„Ki itt belépsz, hagyj fel minden hétköznapi beidegződéssel!" Valami ehhez hasonló gondolatokat sugall a svéd Opeth, friss lemezének hipnotikus kezdő hangjaival, melyet mintha egy álomszerű, lassított képkockán feltáruló ódon kertkapu, berozsdásodott csapszegeinek nyikorgása követne, hogy valami nem evilági időbe és térbe vezesse a földi örömök ker...

Úgy tűnik, az ünnepek mellett lassan már az épp aktuális Michael Schenker anyag megjelenése is stabilan részét fogja képezni egy adott évnek. Tekintve, hogy hősünk tizenpár esztendeje igencsak elmerült a legendarombolás szennyes mocsarában, ez a munkamorál mindenképp üdvözlendő, ugyanakkor a sok mindenkitől sok. A mi feladatunk azonban sokkal nemes...

Nem tudom, létezik-e még olyan olvasó, akit lázba hoz egy új Sonata Arctica-album a három esztendővel ezelőtti, enyhén szólva is átlagon alulira sikeredett The 9th Hour t követően, meg úgy egyébként is. Utóbbi album amellett, hogy a zenekar mélypontjának is nyugodtan nevezhető, egyértelműen bizonyította, hogy Tony Kakko és csapata szinte minden petár...

Szerintem többször is merengtem már azon itt, vajon mi indít egyes régi zenekarokat a visszatérésre. Bizonyos esetekben egyértelmű a helyzet: a nosztalgia miatt ki lehet még sajtolni némi dollárt a névből pár hakniturnéval, netán a tagok olyannyira összenőttek annak idején, hogy nem tudnak elszakadni egymástól, esetleg tényleg ma is feszíti őket a ...

A zenekarok nagy része annyira egybeforr saját frontemberével, hogy az szinte egyszemélyben képes lesz megjeleníteni az egész bandát, így aztán egyszerűen elképzelhetetlen, hogy bármikor is lecseréljék, kizárt, hogy ne ő álljon ott, jó elöl, a reflektorfény közepén. (Nem kezdek el dobálózni a nevekkel, mindenki tud kapásból minimum száz példát.) Lé...

Számos megközelítésből lehet vizsgálni és kategóriába szorítani egy lemezt, például olyanból is, hogy mi az, ami a harmincas-negyvenes korosztálynak szól, avagy mi az, amit 40-50 éves konzervtinédzserek vagy kedvetlen családapák játszanak. Muszáj ilyen meghatározással előhozakodni, mert a mai rockzenében nagyon kevés már a hitelesen lendületes, fri...

Corey Glover nagyon felpörgette a motort az utóbbi években. Egyrészt aktív ugye a Living Colourrel, ott a zseniális Ultraphonix, készülőben van egy közös lemeze Mike Orlandóval, beindított egy súlyos, modern metalban utazó csapatot Disciples Of Verity néven, és megjelent ez az album is. Emellett pedig alkamasint színpadi szerepeket vállal, stúdiós ...

Amióta a harangok becsengették, hogy Marko Hietala, a Nightwish basszer/dalszerző/énekese hazánkba látogat egy koncert erejéig, kénytelen voltam lesöpörni a valamikor még idén májusban megjelent szólólemezéről a virtuálisan rárakódott port. Valamiért folyton csak tologattam és halogattam a közelebbi összeismerkedést az albummal, pedig Markót mindig...

Valamiért a fúziós jazz műfaj az utóbbi egy-két évtizedben érzésem szerint áthelyezte fókuszpontját a jó zenéről a jó zenészekre. Ez persze nem azt jelenti, hogy ne akadnának manapság is kedvemre való produktumok mind a régi motorosok, mind pedig az ifjú titánok körében, ugyanakkor gyakran azon kapom magam, hogy ha efféle muzsikára vágyom, kapásból...

Kreatív szempontból a Steel Panther legénysége egyáltalán nincs irigylésre méltó helyzetben: anno kitaláltak maguknak egy roppant eredeti és ambiciózus koncepciót, ám mire észbe kaptak, az már önálló életre kelt és bizonyos mértékben túszul ejtette őket. Miről is van szó? A rajzfilmfigura-kinézetű kaliforniaiak anno kiváló módját lelték meg az áruk...

Ne fáradj, azt hiszem, már minden létező indokot hallottam arra vonatkozólag, miért nincs semmi keresnivalója Ákosnak a Shock! oldalain – mi több, ezek egy részével magam is egyetértek. Nem a csípőből személyeskedő és/vagy politizáló észrevételekkel, hanem azokkal, akik esetleg még a kapcsolódó nótákat is meghallgatták a véleményeregetés előtt. Egy...

A görög Suicidal Angels számomra eddig egy volt a számos „futottak még..." kategóriás ifjú európai banda közül. Korrekt módon nyomták a thrasht, az energiaszint a helyén volt, de a dalaikat nem találtam túl különlegesnek, szóval nem is éreztem különösebb kényszert a lemezeik hallgatására. Most viszont már az elsőként kihozott Born Of Hate hallatán ...

A Winter Thrice albummal masszívan visszaírta magát a kedvenceim sorába a Borknagar, emlékeim szerint talán a Quintessence tájékán (csaknem húsz éve, hihetetlen!) vártam ilyen jó szájízzel a friss dalokra a veterán norvég black/prog/folk/hard rock királyoktól. Meghatározó szerepe van az újkori szerelemben a legutóbbi lemezen hallható páratlan vokális t...