Mint ahogy oly sok minden mással is, a norvég Green Carnation alapítói által életre hozott In The Woods... nevével is a Metal Hammer hasábjain találkoztam először, még valamikor a ′90-es években. Az ottani pozitív kritikának, a lemezborítónak, a zenekarnévnek, de legfőképpen a kíváncsiságomnak köszönhetően, nem sokkal a megjelenést követően, ott fi...

Viccbandát csinálni kifejezetten nehéz dolog. Mert persze az alapkoncepciót kitalálni, előjönni valami olyasmivel, amin az emberek jól szórakoznak, még viszonylag egyszerű, csakhogy ezzel óhatatlanul igen szűk keretek közé szorítja magát az adott zenekar, melyeken belül piszok nehéz megújulni vagy akár csak igazán hosszú távon érdekesnek maradni. H...

Lee Aaron neve nem feltétlenül cseng ismerősen ma már, pedig a '80-as évek egyik legdögösebb hangú hard rock énekesnőjéről beszélünk. Lee a kezdeti, imázsilag kissé túlfutott szárnypróbálgatások után elengedte a bikinimodelles, majd metálkirálynős külsőségeket, és utcai fazonra váltva túlzás nélkül állati erős albumokat tett le az asztalra. A nevét...

Lépj ki a komfortzónádból! Lehetne akár ez az új Bruce Springsteen-lemez alcíme is, ami sorszám szerint pont a huszonegyedik, tehát a felnőttkor küszöbét átlépve egy igazán „felnőttes”, mégis a fiatalkorba visszatekintő feldolgozás-válogatást kaptunk a Főnöktől. A komfortzóna elhagyása Bruce Springsteen esetében nem kizárólag azt jelenti, hogy a '6...

Sokat siránkozunk (vagy csak én) azon, hogy régen minden jobb volt, no de mégis az történik, hogy az új Disillusiont jobban vártam, mint mondjuk az új Machine Headet . Ami jó, sőt, így kell lennie. A réginek, ha nem tud megújulni, fejlődni, mennie kell. Adj helyet magad helyett, hogy egy klasszikust idézzek. Azért persze hiába vártam annyira az Ayamo...

A finn Spiritus Mortis nem alkot éppen a fronton: gyökereik még a '80-as évek végére nyúlnak vissza, de lemezes karrierjük csak a 21. században indult, és azóta sem vitték túlzásba az albumkészítést vagy a turnézást. A The Great Seal az ötödik nagylemezük, amely hat évvel követi a sorban a legutóbbi The Year Is One-t, és fontos újdonságot jelent, h...

Az értelmetlenség tökéletes zenei megtestesülésével rukkolt elő az Amberian Dawn, tipikus „köpjünk föl és álljunk alá"-vállalkozással. Adott ugye egy leginkább középkategóriásként jellemezhető, finn szimfo-metálos alakulat, akik valami miatt a fejükbe vették, hogy felvesznek egy teljes lemeznyi ABBA-klasszikust. Megtették, de nem nagyon lehet értel...

2018-ban úgy tűnt, végleg elveszítem a Theriont. Anno a Sithra Ahra lemezért sem voltam már oda, de a Beloved Antichrist már tényleg annyira megfeküdte a gyomromat, hogy azt hittem, számomra ezzel kábé le is zárult a csapat története. Christofer Johnsson, a főnök aztán tavaly szinte a semmiből jelentette be, hogy egyfajta hátraarcként csinál egy olyan ...

Nem tudom, más hogy van ezzel, de nekem baromi furcsa nap mint nap szembesülni vele, hogy már a 2000-es évek első fele is a múlt ködébe vesző történelem. Például amikor megérkeztek az első hírek a Defleshed visszatérő lemezéről, jóformán el sem akartam hinni, hogy valóban tizenhét (!) teljes év telt már el a legutóbbi Reclaim The Beat óta. Teljesen...

Alapvetően egyetértek a nagy többséggel abban, hogy akármilyen zseniális énekes is Tim „Ripper″ Owens, jó dalszerzők nélkül el van veszve. Ez manapság már közhelynek számít és mindig előkerül, ha felbukkan egy hasonlóan erős hang. Várjuk a nagy csodát, de minek. Mostanában például Ronnie Romero kapja az ívet, de ugyanezeket a köröket lefutottuk már...

A Clutch státuszához és a zenekar stábon, illetve olvasótáboron belüli közkedveltségéhez képest is megcsúsztunk cseppet ezzel az ismertetővel, méghozzá egyetlen okból: a látszattal ellentétben valójában marha nehéz sokadszorra is valami értelmeset írni a hasonló bejáratott, nagyjából kiegyensúlyozott teljesítményt produkáló csapatok újabb lemezeirő...

Hát ennek is elérkezett az ideje: ízekre szedhetjük Ronnie Romerót. Mert mi más szolgáltathatna nagyobb apropót eme kis gonoszkodáshoz, mint egy ki tudja, hányadik szóló- és vendégszereplős anyagot követő feldolgozáslemez, ami kábé senkit sem érdekel? Kivéve persze engem, mert én vagyok annyira mazochista, hogy többször is végigküzdöm magam az effé...

Nem kérdés, hogy a legutóbbi, Johan Langquist visszatérését extrém hosszú idő után váratlanul elhozó legutóbbi Candlemass-lemez minden előzetes fenntartást félresöpört, így a folytatásnál már fel sem merült ilyesmi. Részben azért sem, mert Leif Edlingben tényleg vakon meg lehet ma már bízni a zenekarral kapcsolatos döntéseket illetően, de Langquist...