Stian „Nagash" Arnesen igazán nem panaszkodhat, az a bizonyos jókor/jó helyen együttállás az ő életében már több ízben is megvalósult. 1996 és 1999 között, vagyis a zenekar első korszakának legfontosabb éveiben volt a Dimmu Borgir basszusgitáros/vokalistája, játszott az Enthrone Darkness Triumphant és a Spiritual Black Dimensions albumokon, az ő he...

Befejezéséhez érkezett Christofer Johnsson 2021-ben indított monumentális projektje, a Leviathan. Ez az az anyag, amit a zenekarvezető/főnök bevallottan a rajongói elvárások mentén rakott össze, és amit jó érzékkel nem egyben – ellentétben a Beloved Antichrist tal –, hanem három kezelhető méretű részben szabadított a világra. December 15-én megérkeze...

Három évvel ezelőtt, a Sea Savage kapcsán egyértelműen úgy éreztem, elfogyott az ötlet az ír speed/thrashereknél. Az már a hetedik Gama Bomb-nagylemez volt, és nagyjából ugyanazt is nyújtotta, mint elődei, épp csak egy árnyalatnyival szürkébben, kevésbé ötletesen. Szóval minden arra utalt, hogy bizony megállt a tudomány. Nem volt kifejezetten rossz e...

A Virgin Steele mibenlétét Ádám éppen tizenhárom éve magyarázta el kiválóan eme hasábokon, tehát akármilyen régen is volt, nem fogom megismételni, maximum néhány saját szubjektív gondolat erejéig csatlakozom majd rá. Akkoriban éppen négy év után jelentettek meg új lemezt, de én már 2006-ban sem követtem különösebben az aktualitásokat. Annyira kelleme...

Jó szokásomhoz híven már megint szembe fogok menni a tömeggel, ahol a tömeg jelen esetben a feldolgozások kritizálóit jelenti. Nem tudom, mi az oka, de valamiért képtelen vagyok megunni azt, ha más formában is meghallgathatok egy jó dalt, noha azért nyomatékosan hozzátenném: általában csak akkor tudom maradéktalanul élvezni az ilyesmit, ha a végere...

Őszintén? Nem gondoltam, hogy ez az album valaha megjelenik, több okból sem. Elsősorban azért, mert Don Dokken hangjának másfél évtizede zajló, döbbenetes mértékű amortizációja eleve megkérdőjelezte a folytatás realitását. Emlékezzünk csak: sokan már a Lightning Strikes Again idején húzták a szájukat, ám az még semmi nem volt ahhoz képest, ahová az e...

Kellemes meglepetésként érkezett a The Shadow Inside, a hatodik Sadus-nagylemez, hiszen a kíméletlen thrash metalban utazó, kultikus csapat 2006-óta nem nagyon csinált semmit. Bár hivatalosan sosem oszlottak fel, már az akkor megjelent Out For Blood is egyfajta visszatérésnek volt tekinthető, hiszen kilenc évvel követte az Elements of Angert, most ...

Ronnie Romero sajnos nem azt a pályát futja be, amit a hozzá hasonló kategóriában mozgó torkoknak egy igazságos világban be kellene futniuk, hanem amire a mai rockszíntéren lehetőségük van. A Ritchie Blackmore által felfedezett chilei énekes minden túlzás nélkül az egyik legjobb hard rock hang, akit az elmúlt tíz évben megismert a világ, ám ahelyet...

Érdekes lenne tudni, vajon milyen logika húzódott meg e kiadvány piacra dobása mögött. Adott hét (plusz egy), az elmúlt két évtized folyamán valamilyen formában, hol elrejtve, hol nagyobb füsttel, de már kivétel nélkül nyilvánosság elé tárt feldolgozás a Dimmu Borgir boszorkánykonyhájából, mindössze 32 percben, és ennyi. Ha harminc – vagy üsse kő, ...

John Baizley fokozott kísérletezést emlegetett az új Baronesst felvezető nyilatkozatokban. Nem mondanám, hogy ezzel lehetne a legjobban összefoglalni a Stone lényegét, annyi azonban bizonyos: kissé más irányt vettek az előző néhány anyaghoz képest. A zene továbbra is ízig-vérig Baroness, de ismét elmozdultak egy koszosabb, súlyosabb, kaotikusabb vo...

Eléggé elhanyagoltuk shockilag a black metal görög vonulatát, amire nincs is különösebb mentségünk. A norvég szál annak idején nem csupán Görögországig, de még Japánig is elkúszott a kazettacserebere és a postai levelezőlapok szárnyán, hogy aztán – a lehető legszerencsésebb módon – szintén helyi jellegzetességgé, egyedi főzetté forrja ki magát. Kev...

Mindig él bennem némi egészséges szkepticizmus a tizenéves kihagyások után lemezzel előrukkoló zenekarokkal szemben. Ahol ennyi ideig nem születik semmi a műhelyben, ott ennek minden bizonnyal megvannak a maga okai: megszűnt a zenekari egység, elfogyott a mondanivaló, kiürült a fegyvertár, miegymás. Ilyen monstre szünetek után általában kérdésesnek...

Corey Tayor nem az a pihenős típus, és úgy fest, a Stone Sour tartósnak látszó leállása mellett mindenképpen szüksége van egy projektre, ahol kiadja magából a Slipknotba nem passzoló zenei ötleteit is. A három évvel ezelőtti CMFT album után tehát most megérkezett a CMF2 címet viselő folytatás, amit az énekes egységesebbnek, súlyosabbnak és mindennek ...