik. Zeneileg szimpla, de üt és ragad. A négy akkor már – minden zenei fogóssága ellenére – jóval kevésbé direkt: ez a fentebb említett filozofikusabb Lukács-szövegek egyike, viszont az benne a jó, hogy még így is együtténeklésre sarkall. Cseresznye ízes rock'n'roll-szólója is úgy perfekt, ahogy van – a Férgeknél is leírtam, most is leírom, szerintem mindig is tévúton jártak azok, akik az egyszerű zenei eszközök miatt lefitymálták a Tankcsapdát. A rendelkezésükre álló tárházból is sikerült tökéletesen átadni, ami bennük volt. A Rock and Rollnak hívott ismét tökéletesen eltalált darab: mint címéből is sejteni lehet, húzós rock'n'roll, ha nagyon akarom, ebben is rejlik némi Motörhead, de igazából tökéletesen megteszi, ha simán csak tankcsapdásnak nevezzük, mert roppant jellegzetes. Különleges atmoszféráját elsősorban kissé nyomottabb, komorabb hangulata adja, amit aztán a refrénben parádésan feloldanak – szövegileg újabb telitalálat az egész, és tényleg mérgezően fogós. Újabb favorit.

Akárcsak a Lopott könyvek, ami a maga idejében a lemez egyik legtöbbet emlegetett dalának számított, és Lukács – némi iróniával – csak a Tankcsapda első szerelmes dalaként hivatkozott rá a felvezető interjúkban. Aztán persze miután megérkezett a lemez, hallottuk, hogy valami egészen másról van szó... Zeneileg valahol a Motörhead 1916 lemezén szereplő Love Me Forever környékén keresendők a gyökerek, ám a pszichopata szöveg teljesen más irányba kanyarítja a hangulatot. Talán fura, talán nem, de a lassú-dallamos verzék meg a berobbanó, súlyos refrén kettőssége mellett is ez a lemez egyik legragadósabb, legerősebb tétele, még ha hagyományos slágernek semmiképpen sem nevezném. Utólag kissé talán furcsállom is, hogy nem kapaszkodott meg tartósabban a repertoárban, mert a lemez megjelenésekor nekem őszintén szólva úgy tűnt, ez veti majd a leghosszabb árnyékot ebből az eresztésből.

A Legyen köztünk híd! ezzel ellentétben tipikus albumos darab, ha úgy tetszik, deep cut. Ez a szimplánál is szimplább, pattogós basszusfutamra kanyarított tétel eleinte amiatt maradt meg bennem, hogy Lukács a bridge-ben valami eszetlenül hamis – aztán így égett belém, és már kicsivel a megjelenés után sem zavart a dolog. Főleg, mert amúgy ez is egy tök jó Tankcsapda-tétel az önelemzősebb, merengősebb vonalról, szintén egy remekül elkapott, szinte szúrós, mégis dallamos Cserkó-szólóval. A Szemétre való egy fokkal könnyebben adja magát, de ez is hasonló iskola: a kevés szóval, elsősorban képekkel és hangulatokkal sokat mondó szöveg újabb telitalálat, a zene pedig klasszikus '90-es évekbeli Tankcsapda-rock'n'roll. A dal utána szünet nélkül folyik át a legrövidebb, mindössze 1:32-es játékidejű Így lettél pörgős, tempós, motörheades punk'n'rolljába. Itt jegyezném meg, hogy ezekben a hónapokban már vastagon a Green Day meg a The Offspring fénykorszakát írtuk, a Tankcsapdánál pedig ehhez a punkos vonalhoz is teljesen organikusan adták magukat a kapcsolódási pontok. Maga a dal rövid, de velős: ez is inkább egy hangulat, amolyan polaroid, mégis tartósan veled marad.

Mint utaltam rá, az Egyszerű dal a lemez legkevésbé tipikus tétele volt – ma ez már talán érthetetlenül is hangzik, olyannyira beszivárgott a Nagy Magyar Kollektív Köztudatba. Annyi bizonyos, hogy a következő jó néhány évben nehezen indulhattál neki úgy este-éjjel bármilyen városnak, vízpartnak, közterületnek, hogy ne botolj bele minimum egy bepiált kamasztársaságba, amint épp ezt éneklik. És persze mondani sem kell, szimplasága miatt az én generációmból sokaknak ez volt az első dal is, amit képesek voltak elejétől végéig eljátszani a gitáron... Későbbi, jó értelemben vett közhelyesedése miatt igazából nehéz is róla mit mondani. Igen, nyilvánvaló a Nirvana meg a Polly, de Lukács dörmögősre vett, ám a maga egyenes vonala mellett is remekül megfogalmazott énekdallama helyből más ízeket ad neki. Ismét érdemes megjegyezni: a Tankcsapda még egy ilyen végtelenül (...) egyszerű dalt is képes volt olyan hangulatos apróságokkal feldobni, mint például a nyúlfarknyi kis színesítő basszusbetét, amivel lehet, hogy nem törtek Jaco Pastorius babérjaira, de hát ez a muzsika nem is kívánta meg a villogást. Ellenben a dal sokkal kevesebb lenne nélküle, itt, ezen keretek között tényleg tökéletes az egész.

A rock'n'roll rugója az album überslágere, már a bontogatós-lassú nyitány is egyből a fülbe ül, amúgy meg tényleg egy tipikus, húzós, bulis rock'n'rollról beszélünk, ahol a klimpírozás meg a szaxofonszóló a lehető legtöbbet teszi hozzá az alapokhoz. Erre írtam a múltkor, hogy a csapat talán alapvető fegyvertárból dolgozott, ám a maguk lehetőségeivel példaértékű zenei intelligenciával rakták össze a dalaikat ebben a korszakban, rengeteg olyan ötlettel, amik valójában cseppet sem nyilvánvalóak. Vagy legalábbis, itthon akkoriban biztosan nem számítottak annak. Ezen túlmenően nagyon sok értelmeset erről a dalról sem tudok mondani: az éra egyik legismertebb, legklasszikusabb hazai rockslágere, aminek mindenki betéve tudta a szövegét, akár hallgatott ilyesmit, akár nem. Muck Ferenc mellett egyébként további vendégként a háttérben Kowalsky, illetve a Csányi tesók vokáloznak a Black-Outból.

A Szenvedj! markáns ellenpontként a lemez talán legnehezebben emészthető darabja utána, ismét tipikus albumos tétel, szászszázalék klasszikus Tankcsapda – jó, mint minden hasonló nótájuk ebből a korszakból. De a Hangyafoci átvezetés utáni Mikor a srác... finálé azért sokkal nagyobb kedvencem faék egyszerűségű, ám ezzel együtt is mágikus lassú be- és levezetésével, komor témájával és ragadós, elsőre fülbe ülő refrénjével. Ebben a súlyosabb, ismét remek Cseresznye-szólóval megkoronázott dalban ismét nagyjából minden válasz benne van arra, miért épp a Tankcsapda vitte annyira a maga generációjából, amennyire. Utóbbi egyébként helytakarékossági okokból csak a CD változatra került fel – az ilyesmi akkoriban bevett módszernek számított. Ellentétben azzal, hogy Az ember tervez vinylen (közkívánatra: bakeliten) is megjelent, pedig utóbbi ekkoriban örökre leírt, halott formátumnak számított – senki sem gondolta, hogy olyan felívelést produkál majd, mint amilyennek az elmúlt években tanúi vagyunk. Mondanom sem kell, az akkori limitált példányszámú vinyl ebből az anyagból is csillagászati összegeket ér ma már... Ami a hangzást illeti, a lemez továbbra sem szólt úgy, mint a korabeli nyugati szuperprodukciók, de vastagon élvezhető volt már az eredeti verzió is, és mindenképpen újabb előrelépést jelentett a korábbiakhoz képest.

Az ember tervez sikere előre programozott volt, és aki megélte azt az időszakot, pontosan emlékszik rá: az album ismét telibe találta a tábort, az említett pezsgés még magasabb fokozatba kapcsolt a csapat körül. A zenekar azonban az első magyar zenecsatorna, a nem sokkal korábban indult Top TV révén nem várt lökést kapott. A rock'n'roll rugója – különösebben szofisztikáltnak aligha nevezhető – videója a zenecsatorna egyik legsűrűbben játszott klipjévé vált, így olyanok is felkapták a fejüket a Tankcsapdára, akik korábban abszolút nem ismerték őket. Lukács: „Akkoriban mindenki a Top TV-t nézte, és egyszer-kétszer megjelent ez a dal a rádióadókon is, ami nemcsak a Tankcsapdától volt szokatlan, hanem a rockzenében általánosságban is. A lényeg, hogy ez a dal olyan kategóriába helyezte akkoriban a zenekart, hogy egy csomó ember kezdett hallgatni bennünket. Ez abban az időben nem volt baj, hiszen anyagi értelemben is meghozta az olyannyira óhajtott meg várt sikert."

A zenekar a Replika vendégeskedésével játszotta le lemezbemutató turnéját, amelynek csúcspontja egy zsúfolt PeCsa-fellépés volt az év decemberében. Az ember tervez a következő év tavaszára elérte az aranylemez fokozatot, amihez akkoriban 25 ezer eladott példányra volt szükség. A zenekar ekkor már vitathatatlanul a legnépszerűbb magyar rockbandának számított, valóságos diadalmenetben koncertezték végig 1996-ot, és az év tavaszán kiadott Eleven koncertalbum is nagy sikert aratott. A lendületet kicsit lelassította Lukács egy szerencsétlen ejtőernyős balesete, de mindössze időlegesen: még egy angol nyelvű kísérleti EP-re is futotta az erejükből az év végén, 'Cause For Sale címmel. Utóbbi szerintem felemásra sikeredett, nem is szólt túl jól, de remekül példázta, hogy továbbra sem hajlandók skatulyákban gondolkodni.

Ilyen sikerszéria után már a következő anyag sem érkezett annyira gyorsan, és több értelemben is hatottak rá Az ember tervez eredményei. Lukács: „Az ember tervez volt az első igazán mainstream albumunk: akkor kaptunk először aranylemezt, akkor kerültünk be először a rádiókba, akkor nyomták először a klipünket a tévékben, és így tovább. Tíz zenekarból kilenc ezek után készített volna egy ugyanolyan lemezt másik címmel, mi azonban úgy gondoltuk, legyünk már annyira kreatívak és úgymond punk rock fazonok, hogy azért sem csinálunk olyan albumot, amilyet mindenki vár tőlünk." Mindez az 1997 szeptemberében kiadott Connektor: 567: esetében egyébként azt is jelentette, hogy az elődeinél tüskésebb, kísérletezősebb, bizarrabb lemez legslágeresebb dalát tudatosan nem klipesítették: „A Rio A rock'n'roll rugójához képest még kommerszebb dal, kézenfekvő lett volna a lehetőség, hogy ebből is klipet csináljunk és kiadjuk kislemezen a rádióknak. De így könnyen beleeshettünk volna egy Szállj el, kismadár-effektusba, ezt pedig mindenképpen el akartuk kerülni, még annak árán is, hogy ebből a lemezből éppen ezért, hogy ezt a lépést nem tettük meg, valamennyivel kevesebb fogyott."

A Connektor: 567: szerintem ezzel együtt is kiválóan sikerült, ugyanakkor korszakzárást jelentett a banda életében, hiszen Buzsik Gyuri nem sokkal később kikerült a csapatból. Egy nehezebb, átmeneti időszak és a kissé formátlanabb, Elek Ottóval felvett Ha zajt akartok! album után azonban rendezték soraikat. A '99 végén kiadott Tankológia válogatás Mennyország Tourist slágerével a Tankcsapda belépett a 21. századba – és ha beszélhetünk náluk a fentebb említett „Szállj el, kismadár-effektusról", hát az bizony ennél a dalnál következett be. Vagyis végül nemhogy nem fordultak rá a Buzsik távozását követő időszakban többek által rebesgetett leszállóágra, hanem a Mennyország Tourist munkálatai során képbe került Fejes Tamással megerősödve minden korábbinál komolyabb népszerűség felé indultak el. Ez azonban már egy másik történet, sok-sok további fejezettel.

Az első éra betetőzését, csúcspontját azonban a ma harminc éve kiadott Az ember tervez jelenti, és szerintem egyben ez a Tankcsapda egész karrierjének legjobb albuma is. Bizonyára benne van ebben a vélekedésemben, hogy a megjelenése idején 15 éves voltam, tehát a legfogékonyabb életkorban kapott telibe ez a lemez, és természetesen később is csinált nagyszerű dolgokat a csapat. De ha megpróbálom lehántani a dologról a nosztalgiát, a személyes emlékeket meg minden ilyenkor szokásosat, igazából akkor is úgy gondolom: itt állt össze a bandánál a legtökéletesebben a kép, ekkoriban tényleg megállíthatatlanok voltak. Az egész albumból árad az éhség, ugyanakkor már benne van a beérett, saját világukra maximálisan ráérző és azt belakó zenekarok minden magabiztossága is. A mai napig ez az egyik abszolút kedvenc hazai rocklemezem – és pontosan tudom, hogy rengetegen osztják ezt a vélekedésemet.