Shock!

március 02.
szombat
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Lorna Shore: Pain Remains

lornashore_cAz új Lorna Shore mindenképpen az év egyik olyan megjelenése, amiről meggyőződésem: évek múlva fontos állomásként tekintünk majd vissza rá. Még nem egyértelmű, hogy a csapat és a lemez underground szinten fog megtermékenyítő hatást kifejteni a színtérre, vagy egy leendő arénabanda áttörésének első katalizátoraként emlegetjük majd, viszont mindkét lehetőség lazán benne van a pakliban. Nagyjából már ez is mindent elárul a dolog jelentőségéről, és most cseppet sem túlzok.

Miről is beszélünk? Adott egy New Jersey-i deathcore/extrém/kitudjamilyen-alakulat, eddig három lemezzel, ahol közbeszólt egy kellemetlen szexuális visszaéléses sztori az első frontember, CJ McCreery vonatkozásában. Mielőtt rájuk égett volna az ügy, a banda kivágta az énekest, leigazolták a helyére a YouTube-on felfutott Will Ramost, és letettek vele az asztalra egy olyan lemezt, ami nemcsak a maguk esetében jelent komoly szintlépést, de globálisan is sikerült vele olyat mutatni, hogy óhatatlanul felkapja rá a fejét a hallgató. Vastagon megosztó lesz ez a cucc, törvényszerűen nem jöhet be mindenkinek, de úgy gondolom, ha képes vagy félretenni az előítéleteidet a deathcore jelző/Ramos haja/tetszőlegesen választott, egyéb felszínes tényező miatt, a dolog kreativitását, újszerűségét, frissességét, bátorságát akkor is hallani fogod, amennyiben egyébként nem gerjedsz az ilyesmire.

megjelenés:
2022
kiadó:
Century Media
pontszám:
9 /10

Szerinted hány pont?
( 42 Szavazat )

Mint ahogy egyébként én sem feltétlenül efféle muzsikákra rázom a csillárt a mindennapokban, a Lorna Shore viszont valami olyan bizarr, elszabadult kreativitású elegyet szabadít a gyanútlan világra ezen az egyórás konceptalbumon, ami mellett egyszerűen nem lehet elmenni szó nélkül. Még csak besorolni sem lehet igazán. Végül is rásüthetjük, hogy deathcore, csak éppen ezzel még semmit sem árulok el, és félre is viszem a várakozásokat. Igen, a blastbeates-breakdownos-vérhányós agresszió alap, viszont úgy keverik mindezt jeges-atmoszférikus szintitémákkal, filmzenés-szimfonikus hangszerelési színesítésekkel, bombasztkórusokkal, szépen megfogott, melodikus-ízes gitárszólókkal, hogy a végeredmény összességében egyszerűen semmire sem hasonlít. Néhol mintha valami ízig-vérig mai deathcore-alakulat jammelne a Cradle Of Filthszel egy nagyzenekar közreműködésével, másutt meg szakasztott olyan a végeredmény, mintha egy különösen lidérces, lélekcsupaszító, tripes pszichohorror filmzenéjét hallgatnánk. És az egész végig roppant okos, agyas, zenei.

Ramos személyében ráadásul van egy extra hangszerük is, ami ebben az esetben tényleg megkerülhetetlen, mert egyszerűen nem evilági, amit a csávó leművel ebben a tíz dalban. Még csak meg sem kísérlem körülírni, hány különböző hangszínen hörög, károg, ordít, visít, sikolt, röfög, böfög, vartyog, brekeg, sipít, zokog, mert tényleg egészen különleges és embertelen módon használja a hangját. Bevallom, azt illetően akadnak kétségeim, élőben mennyire lesz képes autentikusan hozni az egy-egy dalon belül is teljesen végletes, elmeháborodott váltásokat, ugrásokat, de az albumon tényleg letaglózó, amit művel. Kábé mintha öt különböző énekesük lenne, és mégis egységes a végeredmény... Nem mondom, hogy Will néhol nem tolja túl, ugyanakkor ez is nézőpont kérdése. Olyan játékszabályokat nem ismerő, végig ezer fokon égő, szüntelenül pulzáló hullámvasút-forgatagba rántanak be, ahol végső soron talán nem is értelmezhető a „túltolás" fogalma.

Mint a fentiekből is sejtheted, bőven akadnak maximális pontszámot érő dolgok ezen az albumon, de összességében azért nem nevezném tökéletesnek. A maga végletességében, tüskés sűrűsségében még azzal együtt is hosszabb kicsivel a kelleténél a Pain Remains, hogy egyébként rengeteg fogós rész rejlik a dalokban. Énekileg pedig a gonoszmanó-hangszínt például határozottan ritkítanám legközelebb, főleg az album komoly, mély, sötét alaptónusára tekintettel. De az összesen több mint húsz percben kifejtett címadó tripla zárásában nagyjából minden egyesül, amitől olyan különleges itt és most ez a banda meg ez a lemez. Ugyanígy a nyitó Welcome Back, O' Sleeping Dreamer szimfo-súlyossága, a Soulless Existence ultravastag, atmoszférikus – és közben roppant durva, erőszakos, gonosz – szomorúság-szőnyegei, netán az Apotheosis talán filmzene-blackcore-ként leírható, lávával telített, fortyogó katlanja és himnikus magasságokba emelkedő kórusa is önmagáért beszél. Számomra nem kérdés, hogy az a zenekar, ami ezt képes volt így formába önteni, egyértelműen nagy dolgokra hivatott.

Ajánlott óvatosan, bukósisakban, elvárások és prekoncepciók nélkül közelíteni a Pain Remainshez, mert nem garantálom, hogy nem állsz majd közben fejre ötször. Ráadásul a zenei elvetemültség mellett érzelmileg is kifejezetten nyomasztó, megterhelő a cucc. Ha viszont tényleg valami olyanra vágysz, ami ebben a formában kurrens, naprakész és minden pillanatában érezni, hogy fontos lemez az újdonságokkal amúgy nem túl bőkezűen elárasztott 2022-es metálszíntéren, érdemes vele tenni egy próbát. Bármerre is vezessen ezután a zenekar útja, erre az albumra örökre büszkék lehetnek majd.

 

Hozzászólások 

 
#18 TeaZenCatToe 2022-12-28 00:07
Idézet - nxfn:
Idézet - TeaZenCatToe:
Az ezredforduló környékén úgy voltam a Satyricon Rebel lemezével, hogy ha lenyelem, majd kihúzom a seggemből, majd újra megeszem, oszt megy így még egy-két ilyen kört, akkor se marad egy középsulis herpesznél maradandóbb élmény.
Huszonpár év után hallgatva a Rebel lemez az emberiség egyik legnagyobb opusza (a Hidas Frigyes gyászmenete óta).
No de, ha megérek még egy huszast, iFtenbizony ez a lemez is csaphat úgy oldalba, mint a Rebel most.
Nem igazán tudom leírni szavakkal az itt hallható egyéni teljesítményt. Ezt amúgy élőben is tudják és nem csak studio-jerk-off?


Lorna Shore lemez soha az életbe' nem lesz hivatkozási pont vagy úgymond 'alapmű'.


Nyilván nem, mint ahogy a Satyricon sem az. :)
Idézet
 
 
#17 Gyuszi 2022-12-27 07:25
Hatásvadász, de piszkosul be tud szippantani, iszonyat sűrű, zsinórban végigpörgettem úgy tízszer. Will Ramos meg egy állat. Emlékezetes anyag, az fix, de azért 20 év múlva nem a Master of Puppets mellett lesz a polcon (hiába, a faterzenék, ugye).
Idézet
 
 
#16 nxfn 2022-12-24 06:05
Idézet - TeaZenCatToe:
Az ezredforduló környékén úgy voltam a Satyricon Rebel lemezével, hogy ha lenyelem, majd kihúzom a seggemből, majd újra megeszem, oszt megy így még egy-két ilyen kört, akkor se marad egy középsulis herpesznél maradandóbb élmény.
Huszonpár év után hallgatva a Rebel lemez az emberiség egyik legnagyobb opusza (a Hidas Frigyes gyászmenete óta).
No de, ha megérek még egy huszast, iFtenbizony ez a lemez is csaphat úgy oldalba, mint a Rebel most.
Nem igazán tudom leírni szavakkal az itt hallható egyéni teljesítményt. Ezt amúgy élőben is tudják és nem csak studio-jerk-off?


Lorna Shore lemez soha az életbe' nem lesz hivatkozási pont vagy úgymond 'alapmű'.
Idézet
 
 
#15 TeaZenCatToe 2022-12-24 02:15
Az ezredforduló környékén úgy voltam a Satyricon Rebel lemezével, hogy ha lenyelem, majd kihúzom a seggemből, majd újra megeszem, oszt megy így még egy-két ilyen kört, akkor se marad egy középsulis herpesznél maradandóbb élmény.
Huszonpár év után hallgatva a Rebel lemez az emberiség egyik legnagyobb opusza (a Hidas Frigyes gyászmenete óta).
No de, ha megérek még egy huszast, iFtenbizony ez a lemez is csaphat úgy oldalba, mint a Rebel most.
Nem igazán tudom leírni szavakkal az itt hallható egyéni teljesítményt. Ezt amúgy élőben is tudják és nem csak studio-jerk-off?
Idézet
 
 
#14 Never79 2022-12-22 09:01
Hát ez nem az én zeném. Ellenben az alant ajánlott Tallah lemez igen faxa. Köszi srácok!
Idézet
 
 
#13 Edward_Richtofen 2022-12-21 11:39
Idézet - mattyer:
Olvasom itt a kritikát és a kommenteket, hát mintha teljesen másik két lemezről lenne szó (voltaképpen tényleg). Szerintem igazságtalanok itt egyesek mind az együttessel, mind az albummal szemben, egyszerűen van ami nem állja meg a helyét (a #7-es hozzászólást inkább el se kezdem cáfolni, nem mondom hogy nem érti amit hallgat, de jóindulatúan osszuk el tizenkettővel, és akkor pontos képet kapunk a Lorna Shore-ról). Ahogy szerintem se teljesen új, friss a zene, ezt már kevésbé teátrálisabban - és négy helyett csak kettő disznóhangot megütve - már egy Fit For An Autopsy is hoz/hozott (pedig az se valami egyedi muzsika, sőt), ennek ellenére ez a tárgyalt lemez engem bevallom nagyon megfogott. Érteni vélem, Ádám miért írja, hogy talán még emlékezni is fogunk rá később.

Az meg számomra vicces, hogy ilyen szélsőségesek itt az érzelmek. Főleg úgy, hogy a Tallah is egy karcosan hangzó korai Slipknot az én füleimnek, de semmiképp se olyan valami, amit feltétlenül a Lorna Shore-ral tudnék elsőre összevetni. És ez még mind semmi... miért nem lehet abban kiegyezni, hogy mindkettő a maga jogán jó, miért csak egyik meg másik? Vagy csak nekem nem szólt senki hogy ez nem verseny, akkor meg én kérek elnézést, amúgy meg ezen tényleg civakodni kell?


Én leginkább veled tudok egyetérteni, amit én eddig hallottam az LS-ből, az megsüvegelendő zenei teljesítmény, de mint élmény nekem nem ad sokat. Túl hatásvadász, túl sokat akar markolni egyszerre, minden eszközt belelapátolnak amitől súlyosnak várunk egy zenét, nekem ettől borzasztóan szintetikusak, és amúgy nem is kifejezetten eredetiek. Will Ramos óriási tehetség, de önmagában miatta nem érzem úgy, hogy LS-t kéne hallgatnom. Ha már feltétlenül ilyen bombasztikus nagyon az odakúrásra játszó deathcoret akarok hallgatni, sztem pl. a Shadow of Intent sokkal jobb.

A Tallah kapcsán is hasonlókat érzek, eleve van egy erős revivalje a korai Slipknot munkásságának, hisz mind a Tallah, mind a Tetrarch, de amúgy akár a Slaughter to Prevail is nagggyon érezhetően a self-titled és az Iowa kottájából játszik. Ettől persze amúgy pont a Tallah sztem kurva jó dalokat ír, a TGoD tényleg egy fasza lemez, de azért én nem raknám őket ettől még sztratoszferiku s magasságokba.
Idézet
 
 
#12 kamikaze 2022-12-21 11:05
Idézet - queensryche999:
Idézet - Squateye:
tömören megfogalmazva, ez a lemez se nem friss, se nem jó. Ha ez a lemez fogja meghatározni bármilyen formában a jövőt, akkor bajban vagyok.


Nem leszel, nem leszünk bajban, mert nem ez a lemez (pontosabban: ez a lemez sem) fogja meghatározni a "jövőt" (jelentsen ez bármit), ahogy a hasonszőrű társai sem. Mielőtt valaki mellre szívja: nem azt mondom, hogy "szar", a fenti kijelentés nem minőségjelzőkén t funkcionál. Lesz valamilyen hatása a szubkultúrára, kitermel pár követőt, epigont, ennyi.

Különben is - mint az nem oly rég (itt) rögzítésre került - többnyire fater zenéket hallgatunk mindannyian. Ezek a jobb sorsra érdemes srácok is hőbörögnek még egy kicsit, futnak majd pár kört, aztán szép csendesen elhal a dolog. Legfeljebb az undergroundban beszélnek majd róluk áhítattal. ;)
Idézet
 
 
#11 valarmorgulisz 2022-12-21 09:03
Idézet - mattyer:
Olvasom itt a kritikát és a kommenteket, hát mintha teljesen másik két lemezről lenne szó (voltaképpen tényleg). Szerintem igazságtalanok itt egyesek mind az együttessel, mind az albummal szemben, egyszerűen van ami nem állja meg a helyét (a #7-es hozzászólást inkább el se kezdem cáfolni, nem mondom hogy nem érti amit hallgat, de jóindulatúan osszuk el tizenkettővel, és akkor pontos képet kapunk a Lorna Shore-ról). Ahogy szerintem se teljesen új, friss a zene, ezt már kevésbé teátrálisabban - és négy helyett csak kettő disznóhangot megütve - már egy Fit For An Autopsy is hoz/hozott (pedig az se valami egyedi muzsika, sőt), ennek ellenére ez a tárgyalt lemez engem bevallom nagyon megfogott. Érteni vélem, Ádám miért írja, hogy talán még emlékezni is fogunk rá később.

Az meg számomra vicces, hogy ilyen szélsőségesek itt az érzelmek. Főleg úgy, hogy a Tallah is egy karcosan hangzó korai Slipknot az én füleimnek, de semmiképp se olyan valami, amit feltétlenül a Lorna Shore-ral tudnék elsőre összevetni. És ez még mind semmi... miért nem lehet abban kiegyezni, hogy mindkettő a maga jogán jó, miért csak egyik meg másik? Vagy csak nekem nem szólt senki hogy ez nem verseny, akkor meg én kérek elnézést, amúgy meg ezen tényleg civakodni kell?


bocs hogy beledumálok, de csak mert én hoztam fel a Tallahot: Sztem itt senki nem vitázik a Tallahon, meg nincs civakodás sem. A LS ennyire szélsőséges, van akinek karcol, van akinek meg szakít. A Tallah az átlagosabb keményvonalas rajongóknak is bejöhet, de nálam pl. kb ez a szélsőséges szint, amit még el bírok viselni és élvezni. A LS már nekem sok pl és élvezhetetlen. Azt meg nem is méltatom válaszra, hogy korai Slipknot. AZ első lemezüknél még ült is volna, de a TGoD egy olyan lemez lett, amit még a korai Slipknot is örült volna, ha le tud tenni az asztalra
Idézet
 
 
#10 valarmorgulisz 2022-12-21 08:58
Idézet - Barcs Bence:
Idézet - valarmorgulisz:
Akinek ez már sok, de egyel "lightosabb" káoszt, atipikus dallamokat, minden téren zabolázatlan és mégis koherens, zsigeri durvulatot vágyna a teste annak: Tallah - The Generation of Danger. Remélem itt is lesz értekezés róla, mert talán az év legjobb keményvonalas cucca.




Csak a saját kommentem elküldése után tekertem lejjebb és láttam meg a tiédet... Minden szavaddal egyetértek, mestermű zseniktől.


:) ebben maximálisan egyetértünk. Ha így tartják 2évente ezt a minőséget, már alig várom 2024-et.
Idézet
 
 
#9 TeaZenCatToe 2022-12-20 21:51
Khm, én csak azt szeretném tisztelettel megkérdezni (mindamellett, hogy szerintetek melyik zenekar szólna extrémebben a Hold túlsó felén: a Lorna Shore, vagy a Tallah, netán az MGLA macskarészegen( ?)), hogy a GAEREA és a DISILLUSION idei lemezeiről várható-e érdemi elbeszélő beszámoló?
Előre is köszönöm megtisztelő válaszotokat.
Idézet
 
 
#8 mattyer 2022-12-20 20:57
Olvasom itt a kritikát és a kommenteket, hát mintha teljesen másik két lemezről lenne szó (voltaképpen tényleg). Szerintem igazságtalanok itt egyesek mind az együttessel, mind az albummal szemben, egyszerűen van ami nem állja meg a helyét (a #7-es hozzászólást inkább el se kezdem cáfolni, nem mondom hogy nem érti amit hallgat, de jóindulatúan osszuk el tizenkettővel, és akkor pontos képet kapunk a Lorna Shore-ról). Ahogy szerintem se teljesen új, friss a zene, ezt már kevésbé teátrálisabban - és négy helyett csak kettő disznóhangot megütve - már egy Fit For An Autopsy is hoz/hozott (pedig az se valami egyedi muzsika, sőt), ennek ellenére ez a tárgyalt lemez engem bevallom nagyon megfogott. Érteni vélem, Ádám miért írja, hogy talán még emlékezni is fogunk rá később.

Az meg számomra vicces, hogy ilyen szélsőségesek itt az érzelmek. Főleg úgy, hogy a Tallah is egy karcosan hangzó korai Slipknot az én füleimnek, de semmiképp se olyan valami, amit feltétlenül a Lorna Shore-ral tudnék elsőre összevetni. És ez még mind semmi... miért nem lehet abban kiegyezni, hogy mindkettő a maga jogán jó, miért csak egyik meg másik? Vagy csak nekem nem szólt senki hogy ez nem verseny, akkor meg én kérek elnézést, amúgy meg ezen tényleg civakodni kell?
Idézet
 
 
#7 mindtower 2022-12-20 19:36
Lorna Shorék, nagyon gyorsan tudnak hátrafelé, pókjárásban futni, a hasukon, üvegből készült 11 húros gitárt egyensúlyozva, aminek a tetejére még egy tojást is raktak!

De MINEK?!?

Az "énekre", szerintem, egyetlen jelzőt lehet használni:
NEVETSÉGES!

Extrém, mint egy 1200 lóerős autó, csak semmi értelme!

Sehonnan, sehova sem tartó, esztelen és emiatt súlytalan brutalizálás, rommá editált hangzással. Majd' minden riffet/témát felturbóznak egy röhelyes "robbanás/dörrenés" effekttel (ez kell most a népnek!), hogy legyen valami ereje ennek az, elsősorban a pojácakirály frontember miatt, cirkuszi produkcióvá degradálódott ámokfutásnak!

A "bizarr, elszabadult kreativitásból" szinte kizárólag a bizarr van jelen a produkcióban!

Sajnos, ezt az extrémnek (meg minden másnak) csúfolt zenei giccset sokan követik, mert divatból sokan "szeretik" is ezt a már-már ovis, homokozólapát tördelő álkeménykedést. Így bizony sokan is játszanak ilyesmi valamit, mert a LS minden, csak nem egyedi és nem unikális banda!

Tehát, igenis meghatározza a (metál)zene jövőjét. Lehet, hogy nem nagyon, de valamennyire alakítja... SAJNOS!

Jó úton haladnak, az elsősorban, az Archspire által kikövezett, Guinness rekordok könyvébe való, az egy dalban játszuk le az összes hangot is féle, roppant hasznos, zenei kardnyelés felé!

A Tallah, a ritka kivétel, hogy lehet ezt a műfajt viszonylag jól művelni, még extrém ének mellett is! Náluk egyaránt van invenció, progresszió és valódi, elszabadult kreativitás.
Idézet
 
 
#6 queensryche999 2022-12-20 17:10
Idézet - Squateye:
tömören megfogalmazva, ez a lemez se nem friss, se nem jó. Ha ez a lemez fogja meghatározni bármilyen formában a jövőt, akkor bajban vagyok.


Nem leszel, nem leszünk bajban, mert nem ez a lemez (pontosabban: ez a lemez sem) fogja meghatározni a "jövőt" (jelentsen ez bármit), ahogy a hasonszőrű társai sem. Mielőtt valaki mellre szívja: nem azt mondom, hogy "szar", a fenti kijelentés nem minőségjelzőkén t funkcionál. Lesz valamilyen hatása a szubkultúrára, kitermel pár követőt, epigont, ennyi.
Idézet
 
 
#5 Barcs Bence 2022-12-20 12:37
Idézet - valarmorgulisz:
Akinek ez már sok, de egyel "lightosabb" káoszt, atipikus dallamokat, minden téren zabolázatlan és mégis koherens, zsigeri durvulatot vágyna a teste annak: Tallah - The Generation of Danger. Remélem itt is lesz értekezés róla, mert talán az év legjobb keményvonalas cucca.


Csak a saját kommentem elküldése után tekertem lejjebb és láttam meg a tiédet... Minden szavaddal egyetértek, mestermű zseniktől.
Idézet
 
 
#4 Barcs Bence 2022-12-20 12:35
"...a Lorna Shore viszont valami olyan bizarr, elszabadult kreativitású elegyet szabadít a gyanútlan világra ezen az egyórás konceptalbumon, ami mellett egyszerűen nem lehet elmenni szó nélkül."

Ez a mondatrész nálam is tökéletesen megállja a helyét, csak a Lorna Shore neve helyett a Tallahét kell beírni. Tényleg, ugye a The Generation Of Dangerről is lesz recenzió?
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Anthrax - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2014. június 3.

 

Testament - Budapest, Zöld Pardon, 2013. június 24.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 8.