Meglehetősen egyenletes pályaívet tudhat maga mögött az Alter Bridge, baromi ritka az ilyesmi manapság. Annak fényében meg főleg, hogy mindez lassan két évtizedet ölel fel, és az első pillanattól fogva változatlan felállásban nyomják. Ha még azt is hozzávesszük, hogy a hangszereseknek már a második professzionális életét jelenti ez a banda, még lenyűgözőbb az attrakció... Viszont a szóló- és egyéb projektekkel együtt vett túltermelés néha már ezeknél az arcoknál is éreztette hatását az elmúlt időszakban. Kis túlzással annyi dalban-albumon hallottam viszonylag rövid időtávon Mark Tremonti gitározását, jellegzetes dalszerzői megoldásait, illetve Myles Kennedy hangját és dallamait, hogy bajosan tudnak már olyan hatást gyakorolni rám, mint tíz-tizenöt évvel ezelőtt. De szerencsére a Pawns & Kings valamelyest feledteti ezt, mivel nemcsak Mark legutóbbi szólóalbumainál vagy Myles utolsó két Slashsel közös munkájánál erősebb, hanem az előző két zenekari lemeznél is.




























