Egy olyan zenekar lemezét kell most ismertetnem, amelyik már több generációt tud megszólítani, mint ahány fizikai hanghordozót elad egy ma induló előadó. Az is vicces, hogy aki csak nemrég ismerkedett meg a Saxon műveivel, mert mondjuk nagyon fiatal, és kedveli a metált, a banda legsikeresebb korszakának hanglemezeit már jóformán a kezébe se akarja venni, mert inkább fogyasztja adatfolyamként. Azért húztam meg szándékosan az idősíkok szembeállítását, mert mikor elkezdtem hallgatni a Carpe Diem lemezt, nem sokkal később átfutottam az őskori, a hőskori, az újkori és a legutóbbi albumaikat is, hogy meggyőződjek a változásokról, tetten érhessem az irányt, amit követ a Barnsley-ból induló csapat. Városuk csapatához hasonlóan már ők sincsenek az élvonalban, de míg a Saxon név ma is aránylag jól cseng a metál híveinek körében, addig a Barnsley FC a Championship – tehát az angol másodosztály – jelenleg tök utolsó szereplője, szóval valahogy nagyon nagy csodát kéne véghez vinniük, ha nem akarnak még lejjebb csúszni jövőre, a harmadosztályba.
