Shock!

június 18.
kedd
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Ripper: Return To Death Row

ripper_cAlapvetően egyetértek a nagy többséggel abban, hogy akármilyen zseniális énekes is Tim „Ripper″ Owens, jó dalszerzők nélkül el van veszve. Ez manapság már közhelynek számít és mindig előkerül, ha felbukkan egy hasonlóan erős hang. Várjuk a nagy csodát, de minek. Mostanában például Ronnie Romero kapja az ívet, de ugyanezeket a köröket lefutottuk már Jorn Landéval meg sok mindenki mással kapcsolatban is. Owensnél maradva hozzátehetjük, hogy olyan szempontból van alapja a kritikáknak, mindezidáig egyetlen szólólemeze például rettenetesen unalmasra "sikeredett" – másrészt fogalmunk sincs, hogy ott ő maga írta-e a dalokat, vagy hogyan álltak össze.

Az meg, hogy ezek az arcok sok mindent elvállalnak – lásd fentebb: hát istenem, ebből élnek. Valahogy Mats Levénen sose köszörüli a nyelvét az internet népének erkölcsrendészeti tagozata, pedig ugyanazt csinálja, mint Ripper: folyamatosan dolgozik. Emellett pedig ott vannak a teljesen ismeretlen, de kiváló albumok, amelyek elkészítésében tevékeny részt vállalt, mint például a Charred Walls Of The Damned három anyaga vagy a 2018-as Tourniquet-lemez. Az örökkévalóságnak megmarad a Priest- és az Iced Earth-beli munkássága (iszapszeműeknek a Winters Bane is), innentől kezdve viszont tényleg felesleges számonkérni rajta „A″ mesterművet, amivel még „tartozik″ a Metál Társadalomnak. De ha mindenáron ragaszkodunk ehhez, ez az új, Jamey Jastával készült EP akár még új rajtkőként is funkcionálhat.

megjelenés:
2022
kiadó:
szerzői kiadás
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 8 Szavazat )

Jamey ugyebár a Dee Sniderrel készült két lemez alapján lassan a 2020-as évek Roy Z-jévé kezd válni, és a Return To Death Row csak erősíteni fogja ezt a tendenciát. Nem lennék meglepődve, ha akár már most is további hasonló „visszatérő″, ráncfelvarró projekteken dolgozna a srác más énekesek számára, főleg, hogy a zenészek ezúttal is saját Kingdom Of Sorrow-s társai. Ebben amúgy nincs irónia: bár én magam kissé túlhype-oltnak éreztem a Snider-féle cuccokat (talán kicsit túl hamar is jött a második), Jamey nagyon is jól csinálja, amit csinál és Ripper erősségei tekintetében is jól ráérzett a lényegre. És tegyük hozzá: ezt az EP-t ebben a formában sem 2007-ben, sem 2012-ben nem lehetett volna kihozni, méghozzá nemcsak azért, mert Jasta sem volt még akkora név producerként. Ugyanis már a borítóval is a manapság aranykorát érő thrash-nosztalgiahullámra is rácsatlakozik a kiadvány és mindez a zenében is tükröződik: bizony akad itt (neo)thrash is bőven. Azt pedig hadd ne ecseteljem, mennyivel jobb is az egész, mint a hasonló gyökerű, számomra mégis közel hallgathatatlan The Three Tremors – lehet, hogy már oda is Jasta kellett volna?

Persze ebben a stílusban mindig nagy előny, ha rövid az anyag, így általában nem kerül rá töltelék, százszor újrahallgatható, ezáltal könnyen megkedvelhető – nem véletlenül üdvözöltem annak idején a végül soha be nem köszöntött EP-korszakot. Azt tehát nem tudom megmondani, hogy akkor is ugyanígy tetszene-e az anyag, ha a hat szám mellett lenne még négy-öt-hat, de ez nem is számít: így kell értékelni, ahogy van. És ennek alapján ez egy jó lemez. A Die While We're Alive kapásból egy thrashgránát, amit természetesen egy szaggatós húzás követ Embattled címmel, ez már inkább amolyan helstaros power, ökölrázós refrénnel, amire délben, 40 fokban is behejjeg a fesztiválközönség. A The Night (Take It Back) a régi Satant és a speed metal nagyjait idézi, nyilván szándékosan, és szinte látja az ember maga előtt a keverőpult mögött léggitározó Jastát a söröző slepp társaságában – az ilyen flashek miatt is tud baromi szerethetővé válni az egész. Természetesen csináltak old school dalt is Priest-módra, ez a Silent Cage, erre még akár azt is mondhatjuk, hogy kissé kilóg, de feszessége miatt mégiscsak itt a helye. Aztán hogy legyen power/thrash is, ott van a Heroes Dare és végül a tulajdonképpeni csúcspont, a címadó, amelyet, amennyire a műfaji keretek engedik, picit epikusabbra vettek, és mint ilyen, természetesen direkt utalásokat tartalmaz sok mindenre. Ezek felfedezését a hallgatóra bízom, de enélkül is elmondható, hogy teljesen jól összerakták.

Első körben tehát úgy tűnik, érdemes bizalmat szavazni a Jasta-Ripper kooperációnak, megteszem én is, ugyanakkor itt sem vágyom arra, hogy két éven belül még két anyag érkezzen, ez így most pont elég.

 

Hozzászólások 

 
#7 Equinox 2022-12-30 22:18
Beyond Fearről még: a magasakat meg nem kétlem, csak a számok maradandóságát, de azt nagyon. Nem élmény hallgatni a lemezt, a Scream Machine-en kívül még számcímekre se emlékszem.

Ez az EP viszont harap, karakteresek a számok végig.
Idézet
 
 
#6 Equinox 2022-12-30 20:22
Idézet - Scarecrow:
Idézet - Rapid Fire:
Idézet - Scarecrow:
Az előre beigért durvulat szerintem elmaradt (legalábbis a Beyond Fear-hez és a Jugulator-hoz képest), de hallgatható lett ez az EP.

Leginkább Dee Snider utolsó albumához tudnám hasonlítani ezt, csak Ripper hangja miatt picit nyersebb a helyzet.

Amúgy Tim-nek látszik ez a stílus áll még mindig a legjobban, felesleges elhajlania a hard rock irányába. (Held Hostage stb)


Ez sokkal jobb mint a Beyond Fear album.


Ízlés kérdése, a BF lemezen elképesztő magasakat produkált.

Azon a turnén láttam kis klubbulin Rippert, a szólószámok mind gyengék voltak, főleg a munkássága többi darabjához képest. Szerintem ő hakniénekesnek sokkal jobb, mint kreatív zenésznek, nekem semmi bajom nem lenne, ha 15 év múlva is Judas Priest best offal turnézna, és lenne 1-2 Iced Earth szám is a műsorban.
Idézet
 
 
#5 Scarecrow 2022-12-30 13:11
Idézet - Rapid Fire:
Idézet - Scarecrow:
Az előre beigért durvulat szerintem elmaradt (legalábbis a Beyond Fear-hez és a Jugulator-hoz képest), de hallgatható lett ez az EP.

Leginkább Dee Snider utolsó albumához tudnám hasonlítani ezt, csak Ripper hangja miatt picit nyersebb a helyzet.

Amúgy Tim-nek látszik ez a stílus áll még mindig a legjobban, felesleges elhajlania a hard rock irányába. (Held Hostage stb)


Ez sokkal jobb mint a Beyond Fear album.


Ízlés kérdése, a BF lemezen elképesztő magasakat produkált.
Idézet
 
 
#4 Rapid Fire 2022-12-29 03:05
Idézet - Scarecrow:
Az előre beigért durvulat szerintem elmaradt (legalábbis a Beyond Fear-hez és a Jugulator-hoz képest), de hallgatható lett ez az EP.

Leginkább Dee Snider utolsó albumához tudnám hasonlítani ezt, csak Ripper hangja miatt picit nyersebb a helyzet.

Amúgy Tim-nek látszik ez a stílus áll még mindig a legjobban, felesleges elhajlania a hard rock irányába. (Held Hostage stb)


Ez sokkal jobb mint a Beyond Fear album.
Idézet
 
 
#3 Scarecrow 2022-12-28 11:49
Az előre beigért durvulat szerintem elmaradt (legalábbis a Beyond Fear-hez és a Jugulator-hoz képest), de hallgatható lett ez az EP.

Leginkább Dee Snider utolsó albumához tudnám hasonlítani ezt, csak Ripper hangja miatt picit nyersebb a helyzet.

Amúgy Tim-nek látszik ez a stílus áll még mindig a legjobban, felesleges elhajlania a hard rock irányába. (Held Hostage stb)
Idézet
 
 
#2 The_Sentinel 2022-12-27 17:00
Igen, ezt a kettőt én is nagyon szeretem. Illetve nálam a hard rockosabb A New Revenge is jól csúszik.
Idézet
 
 
#1 Morello 2022-12-27 14:09
A Beyond Fear-ről ne feledkezzünk el! Azt tekinthetjük annak a mesterműnek, amihez hasonlót azóta is (hiába) várunk Rippertől. A másik nagy kedvenc az első Winters Bane.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Slipknot - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2015. február 5.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Deep Purple - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. február 17.

 

Helloween - Budapest, Petőfi Csarnok, 2010. november 28.

 

Pain of Salvation - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Muse - Budapest, Sziget fesztivál, 2010. augusztus 15.