Japán sikertörténet, hallgasd az európai dallamos zenéket, a nagy öregeket, mint Malmsteen, Deep Purple és társai, figyeld meg jól melyik zenész mikor melyik hangot fogja le, tanuld meg oda-vissza, álmodból felkeltve is tökéletesen prezentáld, torkod legyen karcos és tudd, melyik rezegtetés mikor hatásos. És mindezt kezdd el lehetőleg akkor, mikor elhagytad a pelenkát.
The No. 1 in extreme music - hirdeti a promóborító, aha, a zene kb. annyira extrém, mint reggelire a kakaó és kalács kombináció, pláne, hogy a kezdő néhány másodperc effektes gerjedése után azt hittem ez a My Dying Bride, aztán belendültek a kettő-négy diszkóütem gyakori ismételgetésébe, sokat látott riffekkel körítve, férfi és női énekkel, ugye, m...
200 km/h átlagsebesség, tempó-és témaváltás-hegyek, farmermellények, felvarrók - a 80-as évek speed/thrash metalja tovább él! Nem épp rendes sorlemez jellege van a dolognak, inkább valami köztes anyag lesz ez.
Sajnos rossz hír a Strato rajongóknak, hogy a zenekar rövid pihenőre vonult. A szünet előtt azért piacra dobták az Intermissiont, mely nem kevés csemegét tartogat. Ezen az albumon ritkaságszámba menő dalok szerepelnek, például négy teljesen új szám, három feldolgozás (Judas Priest, Rainbow, Russ Ballard), egy koncertfelvétel (Hunting High And Low),...
Bevallom, én már kezdtem temetni a Clawfingert. Erre itt jön ez a piszok erős lemez és most kezdhetek mindent visszaszívni. Zak Tell és csapata nem tudom, mitől lett ennyire dühös, de ezen a lemezen aztán kiengedik a fáradt gőzt.
Ezt is megértük. A legütősebb Cult felállás - Ian Astbury mellett természetesen Billy Duffy gitározik, a dobok mögött pedig Matt Sorum ül újra együtt és sikerült egy igazi cultos lemezt összehozniuk. Felteszem, erőlködés nélkül. Mert ez a fajta muzsika szívből és lélekből jön.
A Chiléből származó Criminal előző albuma, a Dead Soul egy erősen Sepultura, Morbid Angel hatású korong volt, élvezhető, de semmi extra. Az új korong sem változott hatásaiban túl sokat, viszont sokkal súlyosabbak, életerősebbek lettek, és az énekes is levágatta a haját.
Könnyebb felsorolni azokat a lemezeket az utóbbi egy-másfél évből, amelyeken nem Jorn Lande, a norvég varázsló énekelt, ha-ha! Én a Millenium tavalyi anyagán figyeltem fel a fickó hangterjedelmére, stílusának kifejezőerejére Az igazi döbbenetet aztán az Ark bécsi koncertjén éltem át, az késztetett a cd beszerzésére is. Így szembesülhettem azzal a t...
Ismét egy hazai, Sepu-stílusban utazó, de - hál'Istennek - nem utánzó zenekar. Közelebbről őket a Terrorista turnén ismerhettük meg, az Ektomorf, a Replika és a Cadaveres méltó partnereként. Megszólalásban és szövegvilágában is maxes (szóval nyers és harcos) az anyag, de némi Machine Head-íze is van a dolognak.
Tény: a Mantra lassan (vagy inkább gyorsan) az egyik alapvető hazai underground csapattá növi ki magát, fejlődésük lemezről lemezre töretlen. A zenei világ továbbra is a Helmet/Primus-vonalhoz közelít leginkább, de itt semmiképp se holmi plagizálásra gondoljunk, hanem agyas, tördelt ultrasúlyos riffekre, váltásokra és helyenként érzelemgazdag refré...
Egyszerűen bámulatos, ahogy Geoff Thorpe gitáros, az amerikai power metal legenda egyetlen megmaradt alapítótagja képes volt talpra állni Carl Albert csodaénekes elvesztése után! A gyenge, színtelen Something Burning után '98-ban Brian O'Connerrel a mikrofonnál megcsinálta a kimondottan erős, a megszokott Vicious Rumors-ízek mellett a modern hatáso...
A metal műfajon (és annak is progresszív ágán) belül kevés olyan öntörvényű csapat létezik, mint az ötödik nagylemezénél tartó svéd Opeth. Zenei világuk teljesen egyéni, messziről mutatnak fityiszt a konkrét elvárásokkal rendelkező death ill. progresszív tábor kevésbé nyitott tagjainak, magasról tesznek a hagyományos dalszerkesztés elveire - szóval...
A Galaxis útikalauz második részének (Vendéglő a világ végén) egyik visszatérő poénja, hogy a történetben időnként felbukkanó zseniális dalocskák jogdíjaiból Paul McCartney melyik Csendes-óceáni szigetcsoportot vehetné meg. Nos, ha az említett könyvet a szépemlékű Douglas Adams a kilencvenes évek közepe-vége felé írta volna, minden bizonnyal csupán...
Anand, azaz Anand Mahangoe egy 28 éves dél-amerikai születésű srác, aki 5 éves kora óta Hollandiában él, és 12 évesen kezdett gitározni. Valószínűleg ma nem írhatnék a zenéjéről semmit, ha a nagy óceán túlsó partján élné életét... De szerencsésen alakult Anand sorsa. Életútjának fontos része még, hogy 1996-97-ben megnyerte a "Hollandia legjobb gitá...
Ma már tudom, hogy nem Varsó, hanem Varso. És megvan a címük is, amit az Athletica Devla demó idején sikerült elkevernem papírhalmaim legmélyére. Mert már akkor felfigyeltem a zenekarra, izgalmas, agyaskás zenéjükre, és sikerült rábírni őket, hogy a második Shock! válogatáson szerepeljenek, a Moment Dictated Sincerety-vel, tehát ha ismerősen cseng ...
Tavalyi cucc, a mostanság egyre divatosabb zenékre vadászó Roadrunnertől. Mit mondjak? Nehezemre esett végighallgatni. Tipikus amerikai hip-hop metal. Rap, néha ének, minimalista riffek, amit gyorsan el lehet fogyasztani. Hamburger-zene.
A Panksapka 1992-ben alakult Szolnokon, egy szilveszteri házibuli alkalmából. Születése szorosan összefonódott a szolnoki Tremens együttessel, ugyanis tagjai Auróra és Tankcsapda rajongók voltak, és azért hívták életre a Panksapkát, hogy a fenti csapatok dalait játsszák. Saját nótákat 1999-től kezdtek el írni, majd 2000. március 27-től a szolnoki D...
Igen! Eljött a nagy nap, Zámbó Jimmy feltámadt, és újra köztünk van! Csakhogy most a tengeren túlon sikerült reinkarnálódnia, egyenesen Danie Powers torkába költözött négy és fél oktáv erejéig, aki szervezett maga köré egy heavy/power metal zenekart... akarom mondani csak egy basszusgitárost és egy dobost, merthogy a gitárt Danie pengeti.
Új kedvencet avattam. Darkane a neve. Pedig az első percben azt hittem a NB már komolyzenei albumokat is megjelentet, persze nem, ez csak az intro, melyből rögtön kibontakozik a szívemet melengető muzsika, futurisztikus progresszív thrash/death metal.
Nem kisebb nevekkel zenél az egykori Dream Theater billentyűs Inertia c. szólóalbumán, mint Steve Lukather (gitár, Toto), Zakk Wylde (gitár, Ozzy, Black Label Society), Tony Franklin (basszusgitár, The Firm, Blue Murder), Tom Kennedy (basszusgitár, Al DiMeola), Jimmy Johnson (basszusgitár, Allan Holdsworth), Jerry Goodman (hegedű, Mahavishnu Orches...
Azt hiszem, nem voltam egyedül azzal, hogy roppant kíváncsian vártam az új Dimmu korongot a zenészek jövése-menése után, aztán most az x-edik hallgatás után is csak annyit vagyok képes kinyögni, hogy: ez kurva jó! Bár első körben a falhoz vágtam volna a cédét, a lekeverős anyjakínyját a kiadónak, mikor a legjobb rész jönne, halkítják le, szóval a v...
Beszélő cím, merthogy ez már a negyedik korongja a hazai doomszterek legjobbjának. Az előző, '99-es Wombocosmic-kal azóta sem tudtam teljesen megbarátkozni, valahogy nem azt vártam tőlük, ami ott és olyan formában szerepel, ezért kicsit tartottam tőle, hogy az új korong világa merre mozdul majd.
Az első album idején óriási fan voltam. A másodikkal kiegyeztem, mert bár kommerszebbre sikerült, továbbra is jelen volt benne a banda legtöbb erénye, erőssége: nagyszerű dalok, lendület, dinamizmus, lelkesedés, egyediség. Mi van most? Megmondom, mi maradt az egykori fanból: fan-yalgás.
Harmadik Metal Blade-es albumán a svéd Amon Amarth hű maradt a viking témakörhöz, az igényesen megszerkesztett borítófestményen Thor kalapácsa csattan. Mindenképpen dicsérendő a hagyományokhoz való ragaszkodás, illetve az ősi történetek szövegi megjelenítése, szívesen elolvasnám az eredeti sztorit mellé.
"Na végre!", lélegezhetett fel egy emberként az a hazai társaság, akik évek óta csak várták, várták, hogy talán egyszer csak sikerül a zenekarnak. Mármint AZ ELSŐ LEMEZt kiadni. És itt van. Ami maga a tömény borzongás, hidegrázás, egy órán keresztül jelenlévő tartós libabőr, persze mindez jó értelemben, nem térek magamhoz, mióta megkaptam - és azt ...
Hol van, hol nem van, van egyszer egy anya, s annak 11 gyermeke. Nos, kevés anyáról mondható el, hogy amikor megszólal, valósággal letapossa, földbe döngöli azt, aki hallja. Márpedig a Rammstein harmadik sorlemeze, a Mutter kirobbanó, elsöprő dinamikája képes erre. Egyike a manapság létező legjobb hangzású albumoknak.
Facebook
Twitter