Shock!

december 05.
hétfő
Betűméret
  • Betűméret növelés
  • Alap betűméret
  • Betűméret csökkentés

CD kritika tartalomböngésző

0-9ABCDEFGHIJKLMNOPQRSTUVWXYZ

Arch Enemy: Deceivers

archenemy_cKezdjünk egy kis matekkal. A Deceivers a zenekar tizenegyedik stúdiólemeze, a harmadik Alissa White-Gluzzal, és a második Jeff Loomisszal. És itt rögtön meg is állnék, kizárólag szubjektív okokból. Az Arch Enemyt a második lemezzel ismertem meg, szerelem volt elsőre, olyannyira, hogy számomra még mindig a Stigmata A Lemez tőlük. Ugyan az első és a harmadik, még liivás lemezt is imádom, de a vokalistaváltás ANNYIRA nem rázott meg, az Angela Gossow-korszak is kitermelte a maga favoritjait, többnyire széthallgattam azokat a lemezeket is. Az Angelával készült albumok színvonala az én ízlésemnek hullámzónak tűnt, a későbbiekben előfordult, hogy csak bizonyos dalokat hallgattam agyon, mint teljes lemezeket. Mondhatjuk úgy is, hogy az idő a helyére tette, amit anno érzelmileg esetleg jobban-kevésbé jobban értékeltem a maga idejében.

megjelenés:
2022
kiadó:
Century Media
pontszám:
8,5 /10

Szerinted hány pont?
( 46 Szavazat )

Aztán jött Alissa és vártam, hogy na majd most! Ami nem történt meg, maradtak a biztonsági játéknál. Aztán jött Jeff Loomis, és vártam, hogy na majd most! Ami nem történt meg, maradtak a biztonsági játéknál. Kicsit déjà vu érzésem is támadt, noha apró kis fejlődésmorzsák azért érzékelhetőekké váltak mindkét új tag érkezésével. Élőben persze elképesztőek, hengereltek régen is, és nem kis fegyvertény, hogy Alissa érkezésével megszűnt a koncertek egyórás időkorlátja is, mindamellett rokonszenves, profi frontcsaj, akire látványilag is lehet építeni a mérsékelten jóképű zenészek mellett. Loomis meg Loomis, nyilván a Nevermore miatt fokozottan imádom, mégis van egy csavar a történet(em)ben: hogy mégsem követem száz százalékosan az archos munkásságát. Mert itt ő csak egy csavar a gépezetben, hozza a kötelezőt, ami illik az adott dal profiljába, profin, alázatosan, sem többet, sem kevesebbet. Dalötletek most sem jöttek tőle, valószínűleg ez a leosztás örökre így is marad, de én azért hiányolom a kreatív dalszerzési zsenijének háttérbe szorítását – persze mindezt jobban szeretném bármiféle szólóformátumban, amit évek óta halogat.

Hogy milyen az új Arch Enemy-lemez? Pontosan olyan, amilyennek egy új Arch Enemy-lemezt elképzelsz, ha ismersz tőlük bármit korábbról. Nagy meglepetések nincsenek zeneileg, hozzák a sodró lendületű, morózus, megadallamos gitártémákra épülő, jellegzetesen Mike Amott copyright-témákat. Minden a helyén, nincs üresjárat, negyvenöt percre csont nélkül lekötik a figyelmet. Ahogy én is, sokan mások szintén tűkön ülve vártunk több énektémát, nos, itt akad egy kellemes darab, rögtön a nyitó Handshake With Hell, amiben nagy óvatosan bátrabbakká váltak, és lassan bekúsznak az énektémák. Az örömmel együtt kicsit meg is ijedtem, hogy csak az a kevéske refrén-énektémácska az egyetlen, de a vége felé jön már egy izgalmasabb, nagyívűbb téma, de nyilván még mindig a gitárok hozzák a melódiákat a zenekarban. Nincs baj ezzel, hiszen a kezdetek óta ez a védjegy, a dúdolható gitártémák, a megjegyezhető szólók, konkrétan erre húztak fel egy karriert, amit kár lenne bolygatni, mert elég nagy piac épül az Arch Enemy-termékre.

Egyébként, ha már így alakult, hogy Alissa néha képes dalra fakadni, (szerintem) több helyen is elfért volna ilyesmi: például a Deceiver, Deceiver egyenesen üvölt egy jó kis énektémáért a refrénnel, így kicsit olyan érzésem támadt, mintha egy ketrecbe zárt, felbőszült oroszlánt hallgatnék. Persze érthető, hogy nem változtatnak nagyon a bevált recepten, marad a minimál énektéma, még ha lenne is belső igény másra, de az eladási mutatók vélhetően nem azt mutatják/mutatnák, hogy tömegesen is meglenne ez az igény, a gépezetet meg forgatni kell, a fizetéseket ki kell termelni. Pont olyan, mint amikor bekerülsz egy multihoz, ahol beraknak egy előre megfaragott dobozba, és hiába szeretnél mást, vagy a képességeid alapján jobb/hasznosabb dolgokat is tehetnél, maradsz a dobozban és tömegtermelsz.

Néhány átpörgetés után őrületes világítótorony dalokat nem tudok kiemelni, kedvenceket inkább, például a kicsit (nagyon) slayeres hangulatú Sunset Over The Empire-t, vagy az erőtől duzzadó, kicsit újszerűbb, furán szomorkás gitármotívumot hozó House Of Mirrorst (amit szerencsére koncerten is játszanak). A The Watcher a közepétől imádnivaló, a visszafogottabb tempójú, sejtelmes Spreading Black Wings is remek, ahogy a Poisoned Arrow is roppant szerethető azzal a rövid, de különös érzéseket megpendítő gitártémával (és van egy igencsak nevermore-os szólórész is benne, drága Jeffy, ölellek a The Heart Collector megidézéséért!). Az izgalmas színekben futó, kevésbé paneles One Last Time szintén gyorsan megkedveltette magát. Természetesen a Handshake With Hellt sem lehet kihagyni a sorból, aminél rendesen beüt a dallamos éneknél a libabőr, akár szeretnéd, akár nem.

A színvonal tényleg végig pazar, tölteléket egyelőre nem érzek, jólesik egymás után többször is meghallgatni, ezek már erős előjelek arra, hogy tartós lesz a kapcsolatunk, noha amennyiben nagyon a szívemre teszem a kezem, az áramvonalasra sikált témák miatt minden dalnál „hallottam már valahol korábban" érzésem támadt. Így hiába tudom, hogy erős a lemez, felfokozott érzelmi kötődés egyelőre nem alakult ki, annak hagyok még pár hónapot. Ha sejtéseim nem csalnak, többet elő fog kerülni ez a lemez, mint akár az előző kettő, amihez egy élő találkozás is hozzá fog segíteni, október 16-án találkozunk a Barba Negrában.

 

Hozzászólások 

 
#12 Molnár zsanett 2022-10-14 09:12
Uj Arch Enemy nagyon jó lett!!!Michael egy Zseni !Vasárnapi bulin talizunk!!!
Idézet
 
 
#11 Valentin Szilvia 2022-09-07 08:41
Idézet - Montsegur:
Idézet - Matt Gabnai:
Kedves Szilvia, a Heart Collector referencia miatt hallgattam meg az uj dalukat (azon kivul hogy megyek megnezni Mannheim-ban Jeff urat es a Dear Heart ota fan vagyok), en szerintem hallom mire gondolsz, de nem erzem referenncianak, meg ha ugyanazt a figura vilagot hasznalja is fel. De rohadjak meg, megkerdezem ha talalkozom vele par nap mulva


A gitár még a refrén alatt is a Heart Collectort idézi. A szóló meg nagyon... Nem tudom jobban leírni, de végig ott van a "nem az, de mégis az" érzés...


Igen, el is morzsoltam egy könnycseppet...
Idézet
 
 
#10 Montsegur 2022-09-07 08:27
Idézet - Matt Gabnai:
Kedves Szilvia, a Heart Collector referencia miatt hallgattam meg az uj dalukat (azon kivul hogy megyek megnezni Mannheim-ban Jeff urat es a Dear Heart ota fan vagyok), en szerintem hallom mire gondolsz, de nem erzem referenncianak, meg ha ugyanazt a figura vilagot hasznalja is fel. De rohadjak meg, megkerdezem ha talalkozom vele par nap mulva


A gitár még a refrén alatt is a Heart Collectort idézi. A szóló meg nagyon... Nem tudom jobban leírni, de végig ott van a "nem az, de mégis az" érzés...
Idézet
 
 
#9 Valentin Szilvia 2022-09-07 07:42
Idézet - Matt Gabnai:
Kedves Szilvia, a Heart Collector referencia miatt hallgattam meg az uj dalukat (azon kivul hogy megyek megnezni Mannheim-ban Jeff urat es a Dear Heart ota fan vagyok), en szerintem hallom mire gondolsz, de nem erzem referenncianak, meg ha ugyanazt a figura vilagot hasznalja is fel. De rohadjak meg, megkerdezem ha talalkozom vele par nap mulva


Azt nem írtam, hogy lemásolta, meg az nyilván hülyeség is lett volna. Üdvözlöm, ha beszélsz vele. :)
Idézet
 
 
#8 Matt Gabnai 2022-09-06 23:32
Kedves Szilvia, a Heart Collector referencia miatt hallgattam meg az uj dalukat (azon kivul hogy megyek megnezni Mannheim-ban Jeff urat es a Dear Heart ota fan vagyok), en szerintem hallom mire gondolsz, de nem erzem referenncianak, meg ha ugyanazt a figura vilagot hasznalja is fel. De rohadjak meg, megkerdezem ha talalkozom vele par nap mulva
Idézet
 
 
#7 Montsegur 2022-09-06 11:46
Szép időszak ez, ha valakinek a szíve csücske a melodeath :)

Felváltva hallgatom az új AE lemezt meg a Halo Effect lemezét. A Deceivers lenyűgözően kidolgozott, jók a dalok, a két gitáros szenzációsakat játszik. Jöhetne több tiszta ének is, nagyon jó ezek a részek itt is. Jeff meg Jeff, ha már nincs Nevermore, legalább itt halljam-lássam játszani, aztán csak jön valamikor az új szólólemez is.

A Halo Effect nincs ennyire kipolírozva, de fantasztikusan hozza a szomorkásan-slágeres göteborgi dallamvilágot. Plusz ott a meglepetésfakto r: úgy egyáltalán, ki számított arra, hogy egyszer még megkapjuk a Colony-Clayman vonulat következő lemezét?! :)))

Nagyon tetszik mind a kettő. Jó kis ősz ez így.
Idézet
 
 
#6 Anomander 2022-09-05 19:13
Nem vagyok ős Arch Enemy rajongó, valszeg ezért nyitottabban/máshogy tudok közelíteni az új dolgaikhoz.
Nekem ez a lemez tetszik.
Van egy csomó dal, amiknek helyenként teljesen a 80-as évek akciófilmbeli zenéit idéző hangulata/dallama van - legalábbis szerintem, és amúgy ez pozitívum.
Örülök a tiszta éneknek és szerintem is elfért volna még több belőle :)
Nekem nincs bajom a színvonalasan megcsinált, tömegeknek szóló zenével, ez a lemez abszolút az élvezhetőek közé tartozik.
Koncert várós erősen!
Idézet
 
 
#5 tejjel kifli 2022-09-05 18:42
Idézet - Tulus:
Ez biztosan jól összerakott lemez, de továbbra se Arch Enemy.


Dehogynem az. Pont ez a baj vele. Hogy nem olyan, mint az első kettő-három? És akkor mi van? Azt ne mi találjuk már ki, hogy ez nem az Arch Enemy, mert nem olyan zenét játszanak, mint 25 éve, 10 lemezzel ezelőtt.
Idézet
 
 
#4 queensryche999 2022-09-05 18:07
Szerintem az Alissa képességeiből fakadó potenciál nem kellő kihasználását és Jeff szólókra korlátozását leszámítva ennél erősebb produkciót nemigen tudna lerakni ez a csapat ezen keretek mellett. Nincs kétségem afelől, hogy a fenti két dolog - de főleg az énekdallam visszafogás - 100%-ban tudatos döntés-koncepció Amott-főnök részéről, ahogy azt Szilvi is megfogalmazta. Oké, megértem, elfogadom, ugyanakkor a lemez minden egyes énekdallam morzsájánál nagyjából az volt a reakcióm, hogy "ez az!". Sajnálom, hogy nem használják ki jobban az Alissa adta potenciált, még akkor is, ha ezt a bandát Arch Enemy-nek hívják. Mondom: oké, értem. :P

Produkciós szempontból egyébként kalap megemel, mert egy élmény hallgatni. Minden a helyén van, mindenki tökéletesen értette a dolgát, akinek ehhez köze volt. Jók a dalok is; a lemez hallgattatja magát. Sok jó groove van a lemezen, jólesik hallgatni a hangszeres szekciót.

Újító? Nem. Meglepő? Nem, bár engem kicsit azért meglepett, hogy ennyire egyben van az egész. Újra leírom, hogy bizonyos részek üvöltenek a dallamos énekért, azt az "Into the Pit" feldolgozást (Fight) pedig bűn volt nem a magas(abb) regiszterben elénekeltetni Alissával. A "Diamond Dreamer" dalban (Picture feldolgozás) ezt a hibát nem követték el.

Ez ma az Arch Enemy 2022-ben. Az említett kívánalmakon kívül nincs vele semmi problémám.
Idézet
 
 
#3 Tulus 2022-09-05 16:56
Ez biztosan jól összerakott lemez, de továbbra se Arch Enemy.
Idézet
 
 
#2 őfelsége 2022-09-05 14:12
Ja, a tehetsége itt nem bontakozhat ki, de biztosan sokszorosát keresi a Nevermore gázsinak. Jól kitalálta imitt-Amott , hogy egy csinibabát kell bevenni, és máris kajálják a népek a dallamos death metalt.
Idézet
 
 
#1 Rcooley 2022-09-05 10:14
Az évtized bűnténye, hogy egy Jeff Loomis kaliberű arc masodhegedusken t tenykedik, a saját zenék írása helyett. Legalàbb valami szolocuccot összerakhatna.
Idézet
 

Szóljon hozzá!


Kereső

Hozzászólások

Galériák

 

Devin Townsend Project - Budapest, Barba Negra Music Club, 2015. március 12.

 

Fates Warning - Budapest, A38, 2013. október 16.

 

Eric Martin - Budapest, PeCsa Music Café, 2013. március 9.

 

Thaurorod - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 14.

 

Heathen - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.

 

After All - Budapest, Petőfi Csarnok, 2011. március 11.