Nem titkolom, hogy a Powerwolf számomra ebben a sallangmentes, európai ízű dallamos heavy metalban az új generáció egyik legnagyobb favoritjává vált már valahol a Lupus Dei után. Ott kaptam fel igazán a fejemet rájuk, nem is annyira az egyéniesség, inkább a piszok jó dalok miatt. A képlet sikeresnek is bizonyult, a rájuk egyre inkább felfigyelő színteret öles léptekkel hódították meg lemezről lemezre, a Bible Of The Beasten és a Blood Of The Saintsen egyaránt sorjáztak az olyan slágertémák, amelyek mostanra a saját klasszikusaikká nemesültek. Az útkeresés időszaka rövid volt, a harmadik lemez környékére már stabilan kiforrta magát az egész, ösztönösen belenyúltak valami nagyon jóba. A látens Greywolf fivéreknek és Falk Maria Schlegelnek pedig van olyan erős szerzői vénája, hogy ebben a zenei közegben azóta is gond nélkül tobzódhassanak.





























