Shock!

Engem is felcsigázott a hír, hogy a szinte hibátlan lemezsorral büszkélkedő svédek koncertlemezzel rukkolnak elő... amíg meg nem hallgattam. Mondjuk már azon csodálkoztam volna, ha nem a Live In Japan felirat tetszelegne a borítón, tudvalevő, hogy a koncertalbumok 90 százalékát ott rögzítik, ez amolyan metal hagyomány lassan. Mondjuk ettől még lehetett volna jó...

Ami rögtön fület szúrt, az a gyenge hangzás - persze akad elég sok olyan élő album aminek nem tökéletes a soundja és mégis - e fölött még szemet hunytam volna, ha... ha az In Flames átütő ereje átjönne a dalokon. De nem. Hiába egy potenciális slágergyűjtemény az egész lemez (Bullet Ride, Swim, Only For The Weak, Ordinary Story, Colony és még sorolhatnám, szóval a dalok tízpontosak, azzal nincs gond), egész egyszerűen azt lestem egész végig, mikor lesz vége a lemeznek.

Hiányzik a feeling, a borzongás, ami a stúdióalbumokon, és persze egy koncerten megvan. Anders hangját néha alig hallani, nem is kommunikál túl sokat, a közönséget sem igazán lehet észrevenni, az egyedüli meglepetést a Reign In Blood nyitó taktusának a Scorn c. dalban lévő felbukkanása okozta, és azt hiszem ez így kevés. Sajnálom nagyon, mert energiából nincs hiány náluk, csak itt ilyen formában ez nem érződik.

Ha valaki csak egy In Flames slágergyűjteményt szeretne, annak akár be is jöhet a korong, viszont aki azt szeretné érezni egy besötétített szobában, csutkára tekert hangerővel, hogy milyen lehet egy In Flames koncert, annak csalódást fog okozni a The Tokyo Showdown.