Megint olyan irgalmatlanul elcsípett, a legszebb '80-as évekbeli Metallica- és Anthrax-hangulatokkal indul az új Municipal Waste, hogy akkor sincs kedvem kötözködni Tony Forestáékkal, ha nemcsak a thrash/crossover vonal régi nagymestereitől, hanem tőlük is számtalanszor hallottunk már ilyet. A richmondi csapat sosem akarta újból feltalálni a kereket, ráadásul megint öt éve nem hoztak ki új albumot, így újfent rácsodálkoztam, mennyire autentikusan jön belőlük ez az irány.
Elég rendesen megszívta a legutóbbi lemezzel a Wolf. Niklas Stalvindék akkor hat év szünet után tértek vissza a színre a Feeding The Machine -nel, ami ehhez képest egy feneketlen kútba zuhant az ismert okokból, nem követte a megjelenést koncertezés. Ezek fényében nem csodálom, hogy a csapat ezúttal gyorsabban ráfordult a folytatásra, és mindössze har...
Hozzám hasonlóan elég sokan nem értik, mi Anders Fridén és Björn Gelotte célja az utóbbi években az In Flamesben, és ha a kilépések nem beszéltek volna önmagukért, hát most a The Halo Effect léte elég ékesen bizonyítja, hogy maguk a zenésztársak sem voltak másként ezzel. Bár az érintettek természetesen következetesen tagadnak minden hasonló képzett...
Már a nyitó Get In The Ring is elég jól példázza a svédek előzetes nyilatkozatait, miszerint amennyiben a legutóbbi lemezeken elvitték az Amon Amarth zenéjének heavy metalos élét a végsőkig, hát akkor a The Great Heathen Armyn most visszakormányozták kicsit death metalos irányba a drakkart. A dal tempója, riffelése, hangulata egyaránt a pár kanyarr...
A brit Satan visszatérése igazi sikersztori – no persze nem abban az értelemben, hogy a zenekar arénákban játszik és százmilliós megtekintéseket produkál a YouTube-on, hanem azt tekintve, hogy mióta feléledtek, ez már a negyedik teljesen önazonos, milliméternyi megingást sem mutató albumuk a sorban. Vagyis, ha tetszettek az előzőek, vagy simán csak...
Nincs nagyobb ünnep annál a melodikus rockzene berkeiben, mint amikor új Journey-album jelenik meg. Így volt ez a zenekar karrierjének abszolút csúcsán, a '80-as évek első felében, majd az 1996-os visszatéréskor, de egyedülálló módon ezt lehetett tapasztalni az Arnel Pineda-korszak beköszöntekor is. Persze a Journey tett érte, hogy életművük örökös...
A Septicflesh is azon sztorik sorát gyarapítja, ahol az adott zenekar szinte surranópályán nőtt komoly tényezővé a színtéren. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint hogy a Season Of Mistnél eltöltött utóbbi bő évtized után a Modern Primitive már a Nuclear Blastnél látott napvilágot. A lemezt hallgatva senkiben sem támadhatnak kétségek, hogy nagypályán ...
Vajon hogyan és miért éri meg a Frontiers kiadónak számolatlanul önteni a világba az ilyen-olyan szupergroupokat, majdnem-szupergroupokat és szupergroupként promózott igazából-nem-szupergroupokat? A nápolyi illetőség eleve felvet bizonyos megoldási lehetőségeket, de nem akarok rosszindulatú lenni, a választ úgysem tudjuk meg soha. Most mindenesetre...
Bármennyire is félrevezetőnek tűnik első ránézésre, ez a Dorothy most nem az a Dorothy, amelyiket a kommentszekció általában sértő megjegyzések kísérőtüzében szokta ízekre cincálni. Az itt nevezett zenekar, illetve hölgy – teljes nevén Dorothy Martin – a tengerentúlon tevékenykedik, harmadik lemezükkel pedig túl sok okot nem szolgáltatnak arra, hog...
Matt Heafy kreativitása már akkor is lenyűgözött, amikor felbukkant a színtéren, és a Trivium frontembere azóta is szakadatlanul töri az új utakat maga előtt. Főcsapata az utóbbi években ismét nagyon jó köröket fut, de még így is befért neki ez a régóta dédelgetett kvázi-szólóalbum. Azért nem beszélek fullos önálló vállalkozásról, mert az Ibaraki a...
Jorn Landéről sokszor leírtuk már, hogy az elképesztő korai indítás után mennyire szétaprózta magát – kevésbé píszí módon megfogalmazva eltékozolta a tehetségét, bár ez azért talán túlzás ebben a formában... –, így aztán engem is meglepett, mennyire jól sikerült a norvég énekes legutóbbi albuma, a Life On Death Road . A tulajdonképpen a Voodoo Circle...
Érdekes lenne, ha a sors megajándékozna azzal a hasznos képességgel, amelynek révén lehetőségem lenne bepillantani egyes alkotók fejébe. Így mondjuk a Manowar tiszteletbeli főispánja, Joey DeMaio gondolatait is láthattam volna még a zenekar legújabb, a hívek által is epekedve várt négytételes mesterművének megjelenése előtt. A Highlights From The R...
James LaBrie sem az a típus, aki csak úgy tétlenül vesztegel a seggén: nem elég, hogy a Dream Theaterrel is rendszeresen pakolta ki a sorlemezeket az utóbbi években, szólókarrierjét sem hanyagolja el továbbra sem. Itt mondjuk akadt egy kisebb pauza a legutóbbi, 2013-as Impermanent Resonance óta, de a főszereplő anyazenekarának fokozott aktivitása mel...
Alessandro Del Vecchio munkássága miatt sokan emberiség elleni bűntettnek tartják a Frontiers tevékenységét, ugyanakkor a kiadó tényleg szerzett elvitathatatlan érdemeket értékmegőrzés terén. Hiszen ha végignézünk a náluk tanyázó zenekarok-előadók listáján, nyilvánvalóan többről van szó, mint levitézlett hajmetál-rock'n'roncsok szanatóriumáról, aho...
Alice Cooper és Billy Idol egykori tettestársa, a Dream Theaterbe egy időre leigazolt billentyűvarázsló, Derek Sherinian egy raklapnyi szóló- és Planet X-lemez után végre újra a lovak – és nem kevésbé tehetséges kollégái – közé csapott, azzal a felszólítással, hogy 2022-ben igenis meg kell jelennie egy friss szólólemeznek. A nyalánkságokra éhes kem...
Fennállásunk során pár ciki dolgot már bevallottunk és meaculpáztunk is miattuk. Most újabb ilyen került felszínre, ez pedig a Thunder zenekar tulajdonképpeni ignorálása, legalábbis ami a lemezismertetőket illeti. Fesztiválbeszámolóban, hírekben, itt-ott fel-felbukkantak, de annak ellenére, hogy csak az én Shock!-tagságom, azaz 2003 óta ez már a ki...
Rutinos olvasóink, tapasztalt dallamkedvelőink, mindig bizakodó követőink kapásból tudják, mire kell gondolni, ha olyan neveket és fogalmakat látnak egymással összefüggésben, mint dallamos, Del Vecchio, Frontiers Records, valamint szupergroup (supergroup, szupergrup). A megfejtés: bármire. Nézzük, hogy alakult ez az Iconic kapcsán!
Aligha mondok újdonságot azzal, hogy a Zeal & Ardorhoz hasonló, totálisan imádod-vagy-gyűlölöd jellegű extrém muzsika hallgatásához megfelelő hangulat szükséges. Ezzel azokra a bőséggel eltelt hónapokra próbálok célozni, ami a jelen kiadvány megjelenése óta immár elköszönt a naptárban, a megemlékezés pedig egyre váratott magára. Maradtak azért ...
Chrysta Bell Zucht, azaz egy ideje már csak Chrystabell (utálta, ha „lekrisztizték", hiszen sosem az volt a keresztneve) új zenei utat tapos magának, aminek újabb lépcsőfoka a Midnight Star. A korábbi fülledt (mondjuk ki: helyenként twinpeakses) hangulatú dreampop a múlté, a friss csapásirány sokkal könnyedebb, a dream már sehol, a pop erősödik, mé...
A Kreator nagyon jó szériát futott eddig a 21. században, de bevallom: a Gods Of Violence lemezt azzal együtt is túlzásnak éreztem, hogy objektíven nézve nem tudtam belekötni. Miközben az egy körrel korábbi Phantom Antichrist on Millééknek sikerült elcsípniük egy roppant kényelmes és tetszetős egyensúlyt az aprító, brutális, de kellően kiművelt thrash ...
Az ötödik lemez után ki merem mondani: akármilyen remek zenekar a Halestorm, és akármilyen zseniális énekesnő Lzzy Hale, alighanem sosem fogják leszállítani a maguk mesterművét. Mindenki kezelje a helyén ezt a kijelentést, ugyanis szó sincs róla, hogy ne tetszene a Back From The Dead, mint ahogy tetszettek az eddigi lemezeik is. Viszont ha ott rejl...
Még én is felvontam a szemöldököm, amikor kicsivel egy év elteltével újabb Evergrey-lemez készült. Nyilván dögunalmas lehetett évekig otthon ülni és nem turnézni, nem is folytatom. Más kérdés, hogy ilyen sűrűn, feltehetően jóval ingerszegényebb élet mellett mennyire izgalmas egy újabb lemeznyi mondanivaló. Ráadásul a dalokkal sem spóroltak: tízet k...
A címmel ellentétben éppen bonyolultságokkal nem kell szembesülnünk Jeff Scott Soto új – szám szerint nyolcadik – teljes szólóalbumán: ha nagyon le akarnám sarkítani a helyzetet, annyit írnék, tipikus Frontiers-rockot kapunk, és kész. Annyival azért persze árnyalható a kép, hogy JSS klasszikusan a „ha a bevásárlólistáját énekelné el, akkor is..."-k...
Kemény évek állnak a Decapitated mögött, méghozzá nem először, és azt hiszem, a lemezcímre ebben az esetben senkinek sem szükségeltetik külön magyarázat. Más már rég feladta volna a helyükben ennyi sorscsapás után, de a lengyelek most is rendezték soraikat, bár a ritmusszekció lecserélődött a legutóbbi, 2017-es Anticulthoz képest: a dobok mögött Ja...
Sokáig emésztettem, majd sokáig pihentettem a Star One új giganteposztát, hogy aztán újra sokáig emésszem, majd sokáig pihentessem, de sajnos nem tudok sokkal jobbakat írni Arjen Lucassen új művéről, mint a kezdeti fázisban. Már a Transitus t sem találtam túl meggyőzőnek, és a Revel In Time hallatán kénytelen vagyok levonni a következtetést: a hollan...
Repül az idő, de tényleg. Régen mindig azzal élcelődtünk, hogy a Def Leppard jó, ha szökőévenként kijön egy új lemezzel, és alig győztük kivárni, hogy valami történjen Joe Elliotték háza táján, addig a felgyorsult 21. században fel sem tűnik, hogy a leopárdok immár másfél évtizede ráálltak a hétévenkénti albumciklusra. Amikor év elején híre ment, h...
Idő. Amiből végtelen mennyiség áll rendelkezésre a világegyetemben, nekünk, humanoidoknak mégis túl kevés jut belőle. Ezzel a kevéssel gazdálkodva próbálunk valamit kezdeni, és jól-rosszul, a magunk suta módján mindenki igyekszünk kihozni valamit, ami értelmet ad az életnek. A Rammstein tagjai a nekik kiszabott idő egy újabb szeletét arra fordított...
Facebook
Twitter