Ha valahol, valaki underground bandákat emleget, az elsők között jut eszembe a gödöllői Aebsence neve. Na, ők aztán undergroundak a javából! Annyira azok, hogy a kifejezetten rájuk figyelő törzsközönségük kivételével a többség számára gyakorlatilag láthatatlanok a színtéren: egészen minimalista keretek között dolgoznak, átlagban évi egy koncertet a...

Az ...And Oceans a '90-es években szépen kivette a maga részét a black metal dallamosabb, szimfonikus elemekkel megszórt változatának fejlesztéséből a messzi északon, még ha Norvégiához képest valamelyest a periférián, Finnországban is alkottak. Később aztán elkanyarodtak kísérletezősebb, elektronikusabb irányba, aztán jött egy névváltás, majd leál...

Elképesztő ütemben gyártja a dalokat a Grave Digger. Az elmúlt bő öt évben négy nagylemezt jelentettek meg, ami még fiatal zenekaroktól is szokatlan, negyvenéves múltra visszatekintő veteránok esetében pedig gyakorlatilag példa nélküli. A kérdés persze az, jó-e ez nekünk, vagy hogy a Ponyvaregényt idézzem: „Örülünk, Vincent?" A válasz pedig a magam...

Todd Kerns roppant rokonszenves színpadi jelenség, és nagyon valószínű, hogy ez a zenekar is jól áll neki. A Heroes And Monsters debütáló albuma januárban jelent meg a Frontiers kiadónál. Én viszont azóta is szeretném tudni, hogy tetszik-e ez a lemez, vagy nem tetszik ez a lemez. Ugyanakkor az album szempontjából teljesen mindegy is, hogy én miként...

Bár elviekben már réges-rég túltettem magam a tavalyi, elkallódott restanciáinkon, egy bizonyos hazai formáció 2022-es, ma már több mint egy éve megjelent anyagát mégsem vagyok képes lelkifurdalás és kommentár nélkül tovább engedni. Az időhiány ellen sajnos nem tudunk sokat tenni, azonban a „jobb később, mint soha" jegyében egyszerűen muszáj megeml...

Amiképp azt a lemez címe is mutatja, Devin Townsend ezúttal a könnyedebb agymenéseibe navigál minket. Vagy nem, de ne rohanjunk előre. Az ellenben megállja a helyét, hogy az Empath után sokkal lágyabban fogalmaz. Illetve másképp. Persze mindez hangszerelés kérdése, ha ugyanezeket a dalokat szélvész gitárral adná elő, teljesen más lenne a végeredmény:...

Elképesztően jól sikerült az új Enslaved. Ez a kijelentés önmagában talán nem bír túl nagy súllyal, hiszen Ivar Bjørnsonék mindig egyenletesen magas minőséget szállítottak, még ha egy ilyen hosszú karrier során törvényszerűen akadnak erősebb és „csak" a kötelező köröket befutó albumok. Most azonban nagyon elcsíptek valamit. Persze az előző Utgard i...

A Delain a covid-időszak által leglátványosabban kicsinált bandák egyike volt, ahol a leállás és a biztos talaj elvesztése minden meglévő feszkót a felszínre hozott. A főnök Martijn Westerholt billentyűs mellől gyakorlatilag az egész banda eltűnt, a nulláról kellett újrahúznia a felépítményt. Ehhez egyrészt visszahozott két régi alapembert, Ronald ...

Korábban nem gondoltam volna, hogy lehetséges tagcsere a Steel Panthernél! Az egész arculatot és koncepciót, mindent annyira az eredeti négy karakterre építettek fel, hogy elképzelhetetlennek tűnt bármelyikük lecserelése (jó, jó a KISS-nél is megtörtént, nem is egyszer, tudom). 2021-ben aztán Athos, Porthos és Aramis mellől mégis dobbantott D'Artag...

Nem szenved éppen kreativitáshiányban Nick Holmes és Greg MacKintosh, hiszen a biztos üzemmódban, rendszeres albummegjelenésekkel és turnékkal operáló Paradise Lost mellett mindketten érdekeltek más projektekben is. Ez pedig itt egy újabb, ezúttal közös formáció a nagy párostól, aminek már a neve is beszédes, hiszen az anyabanda történetének legmeg...

Sosem voltam rajongó, így akár rosszul is láthatom a helyzetet, de nekem valahogy mindig is úgy tűnt, hogy a HIM és Ville Valo esetében igazi one-man show-ról beszélünk. Különösebben a frontember tíz év nagylemezínség után megérkezett első önálló albuma sem sarkall ennek revideálására: maradjunk annyiban, hogy a rajta hallható zene fényében összess...

Az Ausztráliából elszármazott, de régóta Hollandiában működő Deströyer 666 nem egy szarakodós-megfejtős csapat: sörösdobozzal a kézben nyomják padlóig a gázt, ahogy a csövön kifér, akinek tetszik, annak tetszik, akinek meg nem, azt meglehetősen alávaló stílusban küldik melegebb égtájakra. Tulajdonképpen semmi sem fejezhetné ki olyan szépen a zenéjü...

A finn The Abbey debütálása kapcsán csak az nem fogja emlegetni a Ghostot, aki még sosem hallotta Tobias Forgéékat. A nyilvánvaló zenei párhuzamok mellett az okkult körítés és az imázs is a svédek felé mutat, és ugyan kópiának semmiképpen sem nevezném a csapatot, tényleg süketnek és vaknak kell hozzá lenni, hogy valaki ne vegye észre a hasonlóságok...