Kissé skizofrén helyzetben látott napvilágot néhány héttel ezelőtt a svéd Tribulation új nagylemeze, hiszen Jonathan Hultén gitáros még részt vett a When The Gloom Becomes Sound elkészítésében, de a megjelenéskor már nem volt a fedélzeten. Hazudnék, ha azt állítanám, hogy nem hagy bennem kérdőjeleket a váltás, hiszen kívülről nézve mindig is Hultén...

Ha minden más szempontból borzalmas is a vírushelyzet meg a vele járó világkarantén, annyit azért mindenképpen hozott az elmúlt egy év, hogy turnézási lehetőségek híján számos zenésznek végre régóta dédelgetett projektek befejezésére is jutott ideje. Todd La Torre szólóalbuma is ezt a sort gyarapítja, hiszen a Queensryche újkorszakos frontembere – ...

Az egykori Opeth-ütős, Martin Lopez által alapított, eleinte még szupergroupnak is nevezhető svéd Soen napjainkra komoly zenei örökséggel rendelkező alakulattá nőtte ki magát. Elég csak visszatekinteni a több mint tíz évvel ezelőtti kezdetekre és az azóta végbemenő fejlődésre, amely érzésem szerint a tavalyelőtti Lotus korongon érte el a csúcspontját...

A Nervosa néhány éve igazi underground kuriózumként (vagy kissé hatásvadászabban: szenzációként ) érkezett a színtérre. Mert igaz ugyan, hogy manapság már semmi meglepő sincs abban, hogy egyre többen és egyre szélsőségesebb műfajokban alkotnak női zenészek, arra viszont, hogy három – most már négy – dögös brazil csaj tolja a régisulis thrash met...

Ha létezik manapság olyan csapat, akiknek pont nincs szüksége a médiafelületekről naponta frissített promócióra, hát a jelenleg is milliós nézettségi statisztikákkal rendelkező The Pretty Reckless az. Tulajdonképpen minden adott náluk a sikerhez: Taylor Momsen személyében jelen van egy szemrevaló frontasszony, akit ráadásul olyan hangszínnel áldott...

Már akkor tudtam, hogy nem lesz gond, amikor a nehezen megfogható, ám annál többféle értelmezési lehetőséget felvillantó borítót megláttam. Pláne, mikor ismertté vált a predesztináció évezredes kérdésén újabbat csavaró lemezcím, majd jöttek szépen sorban a videók: No One Ever Walked On Water; Everything Is Wonderfall; Sometimes I Feel; Death Of A D...

Valamilyen oknál fogva én maradtam a Shock Zrt. Jeff Scott Soto-ügyi főelőadója, pedig már jó ideje nem akarok az lenni. Hogy miért nem, az pont összefügg azzal, amit most a lemezről fogok írni. Jeff nagyon nagy kedvencem volt attól fogva, hogy meghallottam a Talisman egyik lemezét valamikor 1994-ben, egy társasági utazáson, Cézé walkmanjéből, aki ...

A '90-es évek közepén, amikor egyre-másra nyíltak a nyugati mintára létrehozott és ahhoz mérten sosem látott bőséget kínáló lemezboltok Pesten, megszállott gyűjtőként elkezdtem beszerezni azokat az albumokat, amiket korábban csak a külföldi magazinok, illetve a korai Hammerek oldalain láttam. A mindenki által könnyes szemmel emlegetett debütáló Unr...

Egészen megdöbbentően nagy hullámokat vert a Lake Of Tears visszatérésének tavalyi híre, annak ellenére is, hogy a zenekar, illetve az utóbbival egyenértékű Daniel Brennare bő húsz évvel ezelőtt volt igazán meghatározó, ízlésformáló erő a doom/gothic színtéren. Jött aztán az ezredforduló, egy furcsa lemez (The Neonai), egy kurta feloszlás, majd a r...

Sokszor mondjuk, hogy felesleges egy-két-három évente, de legalábbis az adott zenekar mércéjéhez mérve sűrűn kiadni lemezt, mert nem gyűlik össze annyi érdemi mondanivaló ilyen rövid idő alatt. Na de tizenkét évet várni egy friss anyagra, az már pont a mérleg másik oldala – persze csak akkor, ha az addigi lemezek tényleg rendben voltak, és jólesne ...

Valahogy mindig is úgy voltam Dave Grohllal, hogy őt gondoltam az egész rockcirkusz legszimpatikusabb figurájának, azzal együtt, hogy magát a fazont sokkal szerethetőbbnek tartom, mint a zenéjét. Persze, csinált ő azért kiugróan jó dolgokat is (mondjuk a Foo Fightersszel a remek Wasting Light óta nem igazán, és az bizony már egy évtizede volt), de eg...

Gyakran megkapjuk a fejmosást az olvasóktól, hogy nem vagyunk eléggé szigorúak, nincs bátorságunk kritizálni és alacsony pontszámokkal illetni kedvenceink aktuális hangzóanyagait, valamint nem merünk leírni egyetlen negatív szót sem szent tehéni státuszban leledző géniuszainkról (ha pedig mégis, akkor általában az a baj – a szerk.) . Nos, álljon akko...

Itt meg nem nevezendő munkatársunk megjegyzése szerint az új Accept „kegyetlen, nyáron bőrgatyába poshadt fingszagot áraszt.″ Mehet is ki! – hangzott válaszom, arra gondolván, hogy esetlen így mentesülök pár közhelyes mondat papírra vetésének feladatától a lemez kapcsán. Persze ez csak vicc, hiszen egyrészt az efféle sarkos kinyilatkoztatásokkal – né...