Amikor az anyagdömping végtelen hömpölyét felkavarva, vakon, találomra belemarkolok a zavarosba, titkon remélem, hogy fogok is valamit, nem csak markolok. Az efféle zavarosban halászás eredményeként akadt horogra múlt nyáron a nagyszerű Iotunn Kinshipje, és most az Északkelet-Franciaországból (Grand Est) származó, négytagú Toward The Throne is. A M...

Ha azt mondom, hogy négy szám 50 percben és black metalt hallunk rajta, az elég jól behatárolja, hogy miről is van szó, de aztán jön a meglepetés és mégsem. Tény, hogy ez nem (sem) egy slágeres, ugyanakkor meglepően közérthető dalcsokor. Akkor meg főleg az, ha azt is hozzáteszem, hogy jelentős adag disszonancia és szimfonikus kíséret is akad itt. S...

Huszonhét év elteltével jött kábé a semmiből egy új Linda Perry-szólóalbum, de még ha a kérészéletű Deep Dark Robot formációt is ide számoljuk (ahol szintén ő volt a kreatív erő), akkor is jó tizenöt év telt el a 4 Non Blondes egykori énekesnőjének legutóbbi lemeze óta. Valahol már elengedtem, hogy ilyesmivel még előállhat, a másoknak, többek közt ...

Borzasztó elégedetlen vagyok az európai power metal jelenkori felhozatalával. A szerencsére húsz-harminc évvel ezelőtti fényükben tündöklő – és komoly tömegeknek játszó – régi nagyok nélkül baj lenne. A Helloween, a Blind Guardian, a Stratovarius (vagy amilyen egy újjáalakuló Rhapsody lenne) után azonban egyszerűen nincs minőségi utánpótlás. M...

Az utóbbi időben ismét sokat pörögnek nálam a jobb híján prog-powernek nevezhető kultmetál-anyagok, régebbiek és újabbak egyaránt. Hogy mást ne mondjak, eleve csak nemrég fedeztem fel, hogy a Fatal Operának volt (posztumusz) lemeze 2022-ben is, hozzájuk a nálunk olvasható Chris Poland-hírek nyomán jutottam el ismét. Tőle aztán megtaláltam a Damn Th...

Nyolc év alatt lett teljes a Carpenter Brut konceptuális lemeztrilógiája. Érdekes megoldás, hogy Franck Hueso egyszemélyes, de élőben fullos zenekarként működő formációja pont a zárófelvonásra érkezett vissza a kályhához: a synthwave-vonal egyik abszolút csúcsalkotásának tekinthető Leather Teeth és a még inkább bemetálosodott Leather Terror után egy ti...

Már első, Excerpts From A Future Past című lemezével utamba sodorta a véletlen 2017-ben a svéd Hällast, de nem győzött meg maradéktalanul, bár a zenei alap kifogástalan volt. A nazális, furcsa éneket az első pár alkalommal szoknom kellett, de a bemutatott zenei anyag annyira szimpatikus volt, hogy tudtam: előbb-utóbb be fog ütni ez a szokatlan voká...

Hullámzó intenzitással szokásom turkálni az underground feneketlen bugyraiban, így általában vakszerencse kell ahhoz, hogy valami jó kis zenére bukkanjak, az egyre finnyásabb ízlésemet kiszolgálandó. A 2018-as alapítású, chicagói Misfire még tavaly májusban jelentkezett rettenetes borítóba csomagolt második lemezével , de majd' egy év múltán én is ...

Valami van odaát a levegőben. Na persze csak átvitt értelemben, véletlenül sem a konteók szintjén. Az viszont a napnál is világosabb, hogy a Neurosis és a Converge után az Immolation idén már a harmadik veterán extrémmetál-alakulat az Államokból, amely orbitálisan erős koronggal lepi meg az erre fogékonyakat. Nem kizárt, hogy a tengerentúlon (vagy inká...

Volt időszak, amikor a Corrosion Of Conformity csaknem szent tehénnek számított az undergroundban. A magam részéről a Blind tól a Wisebloodig terjedően számítom ezt az érát, és így, harminc-harmincöt évvel később még mindig úgy gondolom, hogy azok a lemezek bizony megkerülhetetlen klasszikusok. De még az America's Volume Dealert is kifejezetten szere...

Miképp legutóbb is felidéztem, eleinte, az ezredfordulón és a nullás évtized derekán nagyon éltem a Black Label Societyt, aztán később kicsit csökkent a lelkesedésem Zakk Wylde bandája iránt. Nem volt igazából semmi gond a sorban érkező újabb és újabb albumokkal, de már nem gyakoroltak rám olyan hatást, mint a 1919 Eternal , a The Blessed Hellride va...

Tételezzük fel, hogy senki nem ismeri Joel Hoekstra gitárost! Nem tudjuk, honnan jött, mi a stílusa, csak meglátjuk egy fényképen, rendben, legyen nála egy gitár, mondjuk egy Gibson Les Paul. Mi jut eszünkbe róla először? Nekem az, hogy olyan whitesnake-es fazon. Szőke, nincs elhízva, játéka magabiztos. Aztán hogy, hogy nem, ott kötött ki egyszercs...

Az utóbbi időben az Aerosmith háza táján minden a Yungbluddal való összebútorozástól volt hangos. A kooperációról, illetve a négy plusz egy számos One More Time EP-ről, amiben végül is testet öltött, mindenkinek volt és van is véleménye, ráadásul olykor meglehetősen sarkos. Én valahol középen helyezkedem el, azaz nem tartom az anyagot sem egy új aran...