Elég régóta, elég sokat foglalkozom Nick Cave-vel – főleg ahhoz képest, hogy a zenéje zömében befogadhatatlan maradt számomra, legyen szó bármelyik korszakáról. Nem is áltatok senkit azzal, hogy legújabb könyve kapcsán bármiféle zenei párhuzam felállítására vállalkoznék, ezt a lehetőséget a maga helyén meghagyom Andor kollégának. A döbbenetesen találó Hit, remény és vérontás cím alatt futó munka esetében azonban már az olvasás egészen korai szakaszában felhorgadt bennem a megfelelő aláfestő zenére való igény. Az ám, Andor vajon mit hallgatna? Nem kellett megkérdeznem, a megfelelő rovatunkban ott a válasz, úgyhogy leslattyogtam szépen a lemezboltba, és a kosaramba helyeztem a Murder Ballads egy példányát. Aztán pár napig, gyakorlatilag az összes szabadidőmben csak ezt a könyvet olvastam, a félbehagyott, 900 oldalas Madonna-életműkötet pedig értetlenül bámult le rám a polcról.
