A három tagú Wackort a 2000-es demójukkal ismertem meg, mely 3 számot rejtett angolul és magyarul, én akkor az angol verziót jobban favorizáltam, s íme, a Lobotomy címet kapott EP végig angol nyelvű. Akit érdekel, arról a demóról megtalálható a kritika a demó rovatunkban.
Kétszámos lemezelőzetes maxi-cd, extraként megtalálható rajta a címadó The Times... klipje is. Egy Bob Dylan dalról van szó, de Ritchie Blackmore gitáros és felesége, Candice Night énekesnő ebből is egészen pofás, táncolható nótát faragott, a Blackmore's Night lemezeken megszokott középkori zenei köntösbe bújtatva a számot.
Új kiadónál a sokat megélt Biohazard, a multit otthagyták, valószínűleg nem foglalkoztak velük annyit, mint illett volna, pedig a New World Disorder megérdemelte volna. Itt az új album, mármint csak egy kis ízelítő, a Nuclear Blast után a többi kiadó is kezdi felfedezni a "keverjük le a számokat a legjobb résznél, főleg a kibontakozás előtt" című ú...
A Bolt Thrower mellett a Benediction az angol death metal scene másik fáradhatatlan és soha meg nem alkuvó zenekara. Természetesen nekik is megvan a saját stílusuk, arculatuk: sallangmentes, arculcsapásszerű old school témákkal osztják a halált, de Gavin Wardékhoz képest összetettebb számokban gondolkodnak.
Az amerikai underground (vagy stílszerűen alvilág...) királyai igazi kultuszcsapatnak számítanak. Voltaképpen minden kultikus lesz, amibe Alan Tecchio énekes és/vagy Dan Lorenzo gitáros belefog, lásd még Watchtower, Non-Fiction, de most a Hades idei alkotása a lényeg. Elég csak a címet és a lángoló amcsi zászlót szemügyre venni a borítón, máris vil...
Óriási, hogy egy külföldi kiadó megjelentette a Guttedot, csak gőzöm sincs, hogy itthon miképp jutnak majd hozzá a kíváncsi érdeklődők. Felteszem fű alatt. Ennek a lemeznek pedig minden death metalos polcán ott lenne a helye!
Kellemes meglepetést okozott a székesfehérvári Grindman. 2000 óta léteznek, készült egy próbatermi felvételük első demó gyanánt - melyhez nem volt szerencsém - majd tavaly októberben a Pont-Mi Stúdióban felvették ezt az öt számos kislemezt. Saját bevallásuk szerint keverik az extrém metalt és a grindcore-t, ami nagyjából fedi is a zenei világukat, ...
A finn ...and oceans-t mindig is különleges szimpátiával figyeltem, ám ezt sokkal inkább érdekes hangzású nevüknek, szellemes lemezcímeiknek, és a black metal stílusban szokatlanmód igényesen kivitelezett borítóiknak köszönhették, mintsem zenéjüknek, amelyet csak felületesen ismertem. Az előbb felsoroltakon felbuzdulva nekiálltam ugyan letölteni da...
Egy immáron tizenkét éves öttagú belga formációról van szó (két gitár, basszus, dob, billentyű), a negyedik a sorban ez a változatlanul skandináv típusú, dallamos black metalt tartalmazó korong. Professzionális lemez, hallatszik az anyag szerkesztettsége, nagyon változatos, mondhatni: "hallgatóbarát" (agyasan összeérlelt számok, tempóváltások stb.)...
A svájci csapat még abban az időben alakult, mikor a grunge zene már javában tarolt szerte a világon. Történetünk hősei viszont a trendet nagyívben leszarták és kellemes, dallamos zenével jöttek elő a napvilágra. Pályájuk a kezdetektől fogva tele volt emlékezetes epizódokkal, mely 1997-ig a csúcsig vitte a csapatot.
Svájcból nem túl sok zenekart ismerünk, én speciel a Samaelen, a hajdanvolt Coroneren és az Alastison kívül egy mákszemnyit sem (legalábbis most nem ugrik be más). A Samael most ücsörög a babérjain, ezért az Alastis kapott szárnyra, kitölteni az űrt, hogy az éteri, gótikus, szintis, hörgős, dark metalos fekete sereg fülébe valami kis mannát csepegt...
Az idióta nevű kiadó újabb négy kiadványát szabadította ránk. Adam West egy népszerű arc volt a hatvanas években, Batman nevű csapatával riogatta a nagyérdeműt. (Egyébként ez hülyeség, mert ő volt Batman a hatvanas években, egy olyan álarcban, amilyenben ma a legprosztóbb farsangi mulatságba sem engednének be senkit. A népszerűség stimmel.)
Demolition, azaz rombolás, mely akár beszélő cím is lehetne, mivel minden idők legjobb heavy metal zenekara egy jól elhelyezett csapással lerombolta eddigi munkásságát. Amíg Halford papa visszatért és ismét egy jó lemezzel maga mögött sikítozik, addig a Priest váltott egyet és átment indusztriál metal csapatba. Most csak lestek, mi? Pedig így van.
Az év (alighanem) legvitatottabb lemeze - lehet, hogy nálam egyenesen az év legnagyobb lemeze! Annyi bírálat, negatív kritika érte már eddig is a Priest idei munkáját - holott csupán az a "bűnük", hogy Ripper négy évvel ezelőtti debütálása után ismét mertek tovább gondolkodni és a kiszámíthatóbb retro irány helyett egyenesen előre folytatták az uta...
Doug Pinnick kimeríthetetlenül ontja magából az ötleteket, a King' X mellett ez már a második Poundhound album, amely szinte csak róla szól. (Volt még egy Supershine, bár oda csak a hangját kölcsönözte.) Jelenleg a dobokon kívül mindent Doug nyomott fel, azokon Jerry Gaskill játszott. Milyen meglepő...
Ma már csak ilyen "zajos" napom van, jöjjön tehát a Godflesh. Szintén wice hagyatékából. A zajtól a metal felé, kihasználva az audio CD helykapacitását (bő 73 perces az anyag) 13 tételben elnyöszörögve. A Neurosis súlyosságú tömb-szerű riffeket helyenként felváltja egy-egy könnyedebb lazulás, a Deaf, dumb&blind prongos feszességet kapott példáu...
Na emberek, megvan, mi hiányzott mindannyiunk életéből! Ez itt egy németországi székhelyű társaság, japán énekessel, most lökték ki ezt a tízperces, háromszámos maxit (bónuszként a címadó darab klipjével), sőt a sokadik lemezük is kint van már.
Rendkívül szellemes lemezcímmel áldották meg a GGFH (azaz Goat Guys from Hell vagy ha úgy tetszik Global Genocide Forget Heaven) válogatáslemezét, akik egyébként a nyolcvanas évek közepe óta léteznek, mégsem lehetett hallani róluk túl sokat errefelé. Nohát. Pedig ahogy nézem, elég kultikus egy zajbrigád lehetnek, és ezzel elmondtam róluk mindent.
Kanadából érkezett a cd, felteszem kiadót keres vele a csapat. Ha jól sejtem nálunk még senki nem hallott jelen zenekarról, így pár szót ejtek arról, kik is ők. Annyi kiderült az előbb, hogy Kanadából származnak. Az viszont, hogy saját cd-vel rendelkeznek, René Pineaultnak köszönhető, aki régóta nagy fanatikusa az európai heavy metalnak, ami Kanadá...
A második Firebird opusz Carcassbilltől, aki egyre jobban belesüppedt a hetvenes évekbe. Lehet, hogy feltalálták az időutazást és Carcassbill már csak vendég egy-egy lemez erejéig a mi korunkban? Ki tudja, mindenesetre az új Tűzmadár sem hozott lázba - mint ahogy az első sem.
Ez a Six Feet Under már nem az a Six Feet Under. Hiába a gusztustalan lemezborító, hiába működtek közre producerként, hangmérnökként neves arcok, ha a zene egész egyszerűen unalmas. Chris Barnes zsigeri morgása sem hoz már lázba, ha mellette olyan muris rikácsolásokat ereszt meg, amitől leginkább értetlenül nézek ki a fejemből.
A Sodom a nagy túlélők egyike. Mondjuk az igaz, hogy az eddigi húsz évet felölelő pályafutásuk nem volt egyenletes, sikerek és mélypontok egyaránt előfordultak a zenekar életében. Persze ez teljesen törvényszerű, ha egy csapat a thrash metal mellett tört lándzsát. Ráadásul militarista szellemű szövegekkel és külsőségekkel.
Akik sikeresen kijárták a Heavy Metal Régi Iskoláját, elég, ha ránéznek a borítóra meg a címre, és máris vágni fogják a témát. David Wayne nem beszélt a levegőbe - miért is tette volna? Zeneileg ez az anyag az aktuális Metal Church albumnak is simán beillene.
Finnország mára az ezer tó mellett a sok ezer metal zenekar országa lett, minden túlzás nélkül. A Burning Point, vagy inkább Dömping Point (ha-ha!) cd-je már a túltermelés jegyében került piacra és nagyon úgy néz ki, hogy ha most nem törnek át vele és eltűnnek a süllyesztőben, hát nem túl sokaknak hiányoznak majd. Erre pedig, sajna, számítani lehet...
Return Of Megadeth! - hirdethetné akármelyik reklám mostanában, mindenesetre a régi - az egyetlen és igazi - logó, plusz Vic a borítóra biztosan visszatért. Na jó, a zene is valamilyen szinten a régi jó 'deth, ráadásul végre kivágták Dann Huff producert, aki oly sikeresen kreált puhány hangzást a csapatnak az előző két lemezen.
Az első Black Symphony lemez levett a lábamról, fura hangulatú dallamos metal zenéjüket magamnak sem tudom értelmesen megmagyarázni, hogy miért - de kedvelem. Pedig nem találták fel a spanyolviaszt. Pár év múlva minden előzetes hír nélkül itt az új lemez, új tagokkal... Kicserélték az énekest, a dobost és a billentyűst. Hoppá.
Elégedett vagyok. Sorra jelennek meg azok a hazai progresszív lemezek, amelyekre éveket kellett várnunk. Végre bátrabban nyúlnak a hazai kiadók a progresszív zenekarokhoz, több helyen felvillant az a bizonyos szikra, hogy léteznek ám nálunk is világszínvonalú zenekarok... Például after@all. Bennük a To many... demó óta bízom, hogy egyszer majd elká...
Facebook
Twitter