Az értelmetlenség tökéletes zenei megtestesülésével rukkolt elő az Amberian Dawn, tipikus „köpjünk föl és álljunk alá"-vállalkozással. Adott ugye egy leginkább középkategóriásként jellemezhető, finn szimfo-metálos alakulat, akik valami miatt a fejükbe vették, hogy felvesznek egy teljes lemeznyi ABBA-klasszikust. Megtették, de nem nagyon lehet értel...

2018-ban úgy tűnt, végleg elveszítem a Theriont. Anno a Sithra Ahra lemezért sem voltam már oda, de a Beloved Antichrist már tényleg annyira megfeküdte a gyomromat, hogy azt hittem, számomra ezzel kábé le is zárult a csapat története. Christofer Johnsson, a főnök aztán tavaly szinte a semmiből jelentette be, hogy egyfajta hátraarcként csinál egy olyan ...

Nem tudom, más hogy van ezzel, de nekem baromi furcsa nap mint nap szembesülni vele, hogy már a 2000-es évek első fele is a múlt ködébe vesző történelem. Például amikor megérkeztek az első hírek a Defleshed visszatérő lemezéről, jóformán el sem akartam hinni, hogy valóban tizenhét (!) teljes év telt már el a legutóbbi Reclaim The Beat óta. Teljesen...

Alapvetően egyetértek a nagy többséggel abban, hogy akármilyen zseniális énekes is Tim „Ripper″ Owens, jó dalszerzők nélkül el van veszve. Ez manapság már közhelynek számít és mindig előkerül, ha felbukkan egy hasonlóan erős hang. Várjuk a nagy csodát, de minek. Mostanában például Ronnie Romero kapja az ívet, de ugyanezeket a köröket lefutottuk már...

A Clutch státuszához és a zenekar stábon, illetve olvasótáboron belüli közkedveltségéhez képest is megcsúsztunk cseppet ezzel az ismertetővel, méghozzá egyetlen okból: a látszattal ellentétben valójában marha nehéz sokadszorra is valami értelmeset írni a hasonló bejáratott, nagyjából kiegyensúlyozott teljesítményt produkáló csapatok újabb lemezeirő...

Hát ennek is elérkezett az ideje: ízekre szedhetjük Ronnie Romerót. Mert mi más szolgáltathatna nagyobb apropót eme kis gonoszkodáshoz, mint egy ki tudja, hányadik szóló- és vendégszereplős anyagot követő feldolgozáslemez, ami kábé senkit sem érdekel? Kivéve persze engem, mert én vagyok annyira mazochista, hogy többször is végigküzdöm magam az effé...

Nem kérdés, hogy a legutóbbi, Johan Langquist visszatérését extrém hosszú idő után váratlanul elhozó legutóbbi Candlemass-lemez minden előzetes fenntartást félresöpört, így a folytatásnál már fel sem merült ilyesmi. Részben azért sem, mert Leif Edlingben tényleg vakon meg lehet ma már bízni a zenekarral kapcsolatos döntéseket illetően, de Langquist...

Az új Lorna Shore mindenképpen az év egyik olyan megjelenése, amiről meggyőződésem: évek múlva fontos állomásként tekintünk majd vissza rá. Még nem egyértelmű, hogy a csapat és a lemez underground szinten fog megtermékenyítő hatást kifejteni a színtérre, vagy egy leendő arénabanda áttörésének első katalizátoraként emlegetjük majd, viszont mindkét l...

Két dolog kísér(t) minket aránylag régóta a földi kultúrában: a heavy metal, illetve picit korábbról a kereszténység. Aki hallgatta régen, majd az újraindulás után is a kettő keverékében utazó Strypert, netán még tetszett is a legutóbbi, Even The Devil Believes lemez, az most sem fog csalódni. Oz Fox rendben lévőnek tűnik a tavalyi agyműtét után, Mic...

Bizonyára mindenkit baromira meglep, hogy az új Nickelback-lemez hamisítatlan Nickelback-dalokat rejt. Chad Kroegerék nem éppen arról híresek, hogy újból feltalálják a kereket – valójában a saját járgányon is mindössze egy gumicserét eszközöltek néhány évvel ezelőtt, a No Fixed Address lemezzel, de valahogy akkor is pont sikerült nyárit felpakolni té...

A Stratovarius mögött hasonló karrierív áll az én olvasatomban, mint a Queensryche esetében. Oké, a példa nem teljesen releváns, nem fedi egymást a két életút teljesen, de a görbék fő ívei ugyanazok. Egy ígéretes, erős, felívelő kezdés után az ezredfordulóra felértek a(z immár úgy fest, mondhatjuk) csúcsra, ráadásul az akkori siker nem öt perc alat...

A zenekarokkal készített interjúknál szinte minden alkalommal szóba kerülnek a kiadókkal kapcsolatos kérdések is. Manapság már közel sem olyan mértékben, de egykoron legalább annyira fontos része volt a kiadóknak egy zenekar sikereiben, mint magának a bandának. Sőt, igazából a kiadó, a sok évvel ezelőtt még olajozottan működő média és a hozzáértő/v...

Érdekes, hogy miközben a mai Paradise Lost is okosan szintetizálja a zenekar összes korszakát, addig a két főember együtt és külön-külön is kiéli a két végletet. Ugye jövő év elején érkezik a Depeche Mode-vonalnak szentelt, közös Host projekt első albuma, de a durva vonalnak is megadják, ami megilleti: Nick Holmesnak ott a Bloodbath , Gregor Mackinto...