Shock!

december 03.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Bloodbath: Survival Of The Sickest

bloodbath_cNem gyenge húzónevekkel indították útjára immár huszonnégy esztendővel ezelőtt a Bloodbath szupergroupot: Dan Swanö, Mikael Åkerfeldt és a Katatonia bárdistáinak összeterelése különösen vonzó vállalkozásnak tűnt annak idején. Opeth- és Swanö-imádóként engem sem kellett sokat marasztalni ahhoz, hogy ördögi vigyor és tenyérdörzsölés kíséretében ássam bele magam a korai kiadványokba, ám a patinás névsor és a későbbi újrapörgetések dacára, utólag visszahallgatva a produkció azért mégsem volt annyira nagy durranás, mint amekkorának a papírforma szerint lennie kellett volna. A némi lidérces hangulattal vegyített, old school alapokra felhúzott, agresszív death metalban utazó alakulat zenéje talán a Grand Morbid Funeral környékén kristályosodott ki a legnemesebben, s az itt hallható minőséget nem is nagyon sikerült megugraniuk a legutóbbi The Arrow Of Satan Is Drawnnal.

megjelenés:
2022
kiadó:
Napalm
pontszám:
7 /10

Szerinted hány pont?
( 19 Szavazat )

A zenekari dolgok is e lemez környékén váltak még érdekesebbé, amikor is számos frissen érkezett zenésszel egyetemben Old Nick, azaz Nick Holmes is bekerült a képbe vokális fronton, aki a Paradise Lost Gothic, illetve Shades Of God anyagán hallható bugyborékolást mentette át a projektbe. Ráadásul Nick pont akkor érkezett, amikor a Lostnak véleményem szerint jót tett volna a parkolópálya. Nem titok, hogy az énekes-hörgős csatlakozásával kissé reménykedtem is abban, hogy megjelenik némi ős-Paradise Lostot idéző atmoszféra a nyolc éve megjelent lemezen, azonban ez csak hiú ábránd volt, hisz Greg Mackintosh keze nyomát nem viselték azok a nóták, valamint a doom, a gótika, de még a Katatonia melankóliája is többnyire hiányzott arról a lemezről.

Ettől függetlenül nekem az utóbbi Elveszett Paradicsomoknál egy fokkal mégis fincsibbnek tűnt/tűnik a Bloodbath zsigeri halálmetálja. Az ő fekete masszájukba legalább bele lehet néha kapaszkodni, és persze a jobban elcsípett pillanataikban akad azért némi zeneiség is. Utóbbira legjobb példaként a lemezt záró No God Before Me-t tudnám megemlíteni, amelyet mondanivalója ellenére is katedrálisok gigantikus belső oszlopai között lenne leginkább kedvem jó hangosan meghallgatni. Mindig végigfut a hátamon a hideg, akárhányszor magam elé képzelem Holmest, amint a refrént énekli egy homályban megvilágított feszület előtt. A nyitás viszont ennek pont az ellentéte: zombigyilkolós videójáték aláfestő zenéjének is beillő, trancsír témával indítják a műsort, melynek kapcsán gamer lelkületű olvasóink között az Umbrella Corporation által felajánlott, koktélospohár szélére csíptethető, piros-fehér csíkos esernyőcskét is kisorsolunk, ha kommentben megfejtitek, melyik játékra gondolok. A zabolátlanul fortyogó Zombie Inferno egyébként pont az a fajta szerzemény, amelyet mindig is szerettem hallani a társulattól, hiszen amikor a direktebb, energikusabb témákra helyezik a hangsúlyt valamiért jobban meg tudnak érinteni velük, mint az egészen korai, fifikásabb mozdulatokkal.

A szögelős durvulatok a Malignant Maggot Therapyban, illetve a Born Infernalban is tökéletesen működnek, de a Putrefying Corpse összetettebb pörgetései és ízes kiállásai is egyértelműen az Opeth ex-ütőse, Martin Axenrot érdemeit domborítja ki, akinek színes játéka még ebben az egykori bandájához képest puritánabb leosztásban is sokszor komolyabb odafigyelést igényel. A síron túli és megterhelő momentumokban gazdag To Die sem cáfol rá a címére, ebben Holmes torokszaggató üvöltései is csak még tovább fokozzák a nyomasztó zenei történéseket.

Jonas Renkséék most sem mellékeltek használati utasítást ezekhez a nótákhoz, de tény, hogy a Bloodbath zenéje nem minden élethelyzethez javasolt. Gyermeküket hintáztató fiatal édesapáknak például nem biztos, hogy őket ajánlanám elsőként háttérzenének, hiszen a hintával együtt könnyen a történet is nem kívánt fordulatot vehet. Asztalosmunkákhoz viszont kimondottan előnyös lehet a legfrissebb Vérfürdő. Gondolok itt elsősorban a fűrészelésre és a gyaluzásra, de tapétalevakaráshoz is könnyen el tudom képzelni a Legbetegebbek Túlélésének megzenésítését. Nekem autómosás közben vált be a legjobban, legfőképpen annál a résznél, amikor a szétkenődött kamikaze bogarakat suvickoltam az első lámpákról.

De viccet félretéve: a forradalmi újításokat és meglepő húzásokat most sem itt kell keresgélni. Holmesék egyszerűen „csak" hozzák a kötelezőt és a szokásosat az eddig megszokott minőségben, helyenként egész jó ötletekkel tarkítva. Kétezerhuszonkettőben itt tart a Bloodbath, és úgy érzem, hogy a jelenlegi felállás ennél többet talán már nem is képes kihozni magából. Lehet, hogy rájuk is férne most némi szünet.

 

Hozzászólások 

 
#3 Galambos János 2022-11-18 22:15
Érdekes, nekem extrém vonalról főleg az Akercocke jön be az "újabbak" közül.
Ami nem klasszikus Death, MA, Mayhem stb. zenekar.
Jó volt hallani ahogy lemezről-lemezre egyre jobbak.

Tán a Words That Go Unspoken, Deeds That Go Undone volt
a legnagyobb dobásuk.

A legutóbbi lemezük is igenjó lett, bár már lejjebb adtak a sátános/de sade márkis
imázsból, szövegekből, és a zene is szelidült, persze magukhoz képest.

Ennek a lemeznek a pontszámát teljesen korrektnek érzem.
Idézet
 
 
#2 hároméves férfi 2022-11-18 16:07
Nálam a kettes sokkal, de sokkal jobb, mint az első, ami egy fasza stílusgyakorlat , de a Nightmares-en tízpontos saját dalok vannak. A háromas is király, utána Nick miatt már csak messziről követem a zenekart. Egyszerűen kevés ide a hanga Akerfeldt és Tagtgren után, már kifújt az öreg. Ez az új korrekt, egy jó 7-8 pont, amihez hozzáad a kiváló old-school borító a kék logóval meg az idézőjeles italic lemezcímmel. Mintha egy 91-es lengyel Takt kazetta lenne a bajai piacról. Csodálatos!
Idézet
 
 
#1 Equinox 2022-11-18 15:41
Érdekes, nem gondoltam volna, hogy van olyan Bloodbath fan aki nem az első 2-re (és különösen a monolitikus elsőre) esküszik. Grand Morbid Funeral már csak kellemeske volt, de az elsőn megidézik az Entombed/Dismember/93-96 közötti Edge of Sanity és Unleashed világát, bika produkcióval, mindennel, ami kell. Félelmetes mestermű.

A későbbiek nem nagyon értek a nyomába (a sokak által istenített 2. sem), az utóbbiakat meg már felületesebben hallgattam, mert nem voltak elég karakteresek. De mindig érdekel egy új Bloodbath album, ez is.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Friss

Hozzászólások

Galériák

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Within Temptation - Budapest, PeCsa Music Hall, 2014. március 14.

 

Leander Rising - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2013. február 7.

 

Rise Against - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Die Hard - Budapest, Diesel Klub, 2011. február 13.