Amióta az eszemet tudom – tehát nagyjából tizenöt éve – a kezdetektől fogva követője vagyok a Nomad zenekarnak: a bemutatkozó anyaguktól a legutolsó Kilépő címet kapott sorlemezükig ismerem minden megmozdulásukat, és még annak ellenére sem tudtak elriasztani maguktól, hogy az utóbbi években bizony egyre inkább ráfordultak egy kommerszebb irányra. A...

Bár nem létfontosságú kiadvány, amit lélegzetvisszafojtva vártunk, már a megjelenés napján eldöntöttem, hogy muszáj írni a Turning To Crime-ról. Egyszerűen azért, mert irtó jó kedvem kerekedett tőle, amikor aznap délelőtt egy italozós wellness hétvége helyszínére autózván betettem. Persze nyilván már eleve pozitív alaphangulattal indultam, de az es...

Gondolom, nem én voltam az egyetlen, aki módfelett várta már, hogy Gary Holt végre hazataláljon a saját zenekarához. Nem mintha az Exodus ne futott volna nélküle is remekül, és hát a Slayer is vele tudott igazán túlélni szegény Hanneman halála után, Exodus-album viszont nyilván nincs nélküle, a Slayer-állás pedig még úgy is elszívta ennek a lehetős...

Érdekes néha ellamentálni azon, vajon mi az oka annak, hogy egyes csapatok idővel szupersztárstátuszba emelkednek, míg mások megrekednek egy adott szinten, ahol népszerűségük jobb esetben csak stagnálni, rosszabb esetben pedig csökkenni kezd. Aki bármilyen szinten is aktívan foglalkozik a zenekarosdival, nyilván feltette már magának ezt a kérdést, ...

Többször is előkerült a kommentszekcióban, hogy hol van már az új Mastodon kritikája, ami az egyik oldalról teljesen jogos, hiszen az év egyik legfontosabb albumáról beszélünk. Viszont nem tagadom, én a magam részéről kifejezetten egészségtelennek tartom azt a hozzáállást, ami egyébként nemcsak a zenehallgatásunkra jellemző manapság, hanem úgy álta...

A szuppergruppok korában a legkevésbé sem példa nélkül álló, ám ettől még nem túl szerencsés alapállás, amikor egy zenekar háttérsztorija izgalmasabbnak bizonyul a tényleges produkciónál. A Dold Vorde Ens Navn esetét is ide sorolom, fenntartva, hogy esetemben olyan irreálisan felfokozott várakozásnak kellett volna „megfelelnie" az oslói kvartettnek...

Úgy tartja a kritikaírói „szabálykönyv", hogy legyen idő egy-egy új lemezt érlelni, a mélységeit felfedezni, és gyakorta az angol idióma is megszívlelendő, a don't judge a book by its cover , azaz ne ítélj elsőre/külső alapján, de az a helyzet, hogy vannak zenék, amelyek egész egyszerűen elsőre beütnek, és pont. Persze ehhez az is hozzátartozik, ha v...

Tényleg nem szeretném, ha bárki is azt hinné, hogy lesem az alkalmat, mikor lehet rúgni egyet a Bullet For My Valentine-on, de már az új album felvezetése kapcsán is nagyon nehéz volt megőriznem a komolyságomat a „felzabáljuk a vasat is"-típusú nyilatkozatok, illetve az előzetes dalok visszaszigorodása hallatán. Nem tudom, hogy Matt Tuckék tényleg ...

Érdekesen alakult át a kapcsolatom a Frontiers kiadó istállójához szerződött, egyen-hangzásokba csomagolt csapatokkal az utóbbi években. Egyrészt eléggé fárasztó már a napi szinten tízesével ránk zúdított, hasonló felfogásban működő friss alakulat, de a jól bejáratott nevekről sem lehet manapság már minden esetben ódákat zengeni. Az eleinte még izg...

Vannak lemezek, amikről egyszerűen semmi értelme sokat pofázni. Amikor adva van egy – megszakításokkal bár, de – bő három évtizede üzemelő rock and roll gépezet (legyen mondjuk a Wildhearts), egy ezer közül is azonnal felismerhető, már a kezdeti időkben kikristályosodott stílussal, ami sokadjára is lepakol egy olyan anyagot az asztalra, hogy az káb...

Szokás szerint teljes csendben érkezett meg a német Paradox friss albuma, amely már a nyolcadik a sorban. Ha eddig lemaradtál volna a germán másodvonal egyik legstabilabb csapatáról, akkor annyit érdemes tudnod róluk, hogy dallamos thrash metalban utaznak, a hőskorban pedig két nagylemezig jutottak. 1991-ben aztán jött egy hosszabb leállás, 1998 ót...

A legjobban talán akkor járunk, ha egyáltalán nem akarjuk megfejteni, mire fel az az ellenállhatatlan közlésvágy, ami egy évtizedes rákészülés után végre napfényre csalogatott egy újabb Bizkit-albumot. Valószínűleg semmi nem történt volna, ha erre nem kerül sor, mint ahogy akkor sem, ha egy hangnyi új zenét sem hallunk Jacksonville leghírhedtebbjei...

Noha eleinte sokan kételkedtek, szerintem mára a józanabb Accept-rajongók többsége azért belátja: aligha történhetett volna velük jobb dolog a csapat Udo Dirkschneider nélküli újraindulásánál. Ha nagyon lesarkítom, ma gyakorlatilag kettő működik a patinás bandából, és szállítja menetrendszerűen a lemezeket, vagyis aki otthonosan érzi magát ebben a ...