Shock!

december 05.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Porcupine Tree: Closure/Continuation

porcupinetree_cKi hitte volna annak idején, amikor Steven Wilson úr szólókarrierje úgy beindult nyolc-tíz éve, hogy valaha még visszatér a Porcupine Tree-hez? Akkortájt a korlátok közül való kiszakadás igénye, a skatulyakényszer levetése volt a fő mozgatórugó, ami az ő esetében amúgy teljesen érthető is, még azzal együtt is, hogy a Porcupine eleve nem volt egy önmagát kopírozó produkció, mi több, a korai idők elszállósabb dolgaitól az utolsó lemezekig elég sok színt felfestettek azért a csapat palettájára. Ha rosszmájú akarnék lenni, mondhatnám, hogy a nagy művészi szabadságában szinte már célt tévesztett szólóban, mivel ott lépésenként átment mostanra szomorúan súlytalan popba (még leírni is fáj, sajnos), de jó hír a rosszban, hogy az anyabanda vonalára illő ötleteit most nem egy ottani újabb sasszéba fektette, hanem a Porcupine visszatérésbe. (Meggyőződésem amúgy, hogy a saját neve alatt sem ragad majd be a The Future Bites világába, így véletlen sem engedném el a kezét, élőben meg eleve mindig lenyűgöző.) A kérdés volt, hogy mit várhatunk ennyi önmegvalósítás, egy tizenkét év kihagyás után érkező új Porcupine Tree-lemeztől?

megjelenés:
2022
kiadó:
Music For Nations / Sony
pontszám:
8 /10

Szerinted hány pont?
( 21 Szavazat )

A nyitó Harridan affelé terel, hogy sok tekintetben a késői Porcupine-ból táplálkozó anyagot várhatunk, és nagyjából mindent magába foglal, ami erényük volt, a finom és sejtelmes hangulatú komplex betétektől a Fear Of A Blank Planet keményebb pillanatait megidéző súlyon át a Wilsonra jellemző, azonnal hatni képes, sodró erejű (ám cseppet sem negédes) refrénig. Azonnal felismerhető hangja, a rá jellemző harmóniamenetek, énekdallamok miatt persze lehet más hangulati visszacsatolásokat is találni az albumon, az Of The New Day zeneileg például simán odarántható a szólókorszak emblematikus témái, a Drive Home vagy a Happy Returns mellé mondjuk. A Rats Return progresszivitása meg akár a The Raven That Refused To Sing lemezzel is összetalálkoztatható, azaz az eltelt évek nem törlődtek ki maradéktalanul, nem időgéppel léptünk vissza 2010-be. Én inkább úgy mondanám, hogy ha nem áll meg anno a Porcupine Tree, valószínűleg hasonló úton haladt volna tovább, mint a szólókarrier ezen pillanatai, ezek a dalok pedig csak megerősítenek ebben a gondolatban. A hangzásvilág egyébként követi az utolsó Porcupine Tree-anyagokon megszokottakat.

A progresszivitás a lemez alappillére, és egészen a hét-kilenc perces dalok hosszáig merülnek, ráadásul esetükben nem egy esetben olyan szinten tördelt, váltásokkal gyakran és váratlanul megterhelt, néha hangulatában is komoly fordulatokkal bíró szerzeményekről van szó, amihez leírás alapján egy óvatlan hallgatónak szinte megoldóképlet kellene mellékelni. Ez itt nem szitokszó, és pont ebben mutatkozik meg Wilson nagysága: az esetenként érzelmileg is elkülönülő részeket úgy tudja formálni, hogy a végeredmény se sok, se befogadhatatlan nem lesz, kiszámíthatatlan, mégis hallgattatja magát, és még fülbe ragadni is képes. E tekintetben ma is képes a színtér nagyjait is állva hagyni. A Closure/Continuation nagy része így ténylegesen le is nyűgöz. Az elektronikus kísérletezés szerencsére nem sok teret kap, talán a Walk The Plank az, ahol ezt elengedi némiképp, ez egyben az a dal is, ami talán legmesszebb mutat vissza az életműben. Progresszivitás terén a már említett Rats Return a leginkább kiemelhető, amely túlmutat még a Harridanen is, ami viszont a bonyolult ritmusok és a klasszikus értelemben vett slágertéma legszemérmetlenebb házasítása. Mindeközben olyan szintű hangszeres játék hallható végig, ami szinte már-már megalázó.

Mégsem maximális a pontszám, ez pedig csak annak köszönhető, hogy minden eddigi ömlengés ellenére sem az összes dal talált el maximálisan. A Walk The Plank még oké, ha nem is eredendően kap el, de el tud sodorni, az album második felében azonban akadnak terjengősebb, „elszálltabb", melodikusabb alapokra helyezett tételek is, amik valahogy sokadik hallgatásra is csak nehezen közelednek hozzám. A Chimera's Wreck egyenesen kissé szürkés a nagy egészhez mérten, akárcsak a Never Have, a Love Is The Past Tense meg valahogy olyan kis súlytalanka, kellemes, de ártalmatlan, mint egy pohár tej – ez utóbbi például messze nem mondható el a fentebb kiemelt dalokról. A Population Three is némileg öncélúbb talán a kelleténél.

Kicsit igazságtalan amúgy kizárólag Wilsont magasztalni mindazért a nívóért, amivel azért tagadhatatlan bír az album. Én is azért csak őt emlegettem eddig, mert az alapvető motorja az egésznek az ő szerzői vénája, ugyanakkor biztos vagyok benne, hogy Gavin Harrison is sokat hozzátett a dalok formálásához (eleve a kettejük titokban elkövetett jammelései következményeként állt újra talpra a Porcupine Tree), Richard Barbieri pedig lehet, hogy csak utólag lépett most a képbe, de hangszerelésben biztos vagyok benne, hogy ő is bőven tett bele értéket.

Bízom benne, hogy innentől, ha szakaszosan is, de újra él majd a Porcupine. 2009 után jó lenne újra egy haza koncertnek is örülnünk!

 

Hozzászólások 

 
#18 David Caruso 2022-11-17 01:43
Idézet - Duke:
Idézet - Meszlényi Bálint:
Továbbra sem tudom, kit tisztelhetek Kretén Úr személyében, de aranyos, ahogy próbálkozol:)


Abszolút meghagyva a lehetőségét annak, hogy a valóságban, élőszóban egy teljesen normális ember vagy, az az igazság, hogy itt a cikkek alatt eléggé ellenszenves, kivagyi stílusban szoktad osztani az észt. Simán lehet, hogy nem ez a szándékod, de az érződik belőle, mintha egy "Rajtam kívül mindenki hülye!" feliratú táblával mászkálnál állandóan. Ezt azért nem feltétlen szeretik az emberek; ne csodálkozz rajta, ha egyesek néha szóváteszik a dolgot.


Fogalmam sincs élőben ki kicsoda, de Meszlényi Bálint első üzenetével abszolút egyet lehet érteni. Teljesen érthetetlen hogy egyes kritikák miket tartalmaznak, tele van felesleges találgatással, mint egy kibaszott verselemzés a suliban, attól hogy leírja egy "kritikus" hogy a korábbi albumaikhoz képest ez most ilyen meg olyan meg elvan veszve a művészi szabadságban és ez negatívan hat erre meg arra az alkotásra, attól még honnan a francból tudja egy átlag zenerajongó (mert a kritikusok, főleg itt a shockon maximum azok semmi többek, hiába tesznek úgy mintha többek lennének és értenének hozzá) hogy egy pl Steven Wilson szintű zenész művész mit és miért akar kifejezni?

Már ott belefullad a kritikák 90%a, hogy egy adott iromány az adott zenész életműjének csúcsához hasonlít minden produktumát, teljesen mellőzve az objektivitást, egy szubjektív ízlésre felhúzva.

Inkább személyes blogok születnek itt, mint kritikák..Persze lehet mindenféle agyongondolt köntörfalazott, szókincsektől hemzsegő kifejezéseket használni, attól még nem lesz jobb..
Idézet
 
 
#17 poninoni 2022-10-16 14:49
Nekem egyébként a Porcupine Tree a kedvenc bandám, és mivel nem garantált egy új album vagy új turné, főleg nem egy magyar állomás, elutazok a Katowicei koncertre :) A kedvencem az új albumról a Herd Culling, de nekem minden negatív kritika ellenére nagyon megfogott a Chimera's Wreck
Idézet
 
 
#16 Matt Gabnai 2022-09-29 00:23
Csak annyit szeretnek hozzatenni, hogy a lemez szerintem erezhetoen veget er a Chimera's Wreck dallal, ez az eredeti szamlista, ami utana van elegge bonusz nyilvan spotify-on ez kevesbe latszik), maskent ertekelnem a kritikaban ami azutan jon, ami a lemez ivet illeti.
Idézet
 
 
#15 Montsegur 2022-09-23 05:58
Amúgy a lemez nagyon jó, örülök hogy visszajöttek, vannak nagyon jó dalok, a hangzás penge, meg minden - de egyelőre nem fogja a The Halo Effect-lemezt kiszorítani a lejátszóból... :)
Idézet
 
 
#14 Montsegur 2022-09-23 05:56
"Hogy lehet a művészi szabadságban célt téveszteni?"

Simán. Metallica - Lulu...
Idézet
 
 
#13 Zongoraujjú Miska 2022-09-22 20:44
Steven Wilson az angol Kátai Tamás.
Idézet
 
 
#12 Equinox 2022-09-22 17:54
Idézet - Meszlényi Bálint:
Idézet - Montsegur:
Azért furcsa, ha egy korábbi cikkíró később rendszeres "szakkomentátork ént" jelenik meg ugyanazon a weboldalon. Persze csak akkor, ha tényleg ugyanaz a két ember...

Rendkívül furcsa.... A témáról egyébként valakinek van véleménye, vagy csak személyeskedünk ?:)

Van, ugyanis a művélszi szabadság abban áll, hogy bármit megtehetek, de a művet ketten írják, a közönség meg a szerző. Lehetne a művészi szabadság nevében mindenfgéle avantgárd popot meg zajt belekeverni, nem biztos, hogy művészileg értékesebb lenne egy fogós de jjellegezetes dallamokkal operáló prog szerzeménynél.

Én is eltévedést érzékelek Wilson Future Bites korszakában, mondom ezt úgy, hogy alapvetően tetszik a lemez. De nekem, sok más hallgatónak (uram bocsá rajongónak, ha szabad ilyet, rajongani zenéért, zenészért) nem ez jelenti Wilsont és a PT-t, hanem az ami a C/C-n hallható.

Többet, jobbat vártam, aztán pár hallgatás alatt megszoktam, és rájöttem hogy irreális elvárásaim vannak, ez egy fasza lemez a PT-től.
Idézet
 
 
#11 Acélfotel 2022-09-22 15:55
Jézusom hogy szól ez a lemez! TÖKÉLETES!
Idézet
 
 
#10 Verebélyi Gábor 2022-09-22 14:39
Sziasztok!
Jómagam is követem egy ideje Wilson munkásságát, és míg a Prorcupine Tree lemezei számomra egytől-egyig zseniálisak, sőt, ide vehetem a Blackfield első két (na jó, talán három) lemezét (pedig azok is elég khhm...poposak), szólólemezei -az első kivételével- nekem egyáltalán nem jönnek be. Ez egyéni ízlés kérdése. Tegnap pl. élőben az Opeth újkori dalai is simán bejöttek, és baromi jó kis buli volt., de azokat a lemezeket szinte le sem veszem a polcról, többnyire a régi klasszikusokat hallgatom. Ugyanígy említhetném a Queensryche vagy Dream Theater munkásságát. De szerintem ezzel sem vagyok egyedül. Hajba kapni egy lemezajánlón, és egyéni ízlésen olyan, mintha a szőke és a barna csajok körül menne a vita, melyik hajszín az igazi... Porcupine Tree Európa turnét és magyar állomást, de íziben!!!!! :-D
Idézet
 
 
#9 Meszlényi Bálint 2022-09-22 11:49
Idézet - Montsegur:
Azért furcsa, ha egy korábbi cikkíró később rendszeres "szakkomentátork ént" jelenik meg ugyanazon a weboldalon. Persze csak akkor, ha tényleg ugyanaz a két ember...

Rendkívül furcsa.... A témáról egyébként valakinek van véleménye, vagy csak személyeskedünk ?:)
Idézet
 
 
#8 hároméves férfi 2022-09-22 11:38
Idézet - Montsegur:
Azért furcsa, ha egy korábbi cikkíró később rendszeres "szakkomentátork ént" jelenik meg ugyanazon a weboldalon. Persze csak akkor, ha tényleg ugyanaz a két ember...


Egy pöppet ért hozzá!
Idézet
 
 
#7 Montsegur 2022-09-22 11:31
Azért furcsa, ha egy korábbi cikkíró később rendszeres "szakkomentátork ént" jelenik meg ugyanazon a weboldalon. Persze csak akkor, ha tényleg ugyanaz a két ember...
Idézet
 
 
#6 Meszlényi Bálint 2022-09-22 11:01
Idézet - Duke:
Idézet - Meszlényi Bálint:
Továbbra sem tudom, kit tisztelhetek Kretén Úr személyében, de aranyos, ahogy próbálkozol:)


Abszolút meghagyva a lehetőségét annak, hogy a valóságban, élőszóban egy teljesen normális ember vagy, az az igazság, hogy itt a cikkek alatt eléggé ellenszenves, kivagyi stílusban szoktad osztani az észt. Simán lehet, hogy nem ez a szándékod, de az érződik belőle, mintha egy "Rajtam kívül mindenki hülye!" feliratú táblával mászkálnál állandóan. Ezt azért nem feltétlen szeretik az emberek; ne csodálkozz rajta, ha egyesek néha szóváteszik a dolgot.

Nem célom itt bárki szimpátiáját elnyerni. Zenéről beszélgessünk, Uraim!
Idézet
 
 
#5 Gergely Szilvás 2022-09-22 10:52
Én egy átlag rockzene hallgató vagyok, bocs :-)

Idézet - Meszlényi Bálint:
"hogy a nagy művészi szabadságában szinte már célt tévesztett szólóban, mivel ott lépésenként átment mostanra szomorúan súlytalan popba (még leírni is fáj, sajnos)"
Én értem, hogy az átlag rockzene hallgatóknál az az alapállás, hogy a Future Bites szar, mert popos (azért egyáltalán nem annyira testidegen, mint ahogy itt is már több alkalommal próbálták interpretálni, meg ad absurdum még csak nem is szar), de ezt a gondolatot nem tudom értelmezni. Hogy lehet a művészi szabadságban célt téveszteni? És ha mondjuk pont az volt a cél, ami a lemezen hallható?:) Nyilván szerintem is jobban fekszik ez a Porcupine Tree vonulat Wilsonnak, mint az, csak ettől függetlenül nem értem, miért akarjuk jobban tudni, hogy mit akarjon csinálni a zenész.
Idézet
 
 
#4 Duke 2022-09-22 10:24
Idézet - Meszlényi Bálint:
Továbbra sem tudom, kit tisztelhetek Kretén Úr személyében, de aranyos, ahogy próbálkozol:)


Abszolút meghagyva a lehetőségét annak, hogy a valóságban, élőszóban egy teljesen normális ember vagy, az az igazság, hogy itt a cikkek alatt eléggé ellenszenves, kivagyi stílusban szoktad osztani az észt. Simán lehet, hogy nem ez a szándékod, de az érződik belőle, mintha egy "Rajtam kívül mindenki hülye!" feliratú táblával mászkálnál állandóan. Ezt azért nem feltétlen szeretik az emberek; ne csodálkozz rajta, ha egyesek néha szóváteszik a dolgot.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

The Winery Dogs - Budapest, Barba Negra Music Club, 2016. február 17.

 

Whitesnake - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. július 13.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

Stuck Mojo - Budapest, Dürer Kert, 2010. november 2.

 

Wisdom - Budapest, Sziget fesztivál, 2007. augusztus 14.

 

Wendigo - Budapest, Kultiplex, 2007. január 12.