Azannya. Hát ezek mit csináltak már megint! Három éve elég sok jót leírtam a Jami Morgan vezette Code Orange-ről: az Underneath izgalmas és modern volt, vagyis nemcsak iszonyú kortárs, hanem annál még egy (esetleg két) fokkal előremutatóbb is. Nagy kérdés volt, hová, merre visz majd ez az út, ahol a csapat bekeverte és öntötte a betont maga elé. A vá...

Nem irigylem azt a kollégát, akinek egy új Cannibal Corpse-lemezről kell recenziót írnia. Hálátlan feladat, meg kvázi lehetetlen is. Tényleg, mélyen együtt érzek a kritikaíróval, minden tisztelet és respekt meg satöbbi. Olvasgatva egyébként a netet, ugyanezt a kínlódást látom mindenütt. Mert mi jut az ember eszébe, ha egy olyan zenekarról kell írni...

Kilencedszerre fut neki az ohiói Ringworm ezzel a nagylemezzel. Velük sem foglalkoztunk eddig túl sokat, aminek ebben az esetben sem volt különösebb oka, egyszerűen így alakult – kis dózisokban én a magam részéről kedvelem a zenekart, de kétségtelenül nem ők a világegyetem legváltozatosabb alakulata. A Seeing Through Fire ennek megfelelően ismét a ...

Annak idején, gimiben, amikor már kóstolgattuk a legdurvább zenéket, egy felsőbb évfolyamos ismerős szállította a skála legvégső végpontján elhelyezkedő cuccokat, szigorúan lengyel kazettákon. Volt ezek között minden a Deicide-tól a Mardukig, és az Incantation akkoriban frissnek számító kettes anyaga, a The Mortal Throne Of Nazarene is bekerült val...

Visszakeresve magam is meglepődtem, mennyire mostohán bántunk az évek során a Cattle Decapitationnel lemezkritikák meg egyebek terén, és nem is annyira lehet kikódolni ilyenkor, miért alakult így. A mulasztásokat persze sosem késő – ha nem is pótolni, de – orvosolni, főleg, hogy jövőre a csapat visszatér hazánkba, a pár hónapja megjelent új album, ...

A marburgi Knife nem árul zsákbamacskát, már a gimis padra ötletszerűen felfirkált felirat hatását keltő logó, illetve a Night On Bröcken és a Projects In The Jungle vonalánál mindössze pár fokkal profibb kivitelezésű, de hasonló megközelítésű borító láttán is nagy biztonsággal lőhető be a stílus. Szégyentelenül '80-as évekbeli retro-fémet tol a né...

Szinte modern r'n'b-s hatású, poposan lágy és érzékeny bevezetővel indul az új Sevendust, kis túlzással meg kellett néznem, jó lemezt hallgatok-e – aztán persze két és fél perc tájékán Lajon Witherspoon kiereszti óriási hangját, majd berobban a rock és minden egyből a helyére kerül. Az eredmény egy kimondottan drámai módon felépített szám, cseppet ...

Szomorúan és nem is olyan enyhe rosszallással figyelem évek óta, ahogy George Lynch aprópénzre váltja hírnevét egymásra halmozott és egyre jelentéktelenebb projektalbumaival. Persze értem én, hogy ezek java – például a botrányosan szar és tök felesleges Heavy Hitters lemezek vagy a hiteltelenségük okán alig egy fokkal jobb Sweet/Lynch-anyagok – lem...

Ha csak minimális intenzitással is, de követted az elmúlt években a dallamos metál világát, pontosan tisztában vagy vele, hogy az egykor a melodikus fémzenék mentsváraként szolgáló olasz Frontiers kiadó szép lassan irányt, illetve mértéket tévesztve fokozatosan átment az ilyen-olyan, sok esetben teljesen érdektelen, úgynevezett szupergrupok lerakat...

A kaliforniai Haunt egészen bizarr formáció. Eleinte fejnehéz, de hagyományos zenekarként indultak, aztán a negyedik lemezre a stúdióban is Trevor William Church egyszemélyes gépezetévé vált a sztori, mindez azonban nem lassította le a dolgokat. Most ott tartunk, hogy a formáció mindössze hat éve alakult, de valósággal ontják az albumokat, a mostan...

A The Oncoming Storm és a III: In The Eyes Of Fire idején óriási kedvencem volt az Unearth, aztán beálltak nálam a mindig kicsit hasonló recept alapján főző csapatok sorába: szívesen meghallgatom az új lemezeiket, de hosszabb távon már nem ragadnak be a lejátszási listáimba, és kicsit össze is folynak. Érdekes, hogy ennyi idő után most épp az egyik ala...

A Stardust ritka szép sztori a dallamos hard rock tekintetében egyébként sem különösebben dúskáló hazai mezőnyben, hiszen a csapat első albuma, a Highway To Heartbreak az irányzat legerősebb nemzetközi kiadójánál, a Frontiersnél jött ki. Már a debüt is kiválóan sikerült, a folytatás azonban talán még izmosabb lett, és tényleg minden túlzás nélkül oda...

A bergeni Keselyűk negyed évszázad alatt jutottak el az Arcturustól valami egészen egyedi, csak rájuk jellemző muzsikáig, amit nagyjából úgy kell elképzelni, mintha egy operett-társulatot csapdába ejtettek volna egy cirkuszi sátorban, miközben prog, dark, avantgarde metálos rajongók nyomasztanák őket szüntelenül a kedvenc zenéikkel. A Bjørnar Erevi...