Az erdőben... Ezt a nevet vette fel egykor az a csapat, akik olyan varázslatos, atmoszférikus/progresszív muzsikákat tartalmazó albumokkal kényeztettek el minket még valamikor a ′90-es években, mint az Omnio vagy a Strange In Stereo. Ekkor még tökéletes harmóniában csengett össze a zenekarnév a lemezeken hallható zenei stílusa: sejtelmes atmoszférája valóban olyan érzést keltett, mintha minden hangja a fákkal teli, misztikus rengetegben született volna. Ma már ez nincs így.
Régóta nem jelent már igazi újdonságot egy-egy újravett lemez, ugyanakkor minden efféle album esetében ugyanazok a kérdések merülnek fel, mint bő két évtizeddel ezelőtt, amikor divatba jött az ilyesmi. Lehet-e bármit is hozzátenni a rockműfaj patinás alapműveihez egy-egy modern kori újraértelmezéssel? Vagy netán épp ellenkező a helyzet, és csak arr...
A svéd Dynazty is a szinte észrevétlenül megnőtt csapatok sorát gyarapítja. Ez még persze klubszintet jelent, de a múlt hónapban nálunk is ismét zajos sikerrel koncertezett banda előtt még bőven ott tornyosulnak a csalogatóan megmászatlan magaslatok. Zenéjük slágerességét, illetve tudatos építkezésüket tekintve simán benne is van a pakliban, hogy sik...
Egy jól működő elme mindig keresi a szüntelenül felbukkanó kérdésekre adandó válaszokat. A kérdések már csak ilyenek, jönnek, ha kell, ha nem, és most arra keressük a választ, van-e szükségünk újabb és újabb L.A. Guns-lemezekre.
Az egykori és a jelenlegi Nightwish-tagok története nálam most ott tart, hogy például a jó ideje saját útra tért Marko Hietalát szívesebben hallgatom, mint a Tuomas-művek legutóbbi produkcióit. A csapat egykori basszer/énekese spanyolországi elvonulás és „önnyugdíjazás″ után megjelenő második szólólemezén is erősebb, szórakoztatóbb és szerethetőbb ...
Nem áltatom se magam, se mást azzal, hogy teljes képem lenne a hazai extrém metál undergroundról, azt is bevallom, hogy inkább véletlenszerű, semmint tudatos, hogy mibe sikerül belenyúlni, amikor ebbe az irányba tapogatózom. Általában azt látom, hogy a legmélyebb bugyrokban sincs ok a panaszra, és ha pár jól sikerült példát kellene hoznom a nevezet...
Lendületes visszafogottsággal indítja új lemezét a Thornhill, és ha kósza ötletként netán a Deftones neve merülne fel bennünk a Dieselt hallgatva, hát akkor emiatt is legyünk büszkék magunkra magyarságunk mellett, veregessük meg hájassá kigyúrt vállunkat és nyaljuk körbe saját csimbókos szakállú pofánkat egy jó cuppanóssal. Pedig a nyitás még nem i...
Cseppet megcsúsztunk ezzel az ismertetővel, de előfordul az ilyesmi, és összességében végül is nem hajt a tatár. Amúgy is mindennel kapkodunk manapság, szóval nekem igazából egyáltalán nincs ellenemre, ha néha érni hagyunk ezt-azt. Némi pihentetés után például most is tök jó érzés volt leporolni a még januárban megjelent March Of The Unheardöt, és ...
Lehet szeretni vagy nem szeretni az Arch Enemyt, de egy dolog biztosan nem vitatható el Mike Amott csapatától: valami egészen vérprofi módon egyensúlyoznak a kommersz kiszámítottság és az ihletett, autentikus dalszerzés határmezsgyéjén. Nem férhet hozzá kétség, hogy minden ízében lekerekített, a közönség igényeit célzottan és maximális mértékben ki...
A tizennegyedik lemezen viszonylag kevés zenekar képes újat mutatni. Dani Filth még az illúzióját is el akarta kerülni annak, hogy a Cradle Of Filth esetében valami ilyesmi lenne a cél, hiszen már a felvezető nyilatkozatokban is a banda két legnagyobb árnyékot vető klasszikusát emlegette. A The Screaming Of The Valkyries ettől még persze nem lett s...
Dario Lorina még tizenéves fejjel kezdte az ipart, méghozzá olyan előadók oldalán, mint Jani Lane és Eric Martin, de később játszott a Lizzy Bordenben, készített szólólemezeket, most pedig immáron több mint tíz éve gitározik Zakk Wylde partnereként a Black Label Societyben. Utóbbi a Pantera dolgai miatt kissé takaréklángon üzemel az elmúlt években,...
Indítsunk egy erős állítással: a Whitechapel épp megmenti a death metalt. Mert hogy a death metal halott. Ez mondjuk inkább tautológia, semmint kritika, de attól még igaz. Félelmetes, mennyire kiüresedett, mennyire unalmassá vált a mai death-színtér. A régi bandák még erőlködnek, néha elcsípnek valamit a régi fényükből, az újak meg szintén a régiek...
Katon W. De Pena ott bábáskodott a thrash metal műfaj megszületésénél, hiszen L.A. Kaos nevű csapatával már 1981-ben zajongtak. Ebből lett aztán a Hirax, meg a Raging Violence debüt 1985-ben. Sok víz lefolyt azóta a Dunán, a tagok jöttek-mentek (2024 óta megint mindenki új), de még mindig Katon a főnök, a Hirax pedig ugyan 1989-ben feloszlott, ám 2...
Adott egy rendkívül tehetséges, elképesztő hangi adottságokkal megáldott énekesnő, aki ráadásul még jól is néz ki. Mihez kezdjünk vele? Faragjunk belőle sztárt? Esetleg teremtsünk belőle istennőt vagy ikont? Ezek sem utolsó dolgok, azonban manapság már nem illik ekkora szavakkal dobálózni. Nem tudhatom, hogy a csapat egykori és jelenkori zenészeine...
Kétesélyesnek tűnt, mennyire lesz képes megállni a lábán Mike Sifringer nélkül a Destruction. Általában nem fetisizálom túl az effajta személyi kérdéseket, a világon nagyon kevés pótolhatatlan ember létezik, és ez alól nem kivétel a zenélősdi sem. De a már Mike nélkül készített első újkori lemez, a három évvel ezelőtti Diabolical nem sikerült különös...
A brit Architects érdekes banda. Bár alapvetően a metalcore-vitrinbe lehetne őket bepakolni, mégis már a kezdetektől nagy hangsúlyt fektettek a változatosságra, és aztán erre minden egyes lemezüknél rá is tettek egy lapáttal. Hol a matekozást (Nightmares), hol a durvulatot (Ruins), hol pedig a dallamosságot (The Classic Symptoms Of A Broken Spirit)...
A Spiritbox viszonylag új zenekar, 2017-ben alakultak, a Tsunami Sea pedig még csak a második lemezük, mégis, már most egészen komoly cunamit (hahhaha) idéztek elő. Tényleg pofás volt az első albumuk, de itt a Shock!-on csak azért nem foglalkoztunk vele, mert tudtuk, lesz ez még jobb is. Meg egyszerűen elsiklottunk felette. Nem úgy, mint most! Nehé...
Azzal akartam kezdeni ezt a recenziót, hogy néhány évvel ezelőtt nem mertem volna fogadni többé új Pentagram-lemezre. Aztán végiggondoltam a dolgot, és reálisan mérlegelve inkább úgy módosítanám a fenti tételt: Bobby Liebling hírhedt életstílusának fényében igazából sosem vehettük biztosra az aktuális albumuk megjelenésekor, hogy valaha is lesz még...
Jósa Tamást számos formációból ismerhetjük az Iron Maidnemtől kezdve a divideDon és a Rockstars Not Deaden át az Archaicig. A Brother Belmont pedig az első tulajdonképpeni szólóalbuma, amely leginkább talán a tavaly végleg feloszlott divideD zenei világát viszi tovább, ugyanakkor önálló lábakon áll. Már a fenti listából, akár ismeretlenül is leszűr...
Jó ideje úgy néz ki, hogy a Scour keretein belül Philip H. Anselmo és csapata tökéletesen kiaknázza a black metal és extrém metál iránti perverz hajlamait. Az eddig csak néhány EP-t elpotyogtató formáció végre úgy érezte, felgyülemlett bennük annyi düh, hogy abból egy teljes lemeznyit is érdemesnek tartsanak rázúdítani a romantikára áhítozó közönsé...
Nálam annak idején még a 2010-es, kettes számú New Religion lemezzel került fel a térképre a Crazy Lixx és máig is azt tartom a legjobbjuknak, bár azóta sem nagyon lehet rájuk panasz. Minden lemezükön akad néhány állati erős dal, alapvetően az összes albumuk jól hallgatható, a töltelékek aránya azonban eltérő, így jó hírrel szolgálhatok: a Thrill Of ...
Emlékszik még valaki azokra az időkre, amikor a deathcore meg a metalcore az „új" szinonímái voltak? Nem azt mondtuk, hogy veszek egy új alsógatyát, hanem hogy veszek egy deathcore alsógatyát. Új barátnő? Metalcore barátnő! Minden új album metalcore album volt, és az új miniszterelnök is csak deathcore miniszterelnök lehetett. Najó, talán nem így v...
Vannak a zenei marketingnek olyan műfajai, amiket nem csípek kimondottan. Az egyik ilyen a single-ök világa. Nem nagyon szoktam én ilyesmikkel bajlódni, úgy vagyok vele, majd a teljes albumot, az az igazi. Meg egyébként is, van, hogy egy dal a saját lemezkörnyezetében találja meg önmagát, ott tud igazán kibontakozni. A Killswitch Engage-dzsel azonb...
Sokszor elgondolkodom azon, hogy vajon a tehetség hogyan örökölhető. Elég az hozzá, ha olyan közegben nevelkedik valaki, ahol minden nap szól a zene? Vagy csak a gének? A hajlam? Továbbmegyek: netán előző életeinkben összegyűjtött tapasztalataink materializálódnak bennünk? Biztos van erre is racionális magyarázat, de azt azért nem gondolnám, hogy k...
Véleményem szerint baromi unalmas, hogy csak Ádám és én szoktunk az Avatarium lemezeiről írogatni, de hát ez van, a többieknek más becsípődéseik vannak. Hozzáteszem, én az övékét szívesen olvasom el sokadszorra. Elvégre ki mit ismer vagy szeret jobban, akár rajongásig, ahhoz feltehetőleg ért is valamennyire, tehát nagy hülyeséget nem fog mondani r...
Mint azt bizonyára minden érdekelt pontosan tudja, a Patriarkh név a Batushkát takarja, annak is a Bartłomiej Krysiuk-féle változatát. A néhány évvel ezelőtt szinte underground szenzációként ismertté vált csapat ugyebár az ígéretes indítást követően megkettőződött, és az állandósult jogi problémák miatt Krysiuk tavaly a névváltoztatás mellett döntö...
Indíthatnám ezt a cikket rácsodálkozással, messziről kezdve a zeneipari változásokkal, képzavaros retróhullámok feldobásával, kötelező régenmindenjobbal, ezek helyett simán csak annyiban maradtam magammal: zeneileg akkor van megmentve egy év, ha van benne The Night Flight Orchestra. Mivel teljesen magától értetődő, hogy egy zenekar nem tudja/akarja...
Facebook
Twitter