Shock!

július 22.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Strigoi: Viscera

strigoi_cÉrdekes, hogy miközben a mai Paradise Lost is okosan szintetizálja a zenekar összes korszakát, addig a két főember együtt és külön-külön is kiéli a két végletet. Ugye jövő év elején érkezik a Depeche Mode-vonalnak szentelt, közös Host projekt első albuma, de a durva vonalnak is megadják, ami megilleti: Nick Holmesnak ott a Bloodbath, Gregor Mackintoshnak pedig a Strigoi. Utóbbi első albuma ha nem is változatlan formában, de azért koncepcióját és megközelítését tekintve többé-kevésbé következetesen vitte tovább a közvetlen előzmény Vallenfyre irányát. A Viscera ebből a szempontból ismét adekvát folytatás, vagyis kijelenthetjük: Greg ebben a formációban csapolja le legsötétebb energiáit.

Utóbbi kitétel ebben az esetben szó szerint értendő, és Mackintosh nem hazudott, amikor az előzetes nyilatkozatokban arról beszélt, hogy mostanra csiszolták le végleg a Strigoi koncepcióját. Kicsit más ez a lemez, mint elődje: talán paradox, talán nem, de szerintem a Viscera bizonyos szempontból zeneileg határozottan közelebb áll a Vallenfyre-hez, mint az Abandon All Faith szerzeményeihez, más tekintetben viszont Greg minden korábbi munkáján túltesz, beleértve ebbe az anyazenekart is. Hajlamosak vagyunk legyinteni, urambocsá' elnézően mosolyogni, amikor olyasmiket olvasunk a promószövegekben, hogy készítői igyekeztek szándékosan félelmetesre, nyugtalanítóvá varázsolni egy lemezt – nos, a Visceránál valóban siker koronázta ezeket az erőfeszítéseket. Olyan szinten nyomorúságos, sötét, beteg és reménytelen az album, hogy azt egyszerűen muszáj díjazni.

megjelenés:
2022
kiadó:
Season Of Mist
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 20 Szavazat )

Az imént azt írtam, a kettes Strigoi stílusában közelebb áll a Vallenfyre lemezeihez, mint a debüthöz. Ez természetesen relatív, hiszen a két sztori abszolút egy tőről fakad, de az Abandon All Faith dalaihoz képest most kevesebb a crustos-crossoveres tétel, és több az éjfeketén meglassult borulat. A dalok átlagos játékideje is hosszabb, mint legutóbb. És mára valahogy tényleg beérett a recept, még ezekben a kínkeservesen vánszorgó gyászindulókban is olyan nyers, zsigeri agresszió összpontosul, hogy rendesen mellbevágja a gyanútlan hallgatót. Jól ráerősít minderre az album gonosz, tüskés, mégis tökéletesen körvonalazott megszólalása is. Tényleg egészen szélsőségesen durva, nyomasztó, kellemetlen érzéseket keltő anyag született, összhatásában még manapság is ritka az ilyesmi.

Noha a United In Viscera nyitány felvillant néhány összekeverhetetlen, Gregre jellemző gitárdallamot, itt és most nem a harmóniák viszik a prímet, hanem az elvetemülten robbanó death/doom-riffek, a lidércesen vánszorgó, ködös-kísérteties tempók és az emberi lélek legmélyebb bugyraiban vájkáló szövegek. Mackintosh énekileg is meggyőzőbben hozza magát, mint valaha, erőszakos hörgése kifejezőbb, valahogy még jobban artikulált, mint eddig. Mindez tényleg letaglózó hatást eredményez az olyan dalokban, mint a thrashes/crossoveres kalapálás után szenvedő belassulással megfékezett King Of All Terror, a Napalm Frost crustos durvulata, az atomsúlyos, nyomasztó, de blastbeates blokkal is felvértezett Hollow, az A Begotten Son megnyomorított, beteg death/doom zsoltárja vagy a női vokállal felékszerezett, de ettől csak még betegebb Bathed In A Black Sun. Mire elérkezünk a csaknem nyolcperces Iron Lung zárásáig, már tényleg fikarcnyi remény és napsütés sem maradt. A lemez legvégére módszeresen hat láb mélyre temet a zenekar.

Egybefüggő elborultsága, depresszív, kilátástalan, szó szerint agyonnyomó atmoszférája miatt nem lehet mindig hallgatni ezt az albumot, azt sem állítom, hogy minden dal egyformán erős, de semmiképpen sem lehet szó nélkül elmenni a hallottak mellett. Megérint a Viscera, még ha ez az élmény nem is feltétlenül hagy maga után kellemes szájízt, miután lepörgött a műsor. Nem ajánlom mindenkinek, de nem kérdés, hogy komoly munka ez a lemez.

 

Hozzászólások 

 
#2 Anomander 2022-12-20 19:32
Idézet - Montsegur:
Nem való mindenkinek, az biztos. De akinek tetszik a Celtic Frost - Monotheist vagy a Triptykon - Melana Chasmata, nyugodtan tegyen vele egy próbát...


Felkeltette az érdeklődésemet ez a két hivatkozás (meg persze a fenti írás is), meg is hallgattam a lemezt.
Ugyan nem ér fel Warrior mester zsenialitásához , de azért jó lemez. Tényleg van rajta pár olyan súlyosan vánszorgós téma, amikről nekem is a Triptykon ugrott be, van anyag ebben a zenében is rendesen.
Idézet
 
 
#1 Montsegur 2022-12-20 12:30
Magányos éjszakai autózás közben hallgattam végig először, nagyon bejött :)))

Nem való mindenkinek, az biztos. De akinek tetszik a Celtic Frost - Monotheist vagy a Triptykon - Melana Chasmata, nyugodtan tegyen vele egy próbát...

Szerintem Mackintosh az egyik legnagyobb zseni a borultabb zenékben. Kíváncsi vagyok, mi születne abból, ha egyszer jammelnének egyet Thomas Gabriel Fischerrel :)
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Suicidal Tendencies - Budapest, Zöld Pardon, 2013. július 9.

 

Within Temptation - Budapest, Sziget fesztivál, 2011. augusztus 10.

 

Voivod - Budapest, Club 202, 2011. május 11.

 

Megadeth - Budapest, Papp László Budapest Sportaréna, 2011. április 8.

 

Overkill - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Beardfish - Budapest, A38, 2010. október 24.