Ma már a könyökén jön ki mindenkinek, mennyire hazavágta a covid a zenekarokat, meg persze a teljes zeneipart úgy, ahogy van. Ettől még persze igaz: kicsik és nagyok egyaránt elveszítették lábuk alól a talajt, a koncertek, turnék elmaradása pedig sokaknak a megélhetését is igen komoly veszélybe sodorta. Emellett pedig volt egy lelki oldala is a dolognak: az évtizedeken keresztül a turnébuszban ülve, csavargó életet élő profi muzsikusok hirtelen otthon találták magukat, megfosztva attól az életformától, amit szinte gyerekkoruk óta űztek, és amiből a mindennapi élethez szükséges pozitív energiákat is merítették.
Ahogy Rob Cavestany is írja a The Bastard Tracks bookletjében: karrierjének negyven éve alatt sosem fordult elő vele, hogy másfél évre megfosszák a színpadra állás lehetőségétől, attól, hogy dalain keresztül fejezze ki magát, és persze merítsen erőt a közönség visszajelzéseiből. Ezért is tartották fontosnak a Death Angel tagjai, hogy ha nem is rajongóik előtt, de legalább valahogy színpadra álljanak, megmutatva, hogy a zenekar továbbra is rendületlenül menetel előre. Merthogy a Death Angel esetében a financiális problémáknál sokkal nagyobb bajt hozott magával a covid: a Testamenttel közös turnéról hazatérve sokáig egyenesen Will Carroll életéért aggódhattunk.
Szerencsére a dobos ma már makkegészséges, a The Bastard Tracks pedig arra is lehetőséget biztosított neki, hogy – mint ő fogalmaz – rányomja a bélyegét néhány olyan régi klasszikusra is, amit csak nagy ritkán vesznek elő. Ennek az anyagnak kapcsán az elképzelés ugyanis az volt, hogy egy csokorra való olyan nótát mutassanak be vele a banda életművéből, melyek extra promóció híján kissé elsikkadtak, vagy valamiért szinte sosem kerülnek be a koncertprogramba, annak ellenére, hogy a tagok személyes kedvencei között találhatóak. A The Bastard Tracks tehát olyan számokat tartalmaz, amiket kifejezetten erősnek tartanak, videóklip vagy szöveges videó hiányában mégsem kaptak akkora promóciót, hogy közönségkedvencekké válhattak volna. Ezeket a dalokat porolták tehát le erre a kiadványra, hogy a San Franciscó-i American Music Hall színpadán, egy speciális, közönség nélküli élő show, azaz kvázi virtuálisan nyilvános próba keretében szolgáltassanak nekik igazságot.
A CD/DVD csomagban tizenöt ilyen tétel kapott helyet, melyek közül a Sabbath Falling Off The Edge Of The Worldje valamiért csak hallgatható, a DVD-ről ez ugyanis lemaradt. Az összeállítás a debütlemezt átugorva a Frolic Through The Parkkal kezdi a kronológiát, amiről a Why You Do This és a Guilty Of Innocence került beválogatásra, majd jön a The Organization az Act III-ről, a többi pedig mind-mind az újjáalakulás után született darab, köztük a tavalyelőtti Under Pressure digitális EP Faded Remainse, mely fizikai formátumban eddig meg sem jelent. A Death Angel sosem volt múltba révedő alakulat, és ezen jó szokásukat ezzel az anyaggal sem adták tehát fel.
Ha pedig láttad már őket élőben, akkor tudod, hogy a színtér egyik legjobb koncertzenekaráról beszélünk, és természetesen most is odateszik magukat, a közönség hiánya azonban látszik – elsősorban Damian Sisson basszusgitároson. Az élőzene varázsa a színpadról le- és felfelé áramló energiáknak köszönhető, ha pedig ez a csatorna egyirányúvá szűkül, még a legrutinosabb profik sem tudnak száz százalékot nyújtani. Ettől függetlenül az előadás persze veszettül húz, és totál dinamikus, ráadásul iszonyú jól is szól. Utómunka sem sok lehetett rajta, hiszen az énektémáknál néhány elcsúszott, nyersebb hang is akad, de pont ettől lesz izgalmas és lüktető egy élő felvétel. Egy utólag tökéletesre javítgatott, sterilizált, közönség nélküli kvázi koncertlemeznek tényleg semmi értelme nem lett volna, még úgy sem, hogy Will itt-ott bepakolt extra dobtémái azért rejtenek némi csemegét a die hard fanok számára is. A The Bastard Tracks savát-borsát azonban a kvázi próbatermi hangulat és az élőben kevésbé nyilvánvaló dalok miatti kuriózumjelleg adja. Ha pedig mindez nem lenne elég a boldogsághoz, a DVD-n a zenekar tagjai is sztorizgatnak kicsit személyes aspektusból a szövegek, illetve a dalok születésének körülményeiről, meg úgy általában bármiről, ami épp eszükbe jut.
Nem mondom, hogy kihagyhatatlan kiadvány ez, de nehezen tudom elképzelni, hogy egy Death Angel-rajongó ne csapna ráhezitálás nélkül. És pontosan ők is azok, akiknek a The Bastard Tracks szól.
