Shock!

Chinchilla?! Idétlen egy név, nem igaz? Én magam sem vártam különösebb csodát tőle annak idején, amikor az előző, Horrorscope című albumukat belöktem a magnóba. Azt hittem, a most futó speedelős true metal jön megint, amolyan gyenge közepes színvonalon. Nos, a végére hálát adtam a sorsnak, amiért "összehozott" ezzel a német csapattal (amúgy 1988-ban alakultak, három album és egy mini-CD áll már mögöttük).

Roppant ötletes, monumentális, európai stílusú metal zene ütötte meg a fülemet, elegáns szintis aláfestéssel, helyenként csipetnyi Tony Martinos Black Sabbath-ízzel - öröm hallgatni! A gond csak annyi, hogy most a friss, harmadik albumról kell írnom, az pedig vajmi keveset őriz 1998-as elődje erényeiből. Egyszóval csalódás! A korábbi énekes, Martin Obermeier érces, szárnyaló hangját Thomas Laasch jóval szürkébb dallamai váltották fel, a Horrorscope-on hallott ízes power metalból pedig tempósabb, himnikusabb, de tipikus, egyszerű kis németes fémzene lett, némi billentyűvel feldobva.

Az intro után a Pretty Maids-hatású Fight elég nagyot indul, aztán a Queen Of The Rain vagy a lírai Broken Heart (ilyen címmel mi más is lehetne?) sem rossz, említésre méltó még a KISS I Stole Your Love-jának feldolgozása, de úgy a kilencedik szám környékére az album menthetetlenül ellaposodik. Sehol a régi mélység, az a sötét, borzongató hangulat. Mintha nem is ugyanaz a banda hozta volna össze a két lemezt. Egy ilyen kvalitású zenekar miért nem erőlteti meg magát jobban? A Horrorscope-ot a stílus minden rajongójának tudom ajánlani (a beszerzése nem lesz egyszerű, de mindenképpen érdemes utánajárni - azt az anyagot én is keresni fogom CD-n), ebbe a mostaniba meg belefülelhetsz, ha teheted, utána majd meglátod...