Nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy végletekig kitartó, hűséges rajongója leszek a New York-i mestereknek, azonban amikor Mike Portnoy tizenegy évvel ezelőtt beadta a felmondását, ez a meggyőződésem már nem állt annyira betonbiztos alapokon. Nem mondom, hogy rajongóból trollokat megszégyenítő fikagépezetté minősültem át, de az olyan feltételezések, mint mondjuk az „ez azért mégiscsak a Dream Theater, ami csakis kikezdhetetlenül magas minőséget képvisel", némileg elvesztették a jelentőségüket. Mondom ezt úgy, hogy én még a sokak által mélypontként elkönyvelt The Astonishinghez is nyitottan álltam hozzá, és megtaláltam benne a kiemelkedő momentumokat, hiába veszett oda a varázs már sok-sok évvel azelőtt.
