Aki követi a svéd gitárost, teljesen tisztában lehet azzal, hogyan alakult át zenei világa az elmúlt tíz, de inkább közel húsz évben. Tisztában vagyunk vele, hogy senki nem fiatalodik az évek során, csak rakódik az emberre a sok-sok teher, élmények, úgymond komolyodunk, namármost Norum zenéjében is megjelentek ezek a vonatkozások, és természetesen ...

Jó hosszú szünet, hat év után tért vissza év végén a norvég Sahg, ráadásul némileg megfogyatkozva, hiszen Ola Walaunet gitáros távozásával ismét power trióként működnek. Mivel korábban is nyomták már így – sőt, a mai napig kedvencemnek számító II album is hármasban készült –, érthető, hogy emiatt semmiféle elbizonytalanodás nem érződik a Born Demon l...

Van az a mondás, hogy léteznek jobb sorsra érdemes zenekarok. Ezek egyike az egykori hajmetálos Lillian Axe, akik valahogy mindig rossz helyen voltak rossz időben, (többnyire) jó lemezanyaggal. Valószínűleg ha lett volna a zenekarban vagy mellettük egy karakán figura, aki húzza a szekeret árkon-bokron át, talán nem így alakul a történetük, de hát t...

Súlyos hazugság lenne azt állítanom, hogy őrületesen nagy Arena-rajongó vagyok. Tudja isten, hogy mi okból (Metal Hammer recenzió, természetesen), de 2005-ben egy nap azon kaptam magamat, hogy izzadó ujjaim között az új Arena-lemezzel rohanok ki az egri Zenevár ajtaján, hogy aztán kapkodva pattintsam be a parádésan csinos digibookban felejtett CD-t...

Természetesen tavaly is elég sok restanciát halmoztunk fel az aktuális megjelenésekből, amik közül szokás szerint sorra veszünk majd egy szekérderéknyit a következő hetekben. Ezek némelyike pusztán a dömping meg az időhiány miatt csúszik ilyenkor hosszabb ideig, a Reckless Love azonban az áldott jó szívem miatt várakozott hónapokat. Amikor megjelen...

Tíz éve jelent meg a Mezarkabul (vagy ahogy otthon hívják őket: Pentagram) ezt megelőző lemeze, az MMXII , amit anno én is méltattam az oldalon. Bár szülőhazájukon kívül csak a kemény mag ismeri őket, a csapat otthon, Törökországban egész más ligában mozog, amit mi sem bizonyít jobban, mint hogy a Makina Elektrika is a Sony Music Turkeynél, azaz egy ...

Beethoven, Beckett, Talleyrand, Freud, Blaha Lujza: vajon mi a közös bennük? Nem tudom. Mindenesetre megjelent az új Karl Sanders. Mármint nem a Nile, hanem a másik, az, ahol a fáraók villás nyelvet meg gyíkfarkat eresztenek, és a piramisokból magukat és ultrafejlett okostelefonjaikat feltöltő űrlények – népiesen ufók – meg az űrhajóik – tudományos...

Semmiképpen sem nevezném problémásnak a Perfect Plan új, harmadik nagylemezét, de egyértelműen nem tetszik annyira a Brace For Impact, mint a Time For A Miracle . Egy fokkal keményebben, súlyosabban fogalmaznak, mint eddig, ami önmagában nem lenne baj, de mivel ezzel párhuzamosan kevesebb karakteres dal született, mint két éve, minden hallgatásnál ha...

Mint ahogy oly sok minden mással is, a norvég Green Carnation alapítói által életre hozott In The Woods... nevével is a Metal Hammer hasábjain találkoztam először, még valamikor a ′90-es években. Az ottani pozitív kritikának, a lemezborítónak, a zenekarnévnek, de legfőképpen a kíváncsiságomnak köszönhetően, nem sokkal a megjelenést követően, ott fi...

Viccbandát csinálni kifejezetten nehéz dolog. Mert persze az alapkoncepciót kitalálni, előjönni valami olyasmivel, amin az emberek jól szórakoznak, még viszonylag egyszerű, csakhogy ezzel óhatatlanul igen szűk keretek közé szorítja magát az adott zenekar, melyeken belül piszok nehéz megújulni vagy akár csak igazán hosszú távon érdekesnek maradni. H...

Lee Aaron neve nem feltétlenül cseng ismerősen ma már, pedig a '80-as évek egyik legdögösebb hangú hard rock énekesnőjéről beszélünk. Lee a kezdeti, imázsilag kissé túlfutott szárnypróbálgatások után elengedte a bikinimodelles, majd metálkirálynős külsőségeket, és utcai fazonra váltva túlzás nélkül állati erős albumokat tett le az asztalra. A nevét...

Lépj ki a komfortzónádból! Lehetne akár ez az új Bruce Springsteen-lemez alcíme is, ami sorszám szerint pont a huszonegyedik, tehát a felnőttkor küszöbét átlépve egy igazán „felnőttes”, mégis a fiatalkorba visszatekintő feldolgozás-válogatást kaptunk a Főnöktől. A komfortzóna elhagyása Bruce Springsteen esetében nem kizárólag azt jelenti, hogy a '6...

Sokat siránkozunk (vagy csak én) azon, hogy régen minden jobb volt, no de mégis az történik, hogy az új Disillusiont jobban vártam, mint mondjuk az új Machine Headet . Ami jó, sőt, így kell lennie. A réginek, ha nem tud megújulni, fejlődni, mennie kell. Adj helyet magad helyett, hogy egy klasszikust idézzek. Azért persze hiába vártam annyira az Ayamo...