Hajlamos vagyok könnyebben bizalmat szavazni olyan előadóknak, akik már bizonyítottak. Ezért van az, hogy hamar meghallgatok bármilyen új Armored Saintet, Overkillt, Testamentet vagy _______-lemezt, mivel elődeik erre sarkallnak. Ám ahogy kiszerettem a Kreatorből, de még kicsit a Maidenből is, ugyanezt a sort a Dimmu Borgir is gazdagítja, csak éppen extrémebb végeredménnyel, ugyanis rövidre fogva: végigásítoztam ezt a majdnem 70 percet.
Amikor találomra belefüleltem a svájci The Order április végén megjelent új lemezébe, gyakorlatilag a semmiből ütött be nálam. Mondom ezt úgy, hogy a csapat több mint húsz éve alkot, de tény, hogy nem fossa a lemezeket, ha kell, ha nem. Visszaásva a csapat történetébe, két évtized alatt hét nagylemezt adtak ki, és egészen mellbevágó, hogy már az e...
Kicsit zsibbasztó belegondolni, hogy az Operation: Mindcrime első és második része között kevesebb idő telt el, mint a második és a most megjelent harmadik között. Ugyanakkor úgy gondolom, Geoff Tate szólóban ma már messze nem kockáztat annyit ezzel a lemezzel, mint amekkora rizikónak az első folytatás tűnt a maga idejében. A Queensryche persze már add...
Saját magam felé (is) restanciám ez az ismertető. Egyrészt a régi kötődésem okán a zenekarhoz, másrészt, mivel már megjelenésekor, tavaly decemberben írni terveztem róla, amit aztán a magánjellegű okok csúnyán felülírtak. Olyannyira, hogy végül az év első négy hónapjában nemhogy ehhez, de semmi más egyéb írnivalóm formába öntéséhez sem sikerül elju...
A tunéziai Myrath a kezdetekben Symphony X-emlékzenekarnak indult, így értelemszerűen óriási érdeklődéssel vetettem magam a korai lemezeik után, és nem is csalódtam bennük. A Desert Call és a Tales Of The Sands olyan irányból fogta meg a prog/power metalt, amely a stílus létezése óta adta magát, ráadásul a keleties betétek tőlük még természetesnek ...
Két hónappal ezelőtt élőben is meggyőződhettünk róla, majd a Ruhr-vidék bárdistája nemrég saját maga is megerősítette , hogy még mindig nem unja a zenélést – és erre nemcsak az a jó bizonyíték, hogy a Shockon legutóbb elemzett The Sign Of The Times óta még további két alkalommal adott nálunk emlékezetes koncertet, hanem időközben öt lemezt is leszállítot...
Hosszú, nagyon hosszú ideje itt van velünk a The Moon And The Nightspirit: ezen a néven 2003 óta alkotnak. De ha az „elődzenekar" EvenSonggal, illetve annak jogelődjével, a Solitude-dal is számolunk, akkor bizony közel három évtizedes már ez a történet, amit Tóth Ágnes és Szabó Mihály együtt írnak. Ennyi idő minden bizonnyal elegendő volt minden ér...
Tizenegy év telt el Pro-Pain-lemez nélkül, ami már csak azért is durva, mert a 2015-ös Voice Of Rebellion előtt a banda maximum kétévente adott magáról valamifajta életjelet. Ráadásul a legutóbbi nagylemez messze nem leszállóágról tanúskodott, utána mégis a nagy büdös semmi következett. Év elején aztán végre jöttek a hírek, hogy csak a kanyarban va...
Nagy örömmel fogalmazok meg pár veretes sort az Armored Saint új anyagáról, amely remekül nyitja meg a nyári metálszezont, főleg hogy nemsokára el is fogom majd csípni őket élőben. Ugyanakkor sok igazán okosat nem nagyon tudok mondani róla a már általunk is rettenetesen sokszor elsütött, velük kapcsolatos közhelyeken túl. Az viszont biztos, hogy ha o...
Elmélkedtem már itt arról korábban, hogy ha fémes attitűddel felfűtött hardcore muzsikára vágyom, jellemzően az Agnostic Front – Madball – Biohazard triumvirátus jöhet szóba. Tény, hogy egyik brigád sem való idegsebészeten háttérzenének, nekem azonban van, amikor ugyanennek vonalnak egy még zsigeribb, még kevésbé cizellált változatát kívánjak a hal...
Meglehetősen dicstelen véget ért a Mike Howe halálát követő első Metal Church-felállás, hiszen Marc Lopes énekes és a Congregation Of Annihilation t rögzítő társainak távozása után teljesen felesleges és csúnya üzengetés indult a menesztettek és az örökös zenekarvezető Kurdt Vanderhoof között. Mára a vihar elült, a Ken Maryvel és David Ellefsonnal gyak...
Bár az összes aktuális Laibach-promó ezzel nyit, de azért rágódjunk kicsit mi is azon, hogy a 2014-es Spectre óta, vagyis tizenkét éve nem adott ki új, saját dalokat tartalmazó albumot a legendás szlovén műhely. Mindez már csak azért is meglepő lehet, mert a lassan ötvenéves (!) múltra visszatekintő Neue Slowenische Kunst-intézmény pályafutása lega...
Nem is állhatna tőlem távolabb a videójátékok világa, így azoknak zenei rendezőit sem ismerem. Hiba? A továbbiakban kifejtem, miért lehetséges, hogy igen. Úgyszólván a zsáner Ennio Morriconéiről sem hallottam volna, ha nincsenek szerencsés véletlenek. De vannak, így meg itt vagyunk. Meg hát az idegen világhoz való tartozást erősíti az is, hogy nem ...
1985 metal – tömören és velősen ennyit is írhatnék erről a lemezről, és akinek hozzám hasonlóan ez egy hívószó, az már csaphat is a play gombra az acélöklével. Azok számára, akiknek nem, talán érdemes előtte felelevenítenie a fémzene azon korszakát, amikor szinte varázsütésre beindult a versengés a bandák között: mindenki gyorsabb, agresszívabb aka...
Természetesen eleve lehetetlen a kontextusa nélkül elemezgetni az At The Gates új albumát, így akkor sem kísérleteznék ilyesmivel, ha amúgy a híve lennék ennek a megközelítésnek. (Mint ahogy nem vagyok.) Tomas „Tompa" Lindberg tragikus halála, a göteborgi színtér vezéralakjának végtelenül szomorú búcsúja kétségtelenül ad egyfajta pluszt töltést a T...
Amikor az anyagdömping végtelen hömpölyét felkavarva, vakon, találomra belemarkolok a zavarosba, titkon remélem, hogy fogok is valamit, nem csak markolok. Az efféle zavarosban halászás eredményeként akadt horogra múlt nyáron a nagyszerű Iotunn Kinshipje, és most az Északkelet-Franciaországból (Grand Est) származó, négytagú Toward The Throne is. A M...
Ha azt mondom, hogy négy szám 50 percben és black metalt hallunk rajta, az elég jól behatárolja, hogy miről is van szó, de aztán jön a meglepetés és mégsem. Tény, hogy ez nem (sem) egy slágeres, ugyanakkor meglepően közérthető dalcsokor. Akkor meg főleg az, ha azt is hozzáteszem, hogy jelentős adag disszonancia és szimfonikus kíséret is akad itt. S...
Huszonhét év elteltével jött kábé a semmiből egy új Linda Perry-szólóalbum, de még ha a kérészéletű Deep Dark Robot formációt is ide számoljuk (ahol szintén ő volt a kreatív erő), akkor is jó tizenöt év telt el a 4 Non Blondes egykori énekesnőjének legutóbbi lemeze óta. Valahol már elengedtem, hogy ilyesmivel még előállhat, a másoknak, többek közt ...
Borzasztó elégedetlen vagyok az európai power metal jelenkori felhozatalával. A szerencsére húsz-harminc évvel ezelőtti fényükben tündöklő – és komoly tömegeknek játszó – régi nagyok nélkül baj lenne. A Helloween, a Blind Guardian, a Stratovarius (vagy amilyen egy újjáalakuló Rhapsody lenne) után azonban egyszerűen nincs minőségi utánpótlás. M...
Az utóbbi időben ismét sokat pörögnek nálam a jobb híján prog-powernek nevezhető kultmetál-anyagok, régebbiek és újabbak egyaránt. Hogy mást ne mondjak, eleve csak nemrég fedeztem fel, hogy a Fatal Operának volt (posztumusz) lemeze 2022-ben is, hozzájuk a nálunk olvasható Chris Poland-hírek nyomán jutottam el ismét. Tőle aztán megtaláltam a Damn Th...
Nyolc év alatt lett teljes a Carpenter Brut konceptuális lemeztrilógiája. Érdekes megoldás, hogy Franck Hueso egyszemélyes, de élőben fullos zenekarként működő formációja pont a zárófelvonásra érkezett vissza a kályhához: a synthwave-vonal egyik abszolút csúcsalkotásának tekinthető Leather Teeth és a még inkább bemetálosodott Leather Terror után egy ti...
Már első, Excerpts From A Future Past című lemezével utamba sodorta a véletlen 2017-ben a svéd Hällast, de nem győzött meg maradéktalanul, bár a zenei alap kifogástalan volt. A nazális, furcsa éneket az első pár alkalommal szoknom kellett, de a bemutatott zenei anyag annyira szimpatikus volt, hogy tudtam: előbb-utóbb be fog ütni ez a szokatlan voká...
Hullámzó intenzitással szokásom turkálni az underground feneketlen bugyraiban, így általában vakszerencse kell ahhoz, hogy valami jó kis zenére bukkanjak, az egyre finnyásabb ízlésemet kiszolgálandó. A 2018-as alapítású, chicagói Misfire még tavaly májusban jelentkezett rettenetes borítóba csomagolt második lemezével , de majd' egy év múltán én is ...
Valami van odaát a levegőben. Na persze csak átvitt értelemben, véletlenül sem a konteók szintjén. Az viszont a napnál is világosabb, hogy a Neurosis és a Converge után az Immolation idén már a harmadik veterán extrémmetál-alakulat az Államokból, amely orbitálisan erős koronggal lepi meg az erre fogékonyakat. Nem kizárt, hogy a tengerentúlon (vagy inká...
Volt időszak, amikor a Corrosion Of Conformity csaknem szent tehénnek számított az undergroundban. A magam részéről a Blind tól a Wisebloodig terjedően számítom ezt az érát, és így, harminc-harmincöt évvel később még mindig úgy gondolom, hogy azok a lemezek bizony megkerülhetetlen klasszikusok. De még az America's Volume Dealert is kifejezetten szere...
Miképp legutóbb is felidéztem, eleinte, az ezredfordulón és a nullás évtized derekán nagyon éltem a Black Label Societyt, aztán később kicsit csökkent a lelkesedésem Zakk Wylde bandája iránt. Nem volt igazából semmi gond a sorban érkező újabb és újabb albumokkal, de már nem gyakoroltak rám olyan hatást, mint a 1919 Eternal , a The Blessed Hellride va...
Tételezzük fel, hogy senki nem ismeri Joel Hoekstra gitárost! Nem tudjuk, honnan jött, mi a stílusa, csak meglátjuk egy fényképen, rendben, legyen nála egy gitár, mondjuk egy Gibson Les Paul. Mi jut eszünkbe róla először? Nekem az, hogy olyan whitesnake-es fazon. Szőke, nincs elhízva, játéka magabiztos. Aztán hogy, hogy nem, ott kötött ki egyszercs...
Facebook
Twitter