Shock!

Hosszú évtizedeken keresztül kvázi beszerezhetetlenek voltak a Moby Dick bizonyos kiadványai. Az utóbbi időszakban azonban az énekes/gitáros Schmiedl Tamás által alapított Prometheus Records áldásos tevékenységének köszönhetően előbb a Fejfa helyett újrakiadása jelent meg, majd érkezett a Golgota, idén januárban pedig az eredetileg 1996 áprilisában napvilágot látott Indul a boksz is. Nem csak a jubileum adta az apropóját tehát annak, hogy felgöngyölítsük az ötödik Moby Dick-stúdiólemez történetét.

Rozsonits Tamás távozását és Hoffer Péter dobos érkezését követően előbb a dupla koncertlemez Atomtámadás jelent meg 1993-ban a Moby Dicktől, majd a soproni ászok sikeresen újították meg stílusukat a minden korábbinál sötétebb, súlyosabb és komorabb, mégis ízig-vérig önazonos Fejfa helyett-tel. Azt az anyagot alaposan meg is turnéztatták, illetve még szintén 1994-ben kijött a retrospektív, a zenekar demós dalainak újravett változatát tartalmazó Memento is. Utána viszont egy kis szünet következett. Smici: „Ez egy mókuskerék, évente ki kell adnod egy új lemezt. A Fejfa helyett idején az volt a koncepciónk, hogy fokozzuk a tempót és próbáljunk meg egy év alatt két lemezt kihozni. Mivel a közönség részéről volt egy olyan elvárás felénk, hogy a régi demókat másoljuk át, küldözgessük, ezért úgy gondoltuk, hogy az 1994-es évet kicsit feltuningoljuk, és album formájában kiadunk egy régi demókból álló válogatást. Mivel az eredeti felvételek nem voltak használható állapotban, ezért újra rögzítenünk kellett az anyagot."

Ahogy Gőbl Gábor felidézte: „A Fejfa helyett után egy negyven állomásos Kárpát-medence turné következett, aminek a végén azt éreztük, hogy elfáradtunk és '94 októberének végén döntöttünk úgy, hogy egy kicsit megpihenünk. Tamásnak és nekem hónapokig tartott ez a pihenés, míg Norbi és Hofi gyorsan kiheverte zenei fáradalmait, mert másfél hónap szünet után elkezdtek dolgozni a Brazzil projekten." Hoffer Péter: „Mi azzal pihentük ki magunkat." Mentes Norbert: „Ha tizenöt esztendeje csinálod már ugyanazt, akkor kell jönnie egy olyan időszaknak, amikor leülsz és átgondolod, hogy miképp szeretnéd folytatni." Smici: „Én mondjuk nem éreztem magam annyira fáradtnak, szívesen dolgoztam volna az új dalokon. De Norberték előjöttek a projekt ötletével és végül nem maradt idő a Moby Dickre. Gábor részt vett a Brazzil körüli szervezési dolgokban, én viszont teljesen kimaradtam belőle. Még a tájékoztatás szintjén is. Bevallom, először nagyon rosszul esett a dolog, de ez már a múlt."

1995 tehát feltöltődéssel telt, illetve Mentes Norbi és Hofi kihozták a Brazzil zenekar bemutatkozó és egyetlen lemezét. A Szokodi Zoltán énekessel és Birkás Balázs bőgőssel összebútozorva született anyag zeneileg természetesen meglehetősen messze esett az anyazenekar világától, viszont feltűnt rajta egy régi ismerős, a billentyűket ugyanis az a Jancsó Miklós játszotta fel az albumra, aki az őskorszakban, 1980 és 1983 között a Moby Dickben basszusozott. Viszont már a Brazzil albumának megjelenésekor is igyekezett mindenki hangsúlyozni, hogy a prioritást továbbra is a Moby Dick jelenti, így a Brazzil ténylegesen egylemezes projekt maradt. A következő évben pedig már gőzerővel folyt a munka egy új Moby Dick-nagylemezen. Mivel akkoriban még egészen más korszellem uralkodott, a srácoknak az új dalok nélkül eltelt két év kapcsán először azt kellett megmagyarázniuk, hova tűntek el ilyen szokatlanul hosszú időre. Mentes: „Ahhoz is kellett egy kis idő, hogy integráljuk a zenénkbe azt a tudást, amit felhalmoztunk. Úgy néz ki, hogy ez sikerült, mert az új album merőben más, mint az eddigiek."

Bár akkoriban erről egy szó sem esett az interjúkban, a zenekarból való kilépését követően megjelent életrajzi könyvében Mentes Norbi beszámolt róla, hogy a Brazzil-album megjelenését kvetően igen komoly egészségügyi problémákkal kellett szembenéznie. Ez viszont hétpecsétes titoknak számított, szinte senki nem tudott róla, hogy Norbi rákkal küzd. Mentes: „Szeptemberben kiderült, hogy rákos vagyok. Rák, valamilyen, mindegy, milyen. Kénytelen voltam szembenézni a ténnyel, hogy a pillanat, amikor mindennek vége, talán nincs is olyan messze. Mivel anyám az egészségügyben dolgozik, hamar kiderült a probléma. Az első pár napot leszámítva nem estem kétségbe. Pozitívan álltam hozzá: annak kell örülnöm, hogy olyan stádiumban csíptük el, amikor még abszolút kezelhető. Végig kellett csinálnom kétszer két hét kemoterápiát. Nem szeretem sajnáltatni magam, így senkinek nem engedtem anyámon kívül, hogy meglátogasson. A barátnőmnek, a zenekar tagjainak sem. Nem akartam, hogy így lássanak. Aztán egy idő után visszajött az étvágyam, jobb lett a vérképem, és a mozaik darabkái úgy álltak össze, hogy tudtam, ki fogok jönni a betegségből. 1995 ősze nekem ezzel telt. Amikor aztán meggyógyultam, valósággal rám zuhant a szabadságérzet."

Bármennyire is nehezen fogható fel manapság, de ez a rajongók szerint már-már maratonira nyúló szünet azt is eredményezte, hogy a zenekar kiesett a korábbi, jól megszokott, feszes tempóból. Ismét fel kellett venniük tehát a fonalat. A Brazzil kitérője és Norbi betegsége után újra egymásra kellett hangolódniuk, ami nem ment könnyen. Smici: „Nagyon nehezen indult a folyamat. Péter és Norbert megcsinálták a Brazzilt, ami által zenei gondolkodásuk is más irányba terelődött. Mivel az anyazenekar, a Moby Dick hosszú ideig állt, ezért eleinte nem igazán volt közös elképzelésűnk. A munka döcögősen indult és például az első öt nóta, amit erre a lemezre szántunk, végül ki is rostálódott. Kellett egy kis idő, míg közös nevezőre jutottunk, míg megtaláltuk azt a hangot, ami az albumon hallható."

Hogy még egy kicsit bonyolódjon a helyzet, míg a Fejfa helyettet a Quint gondozta, a Memento pedig egy kis kiadó, a K&E által került a piacra, az Indul a boksz megint új istállóban találta a srácokat. A Quintre több dolog miatt is nagyon berágott a zenekar. Az egyik ezek közül az volt, hogy hiába keresték a rajongók, a Fejfa helyett és az Atomtámadás egész egyszerűen nem voltak ott a boltok polcain. Egy korabeli interjúban Gőbl Gábor indulatosan még azt is elárulta, hogy ezek neki sincsenek meg CD-n. Ráadásul eddigre az első három nagylemez is kifutott, a kiadó viszont annak ellenére sem volt hajlandó utánnyomni ezeket, hogy igény lett volna rájuk. Sőt, mikor a Moby Dick végül lelécelt tőlük, a Quint arra sem volt hajlandó, hogy a jogokat eladja nekik, hiába tettek rá ajánlatot. Inkább gyorsan bezúzták a még raktáron lévő példányokat, mondván, már senkinek sem kellenek. Ennek eredményeként pedig a Moby Dick komplett addigi katalógusa vált beszerezhetetlenné, hosszú évtizedekre. És hogy miért is esett végül a Warnerre a választás? Tulajdonképpen adta magát a dolog, hiszen a Brazzil lemeze is náluk jött ki. Smici: „Mindig kerestük a lehetőségeket, hogy olyan kiadóhoz kerüljünk, amelyik a legmegfelelőbb feltételekkel tud mellénk állni. Itt főleg a promócióra gondolok. Nem biztos, hogy az a legjobb kiadó, amelyik a legmagasabb royaltit fizeti, hanem az, amelyik foglalkozik a zenekarral és megfelelően, tisztességesen reklámozza az aktuális kiadványokat. Most úgy látjuk, hogy a Warner viszonyul a legjobban a magyar zenekarokhoz." Gőbl: „Mernek kísérletezni új produkciókkal, és az is figyelemreméltó, hogy itt van az Akela, az Edda, a Tankcsapda is. Ez is mutatja azon törekvésüket, hogy a hazai kemény rock elitjét magukhoz vonzzák."

Úgy tűnt, a zenekar elképzelései be is válnak, hiszen a Warner nem csak a lemezhez készült, profi videóklipet finanszírozta, de máig emlékszem, hogy az Indul a boksz hegyekben állt a Virgin Megastore-ban, sőt, ott volt azon lemezek között is, amikbe bárki ingyen belehallgatott. És persze a zenekar is mindent beleadott annak érdekében, hogy huszáros visszatérést produkáljanak, a végeredmény pedig egy olyan lemez lett, ami ugyan hű maradt a banda gyökereihez és alapvető stílusához, mégis más volt, mint a korábbi anyagaik. A felvételek a soproni Nautilus stúdióban zajlottak, a keverés meg a pesti Tom-Tomban. Mentes: „Arra törekedtem, hogy lélekből szóljon a gitár. A stúdiófelvételek során, amikor feljátszottam a részemet, azt kértem a többiektől, hogy kapcsoljunk le minden világítást. Gyertyafényben nyomtam fel a témákat. Ezt a természetes feelinget akartam minél jobban beleszőni a dalokba. A felvételek Sopronban, a Laha Music Kft. Nautilus hangstúdiójában készültek, a keverés pedig Budapesten, a Tom-Tom-ban történt. Arra mentünk rá, hogy az jöjjön vissza a felvételekről, amit a próbák során kidolgoztunk és hallottunk." Hoffer: „Ezúttal több idő jutott a dobokra, a soundot öt napig csiszolgattam Sopronban a felvételek előtt."

És ugyan a zenekar végül kifejezetten elégedett volt a végeredménnyel, illetve anno nagyon jó hangulatban telt munkálatokról beszéltek, az Indul a boksz megszületését komoly csatározások kísérték. Az egyik sarokban a muzsikusok, a másikban pedig a hangmérnök, Rozgonyi Péter foglalt helyet: a felek több menetben is egymásnak feszültek. Smici: „Az elmúlt évek legfeelingesebb lemezfelvételén vagyunk túl. Talán még soha nem röhögtünk együtt ennyit, mint most. A hosszú felkészülési időszak után rátaláltunk a közös hangra, és úgy érezzük, az új anyag pontosan az, amit le kellett tennünk az asztalra. Kemény, durva, nyers, de nagyon változatos is. Nagyon élveztük a Nautilusban zajló felvételeket, mert hazai környezetben, otthonról pár percnyi autóútra dolgozhattunk. Bármikor lemehettünk a stúdióba és rögtön vissza is tudtuk hallgatni a végeredményt. A bejáratott pesti stúdióknak hatalmas bérleti díja van, itt viszont ennek a harmadáért tudtunk dolgozni. Soproniakként eleve kaptunk kedvezményt, Hofi pedig még közelebbi kapcsolatban van a stúdió tulajával, hiszen a dobsulijának ez a cég az egyik szponzora."

Pesten, a Tom-Tomban aztán már nem volt ilyen idilli a helyzet. Gőbl: „Nem akarok rosszat mondani Rozgonyi Péterre, de utoljára dolgoztunk vele. Bevittük a kedvenc zenéinket, a Slayert, a Sepulturát, hogy valami ilyesmit akarunk, ő meg közölte, hogy ezek szarok. Szóval voltak viták, de végül a lemezanyag a mi elképzeléseink szerint született meg. Az első néhy-öt dal kikeverése után azt mondtuk, hogy ez így nem mehet tovább. Konkrétan a soproni stúdióban rögzített felvételek megdörrentek, mint az ágyú, a kikevert dalok meg olyanok voltak, mint a hangyafing. Na, itt volt egy hatalmas vita Rozi és a zenekar között, amiben még a kiadót is segítségül kellett hívnunk. Még az is felmerült, hogy új hangmérnökkel folytatjuk, de aztán sikerült megállapodnunk. Onnantól a mi elképzeléseink szerint haladt a munka." Smici: „Rozi egy ideig még azt is mondogatta, hogy nem adja a nevét ehhez a lemezhez. Végül aztán csak felvállalta, szóval annyira azért nem szólhat szarul. Mi nagyon meg vagyunk vele elégedve; a hangzással és magával a lemezanyaggal is. Feelinges, dinamikus lett az album. Korábban mindig sávonként vettük fel a lemezeinket, minden hangszert külön-külön. Most viszont az alapokat együtt játszottuk fel, egy helyiségben, ami nem kis kihívás volt, hiszen ilyenkor nem nagyon van javítási lehetőség."

A végeredmény igazolta a csapat makacsságát: az Indul a boksz mai füllel is abszolút jól szól, akkoriban pedig teljes mértékben megfelelt a korszellemnek mind a hangzás, mind pedig az egyes összetevőit tekintve kissé megújított zenei világ is. A lemez kezdése bivalyerős: A politikus talán a legsúlyosabb dal, amit a zenekar valaha írt. Smici és Mentes Norbi mélyre hangolt riffelése és Hoffer Péter verzék alatt pergő duplázója roppant hatásos elegyet alkotnak. A Politikussal az Indul a boksz egyértelműen berúgja az ajtót. Smici torzított éneke is remekül illeszkedik a dalba – ha jól rémlik, egyetlen korábbi számukban sem volt ilyesmi. És újdonságot jelentett az is, hogy a dalszövegek egy részét Smici vállalta magára Pusztai Zoltán állandó szövegíró helyett. Smici: „Jobbak a lehetőségek, ha az ember saját maga írja a szövegeit. Többet tudtam kihozni így az énekdallamokból. A tizenhárom dalból hathoz én írtam most a szöveget; egész egyszerűen belső késztetést éreztem erre. Volt miről írnom, volt mondanivalóm. Az új szövegek gördülékenyebbek, sztorizósabbak, földközelibbek az eddigieknél."

A Politikushoz tökéletesen illeszkedik a kor népszerű, szatirikus műsorát, az Uborkát idéző borító is, amit egy Tonió nevű művész késztett. Gőbl: „Egy tömegjelenet van a borítón, amiben két politikust is fel lehet ismerni: Thürmer Gyulát (meg voltam róla győződve, hogy az Horn Gyula – K.G.) és Torgyán Józsefet, a jobb oldalon pedig Szabó Albert (korabeli hungarista politikus – K.G.) emberei láthatóak. Utáljuk a szélsőséges nézeteket, és ezt egyfajta figyelmeztetésnek szántuk. Ha nincs egyensúly, ha megbillen a mérleg bármelyik irányba, abból durva dolgok lehetnek. Demagóg kijelentéseket hallani a politikusoktól, mindegy, milyen drapéria van a hátuk mögött. És ezek nagyon rossz irányba tudják befolyásolni az elkeseredett embereket. Ki kell jutni ebből a pokolból..., hogy saját magunkat idézzem." Mentes: „A politikus készült el utoljára, de ezt vettük fel először és ez is lett a nyitónóta. Mikor először hallottam, megremegett a lábam, mert ennyire intenzív, de laza dobolásra csakis Hofi képes. A dal elején hallható intro felmondása viszont kisebb gondot okozott. Mindenki megpróbálta, még Hörcher László barátunk is: Laci bácsi annyira komolyan vette a dolgot, hogy összeráncolta a homlokát és úgy mondta fel, mintha Dante Isteni színjátékából szavalna. Halálra röhögtük magunkat."

Feljebb kapcsolja a sebességfokozatot a kettes Ne Provokálj, ami végig magas fordulatszámon pörög. Igazi pogózásra buzdító koncertfavorit ez, amelynek szintén Smici által elkövetett szövege feltartott középső ujjként értelmezendő. A Schmiedl-Pusztai kooperációban született Nem érdekel, ki énekel sem lassít a tempón, és ebben is visszatér néhol a torzított ének, illetve bedobják benne a lemezen hallható gitárszólók közül az egyik kedvencemet is. Smici: „Ennél a dalnál éreztük először, hogy elkaptuk a fonalat, hogy átlendültünk a holtponton. Korábban egyik próbálkozásunk sem működött. Viszont ahogy ez elkészült, felpörögtek az események. Volt olyan nap, hogy három dalt is megírtam." A címadó kifejezetten punkos indítása kíméletlen, de persze ezt is hamar besúlyosítják, így mire elérünk a rászámolós részhez, már letaglózva fekszenek a hallgatók. Smici: „Az Indul a boksz cím kétértelmű. Egyrészt arra utal, hogy megint itt vagyunk, ringbe szállunk és folytatjuk a saját csatáinkat, másrészt meg arról, hogy negyven éve azt hallani: még két kemény év van hátra, aztán jön a fellendülés. Mindig ezt mondogatják, csak mindig mások. Szerintünk viszont most indul az igazi boksz, a komoly politikai csatározások, a szélsőséges pártokkal."

A Zsibbad az agyam szövege akár ma is születhetett volna, a végletekig eldurvult választási kampányban hozzám hasonlóan megcsömörlöttek érzéseit remekül fogalmazza meg benne Pusztai Zoli. Hasonló húrokat pendít meg a Smici által megint csak egyedül jegyzett Ki kell jutnom is, ami az utolsó pillanatban pattant ki a frontember agyából. Smici: „Ez volt a legutolsóként született dal. Már nyakunkon volt a stúdiózás, amikor mondtam a többieknek, hogy van egy ötletem, amitől totál be vagyok indulva. Norbi vészmadárkodott, hogy az eddigi dalokra sincs elég időnk, de a másnapi próbán aztán a Ki kell jutnom nagyon gyorsan összeállt és megszületett hozzá ott helyben a szöveg is. Abszolút megérte, Hofinak például ez a kedvence. A szöveg meg mindenkinek ismerős lehet. Arról szól, amikor nagyon szeretnéd, hogy jól menjenek körülötted a dolgok, mindent meg is teszel ezért, de valahogy mégsem jön össze; nem igazodsz el az élet sűrűjében."

A következő Tiltakozz! a társadalomkritikus thrash-elvárásoknak megfelelően a környezetszennyezés veszélyeire hívja fel a figyelmet. Smici: „Az volt az alapkoncepcióm, hogy olyan szövegeket kell hozni erre a lemezre, amelyek nem annyira általánosan szólnak a dolgokról, hanem kicsit konkrétabban fogalmaznak. Maguk a témák nem nagyon változtak, inkább csak más oldalról próbáltuk megközelíteni az egészet. Maradtak politikusak, társadalomkritikusak a szövegek. Pontosan tíz éve történt a csernobili katasztrófa, aminek rá kellett volna döbbentenie az emberiséget, milyen iszonyatos veszélyt jelentenek az atomerőművek. De az emberek nem tanulnak. Itt van például Paks! A német fűtőelemek kapcsán a Green Peace kirobbantotta a botrányt, hogy ez egy elavult erőmű, ahol nagyobb a kockázata valamilyen balesetnek. Itthon persze cáfolták mindezt, de kinek hihetünk?! És ami még elgondolkodtató, hogy külföldön sokkal nagyobb visszhangja volt a dolognak, mint itthon, pedig mi vagyunk veszélyben."

A Nem erre vártam a súlyos gitárok felszíne alatt igazából egy rockosabb vonalvezetésű darab, marha jó dallamos, díszítő gitárbetétekkel és egy kifejezetten fülbe ülő, fogós refrénnel. A gitárszóló is ehhez a vonalhoz illeszkedik; Mentes Norbi mindig is remekül érezte ezt a zenei világot. A Péntek esti láz az egyetlen, aminek a szövege nem feltétlenül öregedett jól. Ezt ugyebár a Dallas című, akkoriban a tévé képernyőjén mindent leuraló, hihetetlenül népszerű sorozat ihlette. És ugyan az olyan sorok, mint az „Egy hete várod a folytatást, mi az, amit Jockey kifundált", ma már kissé megmosolyogtatóak, zeneileg ez is abszolút rendben van. Nyomokban már itt is megjelentek azok a Sabbath-közeli, stoneres megoldások, amik egy évvel később, a Tisztítótűz lemezen átvették a thrash riffeléstől a hatalmat. Mentes: „Imádom a Dallast! Végre egy dalban is meg lett örökítve az a katarzis, ami minden pénteken magával ragad, amikor kezdődik."

A Lassú halál indítása aztán slayeresen vészjósló, utána viszont ez a dal is szellősebb, rockosabb riffelésre vált. A szöveg a Tiltakozzhoz hasonlóan abszolút egyértelmű üzenetet tartalmaz: a srácok a drogozás veszélyére hívják fel benne a figyelmet, ahogy a soron következő Rossz bőrben esetében is. Smici: „Divat lett kábítószerezni. Sajnos a fiatalok egyre inkább összekapcsolják a drogokat a hétvégi szórakozással, és ez az igazán veszélyes ebben. A dal arról szól, hova vezet ez az út.″ Mielőtt elérkezne a lemez abszolút slágere, a klipesített Na, mi van?, még megkapjuk az Auróra Egy kis anarchiájának dickesített változatát is. A két zenekar között régre nyúló cimboraság volt már ekkor is, maga a feldolgozás pedig tök jól illeszkedik a néhol punkos elemekkel is cimboráló Indul a bokszra. A Moby Dick szeretett volna változtatni kicsit a szövegen, szerzője, Pusztai Zoli viszont ehhez nem járult hozzá. Smici: „Vigiék örültek, hogy fel akarjuk dolgozni a nótát. Anno az Auróra volt az a magyar zenekar, aminek mi is felfigyeltünk a dalaira, a szövegeire. Valahogy másképp mondták el a dolgokat, ezért kezdtünk mi is a szövegírójukkal, Pusztai Zolival dolgozni." Gőbl: „Soha életemben nem tudtam összehozni egyetlen értelmes dalszöveget sem, de vagyok olyan tökös gyerek, hogy azt mondtam, hogy ha nem úgy vesszük fel, hogy elárult minket a politika, baráti ország lett Románia, Szlovákia, Szerbia..., akkor kilépek. Mert úgy érzem, hogy a határon túl élő magyarokat eddig mindig a politika árulta el. Sajnos azonban Pusztai Zoli nem ment bele a változtatásba, így most ki kell lépnem..."

Kifejezetten meglepő húzás volt, hogy az egyik legjobb dalt, a komoly, gumiszobás videóval is megtolt, groove-os Na, mi van?-t a legvégére hagyták (a klipben feltűnik egyébként a borító közepén ábrázolt, cigis öreg fazon is), de az tuti, hogy az aurórás punkoskodással együtt iszonyú ütős lezárást ad a csaknem 50 perces lemeznek. Smici: „Kaszkadőrökkel, színészekkel vettük fel a klipet, és ugyanazzal a stábbal dolgoztunk rajta, akivel a Gazember videóját is forgattuk. Azt hiszem, ezzel mindent el is mondtam róla."

Mikor kijött az Indul a boksz, a kiéhezett rajongótábor alapvetően jól fogadta, de voltak azért olyanok is, akiknek nem tetszett a kissé modernizált muzsika. Emlékszem, egy különösen felháborodott rajongó még a Metal Hammerbe is beírt, Stricinek és Hentes Norbinak titulálva a tagokat. Én, frissen érkezett fanboyként viszont imádtam a lemez minden percét, és ma is ez, illetve a Fejfa helyett a két legnagyobb favoritom a katalógusból. Persze a zenekar is igyekezett ütni a forró vasat, így ahogy megjelent a Boksz, már útnak is indultak vele. Ahogy Gábor elmagyarázta a különbséget a korábbiakhoz képest: „Április végétől kapható az új Moby Dick album, május 16-tól pedig folyamatosan játszunk, minden hétvégén. Idén taktikát váltottunk: most nem úgy lesz, hogy másfél hónap alatt végigvágtázzuk az országot, hanem öt-hat hónapon keresztül játszunk, hétvégenként. A budapesti lemezbemutatónk dőpontja pedig május 25., Petőfi Csarnok, szabadtér."

Pár hónappal később is pozitív volt összességében a mérleg. Smici: „A fogadtatással kifejezetten elégedettek vagyunk, nem is számítottunk ennyire jó kritikákra. Ami az eladásokat illeti, közel tízezer példány ment el az albumból. Ehhez az ember persze mindig hozzáteszi, hogy a korábbiakból jóval több fogyott, viszont minden egyes lemezünknél csökkentek a példányszámok. De a kiadók is panaszkodnak az eladások visszaesése miatt. Ennél többet az adott helyzetben nem igazán várhatunk. Egy lemeznek a legjobb reklám egy jól sikerül klip, amit le is adnak a tévében. A Top TV pont akkor szűnt meg, amikor kijöttünk az Indul a boksszal, az M-Sat pedig még nem volt megfelelő szinten, ez pedig a mi eladásainkra is negatív hatással volt."

Ahogy fentebb már utaltam rá, 1996-ban a mostanitól gyökeresen eltérő korszellem uralkodott, aminek ékes példája, hogy egy olyan súlyos zenekar, mint Moby Dick, simán eladott tízezer lemezt. Ma már elképzelhetetlen ehhez hasonló példányszám, gyakorlatilag bárkitől az országban. Később aztán a Szív TV délutáni, SMS-küldős, klipkérős műsorában szerencsére rengetegszer feltűnt a Na, mi van? is, így, ha kicsit megkésve, de azért rendszeresen össze lehetett futni vele.

Az Indul a boksz után a Moby Dick nem tartott szünetet: 1997-ben már ki is hozták a Tisztítótűz című korongot, amit a rajongótábor óriási csalódásként élt meg. A magam részéről ezt is kifejezetten szerettem, de tény, hogy a megváltozott zene miatt sokan úgy érezték: a fiúk teljes mértékben utat tévesztettek. A zenekar ekkor már egyértelműen válságban volt, minek eredményeként 1998-ban végül fel is oszlottak. Szerencsére azonban 2003-ban visszatértek a méregerős Golgotával, és azóta is aktívak. Ma már ugyan az Indul a bokszot rögzítő gárdából csak Smici van a fedélzeten, de ő fia segítségével ma is rendületlenül viszi tovább a brandet.