A legendás Bathory visszatért, azaz Quorthon ismét megörvendezteti a rajongókat egy szokásosan szar dobozhangzású lemezzel. A nyitó Lake Of Fire az epikus időket idézi, már csak a tenger morajlása hiányzik. A második, egyben címadó tételnél még marad az előző hangulat, bár a vokál hangzása elég gyér, még a többihez képest is.
Hatalmas meglepetésként ért a svéd Evergrey harmadik albuma. Az első kettő lemezanyag más-más kiadónál jött ki, jómagam az elsőt ismerem, akkor azt a "kellemes hallgatnivaló, de még nem nélkülözhetetlen" kategóriába soroltam. Amolyan power/doom zenét tartalmazott. A másodikról halvány sejtelmem sincs, sőt, azt sem tudtam, hogy egyáltalán létezik e ...
Kicsit megkésve találkoztam a nagykanizsai (és környéki) Art Of Butchery második lemezével, de megérte a várakozást. A zenekar első lemeze még anno '99-ben jelent meg elég underground (értsd: saját kiadás) körülmények között, de ahogy nézem, a Nephilim kiadóval sem jártak sokkal jobban.
Ugye milyen barátságos cím? Nekem is rögtön megtetszett, hát még azután, hogy betettem a lejátszóba a '97-ben alakult, eredetileg svéd zenekar új korongját. Azért mondom, hogy eredetileg svéd, mert mostanra a két gitárt a finn Kuusisto testvérek kezelik, nem is akárhogyan.
Sátán, pokol, vér és halál! A szupersztárságig emelkedett Dimmu Borgir és Cradle Of Filth bűvkörén kívül itt az idei album egy vérbeli black csapattól az ismertebbek közül. A fentieknél kevésbé földöntúli az Ancient zenéje, leginkább sebességcentrikusan agresszív, és nem is céltalanul az.
Sokan elfordultak az utóbbi évek belassult, egyre szárnyalóbb, Pink Floydosabb Anathemájától. Sokan viszont pontosan ezért szerettek bele egyre jobban a zenéjükbe. Mert fájnak, éreznek, ég és pokol között cikáznak, már az új lemez első dalával kézen fognak és nem engednek egy másodpercre sem, mesélnek a magányról, az utolsó kétségbeesett kérdésről,...
Be kell vallanom, az izomcore keresztapjának munkássága jórészt feltérképezetlen terület számomra. Láttam persze néhány klipet, részleteket a spoken word estjeiből, sőt egy igen rossz minőségű Black Flag koncertvideót is, de valahogy egyik se kergetett az ájult imádatnak arra a fokára, ami egy Rollins-lemez megvásárlásához meggyőződésem szerint fel...
Jajj. Talpig bőrben, köpenyben, vastag csíkokkal kimázolt felsőtest és arc, akinek van még, annak lobogó haj is, és jönnek, csak jönnek, lábuk alatt disznó-, patkány-, keselyűfejű öltönyös figurák marionettbábuként mozgatják az embereket, hejj, a borítótervező kifogyhatatlan volt klisés ötletekből, bizony.
A borítón mozgásban lévő zenekart elnézve rögtön sejtettem, hogy agresszív-brutális-elsöprünk mindenkit típusú zene az, ami itt lészen. És igen. Kár, hogy az ordibálóember Phil Anselmo akar lenni, nagyon is, szépen levette Anselmo jellegzetességeit. Vagyis mind a két vokalista, merthogy rögtön kettő is van belőlük, köpködik rendesen a mondanivalót,...
A borítót nézve először azt hittem már megint a GWAR szabadított a gyanútlan hallgatókra valami rémületet, istentelenül ízléstelen jelmezkreációkba bújt a csapat, poroltókkal felszerelt bgitáros, fejszés dobos, Paul Gilbertet nyomtatott áramkörös bigyókkal bélelték körbe, a XXI. században minden lehetséges, legközelebb lehet, hogy maga Csubakka lob...
A nagy visszatérők egyike, a német Destruction - akiket sokan csak a német Slayerként aposztrofálnak -, tavaly az All Hell Breaks Loose-zal próbálták meg a lehetetlent, a rég eltűnt koronát visszahúzkodni a fejükre. Nem sikerült. Hőseink nem adták fel, idén The Antichrist címmel újabb thrash orgiát zúdítottak a nyakunkba.
Újabb stoner rock csapat, méghozzá Svédországból. A voodoo babákkal telepakolt - egyébként nem túl információdús - bookletből annyit meg lehet tudni, hogy négyen alkotják a csapatot, és a Shapes Of Afterlife című számban maga Mike Amott (Arch Enemy, Spiritual Beggars) szólózik egy jóízűt.
1993-ban alakult ez a dallamos death metalt játszó német ötösfogat, debütáló lemezük a Darklight, megjelenése 2000 júliusára datálható. Kezdetben olyan klasszikusok hatása alatt muzsikáltak, mint például a Tiamat, avagy a Crematory, de immáron ők is az aktuális trendeket követik a Dimmu, Gardenian stb. vonalon.
Azóta kedvelem a zenekart, mióta '98-ban a Slayer előtt nálunk jártak. Azonnal megfogtak furcsa zenéjükkel, szuggesztív előadásmódjukkal, az énekes érdekes hangja külön tetszett. Be is szereztem a debütáló albumukat, és nem csalódtam, a szívszaggató dallamoktól kezdve az extrém súlyosságig minden van rajta. Ezek után naná, hogy tűkön ülve vártam, m...
Hol is kezdjem. A '98-as Eldritch album, az El Nino annak idején hihetetlenül tetszett, jobban mondva máig imádom, zseniálisan előremutató módon keverték a progresszív dallamos zenét az indusztriális témákkal, egy aranytorkú énekessel (talán John Bush-hoz hasonlíthatnám egy kevéssé) és egytől-egyig kiváló zenészekkel.
Kai Hansen egy zseniális komponista. Ezt így, kész tényként tessék elfogadni! Milyen más jelző illetheti még azt az embert, aki gyakorlatilag egyszemélyben "felelős" az európai power/speed metal stílus kialakulásáért? Ráadásul Kai ma sem ül a babérjain, nagyjából kétévente menetrendszerűen leszállítja nekünk aktuális anyagát, miközben önismétlésnek...
Hatodik opuszával jelentkezett a svéd progresszív rock egyik nagymestere, a The Flower Kings. Egyben az utolsó stúdióalbum Jaime Salazar dobossal, akit a magyar származású Csörsz Zoltánnal pótoltak. (Jut eszembe, emlékeztek egy régi Vitray műsorra, ahol szerepelt egy kissrác, aki már akkor iszonyatosan tudott dobolni? Na, ő volt Csörsz Zoltán.) Tal...
A második lemezével jelentkező amerikai Jacobs Dream a korai Queensryche-, Fates Warning-, Lethal-vonal rajongóinak álma. A fent elsorolt istenek első albumain hallható ikergitáros (ma már három helyett valóban két gitárral nyomul a banda és állandó dobost is lelt időközben), komplex heavy metal az életük, David Taylor magas fekvésű hangja, operás ...
A lehető legtalálóbb címet kapta a Thy Catafalque második albuma. Zeneileg a Sublunary Tragedies vonalát viszi tovább, bár nincs rajta olyan túl sok tömény zúzás, ami azon dominált. Ha mégis előfordul, akkor viszont nagyon is fogós.
Hosszú hónapokig tartó epekedés után végre, VÉGRE megjelent a világ legenergikusabb metal zenekarának friss pusztítása. Míg az előző lemezt nagyrészt Hanneman írta, a mostanit az őrült szólók mestere, Kerry King. Sokan tartottak attól, hogy Kerry a Slayerbe is belecsempészi Slipknot imádatát, szerencsére erről szó sincs, vagyis halványan itt-ott te...
Hosszú út után érkezett el a székesfehérvári Falanx második lemezéhez. A tagok is sok esetben adták egymás kezébe a kilincset, így 1995-ös megalakulásuk után már csak Erdélyi Krisztián bőgős és Zsédel Zsolt dobos maradt csupán eredeti tag. Őket egészítette ki Hauer Attila gitáros, Kovács Gábor szólógitáros és Verebi József énekes.
Egészen 1996-ig nyúlnak vissza a német Cyberya gyökerei. Röpke néhány év alatt megjelent a szokásos demó-maxi-kazetta sorozat, majd lemezszerződés, és itt az első teljes értékű album, a Mindcontrol. Sampleres-dobgépes metal csapat, dallamos énekkel, volt már ilyen a nap alatt, az első robbanás a Shotgun Messiah nevéhez fűződik, majd felbukkant néhá...
Lehajtott fejű kopasz ember, ebből találjam ki, kit takar az NDV név... A zenétől sem lettem sokkal okosabb, finom, AOR hatású rockzene, amit az ember lazításképpen tesz fel, de akkor, ha a zenére is óhajt egy kicsit figyelni. A biográfiát fellapozva Nick D´Virgilio (Spock's Beard) nevét szúrtam ki elsőre - hahhh, innen az NDV, elmés... - tehát egy...
Jó sokat kellett várni erre a lemezre, az biztos. Hol a korábbi kiadó körüli huzavona tartotta vissza a srácokat, hol a folyamatosan cserélődő zenekari tagság, egy ideig csak a bőgős frontember Nagy András és a dobos Schönberger Zoltán képviselte a csapatot, akik köré a lemez idejére csatlakozott Neubrandt István (gitár), Horváth P. András (gitár),...
A Katatonia sem a régi már, a fanatikus tábor, amely a kezdetektől követi a zenekart, lemezről-lemezre figyelhette a fejlődést, avagy visszafejlődést, ki melyik korszakát kedvelte a csapatnak. Az új lemezükre kíváncsiak biztos sejtik, hogy nem tértek vissza a gyökerekhez, sőt, még dallamosabb irányba mozdultak.
Chinchilla?! Idétlen egy név, nem igaz? Én magam sem vártam különösebb csodát tőle annak idején, amikor az előző, Horrorscope című albumukat belöktem a magnóba. Azt hittem, a most futó speedelős true metal jön megint, amolyan gyenge közepes színvonalon. Nos, a végére hálát adtam a sorsnak, amiért "összehozott" ezzel a német csapattal (amúgy 1988-ba...
Itt a minőségi tucat true metal zenekar és album újabb prototípusa Taljánföldről. A kísérőlap szerint 1986 óta létező bandáról van szó, én azonban csak azt érzékeltem, hogy a '97 óta tomboló retro-hullám hátán érkeztek hőseink a színtérre. Ez a harmadik lemezük és egyben konceptanyag is, mégpedig Elricről, a dicső lovagról. Nocsak!
Facebook
Twitter