Felfokozott kíváncsisággal vártam a negyedik Soilwork korongot, a - sajnos - csak félig látott koncertjük óta ellenállhatatlan kényszert éreztem, hogy magaménak tudjam az előző három lemezüket. Az új lemez a külcsínt tekintve bizakodásra ad okot, a borítót Travis Smith alkotta, ötletes, gusztusos - habár mégis valahol gusztustalan, amint tömérdek l...

Nem kevés időt vett el, amíg sikerült kisilabizálni - illetve aztán a nyomozás segített - a szokásos cirkalmas, ámde olvashatatlan logóból, hogy miképp is hívják ezen zenekart. A borítón egy félig rothadt angyal, mögötte vár, meg villám, fantáziadús grafikusa volt a csapatnak...

Nem tudom, itthon hány black metal fanatikusnak mond valamit a May Result név, én sem hallottam róluk semmit egészen decemberig, amikor is ezt a CD-t (illetve előzetes promóját) kaptam tőlük egy magyarországi koncertjük után. Aztán elkezdtem hallgatni és leesett az állam, majd mindjárt mondom, miért.

Lassú a barátkozás Lana Lane albumai és köztem. A Queen Of The Ocean borzasztó hangzása és vérszegény dalai agyoncsapták az egyébként nagyon szép hangú énekesnő teljesítményét, nem véletlen, hogy a következő korongra, a Secrets Of Astrology-ra Arjen Lucassent hívták meg segítségül, dobja fel dalszerzői géniuszával a dalokat. Sikerült neki.

Egy ideje nem követem kitörő lelkesedéssel az Entombed munkásságát, na jó beismerem, a Wolverine Blues lemezig vagyok képben, a Nicke Andersson nélküli időszak valahogy nem fogott meg. Mondjuk nem csak engem, azt hiszem. Most meg idetéved az új korong, nagy szkeptikusan elkezdem hallgatni, majd gúnyos mosollyal el is rakom pihenni.

Új kiadónál a norvég black scene egyik legeredetibb formációja. És az egyik leghülyébb arcfestést használó csapata. A külsőségekről lehet vitatkozni, kinek tetszik, kinek nem, és bár (szerintem) viccesek ezek a pingálások, azért vannak náluk butábban kinéző csapatok. Ugye.

Nem mondok el nagy titkot, ha elárulom, hogy a még létező zenekarok közül a The Haunted a maximális kedvencem. Nem telik el úgy hét, hogy valamelyik lemezüket fel ne tenném, ezért amikor meghallottam év elején, hogy lesz koncertlemez hát nem is tudom, a plafonon voltam annak ellenére, hogy nem nagyon szeretem a koncertlemezeket.

Legutóbb éppen tavaly őrölt egy nagyot nálunk ez a New Orleans-i társaság (bár helyesebb lenne talán Kirk Windstein gitáros-énekesről és állandóan változó társairól beszélni), és még az év vége előtt megjelent az aktuális albumuk is. Azt kell mondanom, hogy aki a világfájdalom tökéletes zenei ábrázolására vágyik, az a Crowbarban bármikor megtalálja...

Hatalmas kicseszésnek tartottam volna, ha az Iron Maidenes évek után Blaze Bayley énekes eltűnik a süllyesztőben. Még akkor is, ha mindannyian tudjuk, a fickó hangja nem egy nagy csoda.

Három letöltött klip után úgy döntöttem, hogy szükségem van egy Chimaira lemezre. Feltétlenül. A látottak alapján halványan kezdett kirajzolódni a kép, miszerint talán nem egy újabb hótunalmas összetákolt nu metal csapatba botlottam, hanem valami életerős kis formációba, amely bár nem fogja a világot darabokra szedni a bemutatkozó lemezével, de azé...

A német EverEve olyan csapat, melyet az első jelentkezésük óta figyelemmel kísérek, mi több: szívemen viselem sorsukat. Első három albumukra az volt a legjellemzőbb, hogy szinte semmi közös sem volt bennük, minden alkalommal meglepetéssel szolgáltak.

Ugyan ki gondolta volna a svéd Pain of Salvation tavalyi budapesti fellépése után, hogy a fiúk egy egész albumot szentelnek majd fővárosunknak? Pedig így történt, és a Remedy Lane - ha valaki még nem tudná - azt a magánéleti válságot járja körül igen sok oldalról, amelyen Daniel Gildenlöw énekes-gitáros-szerző ment át, és amelynek számos döntő ford...

Íme az új mű, amin megint lehet csámcsogni, elemezni, ésatöbbi. Duplán. Mármint dupla CD-t dobtak piacra a nem is olyan rég megjelent tripla koncertlemez után, hjja, kérem, ha valaki munkamániás, az elárasztja a szerencsétlen rajongókat bőven.