A 2019-es év koncertfronton egy keserédes eseménnyel zárult a hazai prog-szcéna számára. A darkos komplex zenéje alapján sokkal nagyobb karrierre hivatott Miserium zenekar bizony úgy döntött, hogy tíz év, valamint két és fél lemez után beszünteti tevékenységét. A szomorú apropó adott volt, de szerencsére a rezignált szájbiggyesztés helyett sikerült egy kiváló hangulatú, családias mini-fesztivált összehozniuk a srácoknak, ami az abaligeti ProgCamp téli taggyűlésének is beillett volna.
Bár annak idején én emlékeztem meg a Jinjer első magyarországi fellépéséről , ahol is csutkára megtelt a Dürer középterme, álmomban nem gondoltam volna, hogy három évvel később a Barba Negrát fogják teljesen megtölteni headliner sztárbandaként, egy olyan zenekar vendégeskedésével, akik inkább hatásaik, mintsem kortársaik. Mert ugye az ténykérdés, hog...
Sok példát látunk-láthattunk már zenekari osztódásra itthon és külföldön, az embernek ma már szeme se rebben az ilyen hírek hallatán, és végül is mindig van érthető indok, ha más nem, akkor jogi. A jelenség tehát szépen lassan legitimizálódik a legendásan rugalmatlan és vaskalapos rockközönség köreiben is. Mégis, a Gotthard tulajdonképpeni megkettő...
Amikor ennek a koncertnek a híre elért, még valamikor tavasszal, hirtelen még csodálkozni is elfelejtettem. Húsz évvel az első, mindeddig egyetlen, általam botor módon kihagyott koncert után, itthoni találkozásunkat rég a lehetetlenségek közé elkönyvelve, a norvég black metallal is jó kapcsolatot ápoló Dødheimsgard érkezésének előszele szabályosan ...
Ha nagyon rosszmájú akarnék lenni, azt mondanám, hogy Johnny Gioeli zenekara maximum csak olyan, mint a Hardline, de nem az. Mert gondoljunk csak bele: jogosan hívná-e magát Savatage-nak Zak Stevens, ha rajta kívül csupa olyan olasz bérmuzsikus játszana a formációban, akiknek köze nincs az eredeti csapathoz? De hozhatnám példaként Jorn Landét és az...
Legutoljára két és fél évvel ezelőtt láttam a Deep Purple-t , a már akkor is futó The Long Goodbye turné keretében. Ahogy pedig az világosan látszik is, a körút elnevezése több mint találó, hiszen a veterán csapat még mindig ezen címke alatt van úton, az aktuális dátumok közé pedig idén egy magyar megálló is befért. A Purple mindig is szerette Magy...
Májusban szólt Szilviánk, miszerint hogy a zselébe maradt ki nekünk eddig ez a zenekar, mikor tisztára táncos-diszkós-bugis zenéjük van, pont olyan, ami nekünk, térdsérülésekkel terhelt szerkesztőségünknek kell. Átfutottam gyorsan a videóikat, tényleg rokonszenves volt az az elsőre balféknek tűnő megjelenés, a direkt, már-már paródiaszerűen diszkós...
Öt év után tért vissza hozzánk Billy Milano és a Method Of Destruction, hogy rövid, de annál tömörebb, szuperintenzív bulit vezessen le a Dürer középső termét csurig töltő, jobbára negyvenes arcoknak. Sajnos az ezt megelőző első és egyetlen magyar M.O.D.-bulira nem tudtam elmenni, így ez volt az az este, amikor végre élőben is szembesülhettem Billy...
Aki jelen volt 2015-ben, a Barba Negrában a Ghost első budapesti fellépésén , és eljött tegnap az Arénába is, valószínűleg ugyanazt tapasztalta, amit én: a két buli volumenében több dimenziónyi eltérés mutatkozott. Tudom, sokan bánják, hogy Tobias Forge végérvényesen a középutas mainstream rockbandák közé kormányozta kreálmányát, nekik azonban el kel...
Őszintén szólva Simonék négy évvel ezelőtti – egészen mostanáig egyetlen – magyar földön adott koncertjének relatíve sovány nézőszáma alapján egyértelműen arra következtettem, hogy visszatérésben nagyon nem is érdemes reménykednünk. Egyúttal azóta is minden adódó alkalommal értetlenkedésemnek adok hangot azzal kapcsolatban, hogy egy Simon Phillips-sz...
Mióta a napjainkban éppen újraéledőben lévő The Art Of Dethronement hegedűsétől kábé 2000 körül kaptam egy Orphaned Land-kazettát, nagyon szeretem az autentikus keleti dallamokkal operáló, komplexebb zenét játszó bandákat. Az izraeli banda, akik az oriental metal (al)stílus keresztapjának (bár ez pont nem a megfelelő szó...) számítanak, 2011-ben ho...
A The Three Tremors a Cage-vokalista Sean Peck agyszüleménye, és gyakorlatilag az amerikai power metalosok legutolsó felállását jelenti, kiegészülve két sikolygéppel, a Judas Priest és az Iced Earth mellett számtalan egyéb formáció éléről is ismert Tim „Ripper" Owensszel, valamint a Jag Panzer-főnök Harry „The Tyrant" Conklinnal. Legalábbis papíron...
The Day That Never Comes – akár ezzel a Metallicától kölcsönvett matricával is felcímkézhettük volna Jeff Watersék budapesti fellépését, hiszen ezt a koncertet eredetileg tavaly novemberben tartották volna, de Jeffék az egész kört áttolták egy évvel későbbre. Ráadásul az előjelek ezúttal sem voltak épp biztatóak, hiszen a csapat kolozsvári fellépés...
Valamikor 1990 körül, a Headbangers Ball című MTV-műsorban megláttam egy fekete-fehér klipet, ahol négy, az adott kornak megfelelő külsejű metal arc az amerikai útról énekelt, valami olyan dallamosan reszelős, mégis fogós formában, ami akkoriban újdonságnak számított, és pillanatok alatt a dal rabjává váltam. Huszonkilenc évvel később pedig ünneplő...
Nincs még egy olyan zenekar, mint a Scorpions, vagy legalábbis ritkább a fehér hollónál is. Egy banda, amelyik csaknem egy évtizede lebegteti a végleges leállás tényét, bő három éves hatásszünetet követően visszatér az őt mindig tárt karokkal fogadó Budapestre, szinte betűről betűre eljátssza a legutóbbi, már akkor sem túl hosszúra nyújtott program...
Aktuális turnékörével ugyan elkerülte hazánkat a Mayhem, de friss albumuk kellően lelkesítően hatott ahhoz, hogy megérje újra egy kissé nagyobb kanyart tenni, Pozsony után ezúttal Bécs felé. A Csihar Attila vezette, immár egészen nemzetközivé vált brigád csillaga újfent egészen magasan áll, amelynek egyértelmű bizonyítéka, hogy a jelenlegi európai kö...
Annak ellenére, hogy mindig is nagyra értékeltem a kimunkált virtuozitást, korunk nem kicsit hangszer-gladiátorkodás felé orientálódó zenei világa némiképp óvatosságra int az elhamarkodott szuperlatívuszok tekintetében. Természetesen minden tiszteletem azoké az elhivatott hangszereseké, akik idejük tetemes részét technikai repertoárjuk tökélyre fej...
Valahol a sors cinkos kikacsintása húzódik meg amögött, hogy pont Recep Tayyip Erdogan látogatásának idejére esett a Riot V és a Stress közös bulija. Ugyan felkelés végül nem tört ki a török elnök eljövetele miatt, de érkezése tüntetést, illetve a budapestieknek nem kevés stresszt is eredményezett. Ráadásul a Backstage Pub pont annak az Andrássy út...
„Táncolj! Budapest Parádé!!" – mérgezte elménket valamikor az ezredforduló környékén a Náksi vs. Brunner slágere és az általuk megénekelt rendezvény-sorozat, és úgy látszik, hogy ez elég rendesen beakadhatott a Cudi Purci Booking szervezőgárdájának is, hiszen a Dopethrone legújabb magyarországi fellépése köré szervezett, kisebb fesztiválnak is beil...
Gőbl Gábor, a Moby Dick fáradhatatlan basszusgitárosa/szervezőembere betöltötte az ötvenet, ezt pedig mi mással is ünnepelte volna meg, mint egy speciális szülinapi bulival, ahol ráadásul nem csak anyazenekara, hanem a Moby Dick-tagsághoz köthető egyéb formációk is felléptek. Szokás feléjük az ilyesmi, gondoljunk csak a nem is olyan rég tartott Men...
Másfél évvel ezelőtt azzal zártam a Machine Head koncertjéről szóló beszámolómat , hogy legközelebb alighanem a Burn My Eyes környékén kell majd buherálnia a zenekarnak, ha hosszabb távon vissza akarja állítani a renoméját a Catharsis után. Ezután nem sokkal két alapember is távozott Robb Flynn mellől, a főnök pedig gyakorlatilag az egyetlen olyan lépést...
Hiszed vagy sem, lengyel felebarátaink nagyon érzik azt a különös, Sabbath-alapú muzsikákra épített, füstfelhőbe burkolódzó stoner-doom egyveleget, amitől az én szívem is mindig hevesebben kezd verni. Persze, nálunk is igen nagy rajongótábora van a dolognak, de az amúgy közmondásosan keresztyén-konzervatív értékrenddel bíró polákoknál tényleg egyre...
Egy, az évszakhoz képest meglepően enyhe októberi szerda estén keresve sem találhatna jobb elfoglaltságot az ember, mint hogy egy olyan japán doom banda zajongását hallgassa, amelyik semmi másról nem hajlandó üvöltözni, mint sorozat- és tömeggyilkosokról. Pláne, ha előttük annak a stoner hippinek a bandája lép fel, aki anno a Fu Manchuban kezdte, h...
Arjen Lucassent, illetve az Ayreont valószínűleg senkinek sem kell bemutatni az oldalon, ha azonban eddig valahogy mégis sikeresen elkerültétek egymást, a legfőbb, amit tudnod kell, hogy a kivételesen kreatív és zseniális holland fickó már akkor elkezdett metal-operákat írni, mikor Tobias Sammet még nemhogy nem avantasiázott, de az Edguy is csak gy...
Ritkán van szükségem death metalra, de akkor nagyon, és ezekben a kivételes esetekben rendesen meg is válogatom, hogy mit hallgassak. Egyetlen szabályt erősítő kivételről tudok e téren, ez pedig a greenville-i egyiptológusok bandája, a Nile, akik élőben valahogy évszaktól és hangulattól függetlenül képesek minden alkalommal elkápráztatni. Meg is le...
Az a helyzet, hogy immár második éve létezik egy olyan fesztivál itt lent Baranyában, ami a nyár végén a béke és a felhőtlen szórakozás kis szigetét jelenti a progresszív és modern kemény muzsikák szerelmeseinek. Már a tavalyi három napról is csak szuperlatívuszokban tudtam volna nyilatkozni... ha sikerült volna összeütnöm a cikket róla. Az idei sz...
DAMM DAMM! Ez visszhangzik a fejemben a múlt csütörtöki Rammstein-koncert óta. Aki ott volt, tudja az okát. Aki máshol látta őket, az is. És még mindig keresgélem a szavakat, mert hogy lehetne pőre és esetlen szavakkal átadni egy olyan szintű vizuális mámort, ami a helyszínen egyszerre agyonnyomott és felemelt? A Rammstein mindent tud 2019-ben. Min...
Facebook
Twitter