Shock!

Elégedett vagyok. Sorra jelennek meg azok a hazai progresszív lemezek, amelyekre éveket kellett várnunk. Végre bátrabban nyúlnak a hazai kiadók a progresszív zenekarokhoz, több helyen felvillant az a bizonyos szikra, hogy léteznek ám nálunk is világszínvonalú zenekarok... Például after@all. Bennük a To many... demó óta bízom, hogy egyszer majd elkápráztatnak... S végre a kezemben tarthatom a debüt CD-t, forgathatom, lapozgathatom, hallgathatom, elmerülhetek, kikapcsolhatok egy órácskát.

Futurock - mondják ők, és jobb jelzőt nem is lehetne találni rájuk. Az after@all azok közül való, akik a progresszivitás eredeti értelmében zenélnek, azaz előremutató, újító módon. A "matekosság" mellett bevetnek mindent, amitől a zenéjük árnyaltan finom lesz, akár egy mesterszakács díjnyertes remeke, ott ízek és illatok, itt ízek és hangulatok izgató keveréke illan szerteszét a levegőben. Ami koncerten kaotikusnak tűnhetett, az itt letisztult, ami élőben elkápráztatott, arra a korongon még egy lapáttal rátettek. Az ős- és újkori progresszív istenek (és más, nem progresszív istenek) hagyatékából tisztelettel lesték el a fogásokat, hogy azt after@all-lá tegyék. Együtt sikítok, üvöltök Szabolccsal - azaz KjU:-val, félelmetes, ahogy ezer hangon képes megszólalni a srác, a csodálatosan tiszta lágy hangszínétől kezdve az erőteljes rekedt ordításig mindent tud. Akik ismerik őket, azok tudják, hogy sokszor effektekkel színesítik a hangját, félreértés ne essék, nem estek át a ló túloldalára, okosan és ízléssel alkalmazzák a technika ezen vívmányait - is.

Nem tudok mást említeni, mint hogy ettől is libabőrös vagyok, zsibongok belül a zenétől, pedig még csak - vagy máris? - száztizenötödször hallgatom. A négy hangszeres (gitár, dob, bgitár, billentyű) nem játssza túl a másikat, mégis mindegyikükről tudni lehet szinte mindent, egy-egy rövid pillanatkép erejéig szólisztikusan is megmutatják mire képesek. Viszonylag kevés prog. zenekanál észlelhető az, hogy ennyire együtt lélegzik a csapat, érzem ezalatt, hogy ha meghallhatod bármelyik számot, nem azt érzed, hogy ez egy mekkora prog. dal, hanem ez mekkora dal. Értitek, ugye?

Mindamellett, hogy okos, és nem túl könnyű dolgokat játszanak, sikerült tökéletesen egymáshoz simítani minden szál hangot. Bónuszként az "ain't" magyar verziója került fel, mely egyébként egy gyönyörű lírai szám. Szaxofonszólót a másik gyönyörű líraiban találhatunk, a "l'image_d'une_étoile"-ban - mely hangszert külön jólesett hallani. Házi stúdióban készült a felvétel, becsületes munka, az arányosság jellemzi a leginkább, egy kicsivel több dögöt még elviselt volna a zene, de nyilván a maximumot hozták ki az ottani cuccokból.

Hideg színekbe burkolt izzó lávafolyam az A.C.I.D., és egyre inkább azt érzem, hogy szűkek a hazai határok nekik. Nagyon. Egy alapmű itthonról.