De gyorsan itt hagytál minket te is, hát ezért mondták le a koncerteket, pedig reménykedtem még egy hazaiban. Mentél Lemmy után, jó a buli odafent, szinte teljes a csapat.
Kemény dolog ez mindig, mikor régi kedvencek, mérsékelten idősek hirtelen csak úgy eltűnnek a világból. Ilyenkor mindig átpörgetem, mikor láttam őket koncerten, fotóztam-e egyáltalán, mikori és milyen képem van, ami még nincs kidolgozva. Phil Campbellről a Guns N' Roses előtti koncertjükről csak pár mobilos képem van valahol, de azokat rendszerezni pokol, és ki nézi meg utólag, én is ritkán, de kellenek emléknek, még ha rettenetes is a minőség, segítenek emlékezni. Nézem az archívumot, nem is kell sokat keresgélni, a legendás 2011-es Sziget fesztiválos koncertről akad pár kép, ami azért legendás számomra, mert először és utoljára láttam EGYÁLTALÁN a Motörheadet, így először és utoljára fotóztam őket, és olyan furcsán alakultak ott a dolgok, hogy a koncert jó részét oldalt a színpadra lapulva néztük meg a takarásban, hátulról, oldalról. Hát jézusom, Lemmy seggét nézni hosszan, illetve hát Mikkey Dee eszement dobolását oldalról, tényleg szürreális élmény volt, na.
Lássuk a képeket. Nem sok van, sosem lőttem sorozatot, a pillanatot szeretem elkapni, szarok voltak a fények, szinte alig, a kalap meg árnyékolja is az arcokat, rettenetes, tényleg. Akkori szemmel sem szerettem ezeket a képeket, maival meg pláne, a technika is rosszabb volt, de lássuk, hátha menthető valami. Találtam egyet, amiből talán ki lehet hozni valamit, de zajos, sötét, árnyékos, mégis van benne egy kis lendület úgy, hogy egy kicsit ferde az egész kompozíció. Phil uralja a kép jobb oldalát, aztán balra van a mikrofonállvány a söröspohárral, ott világosabb az egész terület, pont oda esett az a fenti fehér fénycsóva, a fene vigye, meg ott van fent mellette az a kék, mi legyen vele, kiesik a képből az a szín, de sehogy se jó, más árnyalatokkal sem, marad hát kék, csak kevésbé kiugróan. A doboknál a zöldes-sárgás rész legyen inkább sárgásabb, vagy zöldesebb? Á, a sok sárga már viszi az egészet magával, Phil kicsit narancsospirosassá válik, az nem jó, vissza a sárgát, maradjon a zöldessárga, jó az úgy. Nem kell túl nagy kontraszt sem, az eltünteti az arc maradékát is, pedig így is alig látni, az is zajos (mondtam, már, hogy idegesít a zajosság, és az életlenség?), meg kell békélni most ezzel, de az legalább jó, ahogy nézi a gitárnyakat meg épp valami szólóval bíbelődnek az ujjai. Phil kalapja felett balra van még egy kis narancssárgás fénycsóva, épphogy látszik, de az is jót tesz a fenti területnek, legalább van ott többféle szín, de még pont nem túl sok. Lehetne még észrevehetetlen módosításokat eszközölni, de minek, ott a lényeg, Phil Campbell gitározik.
Gitározott.
Köszi a zenéket, köszönöm, hogy fotózhattalak.
