A legjobban talán akkor járunk, ha egyáltalán nem akarjuk megfejteni, mire fel az az ellenállhatatlan közlésvágy, ami egy évtizedes rákészülés után végre napfényre csalogatott egy újabb Bizkit-albumot. Valószínűleg semmi nem történt volna, ha erre nem kerül sor, mint ahogy akkor sem, ha egy hangnyi új zenét sem hallunk Jacksonville leghírhedtebbjei...

Noha eleinte sokan kételkedtek, szerintem mára a józanabb Accept-rajongók többsége azért belátja: aligha történhetett volna velük jobb dolog a csapat Udo Dirkschneider nélküli újraindulásánál. Ha nagyon lesarkítom, ma gyakorlatilag kettő működik a patinás bandából, és szállítja menetrendszerűen a lemezeket, vagyis aki otthonosan érzi magát ebben a ...

Nagyon sokáig úgy gondoltam, hogy végletekig kitartó, hűséges rajongója leszek a New York-i mestereknek, azonban amikor Mike Portnoy tizenegy évvel ezelőtt beadta a felmondását, ez a meggyőződésem már nem állt annyira betonbiztos alapokon. Nem mondom, hogy rajongóból trollokat megszégyenítő fikagépezetté minősültem át, de az olyan feltételezések, m...

Rolf Kasparek, vagyis ismertebb nevén Rock 'n' Rolf hosszú időn keresztül mindent megtett, hogy lerombolja azt a nimbuszt, amit a Running Wild vezéreként a hőskorban felépített. Mert lehet ugyan gúnyolódni a germán metál kalózmániás alapbrigádján és kapitányukon, de az kétségtelen tény, hogy régi anyagaik a műfaj ugyanakkora klasszikusai, mint a He...

Oké, akkor nem tehetek mást, és miután néhány kiegyensúlyozatlanabb, ellaposodott lemez után a Trivium zsinórban letette az asztalra a harmadik baromi jó albumot, betudom Alex Bent dobos érkezésének, hogy Matt Heafyék visszataláltak a 2000-es évtizedben mutatott csúcsformájukhoz. És egyébként lehet, hogy nem is mondok nagy hülyeséget ezzel, hiszen ...

Meglehetősen régi már a kapcsolatom a Ministryvel, olyannyira, hogy mára törvényszerűen egy kissé meg is fáradt. A Bush-szapuló trilógia záródarabját jelentő The Last Sucker t (amely egy rövid ideig úgy tűnt, az egész Ministry-sztorit is lezárja) még egészen remeknek tartottam, később azonban mintha elvágták volna a dolgot. A Relapse egy meggyőző vis...

Többször is tervben volt már, hogy meg fogok „emlékezni" a finn Leverage éppen aktuális kiadványáról, de sajnos eddig ez valamiért mindig elmaradt. A hiányosságot pótolandó – meg úgy egyébként is – most már nem halogathatom tovább az ügyet, ugyanis ez a csapat már sokadszorra szolgált rá, hogy szélesebb körben is megismerjék. Utóbbi persze ezúttal ...

Jött ez a dögvész tavaly, és teljesen kinyírta az alkalmat, hogy a szuperül sikerült első részt, tehát az Aeromantic lemezt élőben is megünnepelhessük, ugrott ugyanis a csapat turnéjának nagy része, így az amúgy se nagy számú koncertélményeim közé a budapesti állomás már nem kerülhetett be, azt is törölték. Az előadók jó része úgy próbálta felszínen ...

Eleinte minden abba az irányba hatott, hogy ne rokonszenvezzek a trondheimi Bokassával. A norvég punk/stoner/hardcore/metál-trió eleinte amolyan hipszter-líblingnek tűnt nekem, és az ilyesmi eleve el szokott riasztani, meg azt sem tartom különösebben menő vagy ironikus/vicces/trendi üzenetnek, ha valaki elmebeteg tömeggyilkosokról nevezi el a zenek...

Howard Jones és Francesco Artusato nagyon jó irányba indult el a Devil You Know-ból lett Light The Torch első albumával, a 2018-as Revival lal, és ezen a csapáson folytatják a kettes nagylemezzel is. Vagyis a recept nem változott: a két főember múltja a zene gyökereit tekintve továbbra is tisztán kitapintható a végeredményen, viszont a zene ízesebb, ...

Billy Idol a legklasszabbul korosodó pop/rocksztárok egyike, a műfaj mindegy is, a nevében meg amúgy is benne van, hogy ki ő, illetve, hogy még mindig ki ő: idol, egy letűnt korszak bálványa. Cirka negyvenöt éves pályafutása alatt elképesztően kevés, összesen hét nagylemezt készített (a karácsonyit nem számolom bele) saját nevén, ami akárhogy is n...

A KK's Priest esetében nagyjából már a név elárul mindent, a felállás meg aztán főleg, hiszen a csapatban két partvonalra tett/sodródott egykori Judas Priest-harcos egyesítette erőit. Ráadásul K.K. Downing gitáros és Tim „Ripper" Owens énekes mellett eleinte még a régóta felszívódott Les Binks doboslegenda is ott tevékenykedett. Nyilván ez egy sokk...

A Drott papíron egy klasszikus COVID-projekt: a közös munkára évek óta nyitott, ugyanakkor arra a mókuskerékben a megfelelő időt/helyet megtalálni képtelen zenészek keltették itt életre vágyaik tárgyát, ahogy az utóbbi időben ez sokakkal megesett. Szerencsére az eredmény viszont meglepő, és a maga módján kétségtelenül egyedi. A kiindulási pontot Ar...